2016. január 7., csütörtök

Szigorúan ellenőrzött blogger

Ma elvileg nem blogírós napom van. Kivétel, ha történik valami hirtelen, és most éjjel történt. Nem, most nem házkutattak, nem is vittek el, a korábbiakkal sem értek el semmit. Csak rám, és Csapatomra álltak a Szervek teljes erővel.




Aztán hogy a TEK, vagy az Állambiztonság egyéb szervei, azt per pillanat nem tudom. Van Anonymusos ismerősöm, nem is egy, majd visszafejtik, honnan is jöttek a látogatók valójában. De a lényegre: tessenek megnézni a fölrakott képet. Ez a blogom egyórányi látogatási statisztikája, olyan bontásban, amelyik megmutatja, melyik országból hányan néztek be hozzám. Egy ország annál sötétebb zöldben szerepel, minél többen kukkantottak be. És itt most szószerint bekukkantottak. Oroszországot tessék nézni. Hoppp, ugye. Normál esetekben - természetesen Magyarország után - az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Nagy Britannia, Ausztrália a sorrend, nagyjából aszerint, hol mennyi magyar él. Oroszország nem szokott még csak szerepelni sem, ott valszeg menetből elvinnék azt, aki olyan lázító, és finoman szólva sem Putyinbarát dolgokat szokott olvasni, mint amiket írok. És most Oroszország messze beelőzött mindenkit. Csak így, éjjel fél négykor.


Akik képben vannak titkosszolgálaték szokásaiban - magam mostanra eléggé, különben már aligha élnék, és lennék szabadlábon -, azok tudják: sosem használnak saját országukhoz kötődő gépazonosítót. IP címnek mondják egyébként, de így nem ismerik sokan. És hagyományosan a magyar titkosok orosz IP címeket használnak. Namost két eset lehetséges. Vagy hirtelen, így éjjel fél négykor Oroszországban rájöttek, hogy Tuareget kell olvasni, vagy nem. Asszem inkább utóbbi. Utóbbi viszont azt jelenti, hogy orosz IP címekről álltak rám. És sok helyről. Ugyanis a blog statisztikai elemző háttere nem a látogatások számát rögzíti, hanem a látogatókét. Azaz ha van egy 100-as szám valahol, az nem egy ember százszori benézését, hanem száz különböző ember - IP cím, persze - látogatását jelenti. Egy ember többszöri benézését nem számolja a cucc. És hát látjátok, Kedves Olvasóim. Egy óra alatt, éjszaka fél háromtól fél négyig 282-en néztek rám Oroszországból. Aha. Hát persze.


Ha ehhez még hozzáteszem, hogy fészbukos megosztásaimat is alig látják ismerőseim - egy ideje nem jelenik meg az értesítőik között -, és azt, hogy tegnap Csapatom kulcsembereinek egyidejűleg blokkolták egy rakás netes funkcióját, akkor azért nem oly nehéz összerakni a puzzlet. Nyilván a Forradalom szükségszerűségéről szóló blogjaim nem okoznak örömöt TEK-éknél. Megy az adatgyűjtés most ezerrel, az is kiderül más statisztikáimból, hogy minden ilyen témájú írásomat újraolvassák, és nemkevesen. Keresik a gyenge pontot: hátha találnak olyan szöveget, amelyben fegyveres felkelésre szólítok föl, és netes csoportjainkat is ugyanilyen okból tartják online: rajta akarnak kapni valami bilincselhetőn. Csakhát lúzerek ezek, a TEK-hez nem a legokosabbakat, hanem a legorbánfanabbakat gyűjtötték be. Ha majd valami nagyon keményet akarok csinálni, azt nem fogom elmondani, csak megcsinálom. Aztán vagy teszek ilyet, vagy nem. Na, erre varrjatok gombot, Sasszemek. Amúgy meg, tudjátok:

Bekaphattyátok.


10 megjegyzés:

  1. Nem rossz, tényleg ennyire hülyék lennének a TEK-esek, hogy lesüllyedsz a fideszesek szintjére. Pontosabban kerényi Imre szintjére aki a 2005 december 21 szerdai. Metro számában ilyent mondott. " Aki szereti hazáját, lépjen be a polgári körök hadseregébe." Aki ezzel nyíltan a Demokratikus választott kormány ellen szervezett hadsereget. Nem hinném, hogy ilyen alacsony szintre süllyedj.

    VálaszTörlés
  2. És akkor tessék mondani a kommentelőket is megfigyelik és listázzák, és erre sok ember kell, és akkor még ott vannak a hirdetőoszlopok, meg a szomszédban a Hős utca, meg a csatornafedelek lehegesztése, és a kiképzés, és még hó sem volt az M7-en....
    Nem túlterhelTEK ezek?
    Hogy bírható ez energiával?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem túlterhelTEK, de terhelTEK...

      Törlés
    2. Nyilván lehet erre esetleg egy megfelelő program.

      Törlés
  3. IGY VAN. NEKÜNK NINCS SZÜKSÉGÜNK HARCRA , NORMÁLIS ÉLETET SZERETNÉNK,EGYMÁST TISZTELVE ,NEM MEGFÉLEMLITVE SZERETNÉNK ÉLNI.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Normális életés szabad emberi körülmények tisztességes fizetés ennyi.!

      Törlés
  4. Inkább az országgal foglalkozna,DE nem!
    Mindegy,ezt a kis időt ami hátravan nekik,kibírjuk.
    Vesszen a vesztes, Győzzön a Győztes!
    Mi a Győztesek oldalán vagyunk.

    VálaszTörlés
  5. 2012-ben lettem blogolvasó, azóta tönkrement 2 PC, 2 telefon+4 aksi, 1 tablet, 2 laptop (céges :-), mert nem fogom saját zsebből más hülyeségét finanszírozni).
    A korábbi átlagos fogyasztásom 3 évente 1 telefoncsere, a többi pedig munkaeszköz.
    A különbözetről hova kell a számlát benyújtani :-) ?

    VálaszTörlés
  6. Azért elgondolkozom azon , mit is jelent a TEK mozaik szó, idáig Terror Elhárítási Központnak gondoltam, olyan feladat körrel ami az ORSZÁGOT fenyegető terror veszély deríti fel és hárítja el. De ilyen tevékenységet nem látok tőlük a megalakulásuk óta. Viszont azt látom, hogy elveszi a hivatalos rendfenetartó alakulat munkáját a rendőrségét, tíz szeressen drágább fizetésért. A többi nem terror elhárítási feladatkörről nem is beszélve, nem feltétlen gondolom feladatának az állampolgárok zaklatását.

    VálaszTörlés