2015. január 27., kedd

Az Országgal csesztek ki, nem velünk

Klassz kis karaktergyilkolászási hullámok csapkodnak minden OGYM Gyűlés környékén, oldalsemlegesen, azonos tartalommal: magukat demokratának tartók is pont ugyanazokat a hülyeségeket puffogtatják, mint a Narancssajtó: összenő, ami összetartozik.




Aztán akkor innentől az ember döntés elé kerül: játsszon-e a hazudozók játékszabályai szerint, vagy pedig menjen tovább az általa választott úton, aztán majd az idő meg a valóság úgyis eldönti, ki az igaz, és ki a hamis. Az utóbbi három évben vagy 700 blogbejegyzést írtam, megírva benne magamról a jót és a rosszat is, és teljeskörűen, akiket az igazság érdekel, minden kérdésükre megkapják a választ. Akiket meg nem, azokat úgysem tudom meggyőzni, hiába térnék vissza újra meg újra ugyanazokra a rágalmakra, ráadásul minden cáfolat után ott a következő lépés: lám, magyarázkodik. Legyen erőm változtatni azon, amin tudok, türelmem ahhoz, hogy elfogadjam, ha valamin nem tudok, és bölcsességem, hogy e kettő között különbséget tudjak tenni: eszerint az elv szerint élek, és most is így járok el. Folyamatos lesz a karaktergyilkosság, ezzel együtt kell élni, nem fogom újra meg újra ugyanazokat a tényeket leírni, mert akkor hagyom, hogy ne a saját, hanem mások játékszabályai szerint menjenek a történések tovább, az meg kerülendő. Rövidebben: leszarom a dolgot, megyek a magam útján, aztán az idő úgyis választ ad minden kérdésre.


Mióta a Tavaszi Vihart, az Orbánbuktatás hatpontos forgatókönyvét meghirdettem, és azt Kossuth téri Gyűlésen el is fogadtuk, a karaktergyilkolászás tempója megsokszorozódott. Ebben sincs persze sok meglepő: egy létező, és működőképes forgatókönyv megmutatja, hogy kik azok, akik valóban hajlandóak is cselekedni az Orbán Rezsim ellen, valódi kockázatot vállalva, és kik azok, akiknek valójában jó az, ami most folyik. Ebben az Országban per pillanat sokkal több a kollaboráns, mint az elsőre látszik: a szavak szintjén nagy az ellenállás, de a tettek mezejére igen kevesen lépnek. Odáig meg aztán főleg nem jutnak el, hogy maga a Rezsim akarjon célzottan kétharmados törvényt hozni ellenük, önmaga kinyilvánítva, hogy kit, kiket tart a Narancsrend valódi veszélyt jelentő ellenségeinek. Nem, nem azokat, akik engem, rajtam keresztül pedig az Ország Gyűlése Mozgalmat akarják lejáratni, hanem minket, ott a valóságban, élőben, a Kossuth téren. Az meg józan ésszel könnyen belátható, hogy ha Orbánék kinyilvánítják, hogy mi vagyunk a Rájuk veszélyt jelentő tényező, akik minket fúrnak, Orbánt szolgálják.


Álljon itt újra a Tavaszi Vihar Orbánbuktató forgatókönyve, hadd kapjanak visítófrászt újfent mindazok, akik láthatóan, vagy a háttérben, tudatosan, vagy tudatlanul a Rezsimet szolgálják.

Céljaink:

 - Az Orbán Rezsim menesztése 2015. március 15-én, az Ultimátum Napján, ennek eszköze egy 100 ezer fős tüntetés, mely Alkotmányozó Nemzetgyűléssé alakul és döntéseket hoz, megbízottai révén gondoskodva azok végrehajtásáról.

 - Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 6 határozatot hoz:

1. Hatályba lépteti korábbi, 25 éven át konszenzussal létező Alkotmányunkat, annak Fideszhatalom előtti állapotában: ez 2010 áprilisi állapotot jelent.

2. Hatályba lépteti az ugyanakkori választási jogszabályainkat.

3. Ezen sarkalatos törvényeink bármikori megváltoztatását feles részvételű, kétharmados többségű népszavazáshoz köti: ne lehessen később sem bármilyen országvezetés játszótere alkotmányos berendezkedésünk.

4. Kimondja az Országgyűlés feloszlatását.

5. 2015 szeptember 15-ére szabad választásokat ír ki.

6. Felállítja a konszenzusos 10 fős átmeneti kormányt.


Kemény és kockázatos menet, tudom, tudjuk, nem is vállal ilyesmit más, csak az Ország Gyűlése Mozgalom, de persze ebben sincs újdonság: a hatóságokkal való folyamatos terepküzdelmet, a Rezsim központjában való arccal vállalt állandó ellenállást sem meri csinálni rajtunk kívül senki. A gyávákat, a megalkuvókat, a kollaboránsokat roppant módon sérti a puszta létünk, hisz azzal, amit csinálunk, azt is megmutatjuk, hogy kik azok, akik ezt NEM csinálják. És inkább vállalom, vállaljuk az elvszerű kiállásunkért kapott körkörös gyűlöletet, mintsem beálljunk egy vállalhatatlan Rendszer pótcselekvő kollaboránsai közé. Így döntöttem, így döntöttünk, tüske vagyunk a köröm alatt, és minél jobban rángatózik a fájdalomtól a mindenoldali megalkuvók serege, annál jobban tesszük a dolgunkat.


A helyzet ugyanis az, hogy az Orbán Rezsim már megbukott, a kérdés csak az, hogy mikor roppan össze a gyakorlatban is. Az Országnak annál jobb, minél korábban, és mi konzekvensen első perctől kezdve az OGYM-mel ezt képviseljük. Ám rengeteg olyan ellenzékinek nevezett alakulat van civilektől tüntetésszervezőkön át pártokig, amelyik vizet prédikál, de nyakalja közben a bort a bársonyfüggöny mögött. Többségük 2018-ra kacsingat, és lavírozik, hátha valakik majd eléggé aláássák Orbánékat ahhoz, hogy 2018-ban választások legyenek, és azokat megnyerhessék. Ez azonban nem az Ország, hanem csak pár ember, meg szervezet részérdeke: lapítanak, amíg tetemre nem hívják Őket, de a rossz hírem az, hogy mindahányat tetemre hívjuk. Közben pedig résztveszünk minden olyan kezdeményezésben - pl. DEKA -, amelyik a minél előbb, annál jobb Országérdeket tartja szem előtt, és együttműködünk mindazokkal, akik szintén nem a kivárásra játszanakBokros, és még sokan, akiknek a nevét majd a megfelelő pillanatban fogom közölni, elhárítandó a velük szembeni karaktergyilkolászási kísérleteket.


És persze közben mehet a lejárató kampány, a tüntetések tudatos rászervezése, az elhatárolódások, a sunyi háttérjátszmák. Taktikai manőverezésekkel, politikai lufieregetésekkel ugyanis épp tele van már a Nép hócipője, így aztán mikor megmozdul és váltani fog, akkor azokat is leváltja Orbánékkal együtt, akik most lavírozgatnak. Ahogy látom, pont ugyanannyira rettegnek ellenzéki körök a Tavaszi Vihar Orbánbuktató tervének sikerétől, mint maguk a Narancsok. Ez meg persze felszínre is hozza, hogy valójában ki van kivel, a mi feladatunk pedig ennek a paravánok mögötti mindent átszövő érdekhálónak a megmutatása, és minél inkább szövik, annál látványosabb, köszi. A lejárató kampányoknak pedig igazából hasznát és nem kárát látjuk: lassan celebbé tesznek, és mindegy minek akarnak bemutatni, ha egyszer fölhívják a létünkre a figyelmet. Egyre többen lesznek olyanok, akik kíváncsivá válnak, kik is ezek a fura figuráknak bemutatott ellenállók, valóban bolondok-e, esetleg Orbánszolgák, és eljutnak a Térre, a Tuareg Bloghoz, az OGYM fészbukos felületeihez, a tüntetéseinkre. És mikor szembesülnek a valósággal, azzal a jóérzéssel csatlakoznak hozzánk, hogy végre találtak valódi ellenzéket is. Szóval kösz a reklámot, február 7-i tüntetésünket (katt ide) is már előre tessék fikázni, mert az is hasznunkra lesz. Mert mi járunk az egyenes úton, és célba is érünk rajta.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 


43 megjegyzés:

  1. Le vagy te szarva Tuareg! :DDD Ma látogattalak meg utoljára, mert nem kívánok egy igazán zavaros fazon szentté avatásának az általa elképzelt kelléke lenni.
    Majd elcsorogsz a többi szennyel a csatornában... Ott leszel a megbízód, Orbán mellett....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fészbuk úgyis összeomlott 3/4 órája, így idejöttem integetni neked telesírt búcsúkendőcskémmel. :) Persze minketten tudjuk, hogy visszatérsz, mert ez a feladatod. ;)

      Törlés
    2. Ezzel osztottam meg a facebook-on : "Tuareg mai is segített , és szembesített ,és pontosan leírta , a szörnyű ,kétségbeejtő magyar társadalmi valóságot, állapotokat ! Érdemes elolvasni, ha tisztán akarsz látni ,és viszonylag normális akarsz maradni , ebben a bolondok házában."

      Törlés
    3. A mai megosztottságot, a két táborra szakadt országot is ide vezeti vissza?

      "Én már korábban is hangoztattam, hogy úgy tűnik, Magyarországon sokan agykéreg nélkül léteznek. Az érzelmek a kéreg alatti területen keletkeznek, az agykéreg gondolkodásra való. Ha nem gondolkodom, csak érzéseim vannak, akkor vagy imádok valakit, vagy gyűlölök. Teljesen mindegy, hogy valaki mit mond, az attól jó, vagy attól szörnyű, hogy ő mondta. Ettől kiszámíthatatlanok az emberek cselekedetei. A politika nekem gondolkodást jelent. Leülök az újságommal, elolvasom, hogy mit mondott Orbán, mit mondott Gyurcsány, és megpróbálok gondolkodni, melyik a járhatóbb út, és ez alapján döntök.

      Leszoktattak bennünket a gondolkodásról
      Szerethetem Orbánt, vagy Gyurcsányt, és mondhatom, hogy kitűnő politikus, számomra fontos, amit mond. De, hogy imádjam, és ne mondhassam, hogy most állatságot mondott, az elképzelhetetlen. Borzasztó nagy baj, hogy itt piedesztálra emelünk embereket és elkezdünk nekik hódolni."

      Törlés
    4. Ez jutott eszembe : Nem fogja fel , nem hiszi el a nép hogy Nem az OGYM, Nem a DK, Nem az MSZP , és nem Gyurcsány, Tuareg, Bokros ,Tóbiás ,és a többiek a lényeg, ezek csak gumicsontok, valójában ezredrangú, lényegtelen személyek, hiszen CSAK EGY FŐ CÉL,TEENDŐ A LÉNYEGES, AZ HOGY A DIKTÁTOR ORBÁNT, NEKÜNK, A LEIGÁZOTT, MEGALÁZOTT,KISEMMIZETT, HÜLYÉNEK NÉZETT ISMERETLEN "SENKIK" MILLIÓINAK KELL ÉS LEHET ÖSSZEFOGVA A TÖMEG EREJÉVEL ELZAVARNUNK ! Könyörgöm fókuszáljunk már a csoportosulásokon felülemelkedve ,összefogva a Nemzetmentő Népfelkeléses Orbánbuktatásra ! Hinnünk kell önmagunkba , és a tömegek erejében ! Március 15 ! Kossuth tér 100 ezer plusz sok dühös MAGYAR ember,egy emberként olyan erővel üvölti majd , hogy Orbán takarodj, hogy a parlament is beleremeg !! Az Igazság ŐSEREJE GYŐZEDELMESKEDIK ! Eljön a Történelmi pillanat ,a sorsfordító hangulat És Orbán aki nyilvánvalóan köztörvényes maffiózó és korrupt népnyúzó bandája összeomlik , és fejvesztve takarodik,és kattan a bilincs rajtuk !! Ilyen egyszerü a képlet ! A nép így is,alanyi jogon, közvetlenül leválthatja ,elzavarhatja Orbánt !Az ország kétharmada utálja, gyűlöli, megveti Orbánt! HIDD EL ! HIGGY BENNE !! Ez a lényeg ! Adjuk tovább !

      Törlés
  2. Tehát ha jól értem, aki kineveti ezt az alkotmányozós bohóckodást, az az országgal cseszik ki? Elég sajátos hozzáállás.

    VálaszTörlés
  3. Komisszár: nem egy kormányt buktatott már meg tömeg az utcákon. Akkor miért is lenne ez bohóckodás???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És hol a tömeg? Lemaradtam valmiről?

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. játsszunk el egy pillanatra a gondolattal. még ha _volna_ realitása a százezres tömegnek, milyen alapon akar _alkotmányozni_ ??
      az a százezer ember mitől ér többet, mint egy milliós békemenet? most függetlenül attól, amit az elveikről, értékeikről, bayerzsoltjaikról gondolok.
      te tartod magad demokratának??

      Törlés
  4. Szép napot Mindenkinek!
    Abban igaza van Gábornak, hogy akik minket ekéznek nem gondolják végig a dolgok menetét. Tényleg könnyű a meleg szobából megmondani a tutit, mind szembenézni a valósággal.
    Mintha nem az lenne a közös cél, hogy március 15-én megbuktassuk ezt a regnáló kormányt.
    Ébredjetek Magyarok! Ébresztő Köztársaság!
    Vivát O.GY.M !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az itt kommentelő, az OGyM-et fekázó trolloknak biztosan nem a kormánybuktatás a céljuk.

      Törlés
    2. Azért mert valaki viccesnek tartja Szabó arcoskodását, attól máris Fidesz bérenc. Zseniális következtetés.

      Törlés
  5. Tuareg beszéde a "Figyelmeztetés napján", 2015. jan. 10-én:

    http://youtu.be/P6wPZE3DLmc

    VálaszTörlés
  6. Az egyenes úton járok, máshol sose szoktam és nem tudok szőni, csak kötni és horgolni.
    Én is ellenálló vagyok , mint te , csak már nem csinálom a Kossuthon.
    Nincs bajom az OGYM-el, veled van. Bántottál valakit, akit én nagyon szeretek és tisztelek -ÉS NEM VOLT JOGOS- kormányszóvivő által reklámot kaptál tőle ajándékba, ezt te is tudod, mert okos vagy. Mégis úgy tettél és nyilatkoztál ahogy. A manipuláció nagymestere vagy, amit persze eddig is tudtam- szokva vagyok hozzá(családilag)
    Mindegy, bocsánatos bűn amit elkövettél, de még nem bocsájtottam meg.Idő kell.
    Addig is minden jót.

    VálaszTörlés
  7. Nem keresek magamnak ellenséget, terem az, s nő mint a dudva, a kutyám dolga megjelölni meddig nyomulhatnak! Egy-két napra a háttérbe vonultam, mert sok jó szándékú embernek nagyobb szűksége volt a rivalda fényre. Akinek a nyilvános szereplés a dolga, tegye azt. Tuareget nem védem meg naponta, mert nem szorul rá, magamat pedig senki sikere árán nem fényezem.
    Az ogym által elért sikerek fényében sütkérezzenek a kitartó, tapasztalt áldozatkészségüket ezerszer bizonyított emberek, töltődjenek fel meleggel, mert rájuk van szükség, csupa szív demokrata forradalmárokra.
    Nem a megmondóké az utca, nem a mindent tudást hazudó váteszekre épül az a haza, amit most igyekszünk élhetőbbé, mindannyiunk számára lakható hazánkká tenni.

    VálaszTörlés
  8. " Adassék nékem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük. " / Friedrich Oetinger /
    Gábor, ezt idézned kellett volna, s nem átfogalmazni. (Tudom, hogy ismered, mert egy alkalommal ezt küldtem neked.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a mondás 1000 különböző verzióban van, és kábé 6 éves korom óta van kinn a szobám falán.

      Törlés
    2. Tudom, többen lefordították.( Ezer variáció azért nincs! :) ) Ám, ezt tartják a legjobb fordításnak! S így ez vált a legismertebbé. A te mondataid is ezt tükrözik. Ütősebb lett volna az idézet. Vhogy így: ....Csak azt kérem "odafentről", hogy " Adassék.../ Ezzel kapcsolatban csak arra vágyom a továbbiakban, hogy "Adassék... Na, ezen nem fogunk vitatkozni remélem. ( Azaz, nem reagálsz már rá. :-) Ha mégis, én nem fogok. :-) ) Most nehéz és fontos feladatok várnak ránk. ( Igaz, az elvégézésüknél a részletekre is ügyelnünk kell. ) Részemről itt a pont.

      Törlés
    3. Az idézet bibliai, és Ezékiel prófétától származtatják.. s nem az a lényege, ki hogyan fordította vagy kinek a neve szerepel alatta.. hanem amit mond, amit nekünk (nekem, neked, akárkinek is ) mondhat..

      Törlés
    4. Szent-Királyi István De igen, az is fontos, hogy ki, írta, fordította, kitől származik. Egy latin magyar...stb szólást, közmondást, egy O. Wilde, Churchill, Gandhi...stb szállóigét sem írhatok át, vagy egy Petőfi, Ady,...stb verséből sem készíthetek úgy átiratot, mintha az enyém lenne, még ha rímbe is szedném. Egy esetben megengedhető, amikor ezt humoristák teszik. Ők viszont úgy csinálják, hogy az eredeti vers azonnal felismerhető, a költőjével együtt. S pont ezért a mindenki által közismert szólásokat, közmondásokat keverik össze (pl. Laár András csapata), más humoristák pedig a legismertebb verseket, nép.-és műdalokat "költik át." "Alkotásaikat" aztán nagy sikerrel, kacagásokkal és egyéb tetszésnyilvánításokkal jutalmazza a célközönség, jelezve az eredeti felismerését. Itt,-- ebben az esetben,-- nem a mondanivalóról volt szó, / "... amit nekünk (nekem, neked, akárkinek is) mondhat..." / s ezt te is nagyon jól tudod. :-) PONT.

      Törlés
    5. Anikó, Te is rögtön felismerted, mint az kiderült, mégha hibásan is, mint az is kiderült. PONT.

      Törlés
    6. Gábor Csalódtam volna benned, ( megvallom kellemesen ) ha meg bírtad volna állni, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó. Sebaj! Túlélem. Sőt, ha erre is reagálsz, megígérem, én már nem fogok! :-)) Nem akarom/szoktam kiásni a lerágott, és jó mélyre eltemetett csontot. Amit eddig írtam az vélemény volt. Az enyém. Az, hogy Te ezt "hibás felismerésnek" tartod, az meg a tiéd. Ennyi. ! és .

      Törlés
    7. Te is kitettél már pontot, aztán mégis folytattad, kis csevegés nem árt :D

      Törlés
  9. Valamiért ezeknek pont ez a céljuk, tönkretenni itt mindent, ha nem történik valami, ami ezeknek keresztbe tesz, csődbe viszik az országot.
    Senkire és semmire nem hallgatnak, sőt, ha valami ellen tiltakozunk, érvelünk, juszt is bevezetik, megcsinálják, csak azért is. Ők megmutatják.
    Úgy vezetnek be változtatásokat, hogy semmiféle megtárgyalása, előtanulmányozása nincs semminek, nem is akarják, ha mégse válik be, akkor megint változtatnak.
    Valamiért nem akarnak senkinek javítani az életkörülményein, sőt, azoknak akiknek még úgy ahogy van valami életszínvonaluk, már azok is csúsznak egyre lejjebb.
    És csak szórják a pénzt vagy a zsebükbe, vagy ki az ablakon.
    Valami eszement téboly van itt.
    Kétségbeejtő.

    VálaszTörlés
  10. A kritizálók saját magukból indulnak ki.Eddig talán még ki sem mentek a Kossuth térre és csak a saját készületlenségüket vetítik ki a világra. Lehet csatlakozni, de fintorogni felelőtlenség, aki készületlen annak elég hallgatnia, már ezzel sem árt.

    VálaszTörlés
  11. Helló Mindenki!-aki nem akar változást,tűnjön el a köreinkből!A "hatalom megőrzése" fajta taktikusokat felejtsük el, és ne hagyjuk őket bomlasztani!A kitűzött cél világos,köztársaság,demokrácia,szólás és kontroll szabadság,soha többé kontrollálhatatlan hatalmat senkinek!A menetrend is világos ,szerintem széles kőrben támogatható.Szélesíteni kellene a tömegbázist és ehhez a média támogatást kell szervezni.A többség véleményem szerint ,nem szolgasorban,hűbérrendszerben szeretné saját és jövendő nemzedék életét tudni,ilyen világ és hatalom ellen kötelességünk kiállni és küzdeni!Én a felvázolt program mellett vagyok! Ne hátráljunk meg a teljes végrehajtásig!Ezt a gátlástalan ,rabló,hazug,érzéketlen rendszert el kell törölni!Nagy Sándor

    VálaszTörlés
  12. A program tényleg szép. De a legpozitívabb hozzáállás mellett is meg kell kérdezni:
    1. Hogyan lesz meg a 100 ezer fő? Ők most hol vannak?
    2. Ha meglesz a 100 ezer ott a Kossuthon és kijelenti, hogy ezennel a parlamentet feloszlatja, akkor konkrétan mit csinál, a szó erején túl?
    3. Ha a hatalom és a parlament ezzel nem törődik egyáltalán akkor mi van? Megtehetik, mert a hatályos jog, s ezért a rendőrség, katonaság is mellettük áll.
    4. Akar bárki erőszakot, patakvért, stb.? Ugye nem? S Gábor nem Gandhi… :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletes meglátás. Javaslom a híveknek elővenni a gimis törikönyvet, hogy ki mikor és hogyan "alkotmányozott".

      Törlés
  13. Bénike, csárrlika, komisz-szarka! Üdv.! Hat hónapja megy ez a blog. Eddig hol voltatok?!? Nem tudok másra gondolni, minthogy a kis kukac-kekec komiszkodásotok okán más helyekről letiltva, éppen most ide kakiltok. Nagyon silány öröm lehet ez, bár felfogni nem tudjátok... Én, nagyon komolyan azért fohászkodom, hogy sikerüljön újra sorba állnotok, mikor a Jóisten az észt, a toleranciát, a tisztességet s az alázatot újra osztja.... Azt hiába kérném, hogy egy csöppet szégyelljétek magatokat. Silány és sivár jellemetek genetikusan alkalmatlan ez embert próbáló megmérettetéshez.
    És most hajrá! Csalódnék ha ezt szó nélkül hagynátok. Lássuk ki lesz a legkeményebb tökös legény...?
    - Bocs Gábor, de tele lett a faxom -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, én augusztus óta vagyok "itt", és próbálok lényegében ugyanerre a kérdésre érdemi választ, vagy legalább a végiggondolására utaló halvány jelet találni bárki részéről, aki ezen a felületen megnyilvánul. Nulla eredménnyel. Ez független attól, hogy az itt hajba kapók "érvelése" egyaránt értékelhetetlen. Csaxólok: "mindenkinek van igaza." ;-)

      http://hajnalvilag.blogspot.hu/2014/08/tomeg-kimegy-terre.html

      Törlés
    2. Csillagom én már akkor a Szabó trollkodását olvastam az mszp8-on amikor te még azt sem tudtad merre van a Kossuth tér. Szóval pihi. :)

      Törlés
    3. Lóránrd! Nyugtass meg, hogy nem hiányolod magad, a fentebb jelzett névsorból. Én nem tudlak oda sorolni, még a minap tanusitott, obszcenitásokat sem nélkülöző reakció-dömpinged ellenére sem!
      Deha nagyon igyexel és szeretnél komisz-csárlivá avanzsálini, túrni, fúrni, kukackodni, tedd. Bár korrekt kritika, főleg ha épitő jellegü, talán hasznosabb lenne s talán méltóbb is hozzád.

      Törlés
    4. Góbé, szerintem ha figyelmesebben elolvasod az előző szövegemet, megnyugodhatsz, mert a válaszok benne vannak. Ha mégsem, akkor sajnos továbbra sem tudok számodra érthetően fogalmazni. Az én hibám.

      Törlés
  14. Szörnyű ami már itt is megy....Gábor!Engem két dolog mentett meg mindig és vitt előre:következetesség,határozottság.Csak így lehet ezt te is tudod.Bár nem ismerjük egymást a háttérből is szurkolód,tisztelőd vagyok.

    VálaszTörlés
  15. Aki előre néz és előre megy/igyekszik, az ismeretlenbe, az nem lehet mentes a hibáktól, tévedésektől.. DE ezek kritikája nem a törekvés elhiteltelenítése, hanem JOBB ÚT BEMUTATÁSA!! és sajnos ezt ma nem nagyon látom.. Ma még nem lehet tudni, mi hat majd jobban, a fokozatosan romló (és ne feledjük már el, hogy a jelenlegi hatalomnak a 2/3-nak köszönhetően!!! romló ) életkörülmények, a kilátástalanság, vagy az azok megszüntetésére tett ilyen-olyan kezdeményezések.. azaz ki és mivel tudja majd mozgósítani azt a száz vagy többszázezer embert.. DE érdemes tudni, hogy minél későbben, annál kevésbé lehet békés a kimenetele, a megoldás módja.. mert a feszültségek növekszenek.. és egy kritikus határ felett már nem lehet majd szabályozni.. Jó lenne ha tudatosodna a lejáratókban, a késleltetőkben, a relativizálókban és a kivárásra játszókban, hogy mit is csinálnak.. Nem kéne kivárni egy valódi forradalmat.. mert ott sok érték és élet pusztulhat el - sok olyasmi, ami hiányozni fog utána.. fájó és költséges következményekkel.. Az OGYM nyitott, várja a csatlakozókat, a kezdeményezőket, mindazokat, akik egy közös célért hajlandók és képesek összefogni (ma még békésen lehet...) Helyet csinált és helyet ad mindenkinek, aki a minimumfeltételeknek megfelel.. Nem önmagáért.. hanem az országért.. Lehet itt hibákat meg kifogásokat felsorolni.. DE aki ezeket teszi, az a jelenlegit akarja (akár tudatosan, akár nem!!) fenntartani, támogatni.. EZT kell tudni.. (KÉNE..) A többi mind mese..

    VálaszTörlés
  16. Tételezzük fel, hogy 200.000 ember lesz a téren március 15-én!
    Ha a jogrendszerünk nem ismeri az Alkotmányozó Nemzetgyűlés fogalmát akkor egy nem létező szervezet milyen határozatot tud hozni? Mi értelme a fent leirt 6 pontnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha adott rendszer jogszabályainak keretei között ment volna a történelem, még mindig rabszolgatartó társadalomban élnénk és Hammurapi jogszabályai szerint. :)

      Törlés
    2. OK, de akkor kit fog egyátalán érdekelni, hogy mit mond az "Alkotmányozó Nemzetgyűlés"! Gittegylet? Amely határozatai senkit semmire se kötelez?

      Törlés
  17. Kedves Lóránd, holnap megnézem a blogodat. Kíváncsivá tettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várlak szeretettel, de könnyű témákra meg "közérthető" szövegekre ne számíts ;-)

      Most úgyis van egy aktuális hőzöngésem, ha mindegy mivel kezdesz, akkor nézz rá erre:

      http://hajnalvilag.blogspot.hu/2015/01/42.html

      Törlés