2014. április 24., csütörtök

LMP, főpolgármester, miegymás...

Gondolom a többség tudja, miről beszélek, aki meg nem, annak mondom: az MSZP fölajánlotta Schifferéknek, hogy támogatna egy LMP-s főpolgármester-jelöltet. Mielőtt bárki ezt komolyabban venné mint kéne, kicsit beszéljünk róla.




Látom a Fészbukon a hírhez kapcsolódó kommentekben, hogy sokan bevették ezt, és mint komoly lehetőséget tárgyalják vérmérsékletük, és párthovatartozásuk szerint. Főleg a fölháborodás megy, de épp ezért szólok: nyugi, ez csak egy trükk. Csapdaállítás és imázsjavítás az EP Választás előtt az MSZP részéről a balos összefogáspártiak felé. Töknyilvánvaló volt a valamennyire is a politikában mozgó emberek számára, hogy perceken belül elutálják a javaslatot Schifferék. A javaslattevő Szocik számára is az volt. Volt persze célja, de nem az, mint amit mondanak erről. Vizsgáljuk meg ezt az akciót közelebbről.

Az LMP-t az utolsó héten a liberális internetes hírportálok nyomták át a parlamenti küszöbön. A közvéleménykutatók az utolsó pillanatig jelezték, hogy van kábé 100 ezer olyan szavazó aki csak az utolsó pillanatban fogja eldönteni, hogy Összefogás, vagy LMP. És a megtévedt Szerkesztő Urak jó ötletnek gondolták kinevezni csaknem liberálisnak Schifferéket, és tolták Őket ezerrel. Hülyék voltak, belátják rövidesen, de most ugorjunk, nem Ők a téma. Szóval ezt a tartalék százezer szavazót sikerült a médiaoffenzívával az utolsó héten megfelezni, és az a nagyjából 50 ezer plusz ember átdobta a lécen az LMP-t. De ez az 50 ezer ember, ez csak jobb híján LMP-s, ráadásul nagy részük fővárosi értelmiségi.


Ha egy Főpolgármesteri Székről van szó, akkor nagyon szeretnék ugyanezen emberek a Tarlóst kidobva látni. Igen valószínű, hogy ez esetben olyan megoldást támogatnak, ami esélyes ellenzéki jelölt állításáról szól. Az MSZP akciójának egyik motivációja épp ez: megmutatni ennek az 50 ezer fővárosi értelmiségi szavazónak, hogy Ők bármire hajlandóak Tarlós eltávolításáért. De persze pontosan tudták Szegfűék, hogy az LMP elutasítja Őket, így aztán a tervük ezen része nagyjából be is jön. A Pesti Ötvenezer most bizony megharagszik Schifferékre, merthát ezzel az elutasítással növelik Tarlós maradási esélyét. És bár az országgyűlésin az LMP-re szavaztak, de szimpátiájuk kicsit most lelohadt. Nem véletlenül kaptak LMP-jék görcsös visítófrászt az ötlettől, van is miért aggódniuk.

Az MSZP számára létkérdés, hogy az EP Választáson elfogadható eredményt érjenek el. Ehhez valahogy azt kéne megmutatniuk, hogy nem is Ők voltak a Nagy Parlamenti Bukta Főokai. Hogy nem az Ő négyéves semmittevésük, és az Összefogás létrehozásában végigvittt akarnok fölényeskedésük vezetett végül egy alkalmatlan ember miniszterelnök-jelöltté tételéhez. Az MSZP most feledtetni akarja, hogy meddig húzták-halasztották az összefogást, hogy a jelöltek 90%-át mind az egyéni körzetekben, mind a lista bejutó helyein Ők adták, és gyakorlatilag diktátumot nyomtak le a DK és az Együtt torkán.


Most hirtelen nagyon megvilágosodtak. Ők nagyonnagyon nyitottak ám, az országgyűlési az csak egy tévedés volt, nem diktálnak Ők senkinek, mert nem is olyanok ám, rosszul tetszik emlékezni a Tisztelt Nagyérdeműnek. Ez persze szerecsenmosdatási kísérlet, a Nép memóriájának hiányára való építkezés, magyarul: hazug gesztus. Természetesen köze nincs az önkormányzati választáshoz, ez nettó az EP választási kampányuk része. Lemosni magukról megtapasztalt akarnokságuk, öntörvényű erőszakos ostobaságuk bélyegét. Időkényszer nem volt egy ilyen alkura, lehett volna ezzel bőven várni május 25., az EP Választás utánig, és persze ha nem médiabuli lett volna a valós cél, akkor a háttérben teszik az ajánlatot, nem a nyilvánosságban.

Az MSZP retteg attól, hogy a baloldali szavazók az Összefogás sikertelenségéért meg fogják büntetni. Részben azzal, hogy a DK-ra és az Együttre szavaznak, részben azzal, hogy otthonmaradnak. És ez bizony be is fog következni Kedves Szocialisták, mert attól hogy Ti nem vontátok le a tanulságot, attól még az Összefogás szavazói levonták. Ha az MSZP nem ér el egy minimum 20%-os eredményt az EP Választáson, akkor a végső lejtőre kerül, oda, ahová az SZDSZ került a Fodor időszakban egy cirka 3%-os eredménnyel. A párt méretéhez képesti rossz szereplés már a szavazók pszichológiáját a föltörekvők és nem a lehullók felé fordítja. És akkor az MSZP agóniája felgyorsul.


Na, kedves DK, akkor most húzzunk egy nagyot, és dörgöljük bele a Szocik orrát a saját trükkjükbe. Ugyancsak médiaúton épp lehetne írni olyasmit, hogy a DK nagyon örül, hogy az országgyűlési választási kudarcból az MSZP legalább annyit levett, hogy alkalmas emberek hiányában olyat kívülről kell behozni. Kicsit sajnáljuk, hogy ily későn ébredtek, jobb lett volna az Országgyűlési Választások előtt, mert minimum el lehetett volna érni egy másik miniszterelnök-jelölttel annyit, hogy ne legyen Fidesz kétharmad. Egyben jelöljünk meg számukra egy DK által favorizált jelöltet, és tegyünk hozzá annyit, hogy nyilván a Mi Jelöltünk is elfogadható az MSZP-nek, hisz azért a DK mégiscsak inkább valódi ellenzéki párt, mint az LMP, ugyebár.

Aztán egy ilyen klassz kis sajtóközlemény után hátra lehet kicsit dőlni, és nézni, amint a Szocialisták a saját hálójukba súlyosan belecsavarodnak. Mert valóban nem utasíthatnak el egy ilyen javaslatot. Ha az LMP-nek fölajánlották, akkor az a minimum, hogy a DK-ra is fönntartsák ugyanazt az ajánlatot, nemde? Vicces lesz majd nézni, ahogy elkezdenek a Szegfűk mellébeszélni, kihátrálni, mert persze Ők éppúgy nem fogadják el a DK-s jelöltet, mintahogy az LMP nem fogadja el az MSZP javaslatát. 

A Szocialista Párt javaslata egy ügyes, ámde hazug húzás. Célja csak az országgyűlési választási Összefogás időbeli és szervezeti szétbarmolásának feledtetése, a felelősség eltolása. Ahogy az Tőlük megszokott. Nem szabad hagyni, hogy ezt megtegyék. Tessenek mihamarabb DK-s jelöltet javasolni, hadd legyen nyilvánvaló mindenkinek, hogy a Szegfűk már megint hamis dallamot játszanak.

Új zene kell.


38 megjegyzés:

  1. sverde: Te személy szerint kit javasolnál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Saját magát.Ki mást?

      Törlés
    2. sverde: A Főpolgármesterséghez nem kell vmi szakmai hozzáértés, rálátás, politikai tapasztalat? Elég ismertnek lenni? Bár tudom, hogy Raegen és Shwarci is színész.. úgyhogy ezzel ne gyere..

      Törlés
    3. sverde: bocs Reagan.. és Schwarci.. mielőtt ki is javítanál.. :)))))

      Törlés
    4. Minek kell nekem példát mondanom, ha Te már mondtál? :)

      Törlés
    5. Demszky hatodszor :)

      Törlés
    6. Hasonló poént nyomtam be az egyik Fészbuk csoportban. :)))

      Törlés
  2. Az "új zenével" egyetértek. De hogy Sarastrót idézzem: A "szent babért" már soha nem fogja a Nép az MSZP nyakába tenni. Lejárt az idejük: Elmulasztották a történelmi pillanatot, amikor még módjuk lett volna a nép jólétéért tenni valamit. Csakhogy az egyéni érdekeket mindig előtérbe tolták az ország érdekei elé. Az MSZP csődje = a megélhetési politizálás csődjével. Az új időszámítást azokkal lehet elkezdeni, akik lezárták a multat és szembenéztek a jövő kihívásaival. Akik a "tiszta lapot" részesítik előnyben a korrupció mocsaránál. Akiknek a gazdálkodása átlátható, nincsenek milliárdos tartozásaik. Akiknek a tagsága valós, nem a "holt lelkek" kozmetikázzák a statisztikát. Akik hisznek is abban, ami mellett elkötelezték magukat. Egy nyugatos, élhető Magyar Köztársaságban. Van ilyen Párt. És ha a választópolgárok esélyt adnak Nekik, be fogja bizonyítani életképességét. Csak az előítéletektől kell megszabadítani a félrevezetett emberek sokaságát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sverde: http://9gag.com/gag/3739554/everything-looks-official-with-little-leaves-around-it
      .. :)))))) Szóval: konkrétum? Név szerint? Főpolgármester jelölt név szerint? Hogy a politikában járatlanok is értsék. Köszi.

      Törlés
    2. sverde: pl: http://i.imgur.com/kEP3f.png ;)

      Törlés
    3. sverde kedves Tőled hogy linkekkel dobod föl a topikot, de próbáld meg magyar nyelvűekkel, többen fogják megnézni...

      Törlés
    4. Így igaz...!!!!!

      Törlés
  3. Ez valami beállítási hiba, vag a blospoton tényleg nem lehet kattinthatóan linket beszúrni?
    Nagyon gagyi ez a copy/paste megoldás!

    VálaszTörlés
  4. Tegnap Molnár Csaba már mondta az Egyenes beszédben Olgának, hogy megvan a DK EP jelöltje és a legjobb. Nevet viszont nem mondott. A sajtóban felmerült Alföldi és Kulka neve. Alföldi cáfolta a hírt. Vágó István nekem is bejön, hiszen ő minden szempontból "gyöngyszem"!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sverde: pfff.. aki a Providenthez uzsorakamattal adja nevét, SŐT! raklámarca is! Nekem NAGYON NEM JÖN BE!!!!

      Törlés
    2. Vágó? Alföldi? Egyik sem politikus. A Közgyűlés megenné őket reggelire kb fél év után lemondanának. Amatőr civileknek nincs keresnivalójuk a harcmezőn.

      Törlés
    3. Alföldit a nyolcker képviselőtestületének Fideszes többsége akarta megenni. nagyon a torkukon akadt, a végére már kérdezni sem mertek, annyira nyomasztü volt a minden irányú szellemi fölény.

      Törlés
    4. sverde: nem a szellemi fölény az, ami miatt kérdésként merült fel az alkalmassága Alföldinek. Hanem a gyermekien tiszta naívsága. Hogy nem mindenhájjal-megkent, ravasz, amit kivételesen a jó érdekében használ fel, hogy nem ismeri, látja át azonnal a mutyit, nem tud a gerinctelen politika tengerén jó kormányosként evezni.. Akkor már tényleg inkább TE.. :)))))))

      Törlés
    5. Alföldit kár felvetni is, mert garantáltan nem kíván pályát módosítani, kivált nem a politika irányában. Ő ízig-vérig művészember, az ő világa a színház, ráadásul nem az a kaotikus változata, amelyik a magyar közéletet jellemzi.

      Az azonban tény, hogy az MSZP önös trükkje könnyedén visszafordítható lenne - normális közreműködök esetén. Adódik a kérdés: miért gondolták a szocik, hogy egy ilyen javaslatot megtehetnek anélkül, hogy a DK-val, az Együtt-PM-mel és az MLP-vel egyeztetnének? Elvégre az ő támogatásuk nélkül az LMP esetleges jelöltjének semmi, de semmi esélye nem lenne...

      Tudom, hogy az egész trükkel Schifferék lejáratása volt a cél, de a fenti gondolatmenet jelzi, hogy az önmagukat nagy stratégáknak képzelő szoci vezetők javaslatuk megtételekor rendes kis ellentmondásba keveredtek. Miközben azt akarták bizonyítani, mennyire rugalmasak, mekkora áldozatra képesek az együttműködés érdekében, marionett bábuk szerepébe kényszerítették korábbi "szövetségeseiket", azt sugallva ezzel, ők úgyis követnék az MSZP-t egy ilyen paktum esetleges megkötésében.

      Egy szó, mint száz, az ötlet, hogy a DK gyorsan álljon elő a saját főpolgármester-jelöltjével, tetszetős. Csak abban nem bíznék igazán, hogy az MSZP kész lenne tárgyalni erről. Azzal indokolná, hogy csak az LMP jelentette többletszavazatok kedvéért ment volna bele saját jelöltje félreállításába. És ezzel is azt igazolná, hogy korábbi szövetségesei egyetértését automatikusnak vélte...

      Fából vaskarika ez az egész átkozott helyzet.

      Törlés
    6. A 8ker képviselő testülete nem egy színvonal..mint az közismert. A főváros azért keményebb dió. És akkor ne beszéljünk az apparátusról.Szóval felejtős .Persze ötletnek jó, de úgysem lesz belőle semmi.

      Törlés
  5. Szabó polgármesternek? :D Az év vicce lenne :D

    VálaszTörlés
  6. Szerintem e lenne jó jelölt egy blogger!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sverde: biztos lemaradt az "s".. nem csak blogger Sz.G.. Látszik, hogy nem is ismered.. De természetesen értem. Szélesebb körben ismert politikust szeretnél. Politikus, aki okos, értelmes, igaz EMBER, átlátja a mutyit, a köz érdekeit képviseli.. Nos? Van ilyen jelölt??? Nos?????

      Törlés
    2. Én csak annyit làtok, hogy egy bukott volt szadeszos kerületi szarkavaró, aki épp teregeti a szennyest.Persze a Blikket is sokan olvassák de a főszerkesztőjére nem szavaznék mint politikus.SzG bloggernek jó, lehet inkább újsàgírónak kellett volna mennie, de politikusként màr vége.

      Törlés
    3. Ugyanezt mondják országos léptékben Gyurcsányra is... 2018-ra végleg eldől, mekkora tévedés... ;)

      Törlés
  7. Szabó éveken át vezette a háttérből a Józsefvárost, egész jól, még Csécsei és Takács alatt. Mind a szocikat, mind a Fijúkat orránál fogva vezette. (2002-ben ő vezette a kampányt, ahol minden egyes választókörben nyert az SZDSZ-MSZP koalíció). 2006-ban Hárzsék elbaszták, nem akartak koalícióra lépni és meg is lett ennek az eredménye, a nevető harmadik Fidesz többséghez jutott. A legnagyobb hibája az, hogy Mátékával rossz lóra tett... A mostani választással is az a baj, hogy hiába lenne urambocsá polgimester, ha nincs erős csapata, többsége a képviselőtestületben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aztán a fiúk megunták a szarkavaràst éd kipenderítették.Előbb utóbb minden cselszövő elnyeri méltó büntetését.Most vezek...izé blogolhat.Milyen felemelő.

      Törlés
    2. sverde: a nagy "szarkavarás" közepette a fiúk közül volt aki polgármesteri székben végezte..

      Törlés
    3. a másik meg az alpolgármesteri székben, a kis titkárnő meg szintén, aztán jegyző lett, egyébként meg én hagytam ott őket...

      Törlés
    4. Gondolom terhessé vált a Szabó ámokfutása. A mór megtette kötelességét a mór mehet. A stílusa már nem volt oda való. Azokban a kultúrkörökben ez már nem menő..:)

      Törlés
    5. Parancsolj, fejtsd ki az ámokfutásomat...

      Törlés
  8. a dk nem kell hogy jelöltet állítson!
    Nincs már idő felépíteni őt!
    Az mszp pedig a sajátját járatta le!(bár Tarlós is tett hozzá)

    Marad a PM--mondjuk Karácsony Gergellyel
    de hogy sikeres lenne-e no azt nem tudom!

    hogy vadi új arc kell az biztos!

    ((az meg kár, hogy KG is azt tartja , hogy a dk az mszp "kdnp"-je
    amiből őt nem lehet könnyen kigyógyítani! ))

    VálaszTörlés