2015. március 22., vasárnap

Puchlaci is tüntet?

Lesz ugyebár előbb-utóbb egy országos méretű korrupció-ellenes tüntetés, megy is már a beharangozója ezerrel médiaszerte. Juhász Péter a meghirdetője, akinek becsülöm egyébként a Rogánmutyikról szóló oknyomozásait, de itt most kicsit bonyolultabb a kérdés.




Nyilván OGYM-ként majd fogunk arról a megfelelő időben dönteni, hogy részt veszünk-e rajta, egyelőre csak hangosan gondolkodom, mondhatni: csócsálom a témát. Bloggeri magánvélemény következik tehát, nem "hivatalos" álláspont, eszerint kéretik hozzáállni. Cikkem címe volt az első gondolat, ami eszembe bukkant, mikor Juhász Péter bejelentette, hogy első körben a pártokkal veszi föl a kontaktot, hogy eddigi korrupció-ellenes tevékenységét országos dimenzióba emelje. Puchlacit azért írom így egybe, nem pedig Wikipédia szócikk stílusban, mert gyakorlatice nem személyről, hanem fogalomról van szó. Ha van valaki, aki a jelképe a parlamenti pártok közötti kereszthidaknak, a csendes, ám annál pusztítóbb összpárti mutyizásnak, az épp az MSZP volt pártpénztárnoka, sokak szerint továbbra is a Szegfűk legbefolyásosabb embere. És rémálomként megjelent előttem, amint épp Puchlaci viszi a legnagyobb transzparenst, hogy mostaztán elég volt a korrupcióból. Úgyhogy első ránézésre azt gondolom, hogy Juhász Péter rendesen föltette magának a lécet, mikor mindenféle előfeltételek nélkül meghívta a lopáselleni gyülekezésbe a parlamenti ellenzéket, caklipakli.


Értem én persze, hogy miért is ezen a vágányon zakatol tovább: ötödik kerületi ügyekkel kezdte a tényfeltárást, jól is csinálja, de elérkezett egy kritikus ponthoz. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Felcsúti Spicli Bandája nehézipari méretekben rabol, logikus tehát, hogy a kerületi méretű tematikát országos léptékre is ki kell terjeszteni. Rogánék ugyanis semmiben nem különböznak a többi Narancsnyik önkormányzattól, ami nincs lebetonozva, azt ellopják, oszt kész. Juhász Péter magánemberként, oknyomozó politikusként az ötödik kerületre bír direkt rálátással, és amiket kiás, azok máshol is érvényes módszerek, célszerű és tisztességes tehát a tevékenysége. A jó és vitathatatlanul tiszta út persze az lenne, ha minden településen, kerületben lennének ellenzéki Juhászpéterek, de mint tapasztaljuk: nincsenek. Így aztán megértem, ha a helyi ügyek általános témává emelésében arra a döntésre jutott, hogy a következő lépcső egy általa megszervezendő országos méretű tiltakozás legyen. Amit eddig csinált, azt jól csinálta, most azonban tizenkilencre húzott lapot, a kérdés az, hogy vajon saját hitelességével sikerül-e a meghívott pártokat is tisztára mosni, vagy pedig épp politikai harakirinek vagyunk a szemtanúi.


Első körben - mondom, szigorúan bloggeri magánvéleményként - az utóbbit tartom valószínűbbnek. Nem értettem egyet, és nem is fogok azokkal a sommás véleményekkel, amik az elmúlt 25 évet egybemossák. Jelentős különbségek voltak ugyanis elvi kérdésekben az egyes kormányzati időszakok között. A Narancsokon kívül más országvezetés nem kezdte el megmérgezni a demokratikus jogállamot, és nem adta el sehány üveggyöngyért európai elköteleződésünket. Ezek pedig alapvető fontosságú különbségek, minőségiek, nem pedig mennyiségiek, ami pedig a politika hitelessége szempontjából a legfontosabb kérdés. Így aztán ha ezekben a témákban bontana zászlót Juhász Péter, és toborozná a parlamenti ellenzék pártjait maga mögé, akkor nem is lenne kérdés, hogy OGYM-ként csatlakozzunk-e, avagy sem. Csakhát ezek nem Juhász Péter tematikái, az Övé a korrupció, erre tud mozgósítani, ha témát váltana, akkor leugrana a pajzsról, amire a Nép épp kezdi fölemelni. De ez így egy szépen fejlett csapda: a szervezett lopás ugyanis épp az, amiben az elmúlt 25 év minden parlamenti ereje érintett, eltérő mértékben persze, de a különbségek ezügyben csak mennyiségiek.


Nyilvánvaló, hogy Juhász Péter azért fordult első körben a pártokhoz, mert egyelőre Ők rendelkeznek a legerősebb országos hálózatokkal, így ha egyszerre sok helyen akar tüntetést, akkor ez a könnyebb út. De a helyzet az, hogy nem véletlenül fogalom már a Puchlaci: egy jelenséget mutat, a pártok közötti háttérbizniszt, de nemcsak Ő csinálja, rengeteg önkormányzat hírhedt arról, hogy az ott ülő "ellenzéki" képviselők csak idézőjelesen azok, valójában minden lényegi kérdésben együttműködnek a Narancsuralommal. És az önkormányzati tótumfaktumok egyben a helyi pártvezérek, így aztán pont azoknak kell majd megszervezni a korrupcióellenes tüntetést, akik maguk gyakorolják azt a tevékenységet, ami ellen utcára hívják az Zembereket. A Nép meg továbbra sem hülye, régóta látja az önkormányzati szintű összefonódásokat, és saját lakóhelyén meg aztán főleg tisztában van azzal, hogy kinek mi is a valódi szerepe a helyi politikában. A pártok bevonásával Juhász szervezési pluszerőhöz jutott, ez tökoké, a kérdés az, hogy vajon a szervezők személye és Narancskapcsolatai nem teszik-e magát a szervezést lehetetlenné, ezzel meg aztán Juhászt is. Meglátjuk, figyelünk...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

  

13 megjegyzés:

  1. Szép napot Mindenkinek!
    No comment, tömör és a lényeget mondja el.

    VálaszTörlés
  2. Az OGYM ezért nem vett részt a március 8-i tüntetésen?

    Tüntetés a Korrupció kormánya ellen: http://youtu.be/6oerEHQOges

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd végig a képeket, sok OGYM jelvényt találsz ;)

      Törlés
  3. Észre kéne venni, hogy amikor ezerrel romboljuk az emberek politikába vetett hitét, és hergeljük azt hogy ne a politikusok politizáljanak, és minden politikus rossz, az ugyanakkora faszság mint amikor a sportolók hírnevét rontjuk és mondjuk hogy az olimpiára ne ők menjenek, a tanárok hírnevét rontjuk, és mondjuk, ne ők tanítsanak, vagy a papok hírnevét rontjuk, és mondjuk hogy ne ők működtessék az egyházakat.
    Nagy a felelősséged, sok emberhez beszélsz. Ne butaságokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Edit!

      Kérlek nézz utána alaposan, hogy miért lett az MSZP-vel a töke tele oly sokaknak és miért írták le magukat egyszer és mindenkorra.
      Rengeteg meghasonlott ember vár egy új erőre.
      Nem várnak sokat. Nincs szükségük 19 pontra sem, csak hogy legyen már végre pár dolog kőbe vésve és tartsa magát ahhoz az, akire a voksát adja és jövőjét bízza.
      A probléma az, hogy még "azt" a keveset sem kapják meg azoktól, akik a parlamentben malmoztak eddig.
      Mégis hogyan várjanak többet akkor?
      Az összefonódásokról pedig sokan és sok helyen tudnák beszélni és bizonyára nem egy szegfűnél van narancs telefon.

      Törlés
  4. Ne feledd, ki az igazi ellenség!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki, aki Orbánt hatalomban tartja. Tehát a velük kollaborálók is...

      Törlés
  5. Molnár Zsolt kijelenti, hogy elvárják Orbán Viktort a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésére, hogy beszámoljon. Aztán Németh Szilárd: "Orbán meghallgatását senki nem vetette fel."
    Először életemben hiszek a rezsibiztosnak.
    Molnár Zsolt kamuellenzékisége már akkor is felmerült, amikor leszólt baloldali sajtótermékekhez, hogy szálljatok le erről meg arról a Fideszesről. Juhi esetében is fennáll a veszélye, hogy úgy csatlakoznak az ilyen molnárzsoltok, hogy valójában biztosítják az egész kezdeményezés sikertelenségét.

    VálaszTörlés
  6. Megint tokeletesen fejen talaltad a szoget Gabor! Szohasznalatod is pontos a minosegi es mennyisegi differenciakkal kapcsolatban. Engem is meglepett ez a hirtelen felhivas, igy. Bizony azemberek erzekenyek, foleg helyi szinten, az evtizedek (mit, evszazadok) ota folyo altalanos politikusi korrupciora. Viszont az is igaz, hogy az egesz tarsadalom korrupt, nincs ember aki nem kenyszerul valami mutyizasra (nem talal senki olyan takaritonot, kerteszt, kisebb javitasokat elvegzo embert, aki szamlat adna, adozna, be lenne jelemtve). Igy a tarsadalom tolerancia szintje a kelletenel magasabb a korrupcioval kapcsolatban, de a mostani nagykereskedelmi szintu rablas meg itt is kiverte a biztositekot es fogast jelent a kormanyon. Szoval nehez dontes, hogy kivel, mikor es hol lehet/kell egyuttmukodni. Ha mindent osszeadunk, levonunk es beszorzunk, vegul is, valoszinuleg jo ha a civilek, helyi es orszagos demokratikus politikai erok elkezdenek egyutt fellepni. Ez nehez, de valoszinuleg kenyszerhelyzet, ha valaha is meg akarunk szabadulni a mocskos, fasisztoid mafiatol.

    VálaszTörlés
  7. Csak ősszefogással. Nekem az a véleményem ha, valaki jó ügyért nem csak beszél hanem tesz is valamit igen mellé kell állni. Aki teheti álljon oda. Nem kell minden megmagyarázni együtes ügyért együtt kell cselekedni. Nem tanul senki a töténelemből!

    VálaszTörlés
  8. Most hallom a híradóban,hogy a Qestor új vezérigazgatója egy közmunkás............basszus,mi van itt?????HAHÓÓÓÓÓ "ellenzék" hol vagytok ilyenkor????

    VálaszTörlés
  9. Próbáljatok már meg elszakadni a pártoknak álcázott ejtőernyősöktől! Új és tiszta, becsületes pártot kell létrehozni!

    VálaszTörlés
  10. Az úgynevezett ellenzék már kimutatta a foga fehérjét, azért nem is SZAVAZTAK RÁJUK AZ EMBEREK! A nép nem hülye!

    VálaszTörlés