2015. március 5., csütörtök

Végelszámolás

Hét hónap bőségesen elég volt ahhoz, hogy ne csak az Orbán Rezsim demokratikus maszkja mögötti diktatúra valóságát, de mellékhatásként a hivatalos ellenzék valódi arcát is meglássuk és meg is mutassuk. Nincs ellenzék. Hát akkor csinálunk.




A hivatalos ellenzék három meghatározó pártja, az MSZP, a DK, az Együtt pont úgy viselkedik minden rajtuk kívül álló ellenzéki szervezettel, mint velük teszik a Fideszék. Elnyomni, elhallgattatni, elhitelteleníteni, mindezt úgy, hogy közben nyomják az Összefogás mantráját, de valójában mást nem csinálnak, mint egymással szemben is harcolnak néhány százaléknyi szavazólopásért. Narancsmódszer, a különbség csak annyi, hogy a Felcsúti Geci Bandájával ellentétben még fölvállalni sem merik, sunyin, mindenféle hozzájuk bekötött "értelmiségiekkel" végeztetik a piszkos munkát és közben ájtatosan mosolyognak. Ugyanúgy megvan a saját médiahátterük, gyengébb jóval, mint a Narancsoké, de arra elég, hogy eldönthessék: ki a kívánatos "ellenzék" és ki nem az. Valaha tán ismerték a szót: KÖZÉRDEK, de mostanra a valós jelentését már nem is értik. Helyére a pártérdek, és a magánérdek lépett, saját pecsenyéjük sütögetését próbálják minden rendelkezésükre álló eszközzel népkonyhaként bemutatni. Nem akarnak ezek már semmit, jövőképük nincs, csak annyi: valahogy megmaradni a politikában, mindegy ha az Ország közben szétrohad, de ott legyenek a politikai szereplők között, látszódjanak és keressenek. Amíg ezek vannak, addig marad Orbán, ezt a garnitúrát bármikor legyőzi, mostani megroppanásából is föl tud majd állni, ugyanúgy mint 2012-ben tette, mert ez a hivatalos ellenzék egyszerűen alkalmatlan.


Gyurcsány volt sokak reménye, én is bíztam benne, támogattam is, csakhát a magát zsarukkal elvitető, meg éhségsztrájkoló Gyurcsány valahol ottragadt útközben, oly régen voltak az akciói, hogy tán már el is felejtette azokat. Ez a mostani, ez már egyszerűen unalmas: állandóan zászlót bont, nedemostaztánmár télleghúzzunkbele, annyiszor hallottuk már, és annyira nem történt valójában semmi, hogy minden józaneszű embernek, köztük nekem is föltűnt: kiégett a pali. Annyi tűz és átütőerő maradt benne mostanra, mint egy hűtőben tartott szivacslabdában, műgitározós performansza pont azt mutatta meg, amit el szerettek volna rejteni: látszattevékenység folyik, semmi sem élő, valódi már az egészből. Egész lavírozgatása másról nem szól jóideje, mint néhány százalékot elcsórni a másik két "ellenzéki" párttól, kommunikációjuk fele az Összefogás üres szövege, hogy aranyosnak tűnjenek, közben meg a másik felében az MSZP-re, meg az Együttre tüzelnek. Sikerült is pár százalékot elkaparniuk a másikaktól, a Narancsoktól egy darabot sem, meg a bizonytalanoktól sem, dehát nem is arra mennek, hogy megbuktassák az Orbán Rezsimet. A puszta lét a tét, mostanra semmi különbség nem maradt az MSZP meg a DK között, csak annyi, hogy utóbbi jóval kisebb: MSZP light. Valaha ment a nagy duma, hogy az utcán kell politizálni, aztán ebből se maradt semmi, helyette minden nap kiadnak öt közleményt, ha már úgyis logót, dizájnt, meg mondanivalót cseréltek, mint más a zokniját, akkor segítek a DK rövidítést is újrainstallálni: Duma és Kamugyár.


Róluk ennyit, 10 ezer melldöngetve bevallott tagjukról is a Gyurcsánnyal kapcsolatos pártszavazáson fehéren-feketén kiderült, hogy pont a negyede: 2500, szép teljesítmény, bár 4 évnyi meló után már nem annyira. Ugorjunk az Együttre, bár ez rövidke lesz, mint a történelmük: kilépett a PM, kilépett a Szolidaritás, maradt a Szigetvári, meg az egy százaléknyi támogató, onnan tudott a legtöbbet profitálni a DK, Együtt voltnincs, mehetünk tovább. Az MSZP viszonylag jól tartja magát ahhoz képest, hogy semmit nem csinál, passzivitásuk, és sokféle, Narancsok felé való kereszthídjuk miatt lett volna tartanivalójuk egy harcos DK-tól és Gyurcsánytól, de ahogy utóbbi eltűnt, úgy jött le a nyomás az MSZP-ről. Nyugodtan tehetik most már a semmit, a DK is azt teszi, amíg valódi, aktivista ellenzék nem képződik országos méretekben és beágyazottságban, addig megmarad a korábbiakhoz képest megcsappant táboruk, de többet Ők már nem is akarnak jóideje. Akár vissza is léphet Gyurcsány a maradék DK tagsággal, ezért kár volt eljönni, a hasonló a hasonlót oldja, meg összenő, ami összetartozik, hosszabb távon már nem oszt nem szoroz, hogy mit bütykölnek ezek egymással. Ja azért az MSZP rövidítését is megtöltöm új tartalommal, mert egy ideje valójában már csak erről szól a "politikájuk": Mindig Szeretnénk Pártkasszát. Félreértés ne essék, valszeg mindegyik hivatalos ellenzéki alakulatban vannak még becsületes, és a semmittevést elképedve néző tagok, rájuk majd számítunk is a későbbiekben, mikor az Új Ellenzéket fölépítjük.


Mert pont ezt fogjuk tenni, nincs mire várni, pláne nem 2018-ig, ahogy az összes műellenzéki párt teszi, meg a hozzájuk csendesen becsatolt, a forradalmi hangulat lehűtésére bevetett maradék tüntetésszervező. Székely Sándorral, a Szolidaritás elnökével még januárban megállapodtam, hogy március 15-én egy nagy közös tüntetést tartunk a Kossuth téren, és mivel Ő áll valójában a Gulyás-Vajda Páros mögött, ezért aztán meglehetősen meglepődtem, mikor észleltem: Kossuth tér helyett Szabad Sajtó útja, meg most már jó nagy séta is előtte, nehogy a Nép a Kossuthra átjöjjön. Az alkuszegés nem bocsánatos bűn, a politika szavahihetőségét kamubajnokokkal összefogva nem lehet visszaállítani, úgyhogy eddig tartott a játék. Március 15-én nem csatlakozunk az újabb sétáltatós tömeglefárasztó performanszhoz, helyette este 7-re a Kossuth térre valódi tüntetést szervezünk, várunk mindenkit oda, aki nem akar várni 2018-ig, hanem mielőbb el akarja takarítani a Felcsúti Gecit. A tavaszt már úgyis elszabotálták a műellenzékiek, ahhoz nincs erejük, hogy Orbánnak akár csak egy valós találatot is bevigyenek, de ahhoz igen, hogy a Nép fölhorgadását lehűtsék, meg is tették, ügyik vagytok. Március 15-én este 7-kor (csatlakozás: ITT) azokat fogjuk szónokként meghívni, akik aktivizmusokkal is bizonyították eddig: nem 2018-ra játszanak, hanem a mielőbbi Orbánbuktatásra. És ha már ott leszünk meg is alakítjuk az Új Ellenzéket, és belevágunk az összes kollaboránssal szemben is az Ország megmentésébe. 

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!
























20 megjegyzés:

  1. Ez annyira így vagy úgy van,hogy nem kellett a vérnyomás mérőt elővenni,mert bízony ez a valóság.Én már ősztől mondom és mindenhol ahol lehetett nyomatékkal kífejtettem,de az volt a legnagyobb érdekesség az egészben,hogy az OGYM tagoktól kaptam a legnagyobb koppintást a fejemre,hogy a demokratikus pártokról jót vagy semmit nem kell írni.Mindig azt mondták nemcsak a tagok,de a vezetők is,hogy a demokratikus pártokkal együtt kell végig vinni a harcunkat.Én soha nem fogtam be a számat,aki ismer az tudja,hogy élesen neki mentem a demokratikus pártoknak és azok vezetőinek.Igen csak a vak és süket nem látta és hallotta,hogy ezek a pártok,ki kell mondani amit ki is mondtam mindig,hogy ígazi megélhetési politikusok.Itt Nyíregyházán is egy megyei MSZP íroda vezető azt mondta,hogyha nem csinálunk semmit a vén emberek úgy is bevisznek a Parlamentbe.Nekem mint mint íroda vezetőnek meglesz az a pár százezer forintom és leszarom az egészet.Ezek útán már csak azt tudom írni.NO COMMENT

    VálaszTörlés
  2. Persze,még megerősítjünk harcolni mielőbb 2016-ban Orbán Viktor megbukásért !!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szép napot kívánok Mindenkinek!
    Sajnos megint a valóságot írta le Gábor. Ha tetszik ha nem felszámolták magukat a nagy ellenzési pártok.
    Talán nem késő még újra gondolni és tervezi a stratégiájukat.
    Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!
    Hajrá MI !

    VálaszTörlés
  4. Akkor programot kell írnunk.. Nem 3 vagy 6 pontot, hanem ellenzéki pártprogramot, benne gazdasági meg más részprogramokkal.. egyszerűt, érthetőt, MEGVALÓSÍTHATÓT és ŐSZINTÉT..Olyat, ami kilátást ad az orbánutáni korszakra.. és ami mozgósít IS egyúttal a jelenlegi eltakarítására..HA jól csináljuk, meg tudjuk szólítani az embereket, jövőképet tudunk nekik adni, akkor van esélyünk hogy csatlakoznak. Nem titkolni a nehézségeket, mert ma súlyos helyzetben vagyunk.. és egy hozzávetőleges menetrendet is kell adnunk, hogy mit és milyen sorrendben KELL (mert úgy lehet!!) csinálnunk.. ORBÁN ELTAKARÍTÁSA UTÁN.. Mert addig marad a 3 pont..mint közös alap.. Az szükséges és elegendő is.. nekünk..El kéne juttatni valahogy MINDENKI TUDATÁHOZ.. mert még nem ismerik vagy nem fogadták el elegen..

    Ma ezek a feladatok látszanak..Rögös út..
    DE NINCS MÁS!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. T. István!
      Maximálisan egyetértek veled! Szerintem is elég a szócséplésből. El kell indulni ezen a rögös úton, hogy belátható időn belül el is érhessünk valamit.

      Törlés
  5. Gábor. Ezt a végelszámolást az elmúlt két hétben már legalább ötször megírtad, csak más címen. Muszály még mindíg ezen rágódni? Úgy tűnik, hogy ha az ellenzék eltünne, nem tudnánk miről írni. Egyébként ezekből a kirohanásokból süt a rejtett düh és sértődöttség. Ők meg jót nevetnek rajta. Micsoda disznóság, hogy lesajnálnak minket, igazi forradalmárokat. Túl kéne már ezen lépni. Nem arról van szó, hogy az ellenzék nem olyan, amilyen, hanem arról, hogy végre nekünk most már másról kellenen értekezni. Például arról amit Szent-Királyi István javasol. Hagyjuk már az ellenzéket, magunkról beszéljünk és arról, hogy hogyan tudnánk a bázisunkat szélesíteni és túllépni a 2500 aktív tagon. Ezekkel a mozgalmi kérdésekkel kellene foglalkoznunk. A csapatépítéssel, amit el is kezdtél. És nekik kell muníció. De nem az, hogy milyen csúnya ez az ellenzék, mert nem áll mögénk. Nem folytatom, mert aki akraja érti mire gondolok. Egy ilyen szellemi építő munkában szívesen részt veszek, de ebből a síránkozásból nem kérek. Felfedem a nevem, mert ezt nem akarom az OGYM csoport oldalára föltenni, lojalitásból. dr.Béza Dániel vagyok, ott ezen a valódi nevemen szerepelek.

    VálaszTörlés
  6. Az ember egyedül semmi.

    Eljuttatni a jó gondolatokat az emberekhez, meggyőzni őket szé!es médiatámogatást igényel, amihez vagy sok pénz kell, vagy támogatók, akik megkérik az árát (ld. Tuareg magán blogja a hírdetésekről)

    Vagyis :

    hiányzó támogatás / elvtelen komromisszumok / ??

    VálaszTörlés
  7. Szerintem túl sok volt Fletó vállán. Az ellenfelei démonizálták, a hívei istenítették, és tőle várták a megváltást. Miközben ő is csak egy esendő ember, tele jó tulajdonságokkal és rengeteg hibával. Egyszerűen belefásult, vonulna már vissza, babázni, de a hívek (és gondolom, a lelkiismerete) nem engedi. Ezért aztán még ott van, passzívan, és közben folyamatosan leamortizálja maradék politikai renoméját.

    VálaszTörlés
  8. Gábor, mi a véleményed Béndekékről? (PKP) Valakiknek hozni kéne a kiábrándult, volt fideszesek tömegét. Olvastad a programbeszédüket, Béndek első beszédét? Nagyon hosszú, de szerintem jó, érdemes elolvasni:
    http://konzervativok.hu/beszed_150228.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönettel a figyelem felhívásért, és egy további érdekesség:
      http://hvg.hu/itthon/20150305_Az_egeszet_felulirta_a_szemelyes_hatalmi

      Törlés
    2. Egy kis rész a riportból: "Veszprém azért volt érdekes, mert úgy tűnt, sikerült magunk mellé állítanunk egy helyben ismert nevet, a volt fideszes polgármestert, de aztán valamilyen okból (amit én csak találgatni tudok, de nem fogok), felhívott, hogy mégsem vállalja. És akkor el kellett döntenünk, hogy Kész Zoltánnal szemben akarunk-e állítani egy ismeretlen ellenjelöltet, akinek semmi esélye nincs. Vagy nem indítunk senkit, de Készt akkor sem támogatjuk. Végül ez utóbbi történt." Akkor kell ez nekünk?

      Törlés
    3. Bizony kell. Az egymillió volt fideszes is kell. Sőt leginkább az kell, hogy a ma még fideszesek nagy része is otthagyja orbánékat. S ez talán fontosabb mint összeállni a hiteltelen mai ellenzékkel, bárki támogatásában is. Akkor szerintem a passzivitás is elfogadható döntés lehet.

      Törlés
  9. Nagyon jó , régóta várok már erre a pillanatra , hogy egy vezető összefogja a népet , e nélkül nincs orbánbuktatás . Kicsit elpazarolt idő volt hagyni bolyongani a népet , na de most Tuareg a legjobb ember erre és köszönöm neki , hogy ezért önfeláldozásra képes ! Nagy siker lesz ez mindannyiunknak !

    VálaszTörlés
  10. Drukkolok a legjobbaknak, mindannyiunk érdekében!

    VálaszTörlés
  11. A nyetadós tünti minden 20-20 résztvevője közül talán 1-1 várható március 15-ére…
    Ennek a blognak van most 365 követője. Újra azt kell látnom, hogy az „ellenzéki tömeg” berendezkedett a megváltoztathatatlanra. Beleértve a pártokat, a mikro civilmozgalmakat, értelmiséget, stb. A döbbenetesen szűk csoportok „aktívabb dühöngői” 3-4 négy naponta rágcsálják a rezsim odavetett gumicsontjait, akaratlanul is azt demonstrálva, hogy „szólás és sajtószabadság van”. Országos szórványban talán még lehetnek összesen max. 100.000-en?

    Sajnálom Gábor! Megint elcsesztük.

    Sokan (de nem elegen) már két-három éve is felébredhettünk, de a sokaság-többség még most is el van foglalva napi problémaival, gondjaival, vagy napi privát élményeivel. Rengetegen elhiszik a mantrákat és gondolják úgy, hogy csak nekik és a környezetüknek rossz, amúgy az "ország jobban teljesít", "csökken a szegénység", stb...
    Sok magasan képzett, korántsem ostobát ismerek, akik nem látnak át a folyamatosan rájuk ömlő agymosáson. Akik meg tudják/értik a hazugságokat körül néznek ebben az ellenzéki katyvaszban és legyintenek. Komolytalan, amúgy meg: Élni kell.
    Sokszor megjegyeztem már: nincs morális alapunk kritizálni a pártjainkat. Pont olyanok szerencsétlenkedők, mint amilyenek mi vagyunk…

    Egyetlen nyerőstratégiát láttam decemberben és nem látok mást ma sem:

    http://www.jatektan.hu/tuntetesek2.html

    Nem utólag pofázok, nem utólag okoskodok.
    A kb. három hetes remény története, személyes kommentjeimből válogatott változatlan szövegekkel, zanzásítva:

    http://www.jatektan.hu/netado_vege.html

    VálaszTörlés
  12. Kedves Gábor! Ha már moderálod, megjegyezném: korántsem demokratikus az, ha bármely hangos csoport irányító-megmondó vezérszerepre tör. (Nem Rád értem!) Az sem demokratikus, ha különböző ellenzéki csoportok egymás között megegyeznek "arányokról".
    Ott a rezsim bűne-zsenialitása, hogy az egyfordulós választással el tudta kerülni két lényeges kérdés szétválasztását:
    1. előbb megmérni: hányan vagyunk, akik elzavarnák a rezsimet.
    2. ezt követően választani a jövőképet kínálók közül.

    A második ugyanis megosztó, míg az elsőben valódi 2/3 feletti többségi döntést várnék (mert a pl. a "NER" pofátlanul hazug mantra...)
    Az első egyszerű igen/nem kérdés, a naponta nem politizáló civilek pártoktól független döntése. A másodikkal pedig újra kell kezdenünk a "demokráciát", amelyből a csúfos bukásunkat az jelezi, hogy alig 25 év után újra autokratikus egyszemélyi vezetőnk tanítónk urunk...
    :-(

    VálaszTörlés
  13. Gábor! Hallottunk,hogy Orbán tovább erőszakosan királyozik a 2017-es államfőben !!!!! :/ :/ Tovább sem-sem elfogadjunk 2017-es Orbán-államfő-jelöltjét!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Az az érzésem, hogy túl sok az időpont és helyszín egy napra. Szét darabolja az embereket és akik délelőtt már voltak tüntetésen, nem igen fognak délután vagy este kimozdulni.

    VálaszTörlés