Játékszabályok

Beszéljünk a fociról. Nyugi, nem lettem stadionmániás, de arra, amit el akarok mondani, tökéletes példa.

Becsönget a szomszéd srác, hogy üres a kispálya, menjünk ki páran rúgni a bőrt, nyár van, jó idő, miért is ne. Aztán kimegyünk, a srác elővesz pár deszkát, és beszögezi a saját kapuját. Upsz. Szerényen megkérdezzük: hogyan fogunk oda gólt rúgni? Aztán jön a csapatválasztás, kiderül, hogy az Ő csapatában kétszer annyian vannak. Elmondja a további szabályokat is: Ők bárkit felrúghatnak, nincs se szabadrúgás, se büntető, semmi, csak akkor, ha ez az Ő csapatukkal történne. Folytassam? Minek. Épeszű ember ilyenkor megvonja a vállát, aztán hazamegy, mert amit a szomszéd srác játszani akar, az nem foci, hanem valami kitudjami. Olyan szabályok között nem játszunk, ahol már a kezdés előtt eldőlt, hogy ki nyerhet csak és kizárólag.

Ami miatt ilyen szituban hazamegyünk, és hagyjuk, hadd tobzódjon magában a csóka, azt úgy hívják: józan ész. Ami láthatóan minden esetben megvan a magyarokban, kivétel, ha a játékot politikának hívják. Az Orbán nevű felcsúti kispályás kialakította a szabályrendszert, amiben csak Ő győzhet. És egy rakás magát demokratának nevező úgy csinál, mintha ezt nem értené. Ahelyett, hogy felmutatná a középső ujját: játssz egyedül, kispajtás, beszáll a játszmába. Nem tud persze gólt rúgni, mert az ellen kapuja be vagyon szögelve. Úgyhogy elpanaszolja: beszögelték a kaput, csúnyaorbán. Aztán felrúgják, a bíró nem sípol, ellenben ha reklamálni kezd emberünk, kiállítják szövegelésért.

Magát demokratának valló ismerősünk pedig nem tanul. Újra és újra beszáll Orbán meccsébe, az Ő szabályai szerint, újra és újra veszít, jöhet a panaszkodás, meg a csodavárás. Milyen csodacsatárt kéne szerződtetni, hogy kéne betömörülni saját kapunkba, hogy az ellen se tudjon gólt lőni. És a Zistennek se akarja észrevenni: Orbán szabályai között lehetetlen legyőzni Őt. Egy módon lehet csak tenni ellene: eltörölni a játékszabályait, és nélküle, a foci valós szabályai között új ligát hirdetni. Ki kell mondani: amit Orbán mível, az nem foci, hanem csalás. És miután kimondtuk: többé nem szabad részt venni benne.

A Felcsúti Kispályás új játékot alakít ki, amit Ő focinak nevez, pedighát nem az. És minél többen hajlandóak az Ő játékában résztvenni, annál hihetőbbé válik: valójában az a foci, amit Ő alakított ki, és nem az, amit meg ezen a néven mindenütt máshol játszanak a világban. Amíg Orbán ellenfelei azzal vannak elfoglalva, hogy részletkérdéseken picsognak, telesírják a netet, hogy bedeszkázták a kaput, és a bíró is egyoldalúan ítél, addig Orbán nyer, minden esetben. A probléma megoldása nem az egymásnak való panaszkodás, meg a játék orbáni keretei közötti megvitatása és csiszolgatása. A megoldás az, ha Orbán játékából kiszállunk, és azt beszüntetjük.

Orbán játékát diktatúrának hívják, nem focinak. Úgy van összerakva, hogy abban csak Ő győzhet. Pénz, paripa, fegyver, minden az övé, azt tesz, amit akar, de a legnagyobb trükkje épp az: demokráciának nevezi a diktatúrát. Így aztán vannak, akik elfogadják a pályán elért eredményt, pedig az már jóelőre tudható. Mindenki, aki segít Orbánnak, hogy az Ő játékszabályai szerint mehessen a játék, és azt megtévesztő módon demokráciának hazudhassa, csak látszólag fut ki más színű mezben. Bármit is tesz ugyanis Orbán szabályai szerint, az Ő pályáján, hozzásegíti a Diktátort az újabb és újabb győzelmeihez, és elfogadható eredménnyé teszi a szimpla csalást. Vagy újraírjuk a szabályokat, vagy marad örökké Orbán.

Melyik legyen?