2014. szeptember 10., szerda

Jó dolog ma Orbán Viktornak lenni

Az utóbbi napok történései alapján Miviktorunk teljhatalmát csak az fenyegeti, ha nekiszalad a felcsúti kapufának, és beüti a fejét, mert mástól komolyan félnie nem szükséges. Ökotárs, Zoltai Gusztáv, főpolgármester-választás, komédia három tételben.




Koncepciós eljárással a Narancshatalom lerohanta az Ökotársat, házkutatás, lefoglalás, miegymás, válaszként tüntetés, aztán megunták és hazamentek. Ugyanaz a reakció, mint volt a tusványosi beszédre: egy nap nagyhangú szájalás, aztán mint akik jól végezték dolgukat, az ellenzék pártostul, szervezőstül, médiástul hazament, és majd lesz valami. Lesz hát, sőt van, kaján vigyor Orbán arcán, merthát úgy ismeri az ellenzéket, mint a tenyerét, annál is inkább mert egy része onnan eszik jóideje. Mindenki megjelent a tiltakozáson pár percre, melldöngetéstől volt hangos az utca, a szelfik elkészültek, a nyilatkozatok megvoltak, a sajtómunkások megírták a kötelezőt, de ez még tegnap volt, mert ma már mintha mi sem történt volna. Az élet zajlik tovább, ahogy Narania Urai berendezték, a játékszabályokat megírták, azt láthatóan mindenki precízen betartja, puffogni lehet, de azért tudjátok a határt kedveskéim, ugye. Szóval ma már síri csönd, nincs itt semmi látnivaló kéremszépen, mindenki menjen a dolgára, és ment is, az Ökotársnak ugyan nagyjából ennyi volt, de kit érdekel, nemdebár. És persze ilyen reakció után Orbán pontosan tudja, hogy jöhet a következő, valódi, tartós ellenszegülésre nem kell számítania, nagyjából bármit megtehet.


Zoltai Gusztáv, a magyar zsidóság évtizedek óta Nagyembere meg Lázár János tanácsadója lett, a Narancsok szeretik az ilyesmit, jó kápóra mindig szükség van, csak kell, aki el is vállalja, de az mindig van, mint látszik. Végülis épp csak annyi történt, hogy Zoltai nettó elárulta a közösségét, meg a saját múltját, meg mindent és mindenkit, nade itt sincs semmi látnivaló, lehet továbbhaladni. Kicsit necces ugyan a sztori, merthát épp áprilisban mondott le Gusztibá a Mindenhatóságról, igaz a nem is annyira rossz nyelvek azt cöcögték, hogy 100 milliós nagyságrendű elszámolási problémák voltak a Hitközségben, amik biz Őhozzá köthetők. Ja, és ezt a költségvetési problémát nem a Narancshatalom erőszakszervei ásták elő, hanem a Mazsihisz által fölkért független átvilágítók, úgyhogy ez esetben nem koncepciós ügyről van szó. Ja, meg Zoltai Úr mondott olyat is korábban, hogy saját kezével fogja majd lebontani a Szabadság téri szobrot, vannak azért kétségeim, hogy épp a teljhatalmú Orbánszolga, Lázár Főminiszter zsidóügyi tanácsadósága-e a legjobb pozíció ezen ígérete betartásához.


Leginkább a dolog egy vádalkura hajaz: a Mazsihisz által föltárt elszámolási problémák esetleges büntetőjogi következményeit módjában áll a Fidesznek az Ügyészségen elsikálni, nem is kérnek mást, csak Gusztibá lojalitását cserébe. Ők szívesen tesznek gesztusokat, és aztán kérnek érte valamit cserébe, és ahogy az ábra mutatja, azt rendszeresen meg is kapják. Azt meg csak szokásos rosszmájam teszi hozzá, hogy valamilyen oknál fogva ugyanaz az értelmiségi és médiakör, amelyik engem előszeretettel Fideszbérencez, most furcsa módon semmi ilyesmit nem mond Zoltaira. Nekem ugyan a Fideszhez közöm nem volt, Kocsis Mátéhoz, mint emberhez fűzött baráti kapcsolat, míg elárultatásom okán ellene nem fordultam, de én Fideszbérenc vagyok. Zoltai Gusztáv, aki meg a Főfidesznyik Főminiszter zsidóügyi tanácsadója lett, na Ő meg nem Fideszbérenc, csak egy megtévedt szerencsétlen ember, biztos megvolt az oka rá szegénynek, sajnáljuk együtt. A kápóknak is mindig megvolt az egyéni szociális problémájuk, biztos ahhoz is megértéssel kéne viszonyulni, csak valahogy nem megy, biztos az én hibám.


Van még itt a főpolgármesteri móka, ahol van egy jó jelölt pártok nélkül, meg egy nemjó jelölt pártháttérrel. Falus Ferenc egyébként remek ember, tisztességes, saját szakmájában megbecsült, de az elvileg Őt megválasztani készülő Fővárosiak körében tökismeretlen, és azért nem is túl acélos a kisugárzása, valljuk be, legalább magunknak. Nem Róla gondoljuk azt, hogy acélkeménységgel átmegy a falon is, és széles kardcsapásokkal kitakarítja a Fidesznyik Hordát Budapest minden alrendszeréből. Ott volna viszont Bokros, aki elég kemény csóka, ütős pali, csakhát egyedül van, mint az ujjam. Úgyhogy az a helyzet - és ezt a Kossuth téri tömeges csevegések alapján mondom - hogy rengetegen fognak Bokrosra szavazni a személye miatt, Falusra a pártháttér miatt, ez a szavazatszórás meg épp elég lesz ahhoz, hogy Tarlós oly kényelmesen nyerjen, hogy akár ma befejezheti a kampányt. Nemtom, csak eszembe bukkant, hogy vajon nem kéne-e esetleg Falust visszaléptetni, és Bokros mögé fölsorakozni, hátha nyernénk, mert így nem fogunk. De ezt is csak így halkan jegyeztem meg, kis vállvonogatás közben, mert pontosan tudom, hogy ez nem fog megtörténni, és pont ezért adtam ezt a címet mai írásomnak:

Jó dolog ma Orbán Viktornak lenni...



50 megjegyzés:

  1. Ez a TEK lerohanás???? Mit monjdak, hogy minden megtörténhet, meg is történik. Hogy elvették egy újságíró telefonját, mert nem adta ki azt, akitől a hír származott. Ez is megtörtént. Még ettől durvább dolgok is megtörténnek. Már nyíltan folyaik a civilek, az újságíról ellehetetlenítése. Hogy lesz-e ebből per? Azt talán csak Virág elvtárs tudná megmondani, de addig úgy lejáratnak mindenkit, hogy hallgatni foknak, mint egy csuka. Főpolgármestermeg? Nem elég a Falus - Bokros harc, még komolyan kell venni a Magyar ügyvédurat is, hogy biztos legyen a fölszalámizás, a vereség. Amit gondolok nem írom le, mert a papír belepirulna. Elkeserítő, mert ezekből az derül ki, hogy majd Orbán agg korában, már gyalog hintó is lesz, melyen körbe viszik, no nem a szobatársak, mert azok sem bírják már addigra, talán a fiatal Tek-esek...? Szóval, hogy tegnap ilyen volt a helyzet, hát..., no, ma is ilyen...Hát...? Hogy holnap is ilyen és rosszabb lesz, hát???? De hogy holnap után és az után még ettől rosszabb lesz, a borzasztó!!!!!!!!!!!!!!:(((((((((((((( Ki- vagy belátás semmi. Csak a sötét alagút és néha pici fény, ami a gyorsvonatot jelzi....

    VálaszTörlés
  2. Tudod Gábor az a Te bajod, hogy gondolkozol, aztán meg ki is mondod, napláne le is írod, ráadásul meg alá is írod.
    Na ezért nem szeretnek a megélhetési páva- és körtáncosok.
    Ezért vagy Te mindenféle bérenc a szemükben.

    VálaszTörlés
  3. Ellent kell mondjak Neked, kedves Gábor, mert szerintem egyáltalán nem "jó dolog ma Orbán Viktornak lenni".
    Ugyanis bő egy hónappal ezelőtt éppen Te pecsételted meg az Ő sorsát...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól még mostanság van oka örömre sajnos, aztán majd persze ráfagyasztjuk a mosolyt a nagy orcájára...

      Törlés
    2. A pecsétet még gyártják valahol, amit x évre titkosítottak.

      Törlés
  4. http://index.hu/belfold/2014/09/09/lehet_hogy_a_baloldal_maris_elbukta_obudat/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiváncsi ennék mit csinált a választási bizottság! Nem lehet véletlen, hogy ennyi DK jelöltet elkaszáltak! Számszerint 5 DK-s egyéni jelöltet utasítottak el!
      Azt nem mondja nekem senki, hgy a DK Óbudára tette az összes alkalmatlan jelöltjét aki még a minimum ajánlást se tudja összeszedni!

      Törlés
    2. A legalkalmatlanabb jelöltjeit a nyolckerbe tette, de ez rövidesen úgyis kiderül :)

      Törlés
  5. Ha jól emléxem, van kilenc főpolgármester-jelölt, abból NYOLC ELLENZÉKI. /a névsort most nem olvasnám fel/ Ja és van a Tarlós.

    Ehhez nem szükséges matematika professzornak lenni, hogy boritékolható legyen a végeredmény: TARLÓS ÚGY NYER, ahogy a Fidesz által szabályozott NAGY KÖNYVBEN meg vagyon írva. Még csak tennie sem kell semmit, csak megvérni, amíg a jelöltek szépen sorban agyoncsapják egymást.

    Olyan ez, mint egy kihívásos pankráció, ahol az ELLENZÉK ÖSSZES JELÖLTJE kihívja az egy szem Kormánypártit egy "életre-halálra szóló párviadalra, csakhogy előtte meg kell mérkőzniük egymással, hogy mellik fog végül odaállni Tarlóssal szemben.

    A szabályokat ismerve, az ellenzéki végső KIHÍVÓNAK, mire Tarlóssal szembekerül, HÉT TÁRSÁT kellene legyőzni ahhoz, hogy odaállhasson a küzdőtérre! De addigra már jártányi ereje sem marad, így Tarlósnak elég megpöckölnie az állát, és magától összecsuklik.

    Hogy ebben az össznépi játékban még kik fognak és milyen szerepet eljátszani, az attól függ, Miviktorunk kit tart érdemesnek kihúzni a szarból és maga mellé állítani. Mert ma kishazánkban mindenki megvehető, és ha megkapja az "árát", eladja a lelkét is a Sátánnak. is akár.

    Ganéj emberek voltak, vannak és lesznek, ez alól még a zsidók sem kivételek. Zoltai Gusztáv az élő bizonyíték e tétel örök igazságára.

    Hogy mi várható október 12.-e után?
    Az élet megy tovább a Fidesz kétharmadának kottája szerint.

    De hogy mikorra várható az orbáni maffiaállam vége?
    Azt majd a XXII. századi krónikák meg fogják írni.
    Csakhogy azt a jelen korosztályok már nem fogják megérni.

    VálaszTörlés
  6. Lassan nemcsak ez a blog a legjobb, amit olvasni lehet a környéken, hanem a hozzászólók is emelik a szinvonalat. Igaz nincs is mit ellene beszélni, hiszen az igazságot tartalmazza. Hajrá OGYM!

    VálaszTörlés
  7. Ne menjen politizálni, aki nem bírja a kritikát.. Letiltott a Demokrata Oázis FB-on. A viszontnemlátásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utttyan, be akartál lépni egy olyan csoportba, aminek irányultságával nem értesz egyet, és nem vettünk föl, ciki... Itt bátran fanyaloghatsz, élvezd :)

      Törlés
    2. Minek kell megfelelni!? Az irányultság nem csak annyi, hogy "Megbuktatjuk Orbánt!"
      Szerintem a sverde eléggé Orbán ellenes! Miért nincs helye a csoportban?

      Törlés
    3. Az igazság viszont az, hogy voltam a csoport tagja, csak a megfogalmazott kritikák miatt először kikerültem, majd mostanra le lettem tiltva. Az elsőnél láttam, de már nem szólhattam hozzá, mostanra pedig már a saját felhasználó nevemmel nem is láthatom. Hajrá DEMOKRATÁK. II: Ne menjen politizálni, aki nem bírja a kritikát.. :II A kiábrándítóbbnál is kiábrándítóbb.

      Törlés
    4. Joe Névtelen, az az OGYM csoport. Oda be se akartam lépni :) Tudod azok, akikre azt ATV se kiváncsi :D Szerintem ezért lettem letiltva a Demokrata Oázisban :))))

      Törlés
    5. A kitika az nem kizáró ok! Egy csoport pont arra való, hogy az azonos szándékú emberek ütköztessék véleményüket! Az még hasznos is ha nem mindenki csak hajbókol a szeretett vezérnek mint itt egyesek!

      Törlés
    6. OK az OGYM az egy elfuserált tévút!
      De akkor az Oázisban minek kell megfelelni?
      Ott csak ennyi van: "DEMOKRATA OÁZIS - a demokraták oázisa, oázis demokratáknak, friss víz a sivatagban, menedék a homokviharban, ja meg tuaregek, nemkevesen... Hát így. :)"
      Víz nem volt nálad vagy homok? Mert vihar az volt azt látom!

      Törlés
    7. Hát a vihart az váltotta ki, hogy azt mondtam, szeintem az OGYM egy elfuserált dolog, és független jelöltként kellene jelöltetnie magát Polgármesternek Józsefvárosban. Mert annak van éretelme. Ennek meg nincs.

      Törlés
    8. Tehát érte beszéltél nem ellene!
      Így még érdekesebb a kitiltásod!

      Törlés
    9. Ugyan mindegy már. Most van ott három tyű-de-semmire-nem-való bal oldali jelölt.. Mert ő lojális maradt a DK-hoz. Ahhoz a DK-hoz, aki le se sz@arja, hogy a Téren zászlót lobogtat, meg svéd és olasz lányok miniszoknyáját nézegeti.. :DDDD Hajrá OGYM. Egyedül Ő szorongathatta volna meg Mátékát. Józsefváros elbukta az önkormányzati választásokat demokrata oldalon.

      Törlés
    10. Á biztos csak a túlbuzgó hívők voltak, akik elferdítik az Irást! A Próféta füléhez nem érhetett még el!
      :D

      Törlés
    11. Eltűröm a trollokat, mert a maguk módján hasznosak, de új helyekre már nem veszem föl őket, így sverdét is magam ikszeltem ki. ;)

      Törlés
    12. "Hogy ki a zsid...izé a troll azt én mondom meg." Ismerős valahonnan, valami német bázisdemokrata lehetett.:)

      Törlés
    13. Hasznosak. Ja. Pörgetjük a blogodat.. ;) Már el se olvastam a sok nyájas, rajongó hozzászólást.. Te se! :)))) Csak a pénzt köszönted meg egynek, aki azt írta utal. :D :D

      Törlés
    14. Olvasottsági szempontból nincs érdemi hatása a trolloknak, de vannak, akik direkt szeretik, ha nyilvánvalóan rosszándékú és csőlátású véleményeket is olvashatnak :D

      Törlés
    15. Na köszi. Üdvözletem azoknak, akik direkt szeretik. :) Ettől nagyobb örömük ne is legyen. Élesen kritikus, értetlenkedően dühös. De Te csak nevezd rosszindulatúnak.

      Törlés
  8. Én még mindig inkább Magyar Györgyöt tartom a legjobb ellenzéki főpolgármester jelöltnek. Benne még a tűz is megvan ahhoz, hogy az átlagember számára érthető módon ossza ki a kormánypártiakat.

    VálaszTörlés
  9. A mondás szerint a buták a saját hibáikból sem tanulnak... 2006-ban a baloldal úgy veszítette el az egyik hagyományosan baloldali város, "Kis Moszkva", polgármesteri választását, hogy az egy szem fideszes jelölttel szemben az MSZP hármat is indított. Borítékolható volt az eredmény, mégis a fideszt lepte meg a legjobban, még ha néhány szavazattal is, hogy ők nyertek. Hát most csak egy jelölt van, aki élvezi a balodali pártok támogatását, de így is kicsi az esélye, olyan hatásos volt ugyanis nyolc év alatt a közvélemény narancsos vakítása...

    VálaszTörlés
  10. Még nem olvastam az írásod, mikor Várszegi Szilárdnak azt írtam, Tarlós hátradőlhet, nem kell kampányolnia sem, felesleges pénzkidobás. Bokros kellett volna, ahogy mondod. Megnyerhette volna.Jobboldali, konzervatív demokrata. Sok szavazót hozhatott volna. Néha úgy érzem, mintha a DK is kezdene...hm....beállni a sorba. Falus? Ahogy írod, nem közismert. Miért kellett a DK- nak ebben a kérdésben egyetértenie az Együtt-tel.

    VálaszTörlés
  11. Szép napot Mindenkinek! A pozitiv gondolkodás viszi előre az akaratot, nem szabad feladni a jelenlegi állásunkat. Ebben teljesen igaza van Gábornak! Csak támogatni tudom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is!:) Ma már nincs más mód... mindent előlről kell kezdeni. Visszamenni a kezdetekhez és újra építkezni. Valamiféle erkölcsöt kéne újra csepegtetni ebbe a totálisan erkölcstelen világszemléletű országba. Itt ma már minden az ellenkezőjébe fordult. Jóhiszemű és elvakult emberek sem veszik észre,hogy milyen mélyen húzták már bele őket is a mocsárba. Azt hiszik, hogy igazuk van és hogy bármilyen eszközt szentesít a cél.
      Pedig még a legjobb célt is be lehet mocskolni, ha nemtelen eszközöket használ A nemtelen eszközök lealjasítanak mindenkit, aki ilyet használ. Aljas módszerekkel, csak aljas célhoz lehet érni... ez szól mindenkinek oldal függetlenül.
      A legnagyobb feladat ez ellen tenni.

      Törlés
  12. Gáborom! Amit írsz azt mindne értelmes ember így gondolja (szerintem), de Te meg is tudod fogalmazni ráadásul élvezetesen. Úgy látszik a pártok környékén kevés az értelmes ember.

    VálaszTörlés
  13. Egyiknek Bokros, másiknak Magyar, pártoknak Falus és van még 5 noname valaki/senki. Fideszék pedig buzgón és vigyorogva írják alá az ajánlókat... szervezetten. Ezt csinálták az ogy-i választáson is. Minél több jelölt annál jobb mondja pl még Karácsony Gergely is, aki vagy háromnak aláírt. Én egynek se írnék alá. Jobb el sem indulni, ilyen körülmények között. És nem értik...nem értik! Vagy nagyon is értik... akkor meg..???

    Még egy tyúknak is lenne annyi esze, hogy ezt észrevegye, pedig arra mondják, hogy a legbutább....Erről pedig senki nem beszél, pedig a választási csalás legújabb módja. Zseniálisan kitalált módja! Nemhogy nem nyikkan senki, hanem szépen besorol. Mert van az a pénz. Ezért reménytelen ez az ország.
    A tehetségeseket kinyírják, a gerinctelenek és gyengeelméjűek pedig beállnak a sorba és játszanak a Fidesz kottája szerint. Undorító....!!!! Ettől támad az emberben a tehetetlenség dühe.
    A Fidesz pedig zseniálisan pókerezik... úgy csinál hülyét mindenkiből, ahogy csak akar, mert nincs méltó ellenfele. Csak hülyék és gerinctelen karrieristák vannak... Ez van! Ezért váltak hiteltelenné. Keserű lesz az ébredés és már most is késő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van olyan, aki még a második-harmadik pofonból sem ért.
      Aztán meg csodálkoznak, mikor azzal vádolják őket, hogy csak a saját pecsenyéjét sütögetik és nem hallgatnak a választóikra.

      Törlés
    2. asta, bizton állíthatom, hogy Gábornak nem írta volna alá buzgón és vigyorogva a Fidesz az ajánlóját.. ;) A másik hármat meg kvázi ők indították.. :D HIBÁTLAN, MEGYEZ! ;)

      Törlés
    3. Én meg bizton állítom, hogy a fekete ördögnek is aláírtak volna, minél több ellenzéki jelölt legyen... ez a lényege a módszernek. Zseniális!

      Törlés
  14. Amúgy ezt fentebb nem Te írtad.. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nekem, vagy másnak szól? Ha nekem, akkor tévedsz... ami a nevemen szerepel, azt én írtam:) Ki más?

      Törlés
  15. Ökotárs lerohanása, csak annyiból érdekes, hogy az OGYM-nek erre a "harcmodorra" kell felkészülnie, mivel a Hatalom ezt tudja nyújtani.

    A Lázár János Tanácsosának lenni bárki lehet, akit erre felkér és maga erre affinitást érez, az bizony el is vállalja.

    Az Önkormányzati választás milyensége, meg nem rajtunk múlik, hisz Mi pont azért küzdünk, hogy a demokratikus választási rend helyre álljon. Az eddigi harcunknak még nincs eredménye, de nem is nagyon várható ilyen rövid idő alatt. Az idő viszont nekünk dolgozik!

    VálaszTörlés
  16. Kb. 10 perce vagyok fent a neten. Ezalatt két dolgot olvastam: az ATV-től, hogy jogerősen felmentett a II. fok Laborczot, és Galambost. Utána a Te írásodat. Az ATV hírhez, és most ez írásodhoz is ideteszem a hozzászólásomat.- Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de szilárd meggyőződésem, hogy a tegnapelőtti nagy zenebonával végrehajtott házkutatások és és mindenféle okiratok lefoglalása után a norvég alap ügye pontosan így fog véget érni. Mindenesetre ezek az éveken keresztül elhúzódó nyomozások és ítélkezések rengeteg erőt elvonnak a rendőrségtől és bíróságoktól a fontosabb ügyek nyomozása és ítélete elől. - És akkor még nem tettem fel a kérdést, hogy ugyan ki fizeti a "révészt". Bízom benne, hogy előbb-utóbb elszakad a cérna, mert nem hajókötélből van.

    VálaszTörlés
  17. László Mészáros Mit fog érezni sok választó Bpesten az ún bal.demokr. oldalon? "Megint arra kell szavaznom, aki nekem nem tetszik. Akkor tulképpen nem is szabad a választás, nem?" S inkább otthon marad. Vidéken uez, ahol nem tudtak a pártok megegyezni. Ahol ment az egymás támogatása, s a személy is ismert, elfogadott, ott nem lesz probléma. Meg ott....azt nézik az emberek, mit tett a polg.m. a faluért, városért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ez sem ilyen egyszerű, mert történetesen megegyezett 3 párt a Polgármester jelölt személyéről, de már az önkormányzati helyek elosztásában egymásnak estek. Ez nem erősíti a választópolgárt, hogy igen is rájuk, a jelöltjükre szavazzon.
      A másik oldalról nézve, csak 5 ezer aláírás kell a jelöltséghez, amit a Fidesz delegáltakból álló Választási Bizottságok hagynak jóvá és bírálnak el. Azt "kaszálnak" el, akit csak akarnak.
      Tehát nem demokratikus a választási rendszerünk, még akkor sem az, ha ezt a Hatalom váltig állítja.

      Törlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Fogalomzavarban szenved általában a politika és különösen az „úgynevezett demokratikus ellenzék”. Ugye a jobbik is ellenzéki párt, mely nem tartozik a fenti kategóriába. Egy posztommal kapcsolatban kikérték maguknak a „béna ellenzék” megjelölést, nem is alaptalanul. A fogalomzavar abban van, hogy a fenti pártok azt képzelik magukról, mikor alkudoznak egymással, hogy ez az esemény az”istenek tanácsa”. Képtelenek felfogni azt, hogy a szimpatizánsokat kivéve ez az alku senkit sem érdekel. Ezt a szűk réteget tovább bontja a marakodás, a beszólások, a bizalmatlanság, főleg az elmúlt két év szégyenletes „együttműködése”. A focit gólra játsszák, a választásokat szavazatra. A fenti profi politikusok lázas igyekezetükben nem jutottak el odáig, hogy megvizsgálják, mi szükséges a szavazat, a támogatás megszerzéséhez. Még a legkreatívabb ötletük is csak az olcsó populizmus volt. Tegyük ingyenessé a tömegközlekedést, létminimum alapjogon, munka nélkül. Nem volt idejük és tehetségük ahhoz, hogy kidolgozzanak egy, a Fideszénél jobb, többek számára elfogadható cselekvési programot. Ilyen program felmutatása nélkül, melyről szívós munkával a választókat meg kell győzni, csakis biztos vereséget lehet kiharcolni. Úgy tűnik valóban szükség van egy új mozgalom, egy új párt megjelenésére, mert a meglévők képtelenek megújulni!

    VálaszTörlés
  20. Így igaz! Egyesíteni kell a demokratikus ellenzéket egy pártban!
    Most, ha külön indulnak a pártok az a baj, mert úgy csak elaprózzák a szavazatokat és konzerválják a narancsot.
    Ha meg pártszövetségben indulnak akkor meg az a baj, hogy ha egy jelltről kiderül, pl. hogy MSZP-s akkor a DK szimapatizáns nem akar rá szavazni. És fordítva is igaz.
    Ha meg egy demokratikus ellenzéki párt lesz akkor meg azt lesz a téma, hogy ki legyen az elnök és hová pakolják el az elhasználódott személyeket.
    Nehéz lesz ez így is úgy is, de egy biztos, a sátorozás a Kossuth téren sz@rt se ér Orbán ellen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy biztos, hogy dunsztod nincs semmiről, ami politika :D

      Törlés
    2. Veled bármiben együtt szerepelni, az max. másfél. ;)

      Törlés
    3. Na látod Joe, aki névtelen,pont ezért mondtam fentebb, hogy elölről kell kezdeni mindent. Előbb alulról kell megépíteni az alapokat, mint egy házat. Ma az összes ellenzéki politikus valami légvárból/elefántcsont tornyocskából kiabál lefele, a tornyocska meg lóg a levegőben. Le is zuhan menetrend szerűen, ahogy a nagykönyvben- most majd harmadszor is...és minden alkalommal letörik belőle egy darab.
      Persze hogy nehéz lesz. Mondta valaki itt, hogy ez könnyű?

      Törlés