2015. január 16., péntek

Pintér kezében a döntés

Gondolkodom egy ideje azon, hogy meg lehet-e írni egy ilyen cikket. Beszélgettem már a Téren ilyesmiről Mozgalmárokkal, de az ottani beszélgetések nem kerülnek széles nyilvánosság elé. Aztán úgy döntöttem: meg kell írni ezt, és most kell megírni.




Ebben az országban három olyan ember van, aki önálló hatalommal bír, és ezek közül csak az egyik Orbán. A másik kettő Simicska és Pintér. Mindenki más, aki a jelen Hatalomban tényezőnek látszik, valójában nem az: kreatúrák, cserélhető bábok, a három Igazi Góré valamelyikének emberei. A történelem meg minden esetben megmutatta, kivétel nélkül, hogyha egy triumvirátusban, amelyik a Hatalom gyakorlására szövetséget kötött, az egyik szereplő le se szarja a másik kettőt, sőt, nekipattan a többieknek, akkor ott bizony csúnya háború lesz, és borul az egész rendszer. Orbán jóideje nyilvánvalóan hadat üzent Simicskának, az elmúlt háromnegyed évben egyértelművé vált, hogy itt nem valami operett zajlik a széles publikum szórakoztatására, hanem villognak a kések háttérben. Lázár a Főszolga Simicska kiszorítására, oda koncentrál a Felcsúti Führer minden hatalmat: EU közbeszerzések felügyelete, titkosszolgálat, közigazgatás. A cél Simicska gazdasági erejének kiszárítása, lassan, fokozatosan, és a helyére egy Lázár felügyelte új Narancsnyik cégháló felépítése és feltőkésítése. A Lázár féle cégek szépen szívják is föl magukat, míg mindenki a Közgépet ismeri, addig csendben jön fölfelé a Hódút, az Épkar, meg egy tonna más, önállóan kisebb, de együttesen nagyon erős "vállalkozás".


Orbán személyes hatalma mindig is politikai természetű volt, míg Simicskáé gazdasági. Orbán tudta hozni azt az egymilliónyi benne vakon hívő szavazót, ami a választásokat el tudja dönteni, és a pártapparátust is elsősorban az Ő embereivel töltötték föl. Kubatov volt ebben az építkezésben sokáig a kulcsember, a megyei komisszárokon keresztül minden lényeges pontra csak Orbánhoz hű katonák kerülhettek. De Kubatov okos fiú, tudta, hogy azért időnként engednie kell Simicska embereit is bekerülni lényegi államhatalmi pozíciókba, mondjuk úgy: higgadt manipulátorként nem akart összeveszni olyannal, aki egy nagyságrenddel fölötte áll. Ha megnézzük, hogy is alakult át a Fidesz döntéshozó köre, akkor föl kell tünjön: Kubatov sincs már a leglényegesebb tényezők között. Rendkívüli mértékben leszűkült azon emberek csoportja, akik a valódi hatalmi centrumban tevékenykednek: Lázár, Habony, aztán ennyi. Lázárral akarja kihelyettesíteni Miviktorunk egyszerre Simicskát és Kubatovot: hosszú ideje zajlik az a csendes építkezés, és épp az önkormányzati választásokon ért véget, mely során új Narancsfiakat hoznak helyzetbe országszerte, és azok már mind Lázár emberei. Hogy épp a láthatóan teljesen erkölcsmentes Lázárt tette meg a Führer a praetorianus gárda parancsnokának, az persze már önmagában is megkérdőjelezi lelki és szellemi épségét.


Nade vissza a lényegre, a Három Főnökhöz, a triumvirátushoz, meg annak széteséséhez, mert közeljövőnk szempontjából ennek óriási jelentősége van. Orbán behívatta a Simicska Birodalom médiarészlegét, és elmondta a főszerkesztőknek, hogy nincs több lóvé nekik, innentől az állami pénzeket már a "közszolgálati" csatornák kapják. Ez már nyílt hadüzenet, nem kell ide elemzői fúrmány. Orbán nyírja Simicskát, Simicska nyírja Orbánt, ez eddig rendben van, a mostanában "kiszivárgó" akták Fidesznyikek ügyeiről nagyrészt ennek a leszámolásnak a melléktermékei. De a Harmadik Nagyfőnök, Pintér a háttérben van, sőt, jobban a háttérbe húzódott, mint amennyira azt belügyminiszteri pozíciója megengedné. Kényesen ügyel arra, hogy ne látszódjon ebben a konfliktusban, elegáns kívülállásban várja, hogy kiderüljenek a frontvonalak és az erőviszonyok. Orbáné politikai, Simácskáé gazdasági jellegű hatalom, Pintéré pedig szervezeti jellegű: belügyi vonalon a legbefolyásosabb ember, és ezt a ráhatását akkor is meg tudja tartani, ha épp nem belügyminiszter. Van persze mögötte is gazdasági erő, de mind a Simicska, mind a Lázár vonaléhoz képest nagyságrendileg kisebb. Ha úgy tetszik, Ő a légiók parancsnoka, és ezen légiók jelentős része akkor is hozzá hű, ha épp a Szenátussal kell szembemenni.


Szóval épp ezen filóztam, hogy ezt vajon megírhatom-e. Mert írtam én már korábban saját személyes tapasztalataim és információim alapján nemkeveset Pintérről, és arról is hogy Lázárral hogy kerül lassan de biztosan föloldhatatlan érdekellentétbe. De mikor azokat a cikkeket írtam, még nem volt világos, hogy Orbán a Pintér-Lázár konfliktusban végül ki mellé teszi le a garast. Ez azonban azóta eldőlt: az egyébként remek lavírozóképességgel megáldott Felcsúti Führer az életét Lázár kezébe rakta, mint mondtam: élete legsúlyosabb tévedése ez, de attól még így döntött. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy Orbán és Pintér között bizalmi a viszony, akkor súlyosan téved: nem azért lett belügyminiszter Pintér, mert Orbán így akarta, hanem azért, mert Pintér akarta így. Az ország legnagyobb aktatömege Pintérnél van, és azok a dossziék a rendszerváltásig mennek vissza, nagyjából mindenre és mindenkire kiterjednek. Viktorra is. Tessenek egy pillanatra elgondolkodni: ha Orbán maradéktalanul bízna Pintérben, akkor vajon mi szükség lett volna arra, hogy korábbi személyes testőre, és bizalmasa, Hajdú János alá egy egész TEK-et fölállítson? Vagy miért támogatta csendben, hogy a titkosszolgálatok leginvazívabb része Lázár felügyelete alá kerüljön? 


Ezt a cikket végülis azért írom meg, mert ezzel a Narancsgóréknak nem adok új információt: Orbán is, Habony is, Lázár is tudja ugyanezt, még sokkal jobban, mint én. Viszont a publikum meg nem árt ha tudja, hogy a Hatalom nem egyosztatú, és Pintér messze nem azonos Orbánnal. Akik azt gondolják és mondják, hogy az olajügyek főszereplője Pintér volt, azoknak meg csak annyit: NEM az akkori Pest megyei rendőrfőkapitány hozta azokat a törvényeket, amik utat nyitottak az olajozásnak, hanem az Antall kormány parlamentje. És bár folyamatosan jelezték a politikai döntéshozóknak, hogy ebből itt nagy baj lesz, de azok mereven és jó sokáig kitartottak nyilvánvalóan százmilliárdos megabizniszt jelentő törvényük mellett. Hogy az olajügyek valójában kiket és milyen mértékig érintettek, arról nekem is van egy véleményem, meg sokaknak, de azt gondolom, épp elég szövevényes és mindenfelé kiterjedő történetről van szó ahhoz, hogy a valóságot soha ne tudjuk meg. Az olajozás a magyar közélet Ősbűne, épp olyan mint a Kennedy gyilkosság az USA számára: verziók lesznek, bizonyítékok is sokmindenre, de mindig hiányozni fog egykét darabka ahhoz, hogy az összkép kitisztulhasson. Szóval a lényeg ebből az egészből mostanra annyi: Pintér nem Orbán. Ebből meg aztán sokminden következhet majd a későbbiekben...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!
















30 megjegyzés:

  1. Történelmi tény, hogy a hatalomban részt vevők előbb vagy utóbb, de mindíkezdik kinyírni egymást!

    VálaszTörlés
  2. azt hiszem Orbán készültségbe helyezheti magánrepülőjét, mert egyszerre támadják belülről és kívülről, tehát napjai meg vannak számlálva!

    VálaszTörlés
  3. Mi meg teljes gözzel segítünk ebben!

    VálaszTörlés
  4. A hatalom dönt a politikában.mi a politikáról és a hatalomról fogunk dönteni!

    VálaszTörlés
  5. Jó a cikked Tuareg! :)

    Sándorné Bene! Te teljesítménybérben kommentelsz? :DDD

    VálaszTörlés
  6. Jó reggelt Mindenkinek!
    Gábor jól fogalmazta meg a mondani valóját. A háttérben csendben ölik egymást a narancsfijjuk. 2010 óta mély hallgatásba burkolózva teszi a dolgát a Pintér Sándor. Nem nyilatkozik csak gyűjti az adatokat a későbbi túléléséhez. Majorcetbábuként mozgatja a szálakat. Félő, hogy csendes nevető harmadikként nyerni fog, de akkor nem lesz kegyelem..............
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    VIVÁT O.GY.M.!!!

    VálaszTörlés
  7. Mondanom sem kell hogy megint csak a blog osztható. Nem is tudom miért.?OSZTVA.

    VálaszTörlés
  8. Hát igen, valószínűnek látszik, hogy pont Pintér fogja a megfelelő helyen s időben, véletlenül kiadni azokat a bizonyos aktákat......

    VálaszTörlés
  9. Jó reggelt Demokraták!

    A cikk nagyon jó, és világosan tükrözi a mára kialakult helyzetet.
    Én azt mondom Fidessnyikek tegyétek csak azt a sok szemétséget, tüzeljétek csak a népet, annál nagyobb lángon fogtok égni.

    Hajrá Köztársaság!!!
    Hajrá OGYM!!!

    VálaszTörlés
  10. Gábor! Ez egyike a legjobb írásaidnak!

    VálaszTörlés
  11. Na végre, ez egész értelmes írás.

    Kicsit hiányolom még belőle azt a vonalat, hogy Magyarország (főként a Fidesz hinta-politikája, és az ezt zsibbadt nyafogással követő társadalom révén) az újra megjelenő Nyugat-Kelet konfliktus indikátorának szerepébe navigálta magát. Akár egy (vajon honnan, mert semmilyen jel nem utal rá, elnézést, én az utcai hőbörgést nem tekintem annak) újraéledő öntudatos demokrácia, akár a gondolkodás-mentes populizmus (na EZ az Orbántakaroggy) bármelyik ágazata kerül felülre, példaértékű történet lehet. Ebből következő módon a játékba szerintem jócskán belekavarnak a határon túli játékosok, akik erejét jól mutatja Orbán köpönyegének folyamatos forgása (lassan generátort lehetne kötni rá...)

    Mindezek fényében ugyanis ideje lenne kicsit józanabb szemmel nézni a Kossuth téri sátortábor, vagy akár a remélt százezer ember "alkotmányozó erejét". Szerintem az OGYM létezése nem az ország demokráciájának minőségére utal, csak arra, hogy ebben a pillanatban az izomagyak egymás mogyorózásával vannak elfoglalva (jelen cikkhez kapcsolódva: Pintér Sándornak nincs jó arca, Orbán Viktornak nincs elég ereje). Honnan fogjuk tudni, hogy valamelyik nyer? Aznap beszakad a forint, államcsőd, és "különleges intézkedések" jönnek. Akkor aztán lehet utcán alkotmányozgatni :-)

    (nyugi, ezt megint törölni fogom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lóri kedves, döntsd el, hogy részt veszel-e a blog kommentelésében vagy nem, ha viszont igen, akkor utólag ne törölgess, mert azzal a kommentek összefüggéseit és logikáját utólag eltünteted.

      Törlés
    2. Azért írok erre a blogra, mert szerintem is fontos feladattal foglalkoztok - csak szerintem rosszul, és mint felelős, felnőtt, gondolkodó ember, fontosnak tartom hogy a szerintem felületesen kezelt, kulcsfontosságú kérdéseknek időről időre hangot adjak.

      Amennyiben látok összefüggést a reakciók és a szövegeim TARTALMA között, akkor a szöveg a helyén van itt, és meghagyom.

      Amennyiben a válaszok csak azt bizonyítják, hogy az "olvasónak" nem volt türelme értelmezni az általam leírt szöveget, lusta volt utánanézni a forrásoknak, vagy személyeskedni kezd (pl: azért írok ide, mert az ostobaságaimra a saját blogomon nincs vevő), akkor a szöveg nincs a helyén, így törölni fogom.

      Szerintem ez így helyes, és nem tervezek változtatni rajta. Ha ez számodra nem elfogadható, gondolom ki tudsz tiltani, amihez minden jogod megvan, hiszen ez a te blogod, és pedig nem fogadom el az egyértelműen megfogalmazott kérésedet.

      Törlés
    3. Tehát ha nem a Te szád íze szerint válaszolnak Neked, akkor inkább törlöd, ezzel persze értelmetlenné téve a Rád adott reakciókat a beírásod hiányában. Nem kicsit nárcisztikus magatartás, és kicsit sem közösségi, a rendszertervezői minimállogikától pedig mérföldekre található... Rövidebben: gyerekes. :)

      Törlés
    4. Érvelési hibáid: strawman, ad hominem, bandwagon, personal incredulity, black or white, no true scotsman, appeal to emotion.

      "Minimállogika" :-D

      Törlés
  12. Kedves Loránd Miért kéne törölnöd? Szerintem mindenki véleményének van itt helye. "Több szem, többet lát."---szokták mondani. Jómagam végigolvasok minden kommentet, aztán elgondolkodom. A tiéden is. S igazad van. Ahhoz óriási tömeg, óriási összefogás kell, hogy változtatni tudjunk. S nem megy majd gyorsan. Lehet, ha Orbánék úgy látják, vészhelyzet van, képesek bedönteni a forintot? Tudatosan államcsődöt okozni? Hogy jöhessen a "rendkívüli állapot", s a velejáró "különleges intézkedések"? ( Kinézem belőlük.) Vajon, ezt meg tudjuk előzni? Ez a nép tűréshatárján múlik, azaz rajtunk.

    VálaszTörlés
  13. Hajrá Magyarország ! Hajrá OGYM !!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Azt nem tudhatom, hogy Tuareg taktikai okból, vagy csak kíméletből hagyta ki ebből a mocsokból az MSZP-t és az SZDSZ-t, tulajdonképpen nem is érdekes. A lényeg az - és én is csak azért teszem hozzá - hogy ne gondolja senki, hogy ezt az ország rontás, ami végbement és kétségtelenül a Fidesz országlása idején mindig felgyorsult, a rendszerváltók nélkül történ. Ezért nincs megbocsájtás a Magyar Nép részéről az egész rendszerváltásért, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ki kell dobjunk mindent, amit eddig elértünk, mint ahogyan nem kell kidobjuk azokat a vívmányokat sem, amit a Kádár alatt elért ez a Nép. Tehát nekünk mindenre szükségünk van, amit ebben a hazában dolgos kezek létrehoztak, okos elmék megalkottak. Mindenkire szükségünk van, akik felismerték, és hajlandóak is ezért tenni, Hajlandóak cselekedni, egyetértenek azzal, hogy a Nép érdekeit nem szolgáló „közszolgáknak” elérkezett a vég és az élősködő bűnözőknek meg a számonkérés ideje.
    Ez a TAVASZI nagytakarítás VIHART fog okozni, de csak akkor, ha ti is akarjátok, mert kelletek hozzá!
    Ez csak veletek, a Nép segítségével fog menni. Nincs kire és mire várjunk. Gyertek, amikor hívunk, mert szükségünk van egymásra!
    Elég volt! Ennek a szónak, eddig csak az OGYM adott tartalmat, hát gyertek, csináljuk együtt!
    ELÉG VOLT!

    HAJRÁ MI!
    HAJRÁ OGYM!
    HAJRÁ MAGYAR KÖZTÁRSASÁG!

    VálaszTörlés
  15. A lényeget összefoglaltad kedves Gábor! Pintér valóban szembetűnően a paraván mögé állt. Orbán még Párizsba sem őt - vagy őt is - vitte magával. A triumvirátus létezik, ám fel kellene oldani a kilövési tilalmat, valahol fel kellene fejteni a szövést, hogy egymásra omoljanak.

    VálaszTörlés
  16. Gábor cikke arról győz meg, hogy érdemes nyomatékot adó tömeget szervezni, és nem kell félni a hatalomtól, aminek érzékelhető megosztottsága kihasználható.
    Ugyanakkor a nyomatéknak szabályozott, egyeztetett, reális iránya kell legyen.
    Olyan cél (részcél) nem jelölhető ki aminek elérése erőszak mentesen nem lehetséges, vagy "spontán" (bekalkulálva a provokáció esélyét is) agressziót vált ki az egybegyűltek részéről és megalapozza rendkívüli állapot bevezetését.
    A vezető mentális állapotát tekintve : másra sem vár.

    VálaszTörlés
  17. Kedves "nemovatos!" Hatalomtól nem szabad megijedni,de félni viszont nem árt.Tudod a közmondás is azt tartja,jobb félni mint megijedni! Én taglalnám ezt a hármas felosztást.Nálam Pintér az akinek a hatalma a belügyminiszteri posztban,és a kétségkívül meglévő vagyonában van.Viszont a három résztvevő közül a szellemi képességei neki a leggyengébbek. Orbán szellemi ereje lassan már a végére ért.Kiégett,a kór elhatalmasodott rajta.Már látszik a sok ostoba kapkodó intézkedésén,és az ad hoc beszédein,mint amit Párizsban mondott! Azt Orbán is elismerte ,hogy Simicska volt annak idején a kollégiumban a legokosabb.Simicska nem politikai ,hanem gazdasági hatalmat épített ki maga köré,mintegy várat,és onnan irányítja a történéseket! De én azt gondolom,hogy a triumvirátus,mivel egymásnak fordultak, bukni fognak.Simicska nem politikai tényező,Pintér szellemileg gyenge,és nem karizmatikus vezető. Orbán ha kikészül akkor a Fidesznek is vége.Azért mert a Fidesz az Orbánra van építve.És ha Orbán bukik akkor a Fidesz is,mert sem Lázár,sem Rogán nem képes egybe tartani a Fidesz választókat. Jobb esetben a választók nem fognak a Jobbikhoz pártolni,bár egy része biztosan.Sajnos a baloldali erők összefogás híján még nem készek arra,hogy a hatalmat átvegyék. Ezért kell egy olyan változat amit Gábor már fel vázolt,hogy a 2010-es Alkotmány érvényének a helyre állítása.Szakértői kormány felállítása,és majd amikor már minden résztvevő készen áll,akkor ki kell írni egy szabad,és független tiszta választást. Szerintem az OGYM ezért a célért jött létre augusztus 8-án. És mivel e célok számomra is elfogadhatóak voltak ,lettem az OGYM alapító tagja! És e célok elérését minden demokratának támogatni kell! Hajrá Köztársaság,Hajrá Magyarok!

    VálaszTörlés
  18. Sajnos erre a március 15.-re Orbánék is készülnek és nem fognak tétovázni, hogy bármilyen erőt bevessenek a cél érdekében. A megnyomorított kisemmizett vidéki lakosság olyan szegény, hogy még a szomszéd faluba sem tud elutazni nemhogy Pestre segíteni az ügyet. Ezt Orbánék jól tudják és kiterveltk miközben ők az nép pénzén százezreket utaztatnak mozgósítanak ha kell

    VálaszTörlés
  19. Gondolkodnom kellett rajta egy darabig és tényleg nem értem , miért írtad meg ezt a cikket.
    Nem az a baj, hogy rossz. Nem szoktál rosszat írni, szerintem.
    DE rólad több új információt árul el számomra, mint a témáról. És amit elárul, ijesztő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülnék ha e hozzászólást Egyikőtök sem hagyná ennyiben.

      Törlés
  20. van az a helyzet amikor a naivitás életveszélyes

    VálaszTörlés

  21. Szerkesztés | Törlés
    #34 | spartakusz - 2015.01.29. 04:40:01
    Kedves Hegel!

    Már hogy a büdös *aha* legyek nyugodt amikor tudom, hogy HARAMIA BANDA, Tudom, hogy nem adsz igazat nekem, de újból röviden - 110. oldalas beadványommal a tényt leírtam nekik:
    Ha örökölök bizonyítottan 2.4 milliót akkor nem illet ékelhetek 7 millióról, mert ő azt mondja - meg az apeh 270 ezer ft. tartozást mond ami nem igaz - csak elhiteti - akarja velem, és a nyugdíjbiztosítóval mind a devizásokkal a devizát - tévedésbe ejt tart bűncselekményt megvalósítva! Bizony, és két alkalommal az apeh inkaszósza a nyugdíjamat amivel életveszélyes helyzetbe hoz, meg stb.

    A TÁKOLMÁNYUKBÓL KIVESZIK A TÁRSADALMI BIZTOSÍTÁS TÉNYÉT ADÓKÉNT KEZELI AZZAL A MOCSKOS SZÁNDÉKKAL, HOGY A JÖVŐBEN BÁRMIKOR ELVEHETI - ez is elhitetés,
    mert most is vonja - az aktív és minden keresetből, mire is ? - ez is adó vagy társadalom biztosítás nyugdíjra és eü ellátásra.
    Nekem az az egy millkó ennyire tornázta fel- amit ellopott tőlem - általa azt mondva törvényesen - fel ér Borbély úr 1 milliárdos bútorgyárával amit Pintér olajmaffiózó nyúlt le 80 millióval - perét ő se tudta érvényesíteni - Vagy Minda úr csillebércet vagy az MSZMP vagyon lenyúlását - és stb. stb.stb. amiről nem tudunk tudok!

    Árpád szintén végig ment a jogvesztő útján ahol ők dirigálnak - de egy csavarral ő ki szívott tőlük kb. 300 milkót - bocs Árpád nem tőlük - tőlünk becsületes magyar állampolgárok pénzéből, így mivel leültél velük egy-asztalhoz SAKKOZNI - részemre hiteltelenné váltál - miért?
    Ezért. Nagy anyám mondta, fiam az urakkal EGY ASZTALNÁL - nem szabad egy tányérból cseresznyézni DE NEM ÁM - MA MÁR TUDOM - BŰNÖZŐKKEL NEM ALKUSZOK! ALKUSZUNK!

    Tegnap Kubinyi úr élő adásában mondja egy úr, hogy egy a megoldás devizásoknál ügyvéd - na ne - az a sok sok ügyfél , nincs annyi ügyvéd Európában nem MO. aki tudná elvállalni !
    És az üzenet - csinál magának ügyet, hogy legyen munkája és megélhetése - ha egy ügye van akkor együgyű ha nincs ügye akkor ügyefogyott - emlékszel írtam...

    Nem kérem - a jelenlegi btk, is írja AKI ezt meg ezt elkövette - tehát olyan nincs, hogy a BANKÁROS ÉS CINKOS TÁRSAI KIVÉTEL!

    büntetni KELL! MIÉRT? AZÉRT MERT A JÖVŐBEN EL KELL VENNI A KEDVÉT AZ ILYEN ÉS HASONLÓ CSELEKEDETTEKTŐL - HA NEM ZÁRJUK BÖRTÖNBE ŐKET NINCS ANNAK AKADÁLYA, HOGY A JÖVŐBEN IS MEGTEGYE. MAGYARUL NINCS VISSZATARTÓHATÁS!

    BIZONY - BIZONY

    id. Kiss László
    ui: a megoldás kettő van a békés börtönbe velük, mire a jelenlegi trv. - ük is jogalapot ad - a másik meg az erőszak - erőszakkal börtönbe zárjuk a magyar tiszta magyar bíróság ítéletéig!
    Szerkesztés | Törlés
    #35 | spartakusz - 2015.01.29. 05:11:50
    https://kuruc.inf...

    Ja és ami FONTOS háborús viszonyok vannak Magyarországot megtámadták - népét irtják ellehetetlenüléssel - meg stb. új keletű módszerekkel
    MÓDSZERESEN KIFOSZTJÁK a varázsszó JELZÁLOG tükkel - meg stb.

    tehát a fenti link erre nem vonatkozik meg több trükk sem - mert ez háborús bűncselekmény és elévülhetetlen!

    bizony és úgy kell kezelni!
    id. Kiss László
    ui:
    https://kuruc.inf...34/138805/

    jó tudni ezt is!
    Szerkesztés | Törlés
    #36 | spartakusz - 2015.01.29. 07:22:11
    https://www.youtu...e=youtu.be

    Összeáll ? - össze, mert muszáj lesz neki!

    innen: idéztem magom:
    http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=419&c_start=30

    és kedves kommüntelők, hogy tudjátok nincs se bal oldali se jobboldali se független se internacionalista - - meg stb egy van de az magyar - és magyar ellenes - bizony - ha majd ezt megérted akkor - de már ha értetlen vagy nélküled is a bűnözőket a pokolfenekéére juttatja a SORS megmásíthatatlanul
    küldöm nektek ma 2015 január 29-én 09: 33 óra KOR!
    id. kiss lászló

    VálaszTörlés