2015. november 25., szerda

Az Elnök emberei

A címet a legsikeresebb filmsorozattól kölcsönöztem, de nem Bartlett és Santos lesz a téma. Van ugyanis nekünk is olyan kiemelkedő államférfink, mint amerikáéknak. Igen, Göncz Árpád. És igen, mostantól számomra az Elnök, és nem Árpibácsi. Elmondom azt is, miért.




Talán lehiggadtak a temetés körüli kedélyek annyira, hogy megértsék azok is, akik akkor nem, mit jelent valójában Göncz Árpád életműve, öröksége minden demokrata számára. Érzelgős Népünk kristálytiszta ügyekben is képes összekutyulni egymástól tökkülönböző dolgokat, Orbán épp erre épít, csaxólok. Göncz Árpád, az Ember meghalt. Göncz Árpád, az Államférfi azonban él. Julius Ceasar, George Washington, Abraham Lincoln, Winston Churchill, vagy épp Kossuth Lajos Emberként szintén meghalt már régen, de Államférfiként nagyon is élnek. Örökéletűek, mert olyan nagyságrendű dolgokat műveltek, amikre nemzetek hagyatkoznak, társadalmi értékközösségük meghatározó lelki és gondolati eleme bármelyikük tetteinek sora. Az Ember a családé, az Államférfi a Nemzeté. E kettőt sikerült összekeverni nemkeveseknek a temetés környékén. Annak megrendezői kezdték, mikor egy szertartáson kívánták elbúcsúztatni mindkét különálló entitást, amiket csak a porhüvely kötött addig össze. Így aztán, mikor az Orbánbanda díszhelyes műájtatossága kiverte a demokraták jórészében a biztosítékot, jöttek a szokásos relativizáló, a menthetetlent mentegetni akaró műdemokrata kamubajnokok. Ha hagytuk volna, az Emberrel együtt az Államférfit is eltemetik, pedig annak örök élet adatott. Már ha úgy állunk hozzá.


Államférfi. Tessenek ízlelgetni a szót. Az általa életében megteremtett szellemi javak nem a múlté, hanem a jövendőé. A test elment, a szellem ittmaradt. Nem spirituálisan, hanem erkölcsi, elvi, politikai értelemben. És az Államférfi hagyatéka közügy. Pláne akkor, ha fájóan hiányzik a demokrata értékvilág jelenéből olyan ember, aki sebezhetetlenül jelenti mindazt, ami miatt demokraták vagyunk. Az Elnökön ugyanis nem lehet fogást találni. Tiszta élet, nehéz, és mindig elvi döntések, bátorság, őszinteség, humánum minden körülmények között. A Rendíthetetlenség Jelképe. És mikor eljön az a pillanat - mert eljön -, hogy a Nép az utcára tódul, akkor kell egy név, egy jelenség, egy Államférfi, akinek a nevét kimondhatja bárki, bármely fenntartás nélkül. Göncz Árpád. Az Elnök. Családja eltemette a magánembert, olyan jellegű öröksége az Övék, de a politikai öröksége Mindannyiunké, pont annyi közünk van hozzá, mint a hozzátartozóinak. Szépen lennénk, ha Lincoln, Churchill, Kossuth államférfiúi örökségét is családi szinten szeretnék kezelni. Teccenek tudni, kik voltak az említett Nagyemberek családtagjai? Ugyehogy nem. Hát erről van szó. Az Államférfiak igazi családja a Nemzetük, annak megfelelően cselekedtek életükben, ezért lettek Azok, Akik.


Ja igen. És NEM Árpibácsi, meg egyéb kedves, ám hosszabb távon káros becézgetés. A magánember lehetett bácsi, meg mosolygós, meg minden, de az Államférfi, az bizony az Elnök. Mi ennek a jelentősége? Első látásra tán semmi, de ismerjük az Orbánizmus szómágiás karaktergyilkosságait: lehet valakit addig bácsizni, hogy elfelejtjük: egy Forradalmárról beszélünk, egy kemény, bátor és őszinte emberről, aki minden kockázatot és retorziót vállalt életútjának nehéz döntéseiért. Úgyhogy ne hagyjuk, hogy az Államférfit, az Elnököt szómágiával lebutítsák. Különösen azért ne, mert sokan lesznek, akik politikai utódként akarják majd magukat bemutatni. És az erre méltatlanok ezt csak akkor tehetik meg, ha egy hamis képet sugallnak Róla, mert ahhoz talán felnőhetnek. Nagy Imrével is megcsinálták ugyanezt, valószínűleg kézzel-lábbal tiltakozna, ha tudná, kik is tekintik magukat politikai utódainak. Szóval vigyázzunk az Elnökünkre, ne hagyjuk, hogy halálában kiüresítsék mindazt, amit életében nem tudtak. Göncz Árpád NEM egy joviális öregúr volt, aki kötögette a kicsinyes alkukat, mint önjelölt utódai saját képükre formálni szeretnék. Göncz Árpád a siralomházig vezetően rettenthetetlen forradalmár volt, aki nem kollaborált senkivel semmiben. Ezért Elnök, és ezért nem Árpibácsi.


És akkor a címre vissza. Az Elnök emberei. Ők azok, akik ugyanazt az értékvilágot vallják, mint Göncz Árpád. De nemcsak vallják, hanem aszerint is cselekszenek. Úgy élnek, minden pillanatban. Forradalmárok. Köztársaságiak. A Diktatúra ellenségei, nem pedig kollaboráns megalkuvói. Nehéz dolog az Elnök emberévé válni, el lehet emiatt veszteni az egzisztenciát, börtönbe lehet kerülni, még a belehalás sem kizárt. De CSAK az lehet az Elnök embere, aki mindenben az Ő útját követi. NINCSENEK vargabetűk, elvek időleges feladása, meghunyászkodás. Nincs műellenzékiség, üres szöveg, sunyi pártpropaganda. Ezek ugyanis épp ellentétesek az Elnök életművével. Akad ebben az Országban sok olyan ember, aki méltó lehet az államférfiúi örökségre. De hogy valóban az Elnök embere legyen valaki, ahhoz bizony cselekedni kell, és rendíthetetlenül és őszintén és bátran. Az Elnök emberének lenni hatalmas kockázat: nem való álellenzéki műmájereknek, szóforgató fecsegőknek. Az Elnök társadalmi öröksége ugyanis épp emberei által él tovább. És minél többen lesznek, annál inkább él. És ha ELEGEN lesznek, akkor megvalósul az álma a Magyar Köztársaságról. Orbán szellemét és gyakorlatát az Elnök szellemével lehet legyőzni.

És csakúgy.


4 megjegyzés:

  1. Elismerésemet fejezem ki a cikk írójának. Az Elnök Úr nekem mindenkor Elnök Úr volt és egyben Főparancsnok. Kevés olyan ember volt életemben, akit tisztelni tudtam. Ő, azon kevesek között volt, és maradt nekem. Elnök Úr! Magyarországnak szüksége van rád!

    VálaszTörlés
  2. Gönc Árpád EMBER volt. Mindenki szerette tisztelte, nem csak itthon Magyarországon, hanem külföldön is. Olyan ember volt, aki köztiszteletben állt. Sajnos államférfinak születni kell. Szerencsénk van, hogy ő itt élt velünk, ebben az országban. Példát vehetnének tőle az emberek. Szerintem sohasem késő. Mindenkinek meg van a lehetősége a változásra. Itt a szép példa. Egy magyar közmondás szerint „jobb később, mint soha”.

    VálaszTörlés