2015. november 23., hétfő

Ezek ugyanazok!

Bródy örökbecsű dalszövege, nagyjából mindenki ismeri. De mondok egy másik hasonlót, néhai Antall Józseftől: teccettek volna forradalmat csinálni! Jelen társadalmi elrothadásunk kulcsmondata ez a kettő. Lássuk, miért is.




A rendszerváltáskor nagy dicsőségnek tartottuk, hogy nálunk az vér nélkül, tárgyalásos úton ment végig. A környéki országokban forradalomközeli állapotok voltak, volt ahol nettó népfelkelés nullázta le a rezsimet, meg az azt fönntartót is: gondoljunk csak a Kárpátok Géniusza uralkodásának végetvető géppisztolysorozatra. De Lengyelország, NDK, Szlovákia, Bulgária, satöbbi: minden szomszédunkban a népharag takarította el a széthulló szovjet birodalom helyi vazallusait. Nálunk nem. Szépen leült a politikai elit és megbeszélte, roppant civilizált módon, kerekasztalosan, szőlőmárkásan, szimphoniásan, hogyan lesz újraosztva a hatalom, mik lesznek a játékszabályok. Voltak nálunk is persze tömegmegmozdulások, de azok inkább csak jelzésértékkel: nem volt kit megdönteni, kiment a Nép az utcára, mert hívták, aztán hazament, mert hazaküldték, nem volt rájuk szükség. Értelmiségünk istenítette a békés utat, hujjdejó, nem folyik vér, nincs utcakő, meg molotovkoktél. És valóban, mivel viszonylag harmonikusnak tűnt az átmenet a proletárdiktatúrából a nyugati típusú demokráciába, jó ideig úgy látszott: megérte a harcmentes rendszerváltás.


Persze a legjobb helyzetből indultunk, mi voltunk ugyanis a szovjet rendszer kirakatországa. Kellett nekik a világ felé propagandaokokból, hogy legyen valami emberarcú szocializmus, mertha a létező valóságot látták volna a világforradalmárok Etiópiától Afganisztánon át Nicaraguáig, akkor a KGB nehezen tudta volna a harmadik világot meggyőzni, hogy a létező szocializmus vonzó dolog. Mi voltunk ez a díszlet, kisebb magándolgokat engedtek is, géemká, mint a betéti társaság elődje, háztáji, ilyesmi. A diktatúra demokráciásat játszott, a hülyébbek, meg a megalkuvók be is vették a maszlagot, vannak, akik mai napig visszasírják. Merthát valóban, minden diktatúrának vannak haszonélvezői. Az akkorinak is. Meg a mostaninak is. Ám egy alapelv mindegyikben ott van: az elvtelenség alapelve. Önkényuralomban ugyanis el kell fogadnod az erkölcstelenség erkölcsét: emberi szabadságjogok leszorítva, no szólásszabadság, no gyülekezési jog, no szabad gondolkodás. Add föl a szabadságod, és akkor jól jársz. Anno kádáristának kellett lenni, ma meg orbánistának, anno komcsi pártfunkcinak kellett lenni, ma meg narancsnak, vagy közeli vállalkozónak.


Szóval a mi kádárizmusban nevelkedett, megalkuvásra kondícionált Népünk örült a békés rendszerváltásnak. Hozzászokott az alkuk rendszeréhez, semmi újdonság nem volt ebben az új korszakban sem. Megtanulta az önbecsapás művészetét: buzgó értelmiségünk elmagyarázta, és sokszor a mai napig magyarázza, hogy sokan jártak ám jól, nemde. Ja, ma is. Csak ma narancsista értelmiség dönti a propagandát, anno meg komcsi nyomta ugyanezt. Sokan küzülük épp csak mezt váltottak. Még az érvek is ugyanazok: add föl az alapvető emberi szabadságjogaidat, az önálló gondolkodás képességét, tojd le, hogy egyébként a többiekkel mi van: Magadra gondolj, ha Te jól jársz a többiek nem számítanak, ugye. A kádárizmus kiölte a társadalmi szolidaritás és elvszerűség alapeszméit, így aztán új, demokratikusan megválasztott politikai elitünk is ehhez szokott: MINDEN alku tárgya, a privatizálandó vállalattól a közbeszerzésig, a magántulajdontól a szólásszabadságig. Merőben gyakorlati kérdéseket vegyítettek elviekkel, és mindre ugyanazt alkalmazták: nincsenek elvek, túlélni mindenáron, Te, meg a szekértáborod járjon jól, a többi meg boldoguljon úgy, ahogy tud.


Velünk ellentétben a szomszédos országok durván váltottak rendszert. Ügynöklisták, társadalmi ítélkezés a leváltott rendszer uralkodó pártjának funkciai fölött. Az első években ez persze gondokat okozott mindenütt: társadalmat működtetni nem egyszerű, és amíg egy új, a régivel kevéssé összeszövődött elit ki nem nevelődött, addig nagy volt a káosz. Csakhát a rövid távon jónak tűnő dolgok hosszú távon visszaütnek. A rendszerváltáskor régióelső Magyarország mára ugyanebben a társaságban a legutolsó. Irigykedik a magyar a románokra, hogy lám, Ők utcára mennek, és menekül is a politikai elit. Naja, csakhát ez épp azért van, mert Csaut anno letakarították, meg a bandáját is, nem finom, úriemberi tárgyalássorozattal, hanem forradalommal. Így aztán az ottani Nép tudja, hogy kell az ilyesmit csinálni, meg az ottani elit is tudja, meddig ér a takaró, és mikor van az, hogy ha az alól kilóg a lóláb, akkor jön a fűrész. Nálunk semmi ilyesmi nincs. A volt párt meg kiszfunkcik ma is parlamentben ücsikéznek, ki kormányon, ki ellenzékben. Ma a demokrácia szövegeit nyomják, miközben éppúgy megalkusznak mindenben, mint kádárapjuknál tették.


Nem furcsa, hogy a mellettünk hangsebességgel elhúzó szomszédos országok nem nosztalgiáznak? Nem vágynak vissza Csauhoz, Honeckerhez, Jaruzelskihez. Nem firegnek-forognak az orosz, meg az Európai Unió között, Ők tudják, mert a vérüket adták érte, hogy a kisebb rossz elvének elfogadása valójában mindig a legnagyobbat hozza magával, csak később. Nem vegyítik a európai jogállam alapelveit attól tökidegen keleti önkényuralmi játszmákkal, felnőtt, önálló polgárként viselkednek, nem fogadnak el az államtól mindenféle mézesmadzagokat, mert ismerik annak ÁRÁT: a szabadság fokozatos elvesztését. A mi elmúlt 25 évünk az elvtelen alkuk sorozata. Mindenben szabad a gazda, bármi lehet megegyezés tárgya, nincs különbség, hogy alapelvekről, vagy technikai kérdésekről van szó. Gondolj Magadra, meg a Hozzád közelállókra, tojd le a Társadalmat, az marad meg, aki úszni tud. Tanulj meg úszni vazze, adunk hozzá uszodát, és megmondjuk melyik irányba, és milyen stílusban kell. Bravó. Kádárizmuson szocializálódott Népünk a rendszerváltás után is annak módszertanát követte. És a sok kis alku végül meghozta a legprofibb manipulátort, az Új Kádárt. Orbánt. Szóval az itt a helyzet, hogy semmi meglepő nem történt, a ma történéseit már a rendszerváltásunk alkudozós módszere bekódolta. És addig nem is lesz változás, amíg a Népünk forradalmat nem csinál, és el nem takarítja caklipakli az egész kádárista maradványtömeget.

Mert ezek ugyanazok.


5 megjegyzés:

  1. Gábor!
    Hát ma is bele trafáltál a közepibe. Hasonlóan az előző posztodhoz.
    Talán ezért félnek Tőled a praktizáló politikusok. Nem vagy PC.
    Ők bezzeg....
    Azért is tartunk itt, ők meg ott, hogy jól meg vannak fizetve általunk.

    VálaszTörlés
  2. Sikertelen volt 1848, sikertelen volt 1956. Sikeres volt a kiegyezés, sikeres volt a rendszerváltás. Ezek a történelmi pillanatok élnek a legélénlebben a kollektív emlékezetünkben. Megalkuvásra lettünk kondicionálva. A megalkuvási reflexünk most nagyon ciki, mert a jelen helyzetben nincs olyan legyőzhetetlen erő, ami miatt megalkuvásra kényszerülnénk, és olyan hatalommal van dolgunk, akivel öngyilkosság megalkudni. Teljesen irracionálisan cselekszünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy van az, hogy 10 millió magyarból nincs néhány ezer, aki szintén ezeket vallja,és győzelemre nem viszi ezt az eszmét?

      Törlés
  3. Sokkal jobban jártunk volna - egy durvábban leszámoló rendszerváltással - ahol nem maradt volna semmi takargatni valója SENKINEK !!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ritka korrekt írás. Cseheknél már 16% körül van az az értelmiség aki minden korrupciót elítél és a teljesítmény nézi!! Hát itt semmi köze a teljesítménynek az érvényesüléshez!

    VálaszTörlés