A vágy jó dolog. Arra sarkallja az embert, hogy tegyen valamit, gondolkodjon, cselekedjen, hisz a vágy valamilyen cél elérésére irányul. De arra azért elég furán néznénk, aki Kleopátrára vágyik, nemde.
Julius Ceasar, Marcus Antonius vágyott rá, oké, meg is kapták, ráment ugyan az életük meg mindenük végül, de az Ő bajuk. Annyi hasznunk van persze belőle, hogy remek romantikus filmeket lehetett belőle forgatni, kortársainknak be kellett érni Liz Taylorral az egyiptomi királynő szerepében, jó választás, de persze nem az eredeti. Bár akik anno valóban látták azt mondják: nem volt épp egy szépség, sajna a rómaiak tényszerűek voltak, de mégis úgy maradt meg az emberiség emlékezetében, mint a Női Varázs. De mielőtt elöntöm történelem-mániámmal a Kedves Olvasót, vissza az eredeti felvetéshez. A vágyhoz, úgy általában. Meg annak értelméhez. Az olyan vágy jó dolog, amelyik elérhető célra irányul. Ezért mondtam Ceasart meg Antoniust, mindketten római Főgórék voltak, volt épp némi alapjuk egyiptomi Főcsajra vágyakozni. De van, ami még fontosabb a történetben: kortársukra vágyakoztak, tehát nem volt eleve lehetetlen elérni vágyuk tárgyát. Ha azonban épp valamelyik mai hazánkfia vágyakozna Kleopátrára, akkor azt minimum hülyének néznénk, de inkább bolondnak: Kleopátra 2000 éve halott, nem épp olyan, mint akire, vagy mostanra inkább amire épeszű férfi vágyakozna.
Gondolom eddig egyetértünk. Olyanra NEM vágyakozunk, ami lehetetlen. Az ember mindig szeretett volna repülni, ez meg egy másik vágy. Nézte a madarakat, amint kéjjel lebegnek meg rodeóznak a levegőégben, lássuk be, elődeink tényleg kicsit földhözragadtnak érezhették magukat fölfelé kémlelve. Aztán a vágy meghozta annak beteljesülését: jöttek a Wright-fívérek, és csináltak olyan masinát, ami a levegőbe emelkedett, azóta meg eljutottunk odáig, hogy nem egy nagy kunszt repülni. Napersze emberi módon, technikai segítséggel. Mert a történelemben azért jócskán voltak, akik a repülni vágyáshoz rossz úton közelítettek. Ikarosz még csak hagyján, legalább Ő szárnyakkal próbálkozott, akár működhetett volna, a sárkányrepülő is megoldás, kicsit túlbecsülte a technikai apparátot, potty és nyekk lett a vége. De vannak olyanok, és számosan, akik megpróbálták minden nélkül. Persze többnyire valami tudatmódosító hatása alatt tettek ilyesmit, és fizikából sem voltak túl perfektek a kísérletező kedvűek: felhajtóerőt termelő szárnyak nélkül, pusztán az akaratra támaszkodó emberi repülési kísérleteket inkább öngyilkosságként szoktunk regisztrálni, és akik komolyan gondolják, azokat nettó hülyének nézzük. És joggal.
Szóval a vágy jó dolog, ha elérhető célra irányul, és roppant káros móka, ha a tárgya nyilvánvalóan elérhetetlen. Én viszont politikai újságíró vagyok, nem meseköltő, suszter vissza a kaptafához, mondom is, miért így vezettem be azt, amit igazából el akarok mondani. Van ma az országban egy meglehetősen népszerű vágy. Röviden ennyi: Orbán takarodj! Van kábé 8 millió vágyakozó, nem kevés, inkább sok. Ez elérhető vágy? Naná. Tudjuk is, hogyan? Ja, az is tiszta. Fogja a 8 millió vágyakozó, kimegy az utcára, elkergeti a Gazembert, lesitteli a Bandáját, csinál egy klassz országot helyette, végeztünk is, lehet tovább magánéleti dimenziójú vágyakra fordítani az erőt-energiát. A bibi csak az, hogy van mégegy vágy, ami meg épp keresztbe veri az Orbántakarodj vágyának beteljesülését. Ez meg a békevágy. Csak nehogy valami agresszió legyen, még pofon se, ha lehet. Sőt, a legjobb az lenne, ha szépen, olajozott módon, választásokkal lehetne a Rezsimet leváltani. Tisztázzunk azért valamit: a vágyak beteljesítéséért meg kell ám küzdeni. Sem Kleopátra, sem a repülés nem volt könnyű zsákmány, akik ezt alátámaszthatnák már nem élnek, de épp ezzel támasztják alá, nemde.
Vagy mondjak még valamit? Kockázat nélkül nincs nyereség. Egy Diktátor eltávolításának, és a helyére demokratikus jóléti ország teremtésének vágya azért nem a májusi 10 deka eper szintje. Utóbbit be lehet szerezni vagy így, vagy úgy - többnyire azért így, nyugi -, de az előbbi az bonyolultabb, meg nehezebb feladat. Ötezer évnyi világtörténelem mutatta be: a Diktatúra eltakarításának vágyát csak forradalommal, népharaggal lehet beteljesíteni. És SEHOGY máshogy. Lehet persze vágyakozni békés, választásos megoldásra, miért is ne, Kleopátrára is bátran, de lássuk be: ez mindig csak a vágy kategória maradt, és ha elegen vágytak erre ahhoz, hogy újra meg újra megpróbálják a gyakorlatban, akkor mindig és mindenütt maradt a Diktátor, és röhögött a vágyakozókon. Lehetséges teljesíteni az Orbántakarodj vágyát? Igen, az. Milosevics, Causescu, Janukovics, ésatöbbi a gyakorlati példa erre. Lehetséges mindez békés, választásos úton? Nem, nem lehetséges, ilyesmire nincs példa a világtörténelemben. Ha pedig tudjuk, hogy egyik vágyunk teljesíthető, a másik meg nem, akkor nyilván az elérhetőért teszünk meg mindent.
Ugye?
Ugye?
Az előző poszt nyomán:
VálaszTörlésAz a baj, hogy az OGYM óta Tuareg által köpült vajról számos béka kiugorhatott, elrugaszkodhatott volna, csak vagy nincsenek békák, vagy kevesen vannak vagy kellemesebb a tőgymeleg tejben az életük.
Az elmúlt két napban a MNB előtt tüntetők annyian sem voltak, hogy egymástól, a sokaságból bátorságot merítve legalább a bank, a tőzsde vagy bármelyik kéznél lévő pénzcentrum épületébe be akartak volna menni, vagy egy üvegtáblát a tömegből elrepített kő bevert volna.
A kijózanító, iránymutató jellegű beszéd nem eredményezi a néhány száz (tíz?) jelenlévő joggal haragvó jellegének felébredését.
A jelenlegi ellenzéki elit pedig még a politikai fegyverforgatáshoz is gyenge, nem hogy más harcosabb megoldás élére állhatna.
Tartós "békére" számíthatunk és 2017-ben nagy osztogatásra, ami persze az utána következő újabb négy év túléléséhez még kevesebbeknek lesz elég.