2014. április 14., hétfő

Fodor Gábor a meg-megújuló liberálisforrás...

Mivel Fodor a vereség éjszakáján melldöngetve bejelentette, hogy az számára valójában nagy győzelem, majd sietve egy nem létező frakcióalakítási kérelemre is nemet mondott, és parlamenti székhez jutva a Kormányváltás hátán hirtelen fölfedezte magában a független Főliberálist, ezért kicsit foglalkozom Vele.

 



Megtévesztett Ő már életében sokmindenkit, talán utolsó mellette kitartó szövetségeseit is elvesztette a mostani döntésével. Morálisan elfogadhatatlan, hogy valaki akkor nyilvánítsa magát függetlennek, mikor nemlétező pártját jótéteményből bevették egy szövetségbe, és az általa elfoglalt pozíciót nem magának köszönheti. A Választás előtt ugyanis az Összefogást létrehozó minden további politikai erő a mérvadó közvéleménykutatók szerint az önálló parlamenti bejutási küszöb fölött volt jóval, így őket nem a szükség, hanem Orbán megbuktatásának lehetősége vitte egy csapatba. Nem így Fodor Gábor Pártját, a Liberálisokat, amely ugyanezen közvéleménykutatóknál még mérhető eredményt sem tudott fölmutatni.

Másik bejelentése, mely szerint nem indul az EP-választáson, ismét megmutatta valós erejét: a Liberálisok képtelenek lennének összegyűjteni 20 ezer aláírást, nemhogy értékelhető eredményt elérni a választáson. Hosszú időn át gyakorló SZDSZ nyolckeres kerületi vezetőként, liberálisként pedig meg szeretném akadályozni azt, hogy egy olyan krónikus hazudozót, és bármiféle eredmény felmutatására képtelen embert mint Fodor Gábor a valódi liberálisok akár csak egy pillanatra is komolyan vegyenek. Ezért aztán bemutatok néhány olyan tényt, amelyik segíti Olvasóimat a Szőke Herceg maszkja mögött megbúvő megélhetési jellemtelenség felismerésében.


Előző cikkemben tényekkel mutattam meg, hogy saját pártjának létrejöttéről és annak összetételéről is hazudott. A Liberálisok Fodor állításával szemben nem egy fiatal csapat által létrehozott új párt, hanem a valóságban érdemi tevékenységet már nem végző SZDSZ maradék vezetőinek túlélési kísérlete, egyszerű átszivárgása egy régóta létező szolnoki bejegyzésű pártba annak elfoglalásával, majd átnevezésével. Korábbi ezzel foglalkozó írásomat itt érheted el, Kedves Olvasóm. Csupa régi, levitézlett pártkáder, akiket csak akkor ér felfrissülés, ha kinyitják az ablakot a pártirodában. Abban, amiről Fodor Gábor eddig semilyen sajtóorgánumnak sem volt hajlandó megmondani, hogy tulajdonképpen miből is tartják fönn. Nos ezzel elérkeztünk a pénzügyi problémákhoz.

Fölteszek egy kérdést, csak úgy józan paraszti ésszel: ha az SZDSZ maradék káderállománya lépett át a szolnoki pártba, hogy azt einstandolva és átnevezve újra föltűnhessen, akkor tulajdonképpen miért is nem tartották meg az SZDSZ-t? Ugyanazoknak minek új párt? Ha a Kedves Olvasó itt bármi elvi, megújulási szándékot keresne akkor ki kell ábrándítanom: ennek semmi más oka nem volt, mint a korábbi pénzügyi felelősségtől való elmenekülés. Az SZDSZ rettenetes adósságot hagyott maga után, és ettől a felelősségtől menekültek el a tőlük megszokott módon a Fodoristák. Ez a fajta neméranevem magatartás persze a régi SZDSZ-eseknek nem újdonság, de Olvasóimnak talán igen.


Néhány pénzügyi történés. Fodor kétes körülmények között megnyert elnökválasztása - 2008 - után a párt adósságainak törlesztését abbahagyta. Akkor még félmilliárd forint volt az SZDSZ éves bevétele, de Fodor úgy döntött, hogy nem fizeti tovább a hiteltörlesztést a Magyar Fejlesztési Banknak. Nem volt rosszabb az SZDSZ gazdasági helyzete, mint a korábbi elnökök alatt, így e döntését nem kényszer szülte. Hogy egy párt őszinteségéről, becsületességéről milyen képet állít ki annak elnöke, ha még a fennálló tartozásait sem fizeti, az már az a kérdéskör, amit Fodor Gábor aligha ér föl ésszel de főleg erkölccsel. Majd ha lesz rá időm, meg kedvem, azt is megnézzük, hogy a hiteltörlesztés helyett mire is költötte Fodor a soktízmilliós összeget.

Itt egy pillanatra megállunk. Minden Pártnak a törvények értelmében lehet pártalapítványa, amely költségvetési támogatásra jogosult, és szerepe az illető párt szellemi hátterének biztosítása. Az SZDSZ ily célú alapítványa a Szabó Miklós Alapítvány. Fodor, természetesen katapultálta magát az Alapítvány kuratóriumi elnöki székébe, így mikor az Európai Uniós választáson elszenvedett vereség után pártelnöki székéről lemondott - nevezzük inkább elmenekülésnek - az SZDSZ hátterének pénzosztó pozícióját megtartotta. A párt ottmaradt Fodor után a halmozódó adóssággal, összeomlott gazdálkodással, Fodor pedig a kezébe kapott egy évi 80 milliós szabad felhasználású, költségvetésből finanszírozott pénzosztóhelyet. E pozíciójában másfél évig működött, ez idő alatt 132 millió forint állami támogatás továbbcsurgatásáról dönthetett és persze döntött is.


Napersze nem Fodor lenne Fodor ha beérte volna annyival, amennyit kioszthatott. Bármelyik háziasszony tudja, hogy addig szabad nyújtózkodni amíg a takaró ér. Dehát Fodor nem háziasszony, ezért úgy döntött, hogy a 132 millió forint bevételt még megfejeli a korábban összerakott tartalékok teljes kiosztásával. 52 millió forintnyi tartalékot csapott hozzá a létező 132 millió forintos bevételhez, és így másfél év alatt az Alapítvány sokév alatt fölhalmozott teljes tartalékát fölélte. 184 millió forintot fizetett ki olyan módon, hogy az Állami Számvevőszék ellenőreinek a szeme is fönnakadt, mikor később vizsgálatot végeztek

Érdekes kérdés, és majd meg is válaszolom egyszer, hogy vajon kiknek és milyen célokra mentek ki ezek a pénzek. De most csak annyi a lényeg: 30 millió forint olyannyira nem volt dokumentálva, hogy az ÁSZ annak visszavételére kötelezte az Alapítványt. Rettenetes mennyiségű egyéb problémát is föltárt ez a jelentés, aki szeretne elmélyedni Fodor káoszának dokumentumában, annak itt az anyag. Az Állami Számvevőszék kötelezésére Fodor a Tőle megszokott módon reagált: lemondott. Ugye milyen ismerős? Morálisan és gazdaságilag tönkreteszi az SZDSZ-t, majd lemond, átmegy a pénzosztóhelyre, föléli annak összes tartalékát, majd újra lemond, elmenekülve az általa okozott problémák elől.


Káoszba, fizetésképtelenségbe döntött SZDSZ, kiszárított, törvényességében megrendült Alapítvány, adóssághegyek és egy menekülő Fodor. Hát ezért kellett új pártot elfoglalnia Fodornak, meg néhány maradék cimborájának. Elvi okokat soha ne tessenek keresni, ha ezt a nevet hallják: Fodor Gábor. Ahol Ő föltűnik, ott kő kövön nem marad. Ezt az embert tetszettek bevinni az Összefogásba, majd a parlamentbe, hogy azonnal el is árulhassa a jótevőit. Pedig előre szóltam, és nemcsak én. Tessenek végre elfelejteni a nevét, mint bármilyen szinten lehetséges partnerét.

Méltatlan rá.


8 megjegyzés:

  1. sverde: annyira csúnya ez az albínófej.. légyszi többet ne tedd be! Köszi.
    ps.: véletlen www.tuholepblog.blogspot.hu -t írtam be.. nem létezett.. :)))
    pps.: technikai kérdés: miért ugrik szét ennyire a blog? Kicsinyítem ugyan, de akkor meg a betűk olyan cseppek, hogy olvasószemüveg kell hozzá. Nincs erre vmi megoldás? Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert megnöveltem a méretét, hogy legyen hely az újabb funkcióknak majd. Ez mobilon nehezíti az olvasást, monitoron meg könnyíti.

      Törlés
  2. sverde: pps.: a föntleírtaknak van vmi büntetőjogi minősítése? Én nem értek hozzá. Csak kiváncsiskodok. Nézted ma már a postaládádat??? :>

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fodort kíméli a Fidesz, pedig egyik másik története épp ügyészségre is mehetett volna...

      Törlés
    2. sverde: hát nemépp ez volt a kérdés.. :)))))) de köszi a választ. ;)

      Törlés
  3. Hogy úszhatta meg ezt a sok pénzügyi simlit Fodor, ezidáig? A lemondás mindig mentesítette őt, a pénzügyi elszámoltatás és főleg a felelősségrevonás alól?

    VálaszTörlés
  4. Szerintem túl sok időt fecsérelsz Fodor Gáborra. DE, a Te blogod, Te döntésed.

    VálaszTörlés
  5. Lemondásokkal. Fodorra meg azért fordítok ennyi időt, hogy beelőzzek, mielőtt újabb valakikaet ver majd át. Más dolog érzeni, hogy a csóka gáz, és más dolog tényszerűen tudni. :)

    VálaszTörlés