2014. május 6., kedd

Nyílt levél Kocsis Máténak

Szia Öcskös! A mai nappal immáron 8 éve tartó különleges kapcsolatunk ismét új szakaszba lép. Az első négy évben többnyire barátok voltunk, az utóbbi négyben meg már inkább ellenségek. Az új Parlamentben már nem vagy benn, kegyvesztett lettél, végre visszakaplak a kezeim közé.




Kivártam ezt a pillanatot, nem tudtál megfélemlíteni, lesitteltetni, megvenni, elhallgattatni, pedig sokkal erősebb volt a politikai hátországod, mint mostantól lesz. Ismersz jól, meg is lepett, hogy voltak időszakok, amikor úgy gondoltad, hogy árulásaid, amiket a Nyolcker egészével és azon belül konkrét emberek százaival szemben elkövettél, megtorlatlanul maradhatnak. Dehogy maradhatnak. A következő négy év, ha eltart egyáltalán addig, az a Te szenvedéstörténeted lesz, és nem leszek kíméletes.

Rajtad keresztül megismertem eléggé ahhoz a Fideszt, hogy tudjam: egy ideig még megpróbálnak majd megvédeni, mert a maffia így működik, de védelemre csak olyan mértékben számíthatsz, amennyire a Családok Nagytanácsában Téged fontosnak tartanak. És a Parlamentből való kikerüléssel elvesztetted a nélkülözhetetlenséged védelmét. Valójában már senkinek nem vagy fontos, tudjuk, hogy Lázárnak kellettél, mert a Rendészeti Bizottsági Elnöki posztodat az Ő szolgálatába állítottad, segítve Neki a Pintér ellen folytatott mindenre kiterjedő háttérháborújában. Csakhát azt is tudom, hogy azt a háborút Lázár elvesztette. A lesittelt főrendőrök mind a Tieitek voltak, most pedig meghalt Fülöp Valter, aki pedig épp a Te legfontosabb rendőrkapcsolatod volt.


A rengeteg ellenem generált koncepciós büntetőügy szépen elhalt, pedig nem apróztad el. Az, hogy az ország csúcsnyomozóit uszítottad rám ügyészhaverjaidon keresztül, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályának adtál 2 éven át fölösleges munkát, házkutatással, négyszeri rabosítással, az már önmagában is elég szép teljesítmény. Tudod, a Kiemelt Ügyek Osztálya milliárdos nagy ügyekre van fenntartva, így első perctől fogva kilógott a lóláb, hogy a Te politikai megrendelésedre történt minden az elmúlt két évben. Csakhát ennek vége. 70 milliónyi kárértéket akartál valahogy rámhúzni, ebből mostanra maradt mindössze másfél milliónyi, csakhát az is csupa olyan dolog, amivel ha eljutunk egyáltalán egy bíróságig, ott épp Rád hullik vissza minden. De még egy nyomorult vádemelést sem tudtál összehozni ennyi idő alatt, a nyomozásokat pedig már mind megszüntették vagy lezárták.

Szóval ellőtted minden puskaporodat, és mostantól már gyakorlatilag fegyvertelen vagy. Kerületi polgármesterként biztos kapsz valamennyi védelmet majd a Narancsgazdáktól, de az már csak pozíciód fontosságához illeszkedő méretű lesz. És mivel megnyertétek a választást, így aztán marad a politikátok súlypontja az országos színtéren, Te meg lepottyantál a második vonalba. Vigéckedhetsz még egy picit pártkommunikátorként, bár épp az imént néztem meg kedvenc Hírkeresődben, hogy már egy hete nincs a Nevedhez fűződően semilyen esemény. Csakhát a Rendészeti Bizottsági Elnöki posztod volt az igazi erő és kapcsolatrendszer, annak meg annyi. Így aztán Neked is, Öcskös.


Na, zárjuk is le ezzel háborúnk első, mostanáig tartó szakaszát, és beszéljünk az eljövendő időkről. Honvédő Háború jön, kitakarítlak a sleppeddel együtt a Nyolckerből. Nem feltétlenül az önkormányzati választáson, ügyesen megvetted a kerületi MSZP-t meg az LMP-t pár jól fizető tanácsadói állással, Komássy Ákos nevű Helyi Főszoci haverodnak köszönhetően sikerült is kivédened pár Ellened indított támadásomat. Kicsit ugyan nagy árat fizetett ezért a baloldal, mert sikerült elveszteni az ősbaloldali Nyolckert a Fiúcska miatt, meg is lett ezzel a választókerülettel a parlamenti kétharmadotok, de ez nem a Te problémád. Hosszabb távon persze engem segítettél ezzel, mert kiderült élesben, ki megvehető és ki nem, mikor majd a kerületet visszaveszem Tőled, olyanokra fogok támaszkodni, akiket nem sikerült megvásárolnod.

Na, szóval az önkormányzati választáson még jó eséllyel nyerni fogsz. Hiába jönne össze valami csoda folytán az eredeti koncepció, hogy beáll mögém az összes ellenzéki párt, és ezzel a pluszháttérrel elhajtalak a búsba a polgármesterválasztáson, ehhez már késő. Az országgyűlési választás élesen megmutatta, hogy Komássy a maradék MSZP-jével sokezer baloldali szavazót taszított el az ellenzéki táborból, és az még nekem is sok, hogy 5 ezer szavazónyi induló hátrányt pár hónap alatt behozzak Rajtad. Szóval Te maradsz a polgármester, nyugi. Az igazi kérdés az, hogy meddig.


Megtapasztaltad már az általam szervezett tüntetésekből meg egyéb politikai nyomásgyakorlásokból, milyen az, ha támadok. Kaptál egy kis levegővételnyi szünetet, mert nem jutott Rád időm, de ezt mostantól bepótoljuk majd. Minden ponton érzékelni fogod a nyilvános és a háttérben folyó tevékenységem jeleit, pont annyira, hogy amúgysem túl acélos pszichéd eljusson a kritikus pontig. A legelső támadást már észlelted, gondolom a Hamis Tanúzási feljelentésemen még igencsak üldögélnek a haverjaid az Ügyészségen, hogy mi a fenét lehet vele csinálni. Jön majd több ilyen finomság, az időt azért fölkészüléssel is töltöttem, nemcsak írogattam, tudod.

Szóval kaptam ám már hivatalos visszajelzést a Fővárosi Főügyészségtől, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen van már az Ügyed. A jövő héten lesz is majd időm, besétálok hozzájuk megnézni, hogy is állunk ezzel. Nem siettettem, hisz volt még mentelmi jogod, de mostantól már az sincs. És bizony az Ügyészek nagy bajban vannak. Ha még Országos Főember lennél, biztos valahogy elutasítanák, csakhát a vád ellened olyannyira megalapozott, hogy még Ők is bajba kerülhetnének egy eltussolással. Csakhogy hirtelen Kisfiú lettél a Fidesz Rendszerében, nem biztos, hogy olyan nagyon akarják a vásárra vinni a bőrüket Érted.


Ha ugyanis elutasítják a nyomozást, vagy csinálják, de tudatosan elbénázva, akkor kapsz egy pótmagánvádat, és akkor mindenképp Bíróságon találkozunk. Azt meg már megtapasztaltad milyen, pedig az még csak egy indító Kiscsörte volt kettőnk között. Egy európai országban Te már bilincsben ülnél, mert a Hamis Tanúzás egy olyan embertől, aki mikor azt elkövette, az igazságszolgáltatás legmagasabb parlamenti pozíciójában ült: kiemelkedő társadalmi veszélyességgel bír, így annak bizony letöltendő évek lehet csak a vége. És a Bíróságokat nem tudtátok lenyomni, azt saját szememmel láttam sok esetben.

Na, de hogy első levélkém, mondhatni Neked szóló nyilvános Hadüzenetem ne legyen túl hosszú, ezért a lényeg annyi: a következő ciklust nagy valószínűséggel polgármesterként fogod elkezdeni, de bőven annak kitöltése előtt köztörvényes bűnözőként, sitten fogod végezni. Ehhez minden szükséges erőforrást csendben fölhalmoztam, megbízhatsz bennem: sosem vertelek át, és mindig meg is valósítottam, amit megígértem Neked. Most is így fogok tenni, nem fogsz csalódni bennem.

Találkozunk a harcmezőn.

Üdv:

Gábor


41 megjegyzés:

  1. Ez igen... így kell tenni!

    VálaszTörlés
  2. na ez ütős gratulálok hajrá Gábor .

    VálaszTörlés
  3. Mintha Kocsis Máté azzal az indokkal választotta volna a polgármesterséget, hogy "gondolni szeretne a családalapításra is".
    Én a helyében nem ezen gondolkodnék.

    VálaszTörlés
  4. Gábor! Érdeklődéssel várom, hogy alakulnak a dolgok?
    Remélem sikerül kicsinálni ezt a nagyképű seggnyalót!!!

    VálaszTörlés
  5. Így kell csinálni mindegyikkel!

    VálaszTörlés
  6. Hajrá Gábor! Remélem a jegyzője is vele bukik.............

    VálaszTörlés
  7. Gábor nekem idáig tetszettek az írásaid, de eddig is átsejlett belőle valami amit nem tudtam megmagyarázni.
    Ez a mostani írásod már magyarázatot adott mt éreztem korábban: sátáni
    Bocs, hogy ezt mndom, de van benned valami sátáni ami nem fér bele az általam demokratikusnak tartott értékrendbe. Csalódnék DK párttársaimban, ha tetszene nekik ez az utóbbi írásod.
    Annyira fideszes ez a gondolkodásmód, hogy ellenfeleinket börtönbe kell juttatni! Persze nem szeretem én se Kocsis Mátét, de az a harcmodor amit te felvázoltál az még kevésbé tetszik!
    Sajnálom, hogy ezt kellett írnm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aki egy ügyűvé válik--annak a látóköre beszűkül!
      A politikai blog írónak viszont más a dolga!
      Nem keverheti a magánügyét a köz ügyével össze!
      ez kapcsolódik ide:

      http://vs.hu/eldolt-volt-szkinhed-az-orszaggyules-alelnoke-lesz-0505?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss

      Törlés
    2. Nem sátáni, hanem következetes. Csak így lehet eredményesen.

      Törlés
    3. Olvasd el lejjebb Lévai Péter kommentjét. Mi abban/ebben a sátáni? Nem a sértettségén akar revansot venni (nem szokott megsértődni, lesz@rja mit gondolnak róla). Akkor egyszerűen csak szembe köpte volna. Attól ez kicsit több és mélyebb probléma. sverde

      Törlés
    4. Névtelenként a DK-s párttárai nevében aggódó kommentelőnek: nulla közöd van valszeg a DK-hoz, de kísérletnek jó volt...

      Törlés
    5. Parittyával nem lehet gépfegyverek ellen harcolni. Gábor ezt kiválóan érti és alkalmazza is.
      Egy DK-s.

      Törlés
    6. Azt is látni kell, hogy amíg Gábor tisztességes jogi eszközökkel akar nyerni, addig az ellenfél a joggal visszaélve akarja eltüntetni az ellenfeleit (nekik ellenség). Ez azért sem pusztán személyes ügy, mert ezek ezt csinálják az egész országgal.

      Törlés
    7. Csak a saját aljas módszereikkel lehet legyőzni a fideSS-t

      Törlés
  8. Ez a demokrácia, az ország gyarmati sorban,és a nép pénzén milliós fizetéseket húzó semmittevők harcolgatnak egymás ellen.

    Régen az úri világban az ilyen ügyeket lovagias párbajjal intézték, nem ügyészségi, rendőrségi bemószerolásokkal.

    Gagyi emberek ezek mind!

    VálaszTörlés
  9. Te is haverja vagy Matyi Gyereknek??????????????

    VálaszTörlés
  10. Kemény harcos írás. A politika nem galamblelkű emberek világa. Ugyanakkor nagyon ügyelni kellene arra, hogy a politika nem más, mint a közügyek gyakorló terepe. Nem lehet az egyéni leszámolások színtere. És ez még akkor is igaz, ha a jelenlegi hatalom ezt a szabályt alapjaiban rúgta fel. Nincs kétségem afelől, hogy ezt a fenti sorok írója is így gondolja.
    Keményen meg kell vívni minden egyes vitát. Le kell számolni minden gazemberséggel ( és e tekintetben mindegy, hogy az jobbról, vagy balról tapasztalható) ebben a nyilvánosság, a demonstráció, a tiltakozás, a polgári engedetlenség szinte minden eszköze bevethető. Le kell leplezni a korrupciót, és igen is meg kell büntetni azokat, akik elfelejtették mire esküdtek fel. Azok, akik összekeverték az egyéni boldogulásukat az ország jelenének és jövőjének alakításával, azokat ki kell tiltani a közéletből. De ezt ne maffia módszerekkel, hanem a civil kurázsi és a törvényességgel tegyük. És ebben nem lehet alkut kötni. A tisztesség ugyanis nem lehet politikai alku tárgya!

    VálaszTörlés
  11. Tisztelt Uram,kedves Gábor!

    Gratulálok, részemről nagyon rendben van a dolog, ha tudok vagy tudunk segíteni, nagyon szívesen teszem! Az Elégedetlenek Pártjának az egyik fontos célja az ELSZÁMOLTATÁS! Amennyiben tudunk Önnek segíteni, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot. (az esetleges későbbi együttműködés is elképzelhető)

    Üdv.: Tóth István

    VálaszTörlés
  12. Arra valóban vigyázni kell(ene), hogy a személyeskedés ne legyen első a tettek mozgatóerőinek sorában. A köz érdekében viszont minden törvényes eszközzel fel kell lépni a köz érdekeit sértő személyek, állapotok, jelenségek ellen.

    VálaszTörlés
  13. Aki azt hiszi, hogy itt magánügyről van szó, az olvassa el mégegyszer, mit írtam. Köszi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részemről nem hitről van szó, csak nem mindenki olyan ismeretekkel olvassa a szöveget, hogy a stílusból ne következtethetne személyes bosszúról. Szóval szerintem vigyázni kell erre.

      Törlés
  14. Jaj, a szép lelkünk! Jaj, nehogy már Kocsis Mátéka megbántódjon! Hát csak bántódjon, törje őt a nyavalya mostantól a csúfos bukásáig szüntelenül! Az nem zavarja a szépelgőket, hogy ez a kis takony milyen nemtelen eszközökkel próbálta kicsinálni Gábort? Torkig vagyok már az álságos dumával, hogy "mi nem süllyedhetünk az ő szintjükre". Egyre inkább bizonyossá válik számomra, hogy evvel az éteri szöveggel azok állnak elő, akik a színfalak mögött összepacsiztak a Fidesszel, s a konc miatt nem támadják, nem pedig az úri modoruknak köszönhetően.

    Egy tanács azoknak, akik kritizálnak a vakvilágba: olvassák már el ennek a blognak a korábbi írásait is. (Archívum - a gyengébbek kedvéért.) Azokból megtudhatják, hogy itt korántsem személyes bosszúról van szó. A Nyolcker - az "ezerszer áldott Jzsefváros" - megérdemli, hogy megtisztítsák ettől a kis féregtől.

    VálaszTörlés
  15. Gábor egyik legnagyobb hibád (és főleg ezért tartasz ott ahol most vagy), hogy a klasszikust idézzem "Your overconfidence is your weakness" . Szerintem a meccsnek koránt sincs vége. Az ügyek nem elhalnak a szerveknél csak előkészülnek. Túlzottan lebecsülöd a fideszes gőzhengert...komoly meglepetések fognak még érni. Csak "ők" nem posztolgatnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegénykém... Tudod vannak bzonyos törvényes határidők és eljárások, meg ilyesmi, és hát ezek mind szépen elteltek és lezárultak. A szervekről lehet, hogy kicsit több mostanra az infóm, mint a Te összes kreatív elképzelésed. Ennyi volt, de csak reménykedj. ;)

      Törlés
    2. A hűtlen kezelési ügyed is elhalt?

      Törlés
    3. El se olvastad a posztot ezek szerint... ;)

      "A rengeteg ellenem generált koncepciós büntetőügy szépen elhalt, pedig nem apróztad el. Az, hogy az ország csúcsnyomozóit uszítottad rám ügyészhaverjaidon keresztül, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályának adtál 2 éven át fölösleges munkát, házkutatással, négyszeri rabosítással, az már önmagában is elég szép teljesítmény. Tudod, a Kiemelt Ügyek Osztálya milliárdos nagy ügyekre van fenntartva, így első perctől fogva kilógott a lóláb, hogy a Te politikai megrendelésedre történt minden az elmúlt két évben. Csakhát ennek vége. 70 milliónyi kárértéket akartál valahogy rámhúzni, ebből mostanra maradt mindössze másfél milliónyi, csakhát az is csupa olyan dolog, amivel ha eljutunk egyáltalán egy bíróságig, ott épp Rád hullik vissza minden. De még egy nyomorult vádemelést sem tudtál összehozni ennyi idő alatt, a nyomozásokat pedig már mind megszüntették vagy lezárták."

      Törlés
    4. Értem, akkor nem halt el:) 1,5 misiért max felfüggesztettet kapsz. Van még egy rágalmazási meg egy becsületsértési ügyed is nem?

      Törlés
    5. Névtelen! Olyan szívesen olvasnám a nevét! Hogyhogy nem vállalja a markáns véleményével együtt? Csak provokálgatunk, piszkálódunk, élvezkedünk, de közben rejtőzködünk? Nagyon bátor...

      Törlés
    6. Lia, tudom ám, ki ez a kis névtelen, egy lúzer, aki nálam dolgozott, aztán mivel elég gyáva kis macskajancsi, lelécelt, és azóta vergődve nézi, hogy nem semmisültem meg, sőt.

      Na, Névtelenke, figyu, a másfél misi 4 tételből áll, mind a négyet nemhogy bebukják, ha vádemelésre kerül a sor, hanem pont a feljelentőkre megy vissza az eljárásban. Írtam már egyik másikról, de lehet, hogy összefoglalom majd egy írásba mind a négyet. Az én érdekem, hogy bíróságra menjen, valszeg ezért is nem emeltek még vádat bennük, mert ha Mátékának nincs is, de az ügyészeknek azért van realitásérzékük.

      A rágalmazási meg a "becsületsértési" (nem az, mert polgári, és személyhez fűződő jogról szól) az nem Kocsistól, hanem a Komássytól jön és épp belehálózza saját magát, de erről majd többet önálló írásban, mert Komássy is jó tempóban halad egy kis hamistanúzás felé.

      Törlés
  16. Heltai Zsuzsanna2014. május 6. 15:58

    Sorra venni mindet, lépésenként ....! Így kell, mert elpimaszodtak nagyon. Már régen.

    VálaszTörlés
  17. Hajrá Gábor ! Én DK-ás vagyok és tetszenek az írásaid, igaz minden írásodat olvastam, tudom miről szólnak, kiről, miről és miért írsz most így,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt helyettem is írtad úgy látszik a DK-soknak tetszik Gábor írásai.
      De egyet értek Heltai Zsuzsával is, nagyon elpimaszodtak, a piaci légy ipari tanuló hozzájuk képest..

      Törlés
  18. Én bízom benned, hogy nem személyes bosszúvágy, hanem a szinte minden DK-ra jellemző túlfejlett igazságérzet hajt, hogy törlesz Kocsis Máténak. Ami kárt okozott a baloldalnak és a nyolckernek, megérdemli, hogy ne ússza meg szárazon!!!

    VálaszTörlés
  19. Tóth Gézáné2014. május 6. 22:45

    És mit szóltok a Molnár Zsolthoz? Számomra Ő a kedvenc! Egy olyan arc aki miatt még érdemes az MSZP-re szavazni. Nem gondoltam, hogy még róla is van a "TÁR"-ban anyag! Nagyon sajnálom ezt a mostani ügyét, tudom, hogy jelentéktelen az ügye, de a "gőzhenger" piszkosul átnyomja a tudat nélküliek koponyájába! :-(

    VálaszTörlés
  20. Gábor!
    Még tartozol egy magyarázattal, ugyan miként tartottad őt a barátodnak, hiszen "gyárilag" volt ilyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon röviden, mert azért párszáz posztot írtam már Róla részletesen a korábbi blogjaimban: a Máténak nem volt kialakult identitása, mikor mi 2006-ban összefutottunk. Az apja, aki nettó Horthysta - az alelnöke is a Horthy Társaságnak - folyamatos lelki és ki tudjamég milyen terror alatt tartotta. Fidesz támogatással, de nem párttagként került be a képviselőtestületbe, és messze kilógott a többi Fidesznyik közül. Mondjuk úgy: nem volt Fidesznyik. És látszott rajta, hogy lehetőségnek tekinti a pozíciót, hogy kiszakadjon apuci bűvköréből. Ha úgy tetszik, én lettem az új szellemi atyja, fehér papírra írtam, és fogékony is volt. Egész jó kis liberális világképet sikerült benne kialakítanom, gyakorlatilag hosszú éveken át velem volt egyedül őszinte, másfelé szerepeket játszott. Aztán amikor parlamenti képviselő lett, és még bizottsági elnök is, onnantól éreztem rajta az egyre fokozódó nyomást. Próbáltam ellenhatni, de az már sok volt. Érzésem szerint egyébként nem vált fidesznyikké, hanem egyszerűen elvesztette a világnézetét, és kiürült. Egy szellemes, kreatív emberke volt, kifejezetten szórakoztató és egyedi darab, na ebből mostanra semmi sem maradt. A csókának egyszerűen meghalt a lelke.

      Törlés
    2. (Telefonról nem megy el a válasz? csak mellékesen kérdem...) Amúgy a lényeg, hogy ez a meghalt a lelke sztori nagyon ismerős, vagy ez a Fideszben általános? Tudnék mesélni... Na, nem sokat, csak egy bizonyos valakiről.

      Törlés
  21. Gábor nagyon drukkolok Neked és ezt nyugodtan leírhatom minden DK-s nevében. Nagyon jó fej vagy és imádlak olvasni. Rengeteget tanulok és tudok meg belőle, ami egy szimpla kis ember számára nagyon fontos tudnivaló. Hálás köszönet az írásaidért.

    VálaszTörlés
  22. Nem nagyon kellene érzékenykedni és mimózaként bánni azzal, aki ilyen nemtelen támadásokat folytat jó ideje Gábor ellen (is) ... ez itt nem személyes bosszú egyáltalán - sokkal inkább egy harcos és hajlíthatatlan igazságérzet a közrend és a közállapotok folyamatos megsértöivel szemben - akik a hatalmat a saját "igazságuk" szerint használják - a rájuk bizott néppel szembemenve és a rájuk bizott vagyont hütlenül kezelve .... Az ország amiatt jutott el idáig, mert éppen a hatalom mindenkori képviselöi voltak megalkuvók és korruptak - "ma nekem, holnap neked" alapon. Ennek véget kell vetni egyszer s mindenkorra - örülök hogy Gyurcsány és pártja a DK, valamint azok tagjai végre megpróbálnak megalkuvás nélkül szembemenni ezzel a fajta hatalmi arroganciával - aminek egyik képviselöje Kocsis Máté.... Az hogy ö ilyen szerencsétlen családi háttérböl jött, még hosszú soron nem lehet arra kifogás és magyarázat, hogy ily módon élje ki a lelki sérülését - erre ott vannak a pszichiáterek, kezeltesse magát - azt egyszerüen nem lehet elfogadni, hogy a hatalomban maradva tovább folytassa kisded játékait .... Meg kell tanulni, hogy a világon minden dolognak van következménye, nem lehet kibujni sem a felelösség sem a számonkérés alól ....senkinek sem .... ö csak az elsö fecske lesz - remélem követi a többi is ... mert meg kell tanítani Magyarországon is a politikusokat - mindegyiket - a legkisebbtöl a miniszterelnökig bezárólag, hogy Magyarország megszünik következmények nélküli ország lenni - mert szép sorban mindenkinek el kell számolnia mind a magyarok, mind az EU-s polgárok adópénzeivel .... tart ameddig tart ez a folyamat, DE ha soha nem kezdjük el, akkor persze még esély sem lesz soha arra, hogy egyszer legyen a közélet tisztasága szent és sérthetetlen Magyarországon is.... És azt is hogy ne azok legyenek a bírák akik "száz és százezret (aktuálisan MILLIÓT vagy MILLIÁRDOKAT) rabolnak" - azoknak - "akiket a szükség garast rabolni kényszerít" - mert most már elég régóta ezt a rabló-pandúrosdit játsza a hatalom a jogfosztott kisemberrel .... Minden tekintetben támogatom Szabó Gábor bátor kezdeményezését - sok ilyen megalkuvást nem ismerö, a dolgoknak szorgalmasan utánajáró és még ráadásul hozzáértö ember kellene nagyon sok a közéletbe ....

    Csak egy másik adalék - Józsefvárosról - hogy látni lehessen, hogy ez egyáltalán nem egyedi eset és elszigetelt jelenség, - nem egy egyszeri csetlés-botlás - a hivatali hatalommal való visszaélés a Kocsis Máté vezette önkormányzat részéröl :

    http://magyarnarancs.hu/belpol/lucifernel-jart-a-vegrahajto-jozsefvaros-vegre-fizetett-89993

    Sok sikert ehhez a munkához - Gábor ....

    VálaszTörlés
  23. A Horthy Társaság - alelnöki dolognak utána néztem .... nem mintha nem hittem volna el - de nem akartam elhinni hogy ekkora a Fidesz-összefonodás Horthy ügyben is a Jobbikkal - egyszerüen döbbenet - és miért is csodálkozunk akkor most pl. a Szabadságtéri szoborügyön is ???
    Ez az egyenes következménye a dolgok logikájának - ime a meggyözö cikk :

    http://magyarnarancs.hu/belpol/grosics-wittner-kocsis-kik-alkotjak-a-horthy-miklos-tarsasagot-81692

    Nem is tudom - hogy miért is lett Kocsis Máte ilyen gerinctelen ? Hát mitöl is lenne gerinces ?

    VálaszTörlés