2017. március 31., péntek

Pukli a hátatokon

A magyar értelmiség, és általában is a közmorál állatorvosi lova, ami Puklival történik. Nem értik, tehát utálják. Pedig nem oly bonyolult ám.




Némi józan ésszel persze tökvilágos, mi a valóság. Van egy Rezsim, amelyik minden ágazatot szépen, egymás után bedarál. Kicsinálja az egyiket, tapasztalja, hogy semmi szolidaritás nincs a társadalomban, nem állnak ki egymásért a Zemberek, oké, jöhet a következő. Elér a pedagógusokig, és itt egyszercsak emberére talál. Fölhorgad egy sulidiri, töke tele azzal, ahogy próbálják kinyírni a tanszabadságot és ellehetetleníteni a normális működést. Bevállalja az egzisztenciális kockázatot, ülhetne épp a valagán, mint oly sok igazgató, de nem ezt teszi. Néhány bátor társával együtt programot hirdet, melynek célja a Rezsim darálójának megállítása, és e program mögé megpróbálja a társadalmat mozgósítani. Sikerrel, hatalmas tüntetések, médiaérdeklődés, valami történik végre, ami nem tetszik a Rezsimnek.


Eddig gondolom tiszta a dolog, könnyen érthető, átlátható, visszakereshető ma is, mi is történt akkoriban. A Rezsim persze betojik, utálja a civil kurázsit, beindul a karaktergyilkolás, gondolom nem azért, mert szeretik Puklit, nemde. És persze megindul a magukat ellenzéknek nevezők sajtóholdudvarának támadása is. Nem kell, hogy mindenféle új emberek mozgalmakat szervezzenek, jó ez a langymeleg mocsár, amiben lehet halászgatni, és kishal is hal. Mindig, minden esetben ez ismétlődik, ha valakinek van vér a pucájában egy remekül kiépített, ellenzékét is csendben támogató diktatúra ellen fordulni. Meg persze beszáll még a karaktergyilkosságba pár okoska is, aki a fotel nyugalmából, kockázatmentesen jól megmondja, mit kéne annak csinálnia élőben, saját farkával verve a csalánt, aki tenni is mer, nemcsak pofázni.


Kies hazánk a fészbuk-gladiátorok és fotelhadvezérek országa. Ha tizedannyi cselekedni is merő ember lenne, mint ahány önkéntes tanácsadó, már rég nem lenne Orbán. Dehát semennyi sincs. Úgyhogy az otthonról mindent jobban tudók pótcselekvésként megpróbálják saját, gyávaságból képviselni nem mert szándékaikat azokra aggatni, akik hajlandóak vállalni az élő küzdelem kockázatát. Aztán ha a terepen harcoló ezt magasról leszarja, akkor megsértődnek, és anyázni kezdenek. Pukli terve cseppet is gondolkodni képes embernek kristálytiszta volt. Mivel benne él a pedagógus-közegben, ezért tudja: a tanarak nagyobbik része inkább jobboldali. Őket pedig csak úgy tudja a Rezsim ellen fordítani, ha megmutatja konkrét oktatásügyi problémákon keresztül, hogy támogatott országvezetésük feladata ellátására alkalmatlan.


Ehhez persze idő kell, a tudati változások lassan történnek. Ahhoz, hogy egyáltalán célba érhessen ki kell kerülnie egy csapdát: meg kell akadályoznia, hogy belesodorják a jelen politikai táborainak bármelyikébe. Így aztán, mikor a Tanítanék Mozgalom beleáll a migránskérdésbe, ami egyébként műfajától és eredeti célkitűzésétől idegen, Pukli kiválik onnan. Pont azt teszi, amit mondott. Nem könnyű a korábbi harcostársakkal szembefordulni, de ha azok indulnak más irányba, akkor elvi alapon ezt meg kell tenni. És elég bátor hozzá, hogy megtegye. Na, onnantól aztán mindennek elmondják. Pedighát nem Ő tévedt el, hanem a konvoj. Ahogy kilép, rögtön kiderül, hogy valóban az Ő koncepciójának volt tömegtámogatása, nem a Tanítanék Mozgalomnak. Merthát eltűntek a tömegek a gyakorlatban a Mozgalom mögül, ugyebár.


Hazamegy kicsit kipihenni magát, lemossa a rádobált sarat, aztán eldönti: pártot alapít. Azokra a célokra és értékekre, amiket mindig is mondott és képviselt. Magyarul: pont azt teszi ma is, amivel nekivágott a Rezsimellenes útnak. A párt programja továbbra is képes az oktatás ügyén keresztül a jobboldali szimpátiájú tanárok megszólítására. Gyengébbek kedvéért: egy ilyen párt Orbántól fog szavazatokat elvenni, nem mástól. Jobboldali szimpátiájú szavazók ugyanis soha nem fognak sem az MSZP-re, sem a DK-ra szavazni, ellenben ha találnak maguknak egy europer polgári pártot, szemben a Felcsúti Haramiabrigáddal, tán odaállnak mögé. Nakérem, hát ez Pukli valós története, nem pedig az a rengeteg ostoba belemagyarázás, amivel megpróbálták, és ma is próbálják karaktergyilkolni. Pukli arra megy, amerre elindult. Ezt elvi politizálásnak hívják, és csak kevesek merik tenni. Értem, hogy ez az amorális többségnek nem tetszik. De attól még csak ez vezethet végül eredményre. Járd csak a saját utadat, Pukli István, jó lesz az. Harcos-, és sorstársi üdvözlettel:

Tuareg.


5 megjegyzés:

  1. Innentől a Puklinak illene a 'sátras tüntetést' mint műfajt szolidaritásból felvàllalni!
    :)

    VálaszTörlés
  2. Azért nagyon sokan nagyot csalódtak, és nem az oldaliság miatt. Hatalmas gond az oktatás, ahogy az egészségügy, a közig., meg akár a rendvédelem is az. Merő jószándékból a civileket szalámizzák az ágazati mozgalmak, a pici pártocskák. Csak egy reménysugár volt, hogy a tanarak mozgalma kinövi magát, de nem. Ahogy Sándor Mária is megrekedt egy szinten, ez is. Ez nem ok egyik szidalmazására sem, csak ürügy. A fidesznek jól jön, minél kisebb reszlik dünnyögnek az orruk alatt. Így nem áll össze a tömeg.

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, hogy Pukli elszámította magát egy kicsit. Nem csak jobboldali támogatói voltak a Tanítanéknak (egyáltalán nem minden tanár jobboldali), és a kiválásával nem csak a mozgalom vesztett híveket, hanem ő is. Méghozzá szinte mindenkit.
    Egy pártnak szavazókra van szüksége. Olyan emberre, olyan pártra, akit nagyon kevesen értenek meg (az összes ismerősöm közül te vagy kb. az egyetlen, aki megérti Puklit) nem fognak szavazni.
    Örülnék, ha nem lenne igazam, és ha Puklinak sikerülne megnyerni sok jobboldali szavazót, hogy a Fidesz helyett őt válasszák. Hajrá Pukli!
    (Mi is a pártjának a neve?)

    VálaszTörlés
  4. Mindig örömmel olvaslak, Gábor...Most messziről is...Azt hiszem, ez a sok kis párt fogja hatalmon tartani orbánékat...Pedig Magyarország tényleg jobbat érdemelne, mint ez a rendszer...

    VálaszTörlés
  5. Ha a valóságérzékelés hiányát kérem számon szinte az ELSŐK KÖZÖTT a narancsos bandán, akkor egy újonnani pártalapítónál ez még inkább szempont lehet. NEM FOGNAK mögé tömegek beállni; mint ahogy a Tanítanék mozgalmat sem ő indította el, nem kizárólag ő szervezte és főleg nem kizárólag őmiatta ért el sikereket. Annyit tettek, hogy elvetették a szikrát a puskaporos hordón - de fáklyával előre menni, közben a puskaport szárazon tartani, az már ennél komolyabb mutatvány.

    VálaszTörlés