2015. január 31., szombat

Nyílt levél Gyurcsány Ferenc DK Elnöknek

Tisztelt Elnök Úr, Kedves Gyurcsány Ferenc!




Jelen levelemet az Ország Gyűlése Mozgalom vezetőjeként írom Önnek, és hivatalos úton is eljuttatom a Demokratikus Koalícióhoz. Nyilvánosságára azért van szükség, mert az események, melyekben állásfoglalását kérem, szintén a széles nyilvánosságban zajlanak, és mielőtt eszkalálódnak, szükséges tisztázni néhány kérdést. Tegnapelőtt, január 29-én a PestiSrácok.hu netes hírportálon egy lejárató cikk jelent meg rólam. Gondolom ezt az "oknyomozó" médiumot nem kell Önnek bemutatnom, tulajdonos-főszerkesztője az a Huth Gergely, aki a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként, az ECHO TV szerkesztőjeként, a HírTV állandó szereplőjeként már sokszor bizonyította feltétlen Fideszhűségét. A PestiSrácok.hu a Fidesz ökleként már sok lejárató kampányban adta meg az alaphangot, Elnök Úr is kapott már tőlük hideget-meleget, és jómagam is sokadszorra szerepelek a címlapján. Önmagában sem ez a friss cikk, sem a korábbiak nem lépik át az ingerküszöböt, a szokásos karaktergyilkosság folyik, mint azt már megszoktuk minden esetben, ha a Fidesz valakit érdekeinek érvényesülése szempontjából veszélyesnek tart. Ám ez a cikk eltér minden korábbitól abban, hogy a Demokratikus Koalícióhoz kötődő forrásokat használ, és ezen forrásainak és a cikk keletkezési idejének összehasonlításából nyilvánvaló, hogy magát a DK képviseletében feltüntető személy közvetlenül adott alapanyagot a lejáratásomhoz


Egy ellenzéki demokrata szervezet vezetője, és rajta keresztül szervezete lejáratásának Fideszes kísérletéhez muníciót adni egy másik demokrata szervezettől pedig olyan új elem, amelynek hátterét rövid úton tisztázni szükséges, hogy kiderüljön: egy a pártját is megtévesztő ember magánakciójáról, vagy pedig a DK vezetése által tudomásul vett akcióról van-e szó. Más demokratikus ellenzéki szervezeteket tárgyszerű kritikával illetni, ez része a közéletnek, ezt a DK is gyakorolja, az elmúlt héten mind az MSZP-vel, mind az LMP-vel szemben foglalt keményen állást a párt szóvivője. Magam is amikor problémát látok, saját blogomon szóvá teszem, ám Fideszes médiumot potenciális Orbánellenes szövetséges lejáratásához használni olyan féltitkosszolgálati módszertan, mely eddig nem volt elfogadott ellenzéki körökben, és remélhetőleg nem is válik azzá. A konkrét ügyről részletesebben: a PestiSrácok.hu cikkének megjelenése előtt pár órával kerültek föl két DK-hoz köthető nagylétszámű Facebook-csoportban azok a közlemények, melyeket cikkük alapanyagaként fölhasználtak. Sokszáz netes közösséget egyidejűleg megfigyelés alatt tartani messze meghaladja a PestiSrácok.hu kapacitását, így a néhány órán belüli cikkmegjelentetés - amit még meg is kellett írni, és nem rövid - egyértelmű bizonyítéka, hogy a "nyersanyagot" föltevők maguk fordultak a PestiSrácok.hu-hoz, hogy részükre információt szolgáltassanak.


Az események kulcsszereplője egy magát az Elnök Úr tanácsadójának feltüntető DK-tag, aki egyben a PestiSrácok.hu-nak a cikk nyersanyagát szolgáltató DK Európa Expressz Facebook csoport alapítója, és állítása szerint e csoport a DK vezetésével egyeztetett módon működik. Dudás Péter az Ország Gyűlése Mozgalom megalapításának idején, 2014. július végén fölkért engem, hogy vegyek részt egy olyan szűkkörű titkos tanácsadói munkában, melynek szerinte a megrendelője Ön, Elnök Úr. Álljon itt ezt bizonyítandó néhány email-részlet, az eredetiek természetesen archiválva vannak.


"Szia Gábor!

Ma délután telefonon egyeztettem Dudás Péterrel egy olyan szervezet, tanácsadó testület, bölcsek tanácsa, stb (egyelőre titkosan kezelendő) bármi - még nevenincs csoportról (10-15 fővel), amely közvetlen a Ferinek állna rendelkezésére. A csoportot valószínű Kolber Pista fogja majd össze, de ez még nem biztos. D. Péter ezt a dolgot személyesen beszélte meg Ferivel. Abban egyeztek meg - mellyel nagyon egyetértek -, hogy önszerveződéssel oldjuk meg a dolgot, tehát mindenki ajánljon valakit, akiben max. megbízik. Engem Péter kért fel ebbe a csoportba való részvételre. Péter azt mondta hívjalak fel és beszéljek Veled, de mivel nem tudok tel.számot, ezért írok.

Kérdéseim:

1. Mit szólsz az egészhez?
2. Keresett-e valaki már Téged ezért?
3. Szeretnél-e résztvenni ebben?

Fő feladata: Eljuttatni olyan információkat a végekről és középről, melyekről a Feri nem szerezne tudomást másként. A hibák és problémák, szervezeti, működésbeli anomáliák feltárása és megoldási javaslatok. Mindenféle tanácsadás bármilyen felmerülő ügyben, stb.. 
Egy nagyfokú bizalmi munkáról lenne szó..."

Egy másik pedig közvetlenül Dudás Pétertől:


"Szia Gábor!

Sok agyalás után, a fészbukos élet tapasztalatai alapján úgy gondolom, hogy többet is tehetnénk a végső cél érdekében, így jött az ötlet, hogy kellene egy csoport, akik tudnának segíteni a DK vezetőinek a több szem többet lát elv alapján háttér véleményezéssel, ötletek kidolgozásával, akár valamilyen jóízű kontrol nyújtásával. Bizonyos oldalak, blogok olvasgatása közben szembetűnően találhatóak okos vélemények, ötletek, amelyeket jó lenne hasznosítani és amelyek bizonyos személyekhez kötődnek általában. Ezzel adott, hogy összefogva, célszerűen működve, akár tehetnénk is többet az eddigieknél. Jeleztem DK vezetőnek a jó viszonyt kihasználva, hogy mi lenne, ha szervezetten elkezdenénk segíteni a DK munkáját és kellemes meglepetésként kiderült -  van rá igény és szívesen együttműködnének velünk. Most már azt is tudom, hogy a Ferinek is tetszik a dolog és ismerve Benneteket szerintem vágjunk bele!

Úgy gondolom, hogy egyelőre négyen beszéljük át a működéssel kapcsolatos ügyeket, aztán növelhetjük a létszámot, amennyiben szükségesnek látjuk.

Gábor mivel egy időre megoldottad a Magad számára, meg nekünk is az unaloműző programokat, azért bízom benne, hogy ez is beleférne még, mert hosszútávon szükség lesz erre biztos.

Jozeffel konzultáltam már többször, de addig nem akarunk semmit sem lépni, míg Veled nem beszéltük át a lényeget!

Üdv.: PeterDudas"

Emaileket nem szokásom nyilvánosságra hozni, ám mivel mostanában az Ország Gyűlése Mozgalom zárt szervezési felületeiről kivitt belső információkat használ netszerte Dudás Péter az OGYM lejáratására, ezért ez a morális korlát tovább nem tartható. Fontos még, hogy Dudás Péter, az email-ben említett Jozef-fel együtt belépett az OGYM-be, és ott mindvégig a DK képviselőiként tüntették föl magukat. Magánemberként csatlakoztam volna ehhez a titkos tanácsadói körhöz, DK iránti szimpátiám a nyilvánosságban közismert volt, ám mérlegelve a frissen alapított OGYM érdekeit úgy döntöttem, hogy semilyen párttal kapcsolatos szerep nem vállalható egy civil mozgalom vezetőjeként. Ennek megfelelően Dudás Péternek, és Jozefnek nemet mondtam, ezután kis idővel többeket magukkal vive az OGYM-ből távoztak, és azóta is lejárató kampányokat folytatnak ellenünk.


Összesen két lehetőség van: vagy Dudás Péter egy önmagát az Elnök Úrhoz közvetlenül kötődő személynek kiadó krónikus hazudozó, aki mindenkit megtéveszt, vagy pedig valóban kötődik Önhöz az általa elmondott, leírt módon. Előbbi esetben mind az OGYM-nek, mind a DK-nak együttes erővel kell ez ellen az ember ellen föllépni, ugyanis mindkét szervezetnek kárt okoz. Utóbbi esetben pedig az események ismeretében az OGYM-nek újra kell gondolnia szövetségi politikáját. Reményemet fejezem ki, hogy a DK nem tért el az Elnök úr által oly sokszor meghirdetett összefogás politikájától, és nem tűr meg semilyen szinten a DK-ban olyan személyeket, akiknek tevékenysége a közös cél: az Orbán Rezsim mielőbbi eltávolítását ellehetetlenítheti. Kérném tehát válaszát ebben az egy kérdésben: kicsoda Dudás Péter a DK-ban?


Mai évértékelőjéhez sok sikert kívánok.


Üdvözlettel:
Dr. Szabó Gábor

az OGYM vezetője



86 megjegyzés:

  1. Kiváncsi leszek, hogy lesz e válasz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne viccelj már..erre még te sem válaszolnál. Sas nem kapkod legyek után. Még ha olyan törpe párt is mint a DK. Még ha Gabi "újragondolja a szövetségi politikáját" (te jó ég most biztos összefélte magát a Feri).

      Törlés
    2. Egy 10%-os párt nem annyira törpe mint a .....

      Törlés
  2. Helló Mindenki!Mint tudjátok semmi politikai képzettségem,így csak gondolataimat,érzéseimet oszthatom meg-e tárgykörben is,mint a mozgalom egyszerű támogatója.A politikai sunyiságok,taktikák számomra csak a Fidesz oldal szemérmetlen,ízléstelen és hatalmát minden áron megtartani akaró diktatúra próbálkozásai!A mozgalmunk is bontja a hatalmukat,aggodalmaik megnyilvánulásai,jó érzéssel töltenek el,hogy nem hatás nélküli amit teszünk,és ez nagyon jó!Ami Gyurcsány urat illeti,tényleg várjuk meg a válaszát,legalább kiderül az álláspontja...?Bár anno a baloldali(sajnos sikertelen) "Összefogás" alkalmával kinyilvánította akaratát,most kiderülhet mennyire gondolta akkor komolyan,hogy a politikai pozíció,vagy a tényleges "mindenki érdeke "dominálja,motiválja a cselekedeteit!Anno a "bomlást indító"beszéde után,elhittem,hogy az igazság fontossága miatt teszi(-bár nagyon sokba került a baloldalnak és a népnek is,néha rombolni,robbantani muszáj az új építmény érdekében...)-szóval Demokrácia,sajtó és szólásszabadság,kontrollálható hatalmi megbízást,Köztársaságot!

    VálaszTörlés
  3. A tegnapi és a mai bejegyzés valamint a kapcsolódó tartalmak elolvasása után, két gondolat villant az eszembe:
    * Fideszt váltó pártot építeni a facebookon annyit tesz, mint fogolyszökést hirdetni a fogolytábor alakuló terén, létszámellenőrzés alkalmával.
    * A Pártelnök úr válasza/hallgatása is tanúsítani fogja, hogy megtanult-e élcsapatot építeni és hatékonyan működtetni, vagy csak szabad vegyértékeket köt le a politikai szerepléseihez.

    Az évértékelője egyébként biztos, hogy érdekesebb lesz mint a Kacor királyé.

    VálaszTörlés
  4. Gondold újra, abból baj nem lehet.

    VálaszTörlés
  5. Meddig kell Gyurcsánynak hallgatni ahhoz, hogy megértsük a válaszát?

    VálaszTörlés
  6. Nincs kétségem, hogy az a levél amit "hivatalos úton is" eljuttatsz a Demokratikus Koalícióhoz a szemétkosárban végzi,.... mert ez a levél egy nyílt provokáció, és épeszű és felelős politikus nem válaszolhat rá! ( Különösen azután, hogy megismerte "diszkréciódat" a levelezések kapcsán! ) Na és pont ez a NEM VÁLASZ az ami a válasz..

    VálaszTörlés
  7. Tisztességes és nem sumákoló emberek lépéseihez hasonlítanak TUAREG levele,és mindenkori magatartása !! Lehet talán még ebben az országban és remélem ,hogy jöhet is egy olyan rendszer mikor ezt nyíltan észre fogják venni sőt talán még el is fogják fogadni én magam sok ezernyi emberekkel karöltve erre várunk,hogy ez előbb utóbb be következzen DE addig is nem lenne végre ajánlatos szelektálni azokat akik ezt bomlasztják és igen sokat tesznek ellene,hogy ez ne legyen felismerhető !! Évek óta próbálunk küzdeni ezek ellen és ha végre találtunk konkrétumokat akkor kiknek áll érdekében ezeket nem megsemmisíteni !! Tisztelt erre hivatott emberek még mindig nincs itt az ideje a cselekvésnek??? Mit várunk el akkor a felsőbb vezetéstől ha aköreinkben sem takarítunk ki!!!!

    VálaszTörlés
  8. Helyesnek tartanám vagy inkább nagyon időszerűnek HA a fent írt sorokat illetékesek többször elolvasnák!!! Számítok az elismerésére, és ezek után az összefogására!!! Mert ha jól gondolom " Egy a CÉL!!!!

    VálaszTörlés
  9. Hát Gabi, hozod a szokásos formád. Az utolsó "havertől" is a szokott mocskos módon válsz el, mint mindenkitől. Megint nyílt levelezel, meg belsős e-mailokat szivárogtatsz ki...Istenem, hogy indig ugyanezeket a hibákat követed el..Ezzel végérvényesen vége a DK-s vonalnak is. Tényleg sűllyesztő. Ennyi. Gratulálok.

    VálaszTörlés
  10. Erre a nyílt levélre tényleg nem sok szükségvolt. Lassan senki nem fog velünk szóba állni.

    VálaszTörlés
  11. Jaa..hogy "két DK-hoz köthető nagylétszámű Facebook-csoportban" tűntek fel ezek az anyagok!

    MICSODA BIZONYÍTÉK!!!

    Az nem tűnt fel, Gábor, hogy ITT IS VANNAK - ahogy Te nevezed őket - TROLLOK?!
    Azon fórumokban is tuti vannak, már csak a jól ismert magyar sunyiságot figyelembe véve!

    Azt hiszem, az értelmesebb DK szimpatizánsok végleg hátat fordítanak NEKED!
    Sajna, ezzel a mozgalmadnak is :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdés mondjuk pont a félreértések tisztázása érdekében hangzott el!

      Törlés
    2. Az megmozdulásokon résztvevők létszámát tekintve az OGYM egy súlytalan mozgalmacska. A hangja sem nagy, de legalább durcás nyöszörgés!
      Egyre inkább olyan ez, mint amikor köhög a bolha...

      A kérdéseket meg tisztázza Dudással, a DK Európa Expressz és az Abszolút Feri oldalakkal! Ne keverje bele a DK-t és Gyurcsányt, csak mert egy-két fórumon található anyagot ellene használtak a pestisrácokon!!!

      Gyurcsány és a DK (remélem!) nem fog válaszolni erre az ocsmány provokációra!
      Kezdem átlátni Tuareg módszerét: az ő népszerűsége mások népszerűtlenné tételéből áll, de már nincsen kit fikáznia! Gyurcsány és pártja volt az utolsó...
      OGYM..bye!

      Törlés
    3. Eddig sem voltál, ezután sem leszel, a gudbájt köszönöm, Neked is minden jót.

      Törlés
    4. Honnan tudod, hogy nem voltam?! Ismered a mozgalmax összes szimpatizánsát?!
      Az mondjuk gáz, mert akkor nem valami nagy a létszám ;)
      De most spec. tévedsz! Lököd a sablon dumát, amit akkor szomtàl, amikor valaki vévleg lemo d az OGYM-ről...
      Voltam 2x, elég is volt! Harmadik esélyt is adtam volna már iusban, de eljátszottad!
      És mondhatod, hogy nem fogok hiányozni, de a tèny az, hogy az egy-négyzázad voltam, plusz egy transzparens!
      Szóval, kevesebb flegmát, mert nyáron már legfeljebb csak vadkempingezni fogsz, nem a Kossuthon cigánytàborozni :P

      Törlés
    5. Elhangzott a rövid válasz az évértékelőn ;)
      Nagyjából: Nem jön a baloldalon szőke hercegként egy új vezető, aki levágja az Orbán-rezsim hétfejű sárkányának mindegyik fejét!

      Törlés
  12. Menstruálsz? Mi ez a hiszti? :D Aminap épp Te rúgtad ki Őket.. :D
    "No, de erről ennyit, ennyit viszont muszáj volt, mert személyes jellegű szimpátiám tegnap estétől a múlté: a DK továbbra sem ellenfél, az ellenséget Orbán Rezsimnek hívják, és annak a legyűréséhez minden ellenzéki demokratára szükség is lesz. Ám a tőlem megszokott gyakori különbségtételek a hivatalos parlamenti ellenzék pártjainak tevékenységével kapcsolatban innentől nem fönntarthatóak, gondolom az események tükrében ezt nem kell túlmagyaráznom."

    ..Hja, hogy nem zokogták teli a zsebkendőjüket az egy dolog.. DE, hogy TE (!) nyilvánosságra hozol magán levelezést, ráadásul kifejezetten titkosnak tűnő, operatív megbeszélést.. pfffffff.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Az élethez kétségtelenül kell bizonyos emberi méltóság és fegyelmezettség, és az is, hogy az ember normálisan reagáljon arra, ami éri, mindig tudva, mi igazán baj, és mi csak bosszúság."
      Szabó Magda

      Törlés
    2. A kiszivárogtatás elöször a DK-tól jött.

      Törlés
    3. Hogy DK-s volt-e a kiszivárogtató, abban nem lennék 100%-ban biztos... Ennek előbb utána kellene járni.

      Törlés
    4. Anyu most kivételesen egyetértek veled. Ráadásul SZG-nél ez már nem az első alkalom. Picit ovis ez a sértettség.

      Törlés
    5. Szabó minden alkalommal a nyilvánossághoz fordul, amikor a háttérben lapítást tapasztal. Így aztán ez nem is az első és nem is az utols alkalom, rengeteg a lapítás. Tán ezért van épp Orbán hatalmon.

      Törlés
    6. Ez csak bosszúság.. Lépj túl rajta. Mint minden máson is.. :)

      Törlés
  13. "magát a DK képviseletében feltüntető személy közvetlenül adott alapanyagot a lejáratásomhoz. "
    deja vu érzésem van!
    mintha lett volna már ilyen --ami megjárta a dk etikai bizottságát is--hogy aztán ne foglalkozzon vele, mert Gábor nem is dk-tag!

    VálaszTörlés
  14. 2014. júniusi írás akkor Tölgyes Péter volt éppen soron: Volt vagy 5 blog-bejegyzés Szamizdat lettem, .........
    A dk nem válaszolhat egy informális dokumentum kiadónak!
    Most lett Gábor megbízhatatlan végképp!

    VálaszTörlés
  15. Mennyi lett hirtelen a mellébeszélő troll :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán el kéne gondolkodnod rajta!
      Lehet, hogy mégis Te mész szembe az autópályán mindenkivel?!

      Törlés
    2. Lehet. De lehet, hogy akik együtt jönnek szembe, azok azt szeretnék, hogy ne látszódjon, hogy együtt jönnek szembe. Ezt kell tisztázni.

      Törlés
    3. Megerősítlek, jól látod.

      Törlés
  16. Szép napot Ébredezők!
    Remélem Gábor blogját nem támadásként érik meg az emberek. Jobb még most tiszta vizet önteni a pohárba. mint később egymásra mutogatni. Soha nem volt gond azokkal akik pártszíneiben csatlakoztak az O.GY.M-hez.
    Várjuk meg Gyurcsány Elnök úr válaszát és utána lehet gondolkozni, hogy merre tovább.
    A mi feladatunk nem változik, a célunk az, hogy minél előbb megbukjon ez a kormány.
    Hajrá Köztársaság!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó! és?! Mi lesz utána?
      Balos fordulat--és általános szegénység?
      Ugyanez csak kicsit másként?
      Teljesen másként?
      Hogyan?
      Mi az hogy élhető ország?
      Szóval a mai cél bizony Gábor által tálalva sekélyes!

      Törlés
  17. Ezeket nem lehetne közvetlenül megbeszélni, és talán, mondom talán! Beszámolni a nagy nyilvánosság előtt. Ez olyan provokáció szagú!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilvános tettektől csak a nyilvános elhatárolódás járható út. :)

      Törlés
  18. Amikor egy ember, nekiindul meghódítani egy hegycsúcsot, nehéz és viszontagságot út vár rá! A tiszta patak vize szomját oltja, egy kis tavacskában megfürödhet, megtisztulhat, a sziklás köves emelkedők próbára teszik állóképességét, bátorságát, a kőomlások olykor még az életét is veszélyeztetik, az erdei gyümölcsök táplálják, a kellemes szellő enyhet ad, és megy-megy-csak megy, egyre feljebb, a nehéz, olykor embert-próbáló emelkedőkön egyre feljebb és feljebb egy csodás panoráma reményében! És ha elég kitartó, elszánt, akkor felér a csúcsra, megpihen, és elégedetten körbetekint! Igen, ez gyönyörű!!! Aztán- mivel emberből van - elgondolkozik! Mi is volt ennek az értelme. Ez a gyönyörű kilátás? Ez a csodás panoráma? És rájön! Nem igazán!!! Hanem az a viszontagságos, és egyben csodálatos ÚT ami ideáig vezetett!!! Ez számára az igazi érték! Odafent még azt is látja mennyi szépséges kilátást kínáló hegycsúcs veszi körül, hogy a világ milyen szép és nagy, tele megpróbáltatással, küzdelemmel és kalanddal, gyönyörűséggel! És megy tovább! Megy tovább mert rádöbben, az út az érték, a kihívás ad erőt, a győzelem mámorát! Ezért hát fuss Forest! Fuss! Aki ezt érti - fut veled! /ez ilyen egyszerű/ !!! A fekete lyuk - szindrómát meg hagyjuk Hawking professzorra! Ő ért hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hegyre több út vezet, de a csúcsról ugyanazt látni. (Japán mondás)

      Törlés
  19. Nem tudom a hasonló tartalmú a tuareg blog archivumában 2014. júniusában született majdnem ugyanilyen tartalmú szövegeket likjét idehozni!

    Ez az OGYM vezetőjének a technikája--állásfoglalásra kényszeríteni ott ahol nem kell állást foglalni.
    a megbízhatóságát viszont eljátszotta. Nálam végképp!

    VálaszTörlés
  20. Osztjátok az észt, marjátok egymást. Tíz év múlva is itt tartunk majd. Orbánék meg röhögnak a markukba.

    VálaszTörlés
  21. Azt olvasom a doboz tetején, hogy írjak megjegyzést. Mihez?

    VálaszTörlés
  22. Azért lássuk be, titkos társaságokra és konspirált megbeszélésekre csak bánisztánban van szükség.
    Valakinek, akinek célja egy átlátható, tisztességes vezetésű ország, nem nagy kár megszabadulni olyanoktól, akik úgy gondolják, elfogadható, hogy belső kémhálózatot kell kiépíteni.

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  24. Nagyon sajnálom, hogy minden sejtésem kezd beigazolódni. Kíváncsi vagyok mi fog még kiderülni? Mindenesetre ennek az írásnak mindenesetre két következménye lesz: 1. néhány DK szimpatizáns el fog fordulni Gyurcsánytól, 2. sok DK-tag le fog lépni az OGYMtől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az, ami "bebizonyosodott"?!

      Figyelted az évértékelőt? Hogy mondta Gyurcsány: A DK nem akar rátelepedni semmilyen civil szerveződésre!
      És ezt nem csak ma mondta, már korábban is hangoztatta!

      Ahhoz meg mi köze a DK-nak, hogy két DK fan Facebook csoportnak elege lett a folyamatos és meddő vitákból az OGYM TROLLJAIVAL, ezért kitiltja őket, megtiltja az OGYM (Tuareg) cikkek linkelését?!
      SEMMI!!!
      Hogy ezt felhasználta a pestisracok.hu? ÉS?!

      Én "2-es" vagyok!

      Törlés
    2. ha már nyílt kártyák, akkor " Az események kulcsszereplője egy magát az Elnök Úr tanácsadójának feltüntető DK-tag,", miért nem lehet megnevezni, ki ő? Ez így csak további szarkeverés. Ráadásul tökre igazad van! Két faces csoport problémáit nem kéne egy pártvezetőhöz kötni. Mi köze van hozzá? Ilyen csoportokat bárki bármikor ltére tud hozni. Nem is kéne vele foglalkozni.

      Törlés
    3. a "sejtésem" hogy legalább 5-ször kérdeztem biztos, hogy az OGYM nem a DK háttércsoportja? Mindig azt kaptam, hogy max 1/3-uk az...aztán lassan kiderül, hogy 80 %.

      Törlés
    4. Anna tán ha figyelmesen elolvasod a cikket megtalálod benne pár helyen Dudás Péter nevét :) Az OGYM tagjainak pedig nagyjából 1/4-e DK-s, amiről ennyire nem tudsz semmit, az nem "lassan kiderül", hanem puszta semmitmondás :)

      Törlés
    5. Gábor, nekem nem kell válaszolj, hiszen tudom a te szemedben én egy "senki" vagyok. Kiderült ez rögtön amikor egyetlen egyszer ellent mondtam Neked. Engem ez már nem bánt, de azt látom, hogy nem csak én kerülök erre sorsra.Össze-vissza vagdalkozol mindenfelé, majd meglátod mi lesz ennek a vége. Én csaxoltam.

      Törlés
    6. amúgy az idezett mondatod azt sejteti, mintha Dudás Péteren kívül lenne még egy személy, mivel őt utána külön is néven nevezed. ha ugyanarról a személyről van szó, akkor meg félre érthetően fogalmaztál.

      Törlés
    7. Eddig Te voltál az egyetlen, aki félreértette. Vállalható arány.

      Törlés
    8. Csaxólok: én is félreértettem úgyhogy már kettő!!!

      Törlés
  25. Szabó Gábor!
    Egyszerű vagy mint a faék! Van haver a Pesti srácok-nál is igaz? Kitaláltad az egészet, hogy Gyurcsányozhass még egyet búcsúzóul. Gondolom, rád szólt a megbízód, hogy mostmár kiszállás, mert túl sokk vagy. Egyszer minden véget ér...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma az összes troll egyszerre jelent meg, ilyen az, ha telitalálat van. :)

      Törlés
    2. Vagy esetleg azért mert olyannyira égés ez a posztod, hogy a szaga messzire érződik! :DDD

      Törlés
    3. Az szaladgál, akinek a háza ég, nemde. Én itthon vagyok, Ti meg rohangáltok, minimállogikát ha kérhetnék :)

      Törlés
    4. Gáborom, könyörögve kérlek, a logika szót ne alázd már mélyebbre... miért vársz el másoktól olyasmit, amire te magad bizonyítottan képtelen vagy?

      Viszont szerinted nem illene mondjuk egyenes, most már számos forrásból megismételt, általam augusztusban feltett kérdésre egyenes választ adni? :-D

      Törlés
    5. Imádom Szabó Gábor original szókincsét.
      "csaxóltam, fészbuk, minimállogika, stb"

      Törlés
    6. Na..jöttem "háztűz nézőbe" :P
      Tulajdonképpen katasztrófa-turista vagyok itt, ha jobban belegondolok...
      A mai tüntetést nem az OGYM szervezte, az már a létszámon látszik :D

      Törlés
    7. Jó hogy jöttél. Legalábba szép cicás profilképeddel felhúzod a blog cukiságindexét!

      Törlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OGYM belső felületről kihozott információdat törlöm, Anikó.

      Törlés
    2. Gábor Nem belső információ volt, hanem vélemény. Oda is, és ide is kapcsolódott, mivel a véleménynyilvánítás szabadságát érintette. Az előző is ( a nyílt levelem) kapcsolódott az OGyM-ben folyó témához, hiszen akkor éppen ment a virtuális " "ereszd el a hajamat..." DK-sok és DK-sok közt. :(( Ahhoz szóltam hozzá, hogy miért kell ezt tenni, ha azonos a célunk. Nem hoztam ide. Tetszést aratott. Te pedig levetted, azzal az indokkal, hogy vittem volna az Oázisba. Tudtad, ott, nem vagyok tag. A vita az OGyM-ben folyt, ahhoz írtam. De, --tegyük fel,---nem odavaló lett volna, arra is volt már példa. Máskor szóltál az adminoknak, ( mások, és az én esetemben is,) hogy tegyék át oda. Most,-- velem szemben,-- nem érvényesült " az egyenlő bánásmód elve." :(( Amit pedig tegnap éjjel írtam, az sem volt belső információ. Oda,- és idevaló is volt szintén. Az egyén szabadságáról szólt a véleménynyilvánításban.Van, aki keményebben fogalmaz, (én nem szoktam, ez tudvalevő) ám, attól még nem lehet trollnak nevezni. Idéztem tőled, amit hsz-ként itt is sokan megtesznek. Az nem belső felület kihozása volt. Nem másoltam ki hozzászólásokat, nem tettem be máshová, eztán sem fogom. ( Akkor sem tenném, ha megtanulnék egyszer másolni! :-) ) Senkinek a neve nem "hangzott" el a tiéden kívül. Azt muszáj volt, mert nem szoktam plagizálni. Nekem a " csak szólok"= a "csak szólok"-kal, akkor is, ha az általad kreált tetszik. :-) Nincs szándékomban sem az OGyM-ből, sem egyetlen DK-s csoportból sem kilépni. A csoportokban a "feltétlen hívőket" már rég kiszűrtem. Őket simán ki tudom kerülni, mert érdemi vitát "csápolókkal" úgysem lehet folytatni. Ők azok, akik véleménykülönbség esetén, még --- kisdiák módjára.--- csúfolódnak is, priviben zaklatnak...stb. Nem válaszolok, nevetek egyet, előbb utóbb leállnak. ( Inkább utóbb. :)) ) Tudjuk, ha vélt/valós sérelem éri őket, azonnal ellene fordulnak imádatuk "tárgyának", és jön a sárdobálás. Több-kevesebb mindenhol akad belőlük. :-) Nagyon jól tudod, hogy én erre sem voltam/lennék hajlandó, ha... kizárásomra "adnád a fejedet". Legfeljebb más sem értené, aki olvassa itt, máshol a hszm-at. Nem adtam/adok rá okot. nem is tartok ettől, hiszen egyik nap azt írtad: " Az OGyM csoportjában senki nem fog megkövezni senkit, semmilyen véleményért, ( itt egy keresztnév), arra mérget vehetsz."

      Törlés
  27. Kedves Trollok, akkor ismét elmondom, mint óvóbácsi a hülygyerekeknek, hátha nem kell Titeket kidobnom. Szóval a kommentfelület nem Nektek van, hanem olyanoknak, akiknek van mondanivalója is, Titeket is megtűrlek, mert szórakoztatóak vagytok. De ha túlzásba viszitek, és telefirkáljátok a falat a krixkraxaitokkal, akkor kidoblak Titeket. Szóval visszafogottabban, a minőségre és ne a mennyiségre tessenek koncentrálni trollkodás közben, ha meg nem megy, akkor elválunk, és én maradok, mert ez ilyen műfaj :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az úgynevezett "Trollok" nem vetődnének ide üres maradna a kommentfelületed :DDDD

      Törlés
    2. Ha túl sokan vagytok - már nickszámban, nem valós személyben - akkor a normálisak egy ideig nem írnak. Épp ezért doblak ki Titeket, ha túlburjánzotok :)

      Törlés
    3. Normális, aki veled egyetért - troll, aki kritikus kérdés tesz fel?

      Elismerem a tényt, hogy az elmúlt időszakban sok ugyanolyan értékelhetetlen, érvelési hibák (például ad hominem / genetic) halmazát tartalmazó hozzászólás jelent meg itt, mint a te szövegeid. Süketek "párbeszéde".

      Elismerem, teljes joggal dobod ki az általad trollnak minősített embereket a saját fórumodról. Még akkor is, ha ezzel pont az előző bejegyzésedben deklarált hozzáállásodat hazudtolod meg.

      Churchill-re hivatkoztál, emlékszel még? Nem, hiszen már két napja volt, ki olvassa azt? Pont, mint Viktor... emlékszel még, mióta kérem tőled, mutasd meg miben vagy más? Eddig nem találtam semmi jelét, pedig kerestem ám...

      Troll vagyok?

      Törlés
    4. Ha nem ízlik a Szabóbéka, ne gyere ide!

      Törlés
  28. Gábor! Észreveszünk,hogy Dudás Péter befolyásolja ????

    VálaszTörlés
  29. Hát fiatalság, én szóltam, hogy korlátokkal burjánozzatok, mert jön a szike. Nem értitek, jön. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Március 15én meg a nagy pofáraesés jön..

      Törlés
    2. 2015. március 15. A BEÉGÉS NAPJA. Meglátjátok gyerekek ez a nap piros betűvel lesz eztán jelölve a naptárakban.

      Törlés
  30. Egy technikai kérdés,amely a közre tartozik:Ha itt végetér a szereped-a szadeszos Che Guevara-ki kell találnod,arcod elvesztése nélkül hogy mész ki ebből a sok alaptalan hülyeségből,amit itt meghirdettél?Szívesen segítünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom már hogyan fogja kidumálni a BEÉGÉS NAPJÁT márciusban!

      Törlés
    2. Mit szólsz a "szadeszos Che Guevarához"?Találó?

      Törlés
    3. Abszolút találó. Tuareg úgyis vezérnek képzeli magát.

      Törlés
  31. Ha Béni közli Bakózolikával, hogy csegevarra azt beszéli róla, hogy ő tulajdonképpen egy kopár állat, mikor cselekszik helyesen Bakózolcsi:
    1. beláltja hogy a róla szóló nyilatkozat biztos igaz, fül-farok behúz.
    2. orrba vágja Csegevarrát.
    3. orrba vágja Bénikét.
    4 . megkérdi csegevarát, hogy valóban terjeszt e ilyeneket, avagy Bénike kavarja közöttük a xart. ( azon el lehet mélázni, hogy a hogy a kérdésfeltvést szóban, irásban, füstjelekkel, vagy nyilt levélben történik...)


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi van Góbler, úgy látszik elgurult a gyógyszer!
      Elfelejtetted bevenni a Xanaxodat!

      Törlés
    2. Csalódást okoztál bénike ! Ekkora szájtól többet vártam...

      Törlés
  32. Góbékám!

    Egy apróságot felejtettél ki: az úgy kezdődött, hogy Gyurcsány visszaütött..állítólag :P
    Tuareg legalábbis így hallotta valamilyen titkos helyen a gyíkemberektől, akiknek a vezetője Dudás Déká Zmér..régi cimborája, mint Kocsis Máté -de már nem!
    Tsakígylehetett :)

    VálaszTörlés
  33. Gábor Maradjál csak türelmes óvóbácsi, és hagyjad a gyereket játszani, futkározni. Tényleg, ahogy megállapítottad Te is, nagyon szórakoztatóak. Dehogy trollok! Elég sok blogger írását olvasom, s mindig a blogon belüli hozzászólásokat is. Máshol is kritikusak, ironikusak, humorral átszőttek,
    tömörek,rövidebbek/hosszabbak...változatosak. Azonos és nem azonos meglátások. Vélemények. Fiatalabbaké, idősebbeké. Némelyik bosszantóan pimasz, és tán pont ezért élvezetes. Hagyjad a gyerekeket kibontakozni, hadd fejlődjenek, a "későn érőkhöz,", "túlkorosakhoz" legyen még nagyobb türelmed, ahogy a többi óvóbácsinak is. S az isten szerelmére! Ne ijesztegesd őket a doktor bácsival! Mutasd meg nekik a hallgatódat, de az injekciós tűt tedd el, ne is lássák! ( Hogy a szikéről meg ne is beszéljünk!) Ugyanis könnyen besokallhatnak, már akkor is, ha meglátják a fehér köpenyt! :)) Aztán ők nem menekülnek, hanem támadnak. No, ez is egy vélemény volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejnye..már megint kibújt a kezecskéd a muszáj-kabátból ;)

      Törlés
  34. A poszt címe tényleg találó:
    http://index.hu/belfold/2015/02/02/varatlanul_betett_a_merkel-tuntetesnek_a_tek/
    Azért menjünk oda és nézzük meg mi az igazság!

    VálaszTörlés