2014. április 26., szombat

Várj Feri!

Ezt a cikket Múltév szeptember 7-én írtam a régi blogomon. Épp kidobta az MSZP-Együtt Páros a DK-t az összefogósdi első köréből. Épp mindenki temette Gyurcsányt, a Demokratikus Koalíció 1%-on állt. Akkor lettem DK-támogató. Tehát...



Elkövettél egy Hibát. Nem, nem az Őszödi Beszédet, aki valóban végighallgatta, az tudja, hogy ma is vállalható. A Hibát korábban követted el. 2004-ben. Mikor Medgyessy megbukott.

Államférfiként akartál viselkedni, de az az időszak, az az MSZP, és végül az Ország nem díjazta ezt. Meg akartad menteni az MSZP-t és vele együtt az SZDSZ-t a széteséstől. Merthát Te aztán pontosan láttad, hogy milyen szétkorhadt, sok kis Csákmátéval teli mindkét had, és úgy gondoltad, még megmenthető belőle a Jó. És talán kiirtható belőlük a Gonosz.

Ha akkor csak Politikusként viselkedsz, akkor Kiss Péter lett volna a Miniszterelnök, aki éppúgy folytatta volna a korporatív semmittevést, mint előtte Medgyessy. És persze 2006-ban simán elbukta volna a választást. Az SZDSZ-szel együtt. És ma Te lennél a Miniszterelnök, és lenne egy megtisztított - nem, nem megtisztult, a szemetet nem lehet megkérni rá, hogy levigye magát a kukába, azt biz ki kell vágni, kíméletlenül - Szocialista Párt. És valszeg az SZDSZ is kiesik a Parlamentből, ami bizony addigra már szükségszerű lett volna. Mert moralitásában már akkor sem különbözött a Szocialista Párttól. 

gyurcsany2009kongr.jpg

A Fidesz nem nyer kétharmaddal, az Alkotmány bármikori újraírásának lehetősége nélkül pedig nem tudta volna lebetonozni magát, szétrabolni az országot, és berakni mindenhová a vakondjait. Egyszerű többségnél gyorsan kiderült volna, hogy fingjuk nincs a kormányzásról, és 2010-ben nagy fölénnyel nyerted volna az országgyűlési választást. És akkor most nem itt tartanánk. Hős akartál lenni, de Áldozat lettél. Épp mostanság kezded kiheverni, és épp mostanság kezd az Emberek fejében helyreállni, hogy ki is vagy, és micsoda valójában a Fidesz, meg a Magyar Szocialista Párt.

Várj Feri!

Ne kövesd el ugyanazt a Hibát mégegyszer. Ha most belépsz megalázott harmadik partnernek Atygordonékhoz, akkor lehet, hogy kormányra juttatod Őket. És akkor 2018-ban, vagy inkább jóval előbb, Orbán már 4/5-del fog választáson visszatérni. Mert ez az ország most kormányozhatatlan. Orbánék minden kulcspozícióba Pártszolgálatost tettek és bebetonozták. Oly sokan vannak, oly sok helyen, hogy egy mégoly tiszta, bátor és okos kormányzást is képesek ellehetetleníteni.

Csakhát ezzel a Szocialista Párttal, meg ezzel az Együttel nem lehet tiszta, bátor és okos kormányzást folytatni. Mert ezek ugyanazok, akik egyszer már elqrták az Országot, akik fölosztották egymás között a megyéket és városokat, meg persze a közbeszerzéseket, és akik épp olyan erős szálakkal kötődnek a Fideszes Birodalomhoz, mint akkortájt, mikor rohanva vitték a Beszédedet Simicskához.

Van egy Pártod. A DK. Főleg olyanokból áll, akik követtek Téged, pedig ahová Te akkor elindultál, ott nincsenek elosztható politikai pozíciók. Csak hit, és tisztesség. A megélhetésiek az MSZP-ben maradtak. A megélhetésükért. És ezzel éppúgy eladták magukat, mint a Fidesznyik tagság Orbánnak.

Várj Feri!

Kell még idő. Kell az Embereknek, hogy lássák, Te ki vagy valójában, és kik a Mai Politikai Elit. Az Ország túlélt másfél évszázadnyi törökvészt, még négy évet is ki fog bírni. És készülj. Mert az MSZP, meg az Együtt vagy elveszíti a választásokat, saját kisszerűségük és ostobaságuk miatt, és akkor azért omlik össze, vagy leheletnyivel megnyeri és akkor a kormányzásba bukik bele.

Ebben az Országban nem csak a Fidesszel van a baj. hanem a Hivatalos Ellenzékével is. Gyávák, sunyik, megvehetők, megélhetésiek. Amíg Ők ilyenek, addig ez az Ország Orbán országa marad, mert nincs hittel vállalható alternatíva. Nem szakadt még el a cérna a Magyar Népben, ezt nyilván látod. Még nem volt elég, még kell, hogy érjen az Igazi Váltás. Csak építkezz még, türelemmel. van már hozzá hadsereged, nem, nem a számosságában, hanem az eltökéltségében erős.

2018 a Te éved lehet, ha most tudsz várni. Ha Orbán nyer, az ellenzéki térfél kiürül. És csak Te vagy ott. És akkor megérkezik mindenki Hozzád, és lesz elég erőd hozzá, hogy tisztán tudd tartani az Új Ellenzéket. Az MSZP az SZDSZ sorsára jutva elsorvad, éppoly megérdemelten. Orbánékra rádől a gazdasági csodájuk, még a most megvásároltak zsoldjának rendszeres kifizetésére sem marad elég a ládikóban.

És akkor Te jössz. És simán, kétharmaddal. És akkor csinálhatsz, csinálhatunk végre egy jó Országot. De most még nem.

Várj, Feri!



Szóval ezt írtam 8 hónappal ezelőtt. Láttam a Feri ATV-s friss riportját, amiben mondott valamit az őszi önkormányzati választásról. És nagyon nem tetszett, amit mondott. Ezért hoztam most be ezt a régi írásomat. Ugyanis aktuálisabbá vált, mint valaha...

19 megjegyzés:

  1. Nem láttam a Gábor által hivatkozott Gyurcsány nyilatkozatot, de vakon ki merem mondani:
    ha tudnának frakciót alakítani a DK-sok, "Ferinek" akkor sem szabadna beülnie a parlamentbe mert az érdemi munkát csak azon kívül lehet elvégezni. Aki erre az alaptörvényre felesküszik az nem marad "tiszta" és még a mentelmi jog sem fogja védeni bizonyos utólag a vezér által konstruáltatott törvényi tényállások megvalósulása esetén.

    VálaszTörlés
  2. Várjuk meg , amíg lehiggadunk!
    Tudtuk, hogy így lesz!
    Most abból kell kivergődni, hogy a népek a dk-t ne tartsák az mszp "kdnp"-jének.

    Most jobbról is balról is a dk van ütve vágva, pedig az mszp a Simon ügy miatt eltűnt volna most!
    méltányosságot pedig várni nem lehetett
    és mégis azt hiszem --az erkölcsi megfontolás mégis példamutató volt!
    A dk részéről. Az önkormányzati választásokon pedig ebben a környezetben csak együttműködés kell--- mszp-st támogatni írott garanciák nélkül nem érdemes--csak nem lesz más választás--ha az eu-s parlamenti választások nem lesznek sikeresek eléggé!

    A parlamentbe beülni pedig kell---- meg a média szereplés más esetben csak atrakciók mentén lesz lehetséges---arra pedig már --épp a környezet megváltozása okán nem lesz elég támogató --átmenetileg valószínűleg nem! Aztán ahogy sötétül be a kép majd újra, de azt az időt túl kell élni, amíg a népek igényt nem mutatnak ismét

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A parlamenti beüléssel nincs is bajom, a bizottságosdival van, de azzal nagyon, de ezek egyértelműek az írásaimban. Ha pedig a DK akár csak lebegteti a közös indulást egy országos megállapodás keretében az önkormányzati választáson, akkor elveszti a szavazóit, ugynais nem azért érkeztek meg hozzá az MSZP-től megundorodott szavazók, hogy aztán újra a Szegfűnél találják magukat.

      Törlés
    2. heltai Zsuzsanna2014. április 26. 21:22

      Így van! Támogassák azokat a DK-s jelölteket, akik keményen dolgoztak az mszpérdekében, lemondtak a saját jelöltségükről, azért, h az mszp meg odategyen boldvai féléket tömegesen. Az adott körzetben lényegesen kevesebb szavazatot kapott,mint listán az ötpárti. Érdemes végignézni, hány olyan mszp jelölt bukott nagyot, akinél bármely DK-s tuti többet ért volna el!

      Törlés
  3. A DK-nak egyedül kell végigcsinálnia az önkormányzati választásokra való felkészülést és mozgósítást! Úgy, mint az EP jelöltekre való szavazásra a mozgósítást! Így legalább a megmérettetésünkre is sor kerül. Gyurcsány Egyenes beszédbeli szavai nem nyerték el a tetszésemet, de emberként igazat adok neki. Jogos az elkeseredése, mert ő emberként megtette, amit lehetett. Nem szabad, hogy visszavonuljon, mert akkor "meghal" a DK !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én másként látom a 2014-es választási eredmény DK-ra vonatkozó hatását. Ha nincs az összefogás meglebegtetése, akkor nem lett volna akkora népszerűsége és nem lett volna ennyi szimpatizánsa a pártnak, mint amekkora végül is lett. Nem rajta múllott a veresség, ezt mindenki látta, Ő pedig - szerintem - tudta is, h. így lesz. :) Az EP választás sikeréhez nem fűznék nagy reményeket, véleményem szerint a radikális jobbik elviszi a pálmát. Egyrészt az érdektelenség, másrészt a meglévő Eu ellenesség okán az emberek többsége egy keményvonalat képviselő jobboldalt szeretne az EP-ben látni. A DK ezen a választáson még nem fogja tudni a fidesz 4 éven keresztül szajkózott Eu ellenes retorikáját és a Jobbik radikális kirohanásait ellensúlyozni. Az igazi megmérettetés számára az önkormányzati választás lesz, ennek sikerében nem kételkednék, de a pártnak bíznia kell magában, hogy a szavazók is megbízzanak benne. E nélkül nem fog menni. A kormány (és az országgyűlésben helyet foglaló pártok) biztosítani fogják a DK győzelméhez szükséges muníciót, ebben nem kételkedem. :)

      Törlés
    2. heltai Zsuzsanna2014. április 26. 21:26

      A DK szavazók elkötelezettek, el fognak menni az EP szavazásra! 350-400 ezer fő!

      Törlés
  4. Nyugodtan visszavonulhat, hiszen nincs már neki döntő hitele sem, Belföldön! Külföldön még annyi sincs, főleg az EU - ban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ilyen magabiztos, lehengerlő véleményed van, akkor talán vállalhatnád a neved is! Vagy csak így mered az észt osztani?!

      Törlés
    2. Szegény Feri megint nem olvassa a blogod, el is tévedt szegény..mekkora vicc ez. Gabi látszik, hogy fogalmad sincs ki valójában Gyurcsány Ferenc..csak nehogy megint csalódj.

      Törlés
    3. Miből gondolod, hogy nincs hitele?

      Törlés
  5. HAJRÁ DK ! Erősödni kell 2018-ra Gyurcsány meg maradjon a DK élén.

    VálaszTörlés
  6. Nincs igazad, Gábor. Ha 2004-ben Feri nem lesz min. elnök, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az általad leírt módon következnek be az események. Mert, ugye, tudod, hogy lehetséges, hogy trolibusz lenne a nagymamám, ha 4 kereke, meg áramszedője lett volna neki valaha. De ez egyáltalán nem biztos.
    Én annyit mondok, Gábor, hadd tegye Feri a dolgát úgy, ahogy gondolja. És egyáltalán ne úgy, ahogy Te gondolod. Mert hogy én a Feri pártjába léptem be, nem a Szabó Gáboréba. Bocs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszont most az én blogomba, ennek meg az a jelentősége, hogy eszerint elolvastad. Mert én meg azt írom, amit én gondolok, és nem azt, amit Te szeretnél. Ilyenke a világ nagy egyensúlyai. :)

      Törlés
  7. Olvasta ezt akkor a Feri? És most?

    Mozigépész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nagyon sokan olvasták, de nem tudom eljutott-e a Feriig. Gondolom, most el fog.

      Törlés
    2. Elég nagy naivitásra vall, hogy a blogger azt hiszi, hogy Gyurcsány Ferenc majd pont az ő írásai alapján fog politikai stratégiát meghatározni. Persze ettől még le "tanácsot" adni. Csak felesleges. Ahhoz bent kéne lenni az adott párt vezető testületében, vagy közelebb.

      Törlés
  8. Érdekes amiröl beszéltek mert lassan nagyon aktuális lesz.Én a dk pest 11 vkjának vagyok az alelnöke.Ráckevén lakom vállalkozo vagyok.Szeretnék indulni képviselönek az öszi önkormányzati választáson de van bennem egy csomo kérdés.Induljak függetlenként vagy párszinekben?Mi lehet a jo stratégia a kopogtatás vagy csak várjam hogy mi lesz a végeredmény?Én értem hogy nagyon fontos az EP választás de nekünk ugy érzem hogy tényleg összel lenne lehetöségünk megmutatni hogy mégis mik vagyunk.Szoval ugy gondolom hogy már most el kell kezdeni stratégiát épiteni öszre.Mert az biztos hogy sok munkát kell belerakni ha eredményeket akarunk elérni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogok ilyesmivel mélységben is foglalkozni, a május 25-i EP választás csak annyiban lényeges, hogy valamelyest újraírja az ellenzéki pártok közötti erőviszonyokat, aminek meg kihatása lesz az önkormányzati választásokon törénő indulások stratégiájára. Ha eleve DK góré vagy, akkor függetlenként nem is célszerű elindulnod, mert nem lenne hiteles a választók felé, mindenképp DK-színekben kell majd megmérettetned. De a mélyebb, lényegi elemeket majd mind sorra fogom venni a kampánytechnikák mindegyikéig. Köszönöm, hogy olvasol, adok majd bőven muníciót. :)

      Törlés