2016. január 24., vasárnap

Ma

Sok szempontból történelmi a mai nap. Megmutatom, miben is, bár szinte nyilvánvaló: megvan az Ügy, ami mellé minden demokrata felsorakozott, és megvan a Személy, aki képes volt ezt összehozni.




A Terror Törvénye minden demokratában kivágta a biztosítékot. Ennyire nyilvánvalóan még nem jelentettek be sehol a világon Fasiszta Diktatúrát, van pár mocsok dolog, amiben Orbán már világelső, ebben is. Lépésről lépésre építik a Diktatúrát, volt közülük pár, amire azt gondolhattuk: na, ezt már tényleg nem tűrhetjük. Aztán kiderült, hogy a kezdeti fellángolás után nem alakult ki semmiféle akcióegység a demokrata oldalon, még taktikai sem, nemhogy valami hosszabb távú együttműködés csírája. Kicsit úgy tűnik, hogy Orbánék ezt most elkapkodták. Eddig oly türelmesen, mindig egy kis darabot lenyeletve haladtak a teljhatalom felé, hogy mire jött a következő adag, az előzőt már a többség megemésztette. De a Terror Törvénye egyszerűen SOK. Írtam már jópárszor, hogy demokrata összefogást alapvetően egy ember képes elindítani: maga Orbán. A teljhatalom ugyanis elveszi a Zember józaneszét, és külvilággal való kapcsolatát. Elhiszi, hogy Neki mindent szabad, és akkor jön a hiba. Egy túl nagy lépés. Mint most, a Terror Törvényével. És a TÉNY már ma, így reggel is az: olyanokat sikerült egy zászló alá hajtania, akik egészen eddig nem voltak képesek semmiben összefogni egymással.


Vannak egyszerű kérdések, amiket csak elbonyolítani lehet, de attól még kristálytiszta válaszok adhatóak rájuk. Mit tesz egy Demokrata, ha a hazájában bejelentik a Fasiszta Diktatúrát? Egyszerű. Ellenáll. A Demokrata ugyanis nem fél - by Bibó -, kiáll a meggyőződéséért, megvédi azt, amiért oly sokan adták életüket és vérüket a történelem során. A demokrata mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a Fasiszta Diktatúra kialakulását, és ha mégis megvalósul, azt bármilyen áron megbuktassa. Persze, mindenki más mozgástérrel rendelkezik. A demokrata magánember megkeresi, hová csatlakozhat, hogy egyéni akarata és tettei a leghatékonyabban járuljanak hozzá egy KÖZÖS CSELEKVÉSHEZ. Ha meg a demokratának ennél több lehetősége van, mert van szervezete, sajtója, bármije, akkor azt használja azonnal és teljes mértékben az Önkény ellen. Magam, a Demokrata Ellenállással a Terror Törvényének első hírei idején azonnal bejelentést tettem: március 1-től a Kossuthra megyünk a nap 24 órájában állandó tüntetéssel, hogy legyen hová csatlakozni mindazoknak, akik neki akarnak menni a Rezsimnek. Mi ebben vagyunk jók, mi tehát ezt csináljuk.


Más, magukat demokratának nevező szervezetek pedig másban jók. És mindenkinek volt ideje és lehetősége cselekedni oly módon, ahogy a leginkább képes. Ám a gyakorlatban csak egy ember lépett: Bokros Lajos. Meghirdetett egy tüntetést a Kossuthra, mára, mindenkit értesített a magukat demokratának tartó szervezetek közül. És lőn CSODA. Nem túl gyorsan, de TÉNY: ahhoz legkésőbb a héten mindenki csatlakozott, még a parlamentből is, egyértelműen felszólítva támogatóit, szimpatizánsait a részvételre. Együtt, PM, MSZP, LMP. És itt egy pillanatra megállunk. Sokan azt várják, hogy a mai blogom a DK-ról fog szólni. Saját tapasztalataim alapján egy éve jelzem a nyilvánosságban: a DK nem az, aminek mutatja magát. És a héten, a tegnapi Gyurcsány évértékelő végével, amiben egy szót sem sikerült kinyögnie a mai tüntetésről, fehéren-feketén bebizonyosodott: MINDEN, amit a DK-rók állítottam, bizonyítottam, maradéktalanul IGAZ. De több szót ma én rájuk nem kívánok pazarolni: gondolkodó emberek levonják a következtetéseket nélkülem is. Az összefogást fegyverként szajkózó párt az egyetlen, mely nem fog össze: nem igényel ez további szavakat, mert egyértelmű a szitu.


Szóval VAN demokrata összefogás, most először. Mindenki benne van, pártok, civilek, aki nincs benne, az már nem is lesz, aki bújt, aki nem, megyünk. A Fasiszta Diktatúra elleni küzdelem ÜGYE ősszehozta egy zászló alá mindazokat, akik eddig nem voltak hajlandóak együtt mozdulni. És az elmúlt hét folyamata azt is világossá tette, ki az a SZEMÉLY, aki ezt a demokrata összefogást képes volt összehozni: Bokros Lajos. Ma olyan széles körű társaság gyűlik össze a Kossuthon, ami példa nélküli. És ezzel valami ÚJ kezdődik. Olyan, aminek már igencsak ideje van. Nem ma fog eltakarodni az Orbán Rezsim. De ma tehetjük meg az első lépést azon a hadiösvényen, amelyik végül a Gonosz legyőzéséhez vezet. Hideg lesz, hó, meg miegymás: annál nagyobb dicsőség lesz ott lenni, mikor valami ELKEZDŐDIK. Százezren nem leszünk, de SOKAN azért igen. Egy téren, egy időben mindazok, akik eddig soha. És ez valami. Sőt: VALAMI. Magunk pedig, mint akik az ottmaradós tüntetések specialistái, egy dologgal tudunk hozzájárulni a KEZDET sikeréhez: még szerdán, Bokros Lajossal egyeztetve bejelentettem a BRFK-n, hogy a tüntetés végétől kint maradunk, hétfő reggelig. Tudomásul vették. Hétfő reggelig tehát nem kell sehová sietni, van hely és idő megbeszélni további teendőinket.

Kezdjük. 


21 megjegyzés:

  1. Gábor !Bevallom,azt hittem,a DK nyílt csatlakozását fogom olvasni...Nem ez történt, de igaz demokrataként én tuti,hogy ott leszek ! S teszik ezt velem többen is a DK-ból ,mert hiszünk a célban ,hiszünk a fidesz elzavarhatóságában....na jó,én a békés átmenetben nem annyira ,s lehet a Feri épp a véráldozatot akarja elkerülni..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aligha lesz ma véráldozat. Leginkább azt akarja elkerülni, hogy más legyen a színpadon...

      Törlés
    2. MÁSHOL IS MÁR LEIRTAM A VÉLEMÉNYEMET !!! REMÉLEM , HOGY ELJUT SOK EMBERHEZ . VÉLEMÉNYEM SZERINT GYURCSÁNY MÉG NEM ÉRZI ELÉG ÉRETTNEK A MAGYAR TÁRSADALMAT , ÉS SAJNOS PILLANATNYILAG MÉG IGAZA IS VAN !!! TUAREG ! A MI FELADATUNK , A TIED ÉS AZ ENYÉM IS , ÉS A TÖBBI NORMÁLIS GONDOLKOZÁSRA KÉPES EMBERÉ , HOGY MEGGYŐZZÜK A FÉLREVEZETHETŐEKET ÉS MEGFÉLEMLITHETŐKET. TEGYÜK A DOLGUNKAT A SAJÁT KÖRNYEZETÜNKBEN LEHETŐSÉGEINK ÉS TEHETSÉGÜNK SZERINT.

      Törlés
    3. Ez így nem igaz,Gyurcsány köpönyegforgató,eyzébe sincs orsós megbuktatása,a zavarosba érzi jól magát sőt gerjeszti is az átszavazásokkal.Sajnos ha tovább várunk,Rákosi korszaka köszön ránk napokon belül!

      Törlés
    4. Rácz Ferenc, az egyetlen VONALAS és GERINCES politikus éppen hogy Gyurcsány. Csak sokan ezt nem érik fel ésszel.

      Törlés
    5. Andrea lehet hogy igazad van ettől függetlenül ma nem lehet Gyurcsány nevével nyerni Azt a sarat mit a fidesz meg a bal oldal közösen rá hordott és hord ma is egyszerűen nem lehet le mosni Lassan úgy működik a DK is mint a fidesz. Mint valami szekta .A bal oldal és Gyurcsány is 2010 ben vesztette el a hitelességét amikor beültek a Fidez mellé a parlamentbe hol ott tudták hogy érdemben semmit nem fognak tudni tenni ezért az országért de a fidesz győzelmét ezzel legitimálták.Erről a 2014 bohóckodásról már ne is beszéljünk .Szóval építhet hidat a Dunán zsebből ki fizetheti az állam adósságát és mondhatja a világ leg okosabb dolgait a neve ma már a gonosszal vált egyenlővé .(Szerintem alaptalanul) Minden amihez hozzá ér vagy egyáltalán rá néz az rossz vagy rossz lesz.Külön meg azt gondolom ha ma Magyarországon 1500 embert lehet ki vinni az utcára egy kormányellenes tüntetésre vasárnap du.akkor nem is érdemlünk mást csak Orbán Viktort . Azt hallom nem mer kiállni a "nép" elé .Hát ennyien talán még rá is kíváncsiak lettek volna .

      Törlés
    6. Andras Kalman csak szánni tudlak mert nem érted fel ésszel!Nem hallottam a műtétjéről,mikor tették vissza neki a gerincét???

      Törlés
    7. Rácz Ferenc ! HA felvilágositana a mütétről , nagyon megköszönnénk.

      Törlés
    8. Nekem jók a megérzéseim.Én GYURCSÁNY FERENCET TISZTESSÉGES EMBERNEK LÁTOM. VALÓBAN SOK SÁRT HORDTAK RÁ , hát Istenem ! Ez Bárkivel előfordulhat.A Mi feladatunk ,hogy kiálljunk a Tisztessége mellett !!! A Fityiszesek is Őt támadják a Legjobban , mert Tőle félnek Igazán !!! Teljesen felesleges arról ábrándozni , hogy lesz majd Valaki aki nem támadható !!!Jelentem , HOGY ILYEN sohasem lesz !!! A legjobb tulajdonságot is lehet bármikor ellenkező előjellel feltüntetni !!!

      Törlés
  2. Hamár összefogást emlegetjünk korábbi nyilatkozatát is ide kellet volna csatolni Gyurcsánynak az ő támogatásukról is amit korábban tett amiben konkrétan felhívja a
    a résztvételre .

    VálaszTörlés
  3. Szia Gábor és igaz demokraták!
    Én csak attól félek,nehogy ez is csak szócséplés legyen.Sokan ott leszünk, azt ha vége mindenki megy a dolgára.Na talán ezt nem kéne.Remélem igazad lesz és végre elindul valami,valami ami építi a demokratákat,és elindít valamit ,valami olyasmit amitől végre felébrednek az alvók csipke rózsikás álmukból,mert elég volt.Elég volt,hogy kihasználnak minket mindenféle értelemben.értelemben. Most már lépni kell.Üdv:

    VálaszTörlés
  4. Muszáj reggel abbahagyni.befelyezni? Szerintem most is itt a lehetőség felcsúti börtönbe juttatásához főleg ha a rendvédelmisek,látva az erőt,átállnak!!!

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. És mi lesz az orosz "barátkozással"? Mongólia támogatása, Putyin ajándéka...

    VálaszTörlés
  7. hihi! Tudtam! Hogy gyáva vagy! És minden ellenvéleményt blokkolsz!

    VálaszTörlés