Diktátorlélek

Mily meglepő, Miviktorunkról lesz szó, hamár Ő jutott nekünk. Filózok rajta sokat, hogy egy ilyen tehetséges ember miért választja a történelem ítélőszékét ahelyett, hogy államférfiként szerepelne benne aranybetűkkel. Mondhatni: miért válik ördöggé, aki simán megdicsőülhetne.

A Diktátor minden demokrata ellensége: leküzdendő, eltakarítandó, börtönbe juttatandó és a felnövekvő új generációknak riasztó példaként mutogatandó. Ez eddig oké, ezt kell tennünk, meg is tesszük előbb-utóbb. De ez rajtunk múlik, ez a mi feladatunk, nem Belőle, hanem belőlünk fakad. Csak azt szeretném megérteni, és Olvasóimmal megosztani, hogy miért választotta a Maffiafőnök útját az, aki lehetett volna egy magyar Kennedy. Hogy tehetséges, és kivételesen, azt kár lenne vitatni: ha van politikus, aki rányomta a bélyegét a "rendszerváltás" óta eltelt negyedszázadunkra, akkor az Orbán. Nagyjából igaz: Nagy Imre 1989-es újratemetése, az ott elmondott beszéde óta Hazánk történelmét Ő írja. Vannak persze más szereplők, akik időlegesen felnőttek az Ő szintjére, és meghatározták egy-egy korszakunkat, de ezt az egész elcseszett negyedszázadot mégiscsak Miviktorunk határozta meg. És a probléma lényege épp ez. Hogy lehetett volna ez tökmáshogy is. Képzeljük el egy pillanatra, hogy kimagasló képességű embereink egyirányba húztak volna a legfontosabb kérdésekben: Göncz, Horn, Orbán, Kuncze, Antall, Gyurcsány, Bajnai. Ugye? Csodaország lehetnénk. De nem vagyunk. Őmiatta.

A politikai tehetség nehezebben mérhető, mint akár a tudósé, vagy művészé: sokrétű, kicsit mindenben jónak kell lenni. Nagyjából úgy fogható meg: a tehetséges politikus képes elérni a céljait. Képességeit ez méri, ugyanis a műfaj a Népre épül, még diktatúrában is: ha valaki képes egy víziót, egy jövőképet felmutatni, és azt rengeteg emberrel elfogadtatni, akkor az eléri majd, amit akar. Orbán pedig képes tömegeket motiválni, sajnos olyannyira tehetséges, hogy milliók hajlandóak miatta megvakulni: nem a valóságot látni, hanem azt, amit a Diktátor láttatni akar velük. Egy Viktorfan nyugdíjas előbb hal éhen, minthogy elismerje: elszegényedésének oka maga Orbán, így aztán annak házioltára előtt leheli ki a lelkét, aki épp megölte. Nem, ez nem túlzás. Mikor a Kossuth téren voltunk hosszú hónapokig, gyakorta szembesültünk ezzel a problémával: a Narancshívők elképesztő fanatizmusával. Elmagyaráztunk Nekik nyilvánvaló tényeket, összefüggéseket az általa őszintén elmondott gondjai és Orbán politikája között, és erre azonnal bezárult: a Viktor, az mindent jól csinál. Merthát Ő az élőisten, kritika hozzá nem ér fel, aki mégis ilyesmivel próbálkozik, az minimum hazaáruló, de inkább Soros-CIA-zsidó-cigány, szabadon választható módon.

Szóval a Csóka annyira ott van, hogy nagyjából azt tesz a Néppel, amit akar: ha balra megy, azok is arra, hameg jobbra, az is jó, mennek vele. Így aztán elmúlt negyedszázadunk drámája az, hogy Az, aki mehetett volna jófelé is, a legrosszabb utat választotta. Egy példával: született egy Albert Einsteinünk, és ahelyett, hogy a világ fizikájában alkotott volna nagyot, behúzódott egy általános iskola fizikaszertárába, és mások által már rég megcsinált, és bizonyítottan eredménytelen kísérleteket végez a szertár, meg az iskola kárára. Nem relativitáselmélet, meg kvantumfizika jött elő belőle, hanem iskolatűz, meg szertárrobbanás, szar ügy. A baj az, hogy nemcsak Neki, hanem mindannyiunknak. És akkor itt térjünk rá a lényegre. Hogy miért is ilyen. Röviden: Albert Einstein képességei egy megyekettes osztályú focista világlátásával párosulnak. Felcsúti nagycsalád, szegénység, küzdelem a mindennapi betevőért, a családon belül is. Harcolni kell, mindennap, minden percben és mindenkivel, meg kell szerezni, amit csak lehet, mert a másik verzió az éhenhalás. Darwin szelleme, a létért való küzdelem minden percben ott lebeg, és nem elméleti kérdésként: az erősebb megmarad, a gyengébb elhullik. Taposd el, vagy eltapos, szerezd meg a másiktól, vagy Ő szerzi meg Tőled. Középkor, nem Európa, nem felvilágosodás, nem közösség, hanem egyén.

Egy emberben két lélek, egymással gyökeres ellentétben. A túlélni, és mindenáron kiemelkedni akaró kisember olyan képességekkel, amely egész társadalmat képes a maga arcára formálni. És az Ország drámája az, hogy a két lélek közül a régi, a veleszületett, a gyermekkorban bevésődött maradt az uralkodó. Ha úgy tetszik: Orbánnak nem sikerült átlépnie a saját árnyékát. Jött egy rendszerváltás, kiemelkedett, kivételes tehetsége miatt nem kényszerült már arra, hogy a felcsúti túlélési gyakorlatokat játssza: az Ország megadta Neki az elismerést gyorsan. De a lelke nem nőtt föl a tehetségéig. Nem a képessége rendezte át a lelkét, hanem fordítva: a merőben földhözragadt, hétköznapi szegény srác túlélési "erkölcseinek" szolgája lett a kiemelkedő intellektus. Már nem a hűtőt akarja feltölteni olyan kajákkal, amikhez nem jutott hozzá korábban, hanem meg akarja szerezni a hűtőgépgyárat. Már nem gólt akar rúgni a felnőtteknek a falusi pályán, hanem az egész focit akarja olyanná tenni, ahol mindenképp Övé a kezdőrúgás, és csak Ő rúghat gólokat. Olyanná formálta az Országot, hogy bármit elvehessen bámikor, bárkitől. És képtelen észrevenni, hogy már NEM a szegénysrác falun, hanem a legvagyonosabb, legbefolyásosabb magyar. Egyszerűen úgymaradt.

Mi egy akaratos gyermekkel harcolunk, nem egy józan felnőttel. Az ellene való küzdelemben nem működnek azok a szabályok, amik egy sokrétű és értelmi alapú közéletben általánosan elfogadottak. Egyszerűen nem érti, és amit meg igen, azt tudatosan utasítja el. Dackorszakát éli, és ki sem fog belőle nőni: önmaga vált a megtestesült daccá. A Csakazértis Ember. Ezt pedig fontos megértenünk, ha győzni akarunk, márpedig akarunk, mert ha nem, akkor eljövünk Európából, pedig oda akarunk tartozni végre. Orbán SOHA nem fogja feladni. Simicska, Lázár, Pintér, bárki nagyágyú hiába fordul ellene: otthagyhatják akárhányan, mozgósíthatnak ellene bármekkora erőforrásokat, utolsó leheletéig harcolni fog. Nem pénzért, nem hatalomért, hanem azért mert eleve ilyen. Vagy győz, vagy elpusztul, nincs döntetlen, nincs megegyezés. És nincs erkölcs. Bármilyen eszközt fölhasznál, gátlás semmi, az Ő nézőpontjából egy vita nem vita, hanem élethalálharc. Egyszerűen nem szenvedhet vereséget, mert az első egyben az utolsó is lenne: minden, amit önmagáról énképként fölépített, összedőlne. És a gyermek ilyesmit nem engedhet meg önmagának. Orbánt legyőzni csak egy módon lehet: ha bármire fölkészülünk, és végleg eltakarítjuk. Életfogytos börtönben, nem pedig parlamenti ellenzékben lesz a helye egy hatalomváltás után. Vagy Ő, vagy Mi, ennyi a kérdés Számára.

És a számunkra is.