2014. április 4., péntek

Nemecsek, Frodó és a Többiek

A Többiek azok Ti vagytok Barátaim, akik még vívódtok, hogy elmenjetek-e szavazni vasárnap, és ha igen, akkor kire. Nemecsek és Frodó pedig a Mi Celebjeink, Sztárjaink, ha úgy tetszik. A Híres Ismeretlenek.

 



Nem Boka és nem Aragorn a Nagy Történetek igazi hősei. Az erősek, bátrak azt teszik, amit általában: küzdenek halált megvető bátorsággal az utolsó csepp vérükig. Dehogy melyikük lesz aztán Hős, az már nem rajtuk múlik, hanem rajtunk, Névteleneken, akik mindig ott vagyunk amikor a Történelmet írják. Mi adjuk azt a biztos talapzatot, amire a Nagyok szobrai végül fölkerülhetnek. És néha a Történelem, vagy az irodalom meg is nevesít egyet-egyet közülünk. Ők lesznek a Legnagyobb Hősök, mert a kicsiknek és bátortalanoknak sokkal nehezebb döntés harcba szállni mint az acélszívüeknek.

Mi írjuk az Emberiség Históriáját Cromagnontól Rómán át az Európai Unióig. Mi véreztünk a csatamezőkön, mi foglaltuk el a Bastille-t, és mi gyűrtük le a Náci Fenevadat. Mi írjuk azokat a könyveket, amiknek a címlapjára aztán néhányan fölkerülnek. Mi voltunk és vagyunk az a zivatar, amelyik el tudta mosni a Történelem sarát, és ki tudta fehéríteni annak sötét oldalait. De gondolj bele egy pillanatra, van-e egyáltalán olyan, hogy zivatar. Nem, valójában nincs. Csak esőcseppek vannak, amik ha egy időben egy helyen és egy irányba mozognak akkor válnak csak Zivatarrá.


Te is, én is itt élünk most egymás közelében, ugyanabban az Országban. Hogy hogy a frászba kerültünk ide, arról lehetnek különböző gondolataink, a teremtéstől az evolúcióig, a kettős honfoglalástól a bevándorlásig, de egy tény: pont itt vagyunk és pont ugyanakkor. Közös a sorsunk, akár akarjuk, akár nem. Lehet hogy az én Üknagyapám a Tiédnél volt cseléd, de az is lehet, hogy fordítva. Lehet, hogy az Őseink egymás halálos ellenségei voltak, de az is lehet, hogy épp a legjobb barátok. De egy biztos: a puszta létünk a bizonyítéka annak, hogy Őseink léteztek, hogy cselekedtek amikor kellett, és Nekik köszönhetjük, hogy sem rabszolgák, sem jobbágyok nem vagyunk már.

Az Emberiség Nagy Históriájában mi csak egy lap vagyunk. De a kezünkben a lehetőség, hogy arra a lapra olyan dolgokat írjunk, amit Utódaink könnyebben folytathatnak. Mert ahogy az Őseink megírták az Ő lapjaikat, hogy Nekünk legyen mit folytatni, úgy most a felelősségünk ugyanez az Utódaink felé. Nem mindegy, hogy mit teszünk. Soha nem mindegy, mert nem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha sokszor úgy érezzük. Van előzményünk és lesz folytatásunk. Az Elődeink tettek értünk, nekünk is tennünk kell a következő nemzedékekért.


Gondolj csak bele: az évezredek során hány Névtelen szerette volna azt, hogy legalább egy kicsit beleszólhasson a saját életének alakulásába? Rengetegen, hisz végülis ez a felszakadó és tömegessé váló vágy formálta a sok kis esőcseppet elsöprő Zivatarrá. Ha megkérdeznéd Üknagyapádat, mit szól ahhoz, hogy lehetőségünk van tollal, szavazattal és nem kaszával, kapával megvédeni a szabadságunkat, szerinted mit válaszolna? Szerintem annyit mondana: nem éltünk hiába. Szenvedéssel, áldozatokkal, vérrel és verejtékkel adtak nekünk az Elődeink egy olyan lehetőséget, amivel Ők nem rendelkeztek. Egy fegyvert, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen vért ontanunk közös akaratunk érvényre juttatásáért.

Kedves Névtelen Barátom! Én, a Másik Névtelen arra kérlek, gondolj Elődeidre és Utódaidra most vasárnap. Tégy úgy, hogy Őseid áldozata ne legyen hiábavaló, és úgy, hogy Leszármazottaid is majd egyszer Téged Elődjükként tisztelhessenek. Tedd meg értük, az emlékükért, a jövőjükért azt, amit Magad miatt nem tennél. Mert ne feledd, nem vagy egyedül, sem időben, sem térben. Gondolj Nemecsekre és Frodóra, és gondolj a Többiekre. Mi, névtelen esőcseppek vasárnap Zivatarrá válhatunk, ha összegyűlünk. És ha elegen vagyunk akkor elsöpörjük a sártengert, amivé Ezek az Országunkat változtatták.

Lemossuk a gyalázatot.


13 megjegyzés:

  1. Émelyítő ez a pátosz...többet légyszi már ne vasárnapig.Szerintem már mindenki eldöntötte hogy választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sverde: első 2 nap 5211.. Szerintem meg TE fogd be.. :P

      Törlés
    2. Majd szólok, ha társszerzőre, vagy szerkesztőre lesz szükségem.

      Törlés
    3. Én is tudok egyedül kommentelni nem kell segítség. Köszi.

      Törlés
    4. És Kossuth Lajos monnyon le!

      Legfőbb ideje visszavenni a hazánkat, a kultúránkat, a történelmünket, a nyelvünket, a lobogóinkat, a szívünket.
      A jövőnket

      Törlés
  2. Még az előző blog-ban lett lefixálva egy fideszes troll elleni kaja-csata.
    Bár kötve hiszem, hogy nemzeti billentyűhuszárunk eljönne, én ott leszek. :)
    Majd küldöm Gábornak a képeket az emberes mexikói ételről. :D

    VálaszTörlés
  3. Gáborral egyet értve;
    http://www.pupublogja.hu/2014/04/felszabadulasok.html
    egy megemlékezés a mai jeles napról, ha a blog írók megbocsátanak a csaposnak a közbeszólásért.

    VálaszTörlés
  4. Gábor!

    Erről mi a véleménye?

    http://nepszava.com/2014/04/velemeny/bartus-laszlo-utolso-figyelmeztetes.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Röviden: baromság. Hosszabban inkább ki sem fejtem, mert egyébként bírom a Bartust, de ez a bojkottos dolga, ez már rögeszme.

      Törlés
    2. Sokan elmondták már, hogy a Fidesz kihasználná azt, hogy nem lehet MINDENKIT távol tartani és agyon nyerné magát.
      És Bartus tényleg azt hiszi, hogy:
      - ő eljut mind a kb. 10 millió magyarhoz és
      - az összefogás pártjai eljutnak mind a kb. 10 millió magyarhoz???

      Őszintén: kolléganőm hallott a Simon ügyről, de Rogán Pasáról nem hallott. Na akkor hogy is van ez?

      Bartus onnan NYC-ből a tuti demokráciából a többi nyugodtan, demokráciában élővel együtt megmondja nekünk itt a tutit (úgy, ahogy a HTM-ek is meg fogják mondani nekünk a tutit, prosperáló demokráciákból, mint amilyen Szlovákia). Úgy, hogy egyáltalán nem jut el senkihez, vagy csak egy szűk réteghez. Az ég szerelmére, az ATV-t se nézik milliónál többen...!!!

      Törlés
  5. Most komolyan...Bartust nem a Fidesz fizeti? Ilyen hülyeségeket, hogy ne szavazzunk, aztán ha túlnyeri magát megint a Fidesz akkor meg írhatja a sírós posztokat, hogy mégis csak szavazni kellett volna...eszem megáll az amerikai népszavás ostobaságtól.

    VálaszTörlés
  6. Bartus egy személyiségét vesztett, megkeseredett fazon - itthon nem tudott érvényesülni - kiment Amerikába, azt hitte ott tán kolbászból van a kerités - de ott sincs meseország, - ....és most onnan próbálja osztani az észt .... azt, amiböl neki is deficitje van .... Pedig hát tudjuk mindannyian, csak a vanból lehet adni másoknak - a nincsböl aligha ...

    VálaszTörlés
  7. Ha fel bírok kelni Vasárnap korán, akkor megyek első szavazónak. :D

    VálaszTörlés