2014. április 5., szombat

Szép volt Fiúk, Lányok!

Mindenfelé dübörög a lelkesítés és a mozgósítás, magam is megtettem mindent ezügyben amit lehetett, most tehát inkább adok egy kis összefoglalást a Kampányról, meg a holnap lehetséges történésekről.

 



Először is: másfél hónapja tett becslésemet fönntartom, holnap nyerni fog a Kormányváltás, elégséges szavazataránnyal ahhoz, hogy nagyjából 55%-os mandátumtöbbséggel mi alakíthassunk Kormányt. Ehhez elégséges 47 %-os szavazatarány és ez meg is lesz. A Fidesz nem fog elérni 40%-nyi szavazatot sem, a Jobbik erősödik, de nem vészesen, és kettejüknek együtt sem lesz elég parlamenti széke ahhoz, hogy minket legyőzzenek. Visszaüt most Orbánékra saját maguk választási törvénye, mely a győztest aránytalanul díjazza: mi leszünk a haszonélvezői az Ő tervüknek. Helyes, nemes bosszú.

Az LMP nem jut be, nagyjából egy harcos ruhatár-büfé szakos bölcsészgarnitúra támogatja, a lánglelkű semmihez sem értő ködevők, az meg nagyon kevés lesz. Jobb is így, az LMP már jó ideje a Vérnarancsok Zöldtagozata, magam teremtettem elő a nyilvánosság felé ennek pár egyértelmű bizonyítékát. A Közvéleménykutatók holnap megbuknak, nem voltak képesek olyan módszert találni, amivel ellensúlyozni tudták volna az elsöprő rejtőzködési, válaszmegtagadási hajlandóságot, így méréseik a társadalmunk alig negyedének véleményét tükrözik, az meg ordas tévedéshez vezet.


Na, ennyit a várható esélyekről, nyertesekről, vesztesekről, eredményekről. Beszéljünk magáról a Kampányról. Sokszoros eredményes kampányfőnökként azt mondom: jó Kampány volt. Holnap is még mindent bele, mert sok múlik rajta, de ezt most rögzíteni akarom. Egy kampány akkor jó, ha minden erőforrást maximálisan kihasznál, amellyel csak rendelkezik. Iszonyú média és pénzügyi fölénnyel szemben terepre kell menni és használni az alternatív médiát, mint a fészbuk vagy a blogok. És az egész Kormányváltó Csapat kiválóan teljesített. Nagyjaink fölszántották az országot, ha összeadnánk, többszázezer embert vonzottak a lakossági fórumaink, Ők pedig szájról szájra adták tovább a legfontosabb mondanivalóinkat. Ez pedig sokkal hatékonyabb módszer bármely más közvetítő közegnél.

Aktivistáink lenyomták a terepen a Fideszt, végtelen lelkesedéssel és kitartással, gyorsan föloldva a többpárti csapatban rejlő konfliktusveszélyeket. Jók voltunk ajánlásgyűjtésben, házalásban, standolásban, szervezésben, mindenben. Le a kalappal előttetek, Barátaim, mindannyian fogadjátok egy sokat próbált kampányfőnök szívből jövő elismerését. A fészbukon is aktív közösségek vitték és zengették a híreket és ennek a hatását sem szabad lebecsülni: már csaknem annyit számít, mint a nagymédia hatása. Mi, bloggerek is megtettünk minden megtehetőt, azt hiszem.


Kell majd beszélnünk a kampányt megelőző dolgokról, és ugyanezt kell tennünk a győzelem után az előttünk álló út kívánatos teendőiről. De ezt nem most kell megtennünk. Most csak annyi a lényeg:

Szép volt Fiúk, Lányok!


16 megjegyzés:

  1. A próféta szóljon belőled Gábor ! :)

    VálaszTörlés
  2. A Rigó Rádió is szavazásra biztat, mint a leghallgatottabb roma rádió. Szép dolog, okos dolog, minden elismerésem a Tiétek Srácok!

    https://www.youtube.com/watch?v=x9r9R9fc2Y0

    VálaszTörlés
  3. Legyen igazad....De vigyázz, a medve még hordja azt a bundát..

    Én inkább holnap este rúgnék be....:D

    Fery

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap is nyomni kell ezerrel, de attól még az elismerésnek és a végső tippnek ma van a napja. :)

      Törlés
  4. Teljesen igazad van...
    Folyamatosan látni, hogy a Fidesz standokon, a Fidesz rendezvényeken, egyre kevesebb az ember. Egyre fogy a népszerűség, már csak vérkemény fanatikusok, agymosottak tartanak ki mellette...
    Jó előjel ez, független attól, hogy annyi a csalás a választáson, hogy tulajdonképpen azt kell kikompenzálni....

    Egy korrekt megmérettetésen, biztos vagyok benne, hogy olyan zakót kapna Viktor, hogy ahhoz képest még Ficó buktája is győzelemnek számítana....

    De a korrekt választás csak álom. Viszont én úgy látom, hogy már nem Viktort kell legyőzni, hanem a választási csalásokat. Mert Viktor már megverte önmagát...

    Mint szódás a lovát...

    Fery

    VálaszTörlés
  5. Elmondom, mi lesz. Bukni fogtok, hogy kicsit vagy nagyot (ez a valószínűbb), indifferens. Nem véletlenül pattogtok mint a nikkelbolhák, ez a fiaskó most kihalási eseményt indít el a soraitokban. Kannibálokká váltok, egymás csontjairól rágjátok le a husikát, amit teátrális egymásra mutogatás és köpködés fog megelőzni.
    A Fidesz-győzelemnek ez lesz a legszebb hozadéka.
    Hogy eltűntök végleg, és végre kitermelődhet egy valódi, demokratikus baloldal, ami megteremti az egyensúlyt, a józan kontrollt a politikában.
    Talán feltűnt, hogy rólatok a Nyugat is lemondott már.
    Hiába töröltétek beléjük a könnyes-taknyos-véres zsebkendőiteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reménykedj, de intenzíven, mert nincs már sok hátra.

      Törlés
  6. Nektek semmiképpen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap megtapasztaltam, hogy egy fideszes trollnak csak a pofája nagy.
      Kihívtam egy kaja csatára és nem jött el.
      Gyáva troll gyáva pártjának gyáva miniszterelnöke... mehettek legelőre, ha lesz még mit.
      Az LMP-ről meg annyit, hogy sikerült egy idős nénit lebeszélnem ma az LMP-ről. Ki is dobta a szórólapjukat a kukába. :D

      Törlés
  7. Pedig ha nem sikerül, meg is verhetted volna szegény nénit. Nagy kihívás lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a vér- és ző'd narancsokra jellemző.
      Nem volt nehéz meggyőzni a nénit.

      Na gyerünk szavazni! :)

      Törlés
  8. Bármennyire is gyengének tartottam a Kormányváltók kampányát, a Fideszét nem lehetett alulmúlni!

    Azt egy ország ismerte fel a Fidesz = csőd!

    VálaszTörlés
  9. Mi is köszönjük Gábor a remek írásokat, a sok-sok biztatást, lelkesítést! Nagy szükségünk volt rá, mint gyógyszerre az elbizonytalanodás ellen.

    VálaszTörlés
  10. http://www.orbanmellszobor.hu/

    VálaszTörlés
  11. Addig menjetek el szavazni, amig be nem vezetik kötelezöen a szobrocska megrendelését ... Most még nem késö.....hajrá Kormányváltás....

    VálaszTörlés