Ezek ugyanazok!

Bródy örökbecsű dalszövege, nagyjából mindenki ismeri. De mondok egy másik hasonlót, néhai Antall Józseftől: teccettek volna forradalmat csinálni! Jelen társadalmi elrothadásunk kulcsmondata ez a kettő. Lássuk, miért is.

A rendszerváltáskor nagy dicsőségnek tartottuk, hogy nálunk az vér nélkül, tárgyalásos úton ment végig. A környéki országokban forradalomközeli állapotok voltak, volt ahol nettó népfelkelés nullázta le a rezsimet, meg az azt fönntartót is: gondoljunk csak a Kárpátok Géniusza uralkodásának végetvető géppisztolysorozatra. De Lengyelország, NDK, Szlovákia, Bulgária, satöbbi: minden szomszédunkban a népharag takarította el a széthulló szovjet birodalom helyi vazallusait. Nálunk nem. Szépen leült a politikai elit és megbeszélte, roppant civilizált módon, kerekasztalosan, szőlőmárkásan, szimphoniásan, hogyan lesz újraosztva a hatalom, mik lesznek a játékszabályok. Voltak nálunk is persze tömegmegmozdulások, de azok inkább csak jelzésértékkel: nem volt kit megdönteni, kiment a Nép az utcára, mert hívták, aztán hazament, mert hazaküldték, nem volt rájuk szükség. Értelmiségünk istenítette a békés utat, hujjdejó, nem folyik vér, nincs utcakő, meg molotovkoktél. És valóban, mivel viszonylag harmonikusnak tűnt az átmenet a proletárdiktatúrából a nyugati típusú demokráciába, jó ideig úgy látszott: megérte a harcmentes rendszerváltás.

Persze a legjobb helyzetből indultunk, mi voltunk ugyanis a szovjet rendszer kirakatországa. Kellett nekik a világ felé propagandaokokból, hogy legyen valami emberarcú szocializmus, mertha a létező valóságot látták volna a világforradalmárok Etiópiától Afganisztánon át Nicaraguáig, akkor a KGB nehezen tudta volna a harmadik világot meggyőzni, hogy a létező szocializmus vonzó dolog. Mi voltunk ez a díszlet, kisebb magándolgokat engedtek is, géemká, mint a betéti társaság elődje, háztáji, ilyesmi. A diktatúra demokráciásat játszott, a hülyébbek, meg a megalkuvók be is vették a maszlagot, vannak, akik mai napig visszasírják. Merthát valóban, minden diktatúrának vannak haszonélvezői. Az akkorinak is. Meg a mostaninak is. Ám egy alapelv mindegyikben ott van: az elvtelenség alapelve. Önkényuralomban ugyanis el kell fogadnod az erkölcstelenség erkölcsét: emberi szabadságjogok leszorítva, no szólásszabadság, no gyülekezési jog, no szabad gondolkodás. Add föl a szabadságod, és akkor jól jársz. Anno kádáristának kellett lenni, ma meg orbánistának, anno komcsi pártfunkcinak kellett lenni, ma meg narancsnak, vagy közeli vállalkozónak.

Szóval a mi kádárizmusban nevelkedett, megalkuvásra kondícionált Népünk örült a békés rendszerváltásnak. Hozzászokott az alkuk rendszeréhez, semmi újdonság nem volt ebben az új korszakban sem. Megtanulta az önbecsapás művészetét: buzgó értelmiségünk elmagyarázta, és sokszor a mai napig magyarázza, hogy sokan jártak ám jól, nemde. Ja, ma is. Csak ma narancsista értelmiség dönti a propagandát, anno meg komcsi nyomta ugyanezt. Sokan küzülük épp csak mezt váltottak. Még az érvek is ugyanazok: add föl az alapvető emberi szabadságjogaidat, az önálló gondolkodás képességét, tojd le, hogy egyébként a többiekkel mi van: Magadra gondolj, ha Te jól jársz a többiek nem számítanak, ugye. A kádárizmus kiölte a társadalmi szolidaritás és elvszerűség alapeszméit, így aztán új, demokratikusan megválasztott politikai elitünk is ehhez szokott: MINDEN alku tárgya, a privatizálandó vállalattól a közbeszerzésig, a magántulajdontól a szólásszabadságig. Merőben gyakorlati kérdéseket vegyítettek elviekkel, és mindre ugyanazt alkalmazták: nincsenek elvek, túlélni mindenáron, Te, meg a szekértáborod járjon jól, a többi meg boldoguljon úgy, ahogy tud.

Velünk ellentétben a szomszédos országok durván váltottak rendszert. Ügynöklisták, társadalmi ítélkezés a leváltott rendszer uralkodó pártjának funkciai fölött. Az első években ez persze gondokat okozott mindenütt: társadalmat működtetni nem egyszerű, és amíg egy új, a régivel kevéssé összeszövődött elit ki nem nevelődött, addig nagy volt a káosz. Csakhát a rövid távon jónak tűnő dolgok hosszú távon visszaütnek. A rendszerváltáskor régióelső Magyarország mára ugyanebben a társaságban a legutolsó. Irigykedik a magyar a románokra, hogy lám, Ők utcára mennek, és menekül is a politikai elit. Naja, csakhát ez épp azért van, mert Csaut anno letakarították, meg a bandáját is, nem finom, úriemberi tárgyalássorozattal, hanem forradalommal. Így aztán az ottani Nép tudja, hogy kell az ilyesmit csinálni, meg az ottani elit is tudja, meddig ér a takaró, és mikor van az, hogy ha az alól kilóg a lóláb, akkor jön a fűrész. Nálunk semmi ilyesmi nincs. A volt párt meg kiszfunkcik ma is parlamentben ücsikéznek, ki kormányon, ki ellenzékben. Ma a demokrácia szövegeit nyomják, miközben éppúgy megalkusznak mindenben, mint kádárapjuknál tették.

Nem furcsa, hogy a mellettünk hangsebességgel elhúzó szomszédos országok nem nosztalgiáznak? Nem vágynak vissza Csauhoz, Honeckerhez, Jaruzelskihez. Nem firegnek-forognak az orosz, meg az Európai Unió között, Ők tudják, mert a vérüket adták érte, hogy a kisebb rossz elvének elfogadása valójában mindig a legnagyobbat hozza magával, csak később. Nem vegyítik a európai jogállam alapelveit attól tökidegen keleti önkényuralmi játszmákkal, felnőtt, önálló polgárként viselkednek, nem fogadnak el az államtól mindenféle mézesmadzagokat, mert ismerik annak ÁRÁT: a szabadság fokozatos elvesztését. A mi elmúlt 25 évünk az elvtelen alkuk sorozata. Mindenben szabad a gazda, bármi lehet megegyezés tárgya, nincs különbség, hogy alapelvekről, vagy technikai kérdésekről van szó. Gondolj Magadra, meg a Hozzád közelállókra, tojd le a Társadalmat, az marad meg, aki úszni tud. Tanulj meg úszni vazze, adunk hozzá uszodát, és megmondjuk melyik irányba, és milyen stílusban kell. Bravó. Kádárizmuson szocializálódott Népünk a rendszerváltás után is annak módszertanát követte. És a sok kis alku végül meghozta a legprofibb manipulátort, az Új Kádárt. Orbánt. Szóval az itt a helyzet, hogy semmi meglepő nem történt, a ma történéseit már a rendszerváltásunk alkudozós módszere bekódolta. És addig nem is lesz változás, amíg a Népünk forradalmat nem csinál, és el nem takarítja caklipakli az egész kádárista maradványtömeget.

Mert ezek ugyanazok.