2015. november 16., hétfő

Fanatikusok

Rühellem a fanatikusokat. Megvetem Őket. Az emberi faj söpredékének tartom, akik ha kihalnának, meredeken emelkedne a Földgolyó átlagíkúja. Fanatikusok öltek Párizsban, ezt csak így elöljáróban rögzítem.




Az iszlám nevében öltek, aztán most jöhetne egy végtelen felsorolás azokról az egyébként vonzó és szép hitvilágokról, amiknek a nevében milliókat pusztítottak már el a történelem során. Kereszténység, kommunizmus, mittomén, ezernyiféle tézisrendszer által érezték már magukat fölhatalmazva fanatikus söpredékék, hogy gyilkolhassanak. Most épp az iszlám nevében, volt ilyen, lesz is még, de azért arra is figyeljünk, hogy a nagyságrendekkel több embert rettegésben tartó és néha kivégző Cosa Nostra meg buzgó katolikus. Ja, meg mellesleg aki kicsit olvasott a keresztesháborúkról, az tudja: dicső lovagjaink a Szentföldön Isten nevében konkrét népirtást rendeztek, muszlimot, zsidót, mind. Aztán mikor Szaladin visszafoglalta Jeruzsálemet, akkor Ő viszont nem irtotta ki a keresztényeket, még a templomaikat sem romboltatta le. Pedighát Ő muszlim volt. Szóval hátrább az agarakkal, a Fehér Fölény, meg a Keresztyén Európa, meg miegymás mantrák éppoly fanatikus baromságok, mint az ISIS szarházi söpredékének Allahozása. Ja, és mondom mindezt ateistaként, aki megteheti, hogy kellő távolságtartással nézze a vallásokat, merthát a Szent Inkvizíció, vagy a protestánsüldözés is mellesleg milliókat irtott ki nemde. 


A fanatikus, az beteg ember. Önmagát semmire tartja, ezért aztán csatlakozik egy olyan közösséghez, amelyikben kifontoskodhatja magát. Így aztán simán orránál fogva vezethető nagyjából bármeddig, mert ha kidobják a társaságból, akkor ismét semminek érzi magát. Közösségfüggő lesz. A maszlag meg, amit beadnak Neki, tökmindegy, hogy mi. ISIS szaréknak az iszlám egy kitekert verziója, Sztálinnak a kommunizmus, Hitlernek az árja felsőbbrendűség, Torquemadanak meg az inkvizíció. Gyökeresen eltérő ideológiák, hitvilágok, csak egyben azonosak: fanatizáltak általuk emberi söpredéket, hogy tömeggyilkossá neveljék. Nem véletlen, hogy a fejlett kultúrák, a demokráciák mind szekuláris elven működnek: mindenki hihet nyugodtan bármiben, miért ne, ám egyetlen dogmarendszer sem írhatja felül a józan ész közösségi normáját. A józan ész ugyanis az, amitől a fajunk az, ami. Ettől vagyunk emberek, mert képesek vagyunk belátni, hogy néhány alapelv fölé semmi nem emelkedhet. Az emberiesség, az egyenlőség, a szolidaritás azok az alapigazságok, amiknek érvényesítése egy társadalmat sikeressé tesz, tehát a benne levő egyén is akkor jár jól, ha betartja e normákat. A fanatikus ebben különbözik: van egy hitvilága, amivel felülírja a társadalmi minimumot, és megpróbálja azt mindenkire ráerőszakolni.


Európaiak vagyunk, demokraták, és emberek. Nem pedig keresztények, muszlimok, zsidók, hitgyülisek, baptisták. Utóbbiak mindenki magánügye, NEM társadalmi norma, aki azzá akarja tenni bármelyiket, az ugyanolyan, mint az ISIS, csak még nem kapott fegyvert a kezébe. Nincs keresztény Európa, kontra muszlim vallás: csak Európa van, meg emberek benne. A Kalasnyikovok tüze sem válogatott, éppúgy belekerülhettek a szórásba bármilyen hitvilágú emberek. Fanatikusok öltek embereket, nem vallások egymást, remélem ez világos. Mindig voltak és lesznek olyanok, akik fölhasználják az elesettséget, nyomort mások fanatizálására. Hitlernek 50 millió halottat köszönhetünk, és nem volt épp muszlim, nemde. A legrosszabb válasz, ami a fanatizmusra adható: az ellenfanatizmus. Az ISIS, meg a többi hasonszörű épp erre épít: önmagukban gyengék, hogy az europai demokráciákat destabilizálják, ezért provokálnak: hátha eléggé beindulnak a széljobberek, és akkor aztán lesz durvulás. Tessenek észnél lenni. Mondom: ÉSZNÉL. Persze hogy az emberben rejlő állat bosszút akar állni, szemet szemért, fogat fogért, oké. De az emberben levő Ember meg rákényszeríti magát, hogy ne izomból cselekedjen. Mert Emberek vagyunk.

Nem fanatikusok.


9 megjegyzés:

  1. Szívem szerint szóltál.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Ez az írás fanatikusokat generál.
    Tuaregistákat!

    VálaszTörlés
  3. Ezzel a bejegyzéssel most egyetértek és nem csak azért mert én is meggyőződéses ateista vagyok!
    A vallás mindenkinek a magánügye. Én még soha senkire nem nehezteltem az miatt mert vallásos, fordított esettel meg annál többször találkoztam! :-(
    A felsorolásból az IRA-t kihagytad pedig ez a mostani támadás az Ő stílusukat hozta vissza.

    Együtt gyászolok Párizs lakóival!

    VálaszTörlés
  4. Mélységesen egyetértek megint.

    VálaszTörlés
  5. Én is egyetértek,szomorú, hogy az emberiség nagy részének nincs szellemi előre haladása.Én is együtt gyászolok!

    VálaszTörlés
  6. Iszonyatos, hogy egyik
    EMBER mit tesz a másik ENBERREL. Láttam és mélyen sajnáltam azt a fiatal férfit,aki a minap a T-ben beszél a terroristák nevében.Szerintem agymosásban részesül, de az AGYMOSÓ felelős szerintem a fiatalok "megrontásáért" A " megrontó " egyéneket kell elhallgattatni, s nem a sok sok embert felszámolni, akik "hisznek" az általuk hírdetett "Igé"-ben. Sajnos a "Képzett" emberek végzik az agymosást. 20 évvel ezelőtt igen sok agymosott volt, s a XXI század sem mentesül a "beteges" jó beszédképességű,zagyvaságot hírdető szónokoktól.Ki kell emelni a közösségek megrontóit.

    VálaszTörlés