2018. május 1., kedd

Csak tökösen!

Nakérem, néha van értelme blogot írni. Persze nem közvetlenül hat sosem, de az utórezgések néha képesek megrepeszteni pár sziklát.



Megírtam nemrég Gulyás Balázs sztoriját. A mi kis Matuskánk, ez volt a címe, valszeg mindenki emlékszik rá, mert végigment a neten. És mindenütt láttam, és azt is, hogy hivatkozási alapként szolgált sokaknak, akik érezték, hogy a sétáltatós tüntetésekkel valami nagy gebasz van, de nem tudták, mi az. Hát, megtudták. És a Gulyás-Homonnay pártcivil páros alig győzte törölgetni a tüntijük oldaláról a blogot, mert állandóan föltették a legkülönbözőbb emberek.

Ha ma körbenézünk a neten, már azt látjuk, hogy a zemberek többsége átlát rajtuk. És annyira nőtt rajtuk a nyomás, hogy beszartak. Pár napja kiírták az eseményhez, hogy az időpontot módosítani fogják. Percről percre az orrukat a földbe dörgölték, hogy mégis kinek akarnak este ordibálni, miután a parlamenti képviselők rég letették az esküt, és szépen hazamentek. Aztán persze napokig nem módosítottak semmin, és talán ez így is maradt volna.

Ám a kevésbé látszó harmadik szervező, Gyetvai Viktor behúzta a kéziféket. Amit most mondok, puszta spekuláció, bár olvasóim tudják, hogy az ilyen eszmefuttatásaim később aztán nagy bizonyossággal válnak igazzá. Szóval a Gyetvai gyerök kiakadt a saját fészbuk falán. A képet berakom a cikk aljára. Nyilvánvalóan valami súlyos dolog történt a háttérben, amitől bedurvult. És ma vált világossá, hogy mi. Fellépett a Momentum tüntetésén, és mondta, hogy a tüntetés reggel, a parlamenti nyitánykor fog kezdődni. Bummm.

Persze Gulyásék rögtön hozzáigazították a tüntetésük kommunikációját. Ismerjük a magyar politika egyik jellegzetes motívumát: amit legyőzni nem tudsz, állj az élére. Merthogy Gyetvai Momentumos fellépése, az új tüntetési bejelentéssel, bizony elszívta volna a Gulyás-Homonnay páros performanszától a tömeget. Innentől rémegyszerű, hogy mi történt a háttérben, csak össze kell rakni időrendben a látható történéseket.

1. Részben cikkemnek köszönhetően felnyílt pártízezer ember szeme.
2. Nekipattantak Balázskáéknak, valódi tüntetési időpontot követelve.
3. Balázskáék időhúzásba kezdtek a mögöttük álló pártok érdekeinek megfelelően.
4. Gyetvai megelégelte a szarakodást, és ultimátumot adott: ha nem hozzák előre a tüntetést, akkor ő kilép a szervezők közül, és rájuk borítja az asztalt.
5. Ezt nyomatékosítandó tárgyalt a Momentummal, akik örömmel fogadták, és felszólalási lehetőséget biztosítottak a számára.
6. Balázskáék beszartak, hogy nem marad tüncijük, mit szól majd apu meg anyu. Úgyhogy előrébb hozzák, valódi időpontra a tüntetést.

Ennyi. Szép volt, Gyetvai Viktor, és szép volt, Momentum. Vannak még becsületes emberek Magyarországon, helyes.

Csak tökösen!

1 megjegyzés:

  1. A kommentfalat továbbra is lezárva tartom, és eszem ágában sincs megnyitni. Ott vagyok a fészbukon, ott könnyebb a rahedli arctalan trollt kezelni. Köszi.

    VálaszTörlés