2014. szeptember 14., vasárnap

Túlélési gyakorlat

Háromnapnyi folyamatos zivatar sem tudta megtörni az Ország Gyűlése Mozgalmat, tegnapi Seregszemlénken 140-en voltunk, nekünk öröm, akik pedig reménykedtek, hogy egyedül álldogálok majd az esőben: nos, nekik meg csalódás, szelavi.




A 140 ember igazi értékét az adja, hogy a Norvég Alap által támogatott nagyjából összes civil szervezet full médiahátszéllel a legoptimistább számolás szerint 600 embert tudott kivinni a Városház utcába a mi rendezvényünk előtt. Nos nekünk se Norvég Alapunk, se tömegmédiánk, és mégis ott voltunk 140-en a Kossuth téren. A hét második felében beköszönt az igazi ősz, így számomra is különösen fontos volt a tegnapi Seregszemle: vajon mennyire értették meg Mozgalmunk aktivistái, hogy Orbánt csak rendíthetetlen kitartással lehet megfékezni. Mert tudunk egyre jobb életkörülményeket varázsolni önkénteseink tárgyi és pénzadományaiból, de egy dolgot nem lehet kipótolni semmiféle eszközzel: az emberi lelket és akaratot. Építhetünk mi vászonpalotát, fűtött sátrat, bármit, ha közben elfogy a kitartás, de tegnap éles helyzetben nyugodhattam, nyugodhattunk meg: kialakult már az a törzsgárda, amelyik a hátán viszi a Mozgalmat bármely körülmények között. Itt, a Blogban is köszönöm Nektek, Demokrata Barátaim, Mozgalmártársaim, hogy egy egész Országnak mutattátok meg ismét: nem vagytok megtörhetőek.


Tegnapi Seregszemlénk előtt egyébként Nagy Ember látogatta meg az Erődünket és ült be kávézni a sátrunkba: Demszky Gábor. Ha minden igaz, és tömegnyi jóakarónk nem tudja erről lebeszélni, akkor ma személyesen is találkozunk, és megbeszéljük a megbeszélnivalókat. Azért nincs értelme látogatását titokban tartanunk, mert előbb-utóbb úgyis kiderülne, hogy nálunk járt, és végülis tökmindegy, hogy mikor csörren majd meg a telefonja a szokásos lebeszélő szirénhangokkal. Legyen meg, aminek meg kell lennie, elég nagy rendszereket vezetett ahhoz kivételes politikai pályafutása alatt Demszky, hogy el tudja választani a jótanácsokat a nettó rosszindulattól. Szóval bízom Benne, ott leszek a Téren a rögzített időpontban, remélem Ő is, mert tényleg fontos dolgokat kéne és tudnánk megbeszélni. Látogatása egyébként önmagában is hírértékű: pont ugyanúgy, ahogy korábban Karácsony Gergely, Ő is önmaga értesült Kossuth téri nonstop tüntetésünkről és döntött annak meglátogatása mellett. Ha pedig egy Demszky Gáborhoz már elért a hírünk, akkor joggal feltételezhetjük, hogy mindenhol tudnak rólunk, és puszta szándék kérdése, hogy ki látogat meg minket.


Ennek megfelelően tegnap egy dologra már ki sem tértem a beszédemben: nem kezdtem el meghívni vezető pártpolitikusokat szombati Seregszemléinkre. Két okból álltam el korábbi ilyen irányú tervemtől: az egyik a Demszky látogatás ténye. Ha Ő szerét tudta ejteni, hogy személyes látogatásával is kiálljon a legveszélyesebb helyen, és legnehezebb körülmények között működő civil Mozgalom mellett, akkor ezt bárki más is megteheti. A másik ok pedig annyi: nem kívánok kellemetlen helyzetbe hozni semilyen pártpolitikust, ne érezze senki kényszernek a támogató látogatást. Jöjjön, aminek jönnie kell, és jöjjön aki jönni akar. Ráadásul a Mozgalomban is többeknél félreértést szült a pártvezetők meghívási szándéka, és annak látszatát is el szeretném kerülni, hogy az OGYM a minimálkonszenzuson kívül bármi más kapcsolatot keresne politikai szervezetekkel. Szóval jó ez így, ahogy van: Karácsony Gergely, Demszky Gábor fogta magát, és eljött hozzánk, mi ott vagyunk, aztán majd meglátjuk, hogyan folytatódik ez a sor, nem erőltetjük.


Szintén félreértést okozhat, ezért tisztázom: minden kritikánk ellenére mi nem keverjük össze, hogy melyik politikai erő mekkora kárt okozott az Országnak. A politikai hitelesség, a közéleti erkölcs lezüllesztésében részt vett az elmúlt két évtizedben minden hatalomban lévő politikai párt, de a demokráciához való viszonyukban döntő a különbség. Minden hibájuk ellenére azért a baloldali és liberális politikai erők egy percig nem indultak meg a demokrácia ellen, míg a Fidesz egyenesen háborút folytat annak alapelemeivel, a Jobbik meg nettó kijelentte, hogy nem demokrata. Így aztán nem okoz gondot nekünk, hogy éles cezúrát teremtsünk az egyes politikai erők között, és ezt a gyakorlatban is jelezzük. Mi magunk nem indulunk választásokon, nem ez a célunk és nem is lesz az, míg Orbán hatalomban van, de azért le kell szögeznünk: minden választáson, így az éppen következő önkormányzatin is a választáson való részvételt és a demokrata ellenzék jelöltjeinek támogatását javasoljuk. Pártokra ezt nem bontjuk le, semlegesek vagyunk e tekintetben, mintahogy a választókat sem kategorizáljuk jobb és baloldaliakra, csak demokratákra, és autokratákra. És mi demokraták vagyunk, mindahányan, és minden demokratát támogatunk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


30 megjegyzés:

  1. Nem válaszoltál az előbb leírtakra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden kommentet elolvasok, de csak olyanra válaszolok, ami korábban nem leírt dolgokat talál meg, és amire van időm meg energiám :) Augusztus 8. óta Kossuth téren vagyunk, pont ugyanott és pont ugyanúgy a nap 24 órájában.

      Törlés
  2. Szerintem nemvolt jó a szombati szervezés kellettek volna önkéntesek akik tájékoztatták volna az érdeklődőket,hogy hol vagytok!Lehet nem én voltam az egyetlen aki nem talált rátok! Vagy illegalitásba vonultatok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bene Sándorné, nekem több időm van, mint Gábornak, igy leírom Neked, amit már a csoportban is leírtam: Legegyszerűbb a PARLAMENT FŐBEJÁRATÁT keresni, asszem ez nem nagy ügy!!! Ha ott sem látja meg valaki az Erődöt (OGYM sátor), annak nem lehet tovább segíteni! Köszönöm, hogy elolvastad!

      Törlés
  3. Attól pegig ne legyél elájulva, hogy levitézlett politikusok felkeresnek ! érezzék Ők megtiszteltetve általad! Ne bízz bennük ,már bizonyítottak!Készűlj a békére de tartsd szárazon a puskaport! És ezeket segítő szándékkal írom! Érted haragszom nem ellened!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sem Karácsonyt, sem Demszkyt nem tartom levitézlettnek, utóbbi 5-szöri újraválasztással a legsikeresebb magyar liberális politikus :)

      Törlés
    2. Sándorné Bene, remélem a Te értékrendedben is Karácsony Gergely és Demszky Gábor DEMOKRATA, mert amennyiben nem, akkor nincs miről beszélni. Sajnálom.

      Törlés
  4. Amint már az imént is mondtam! Én szóltam! UFF!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán, ha a meglátásaidat pontosíthatom:
      - Nem az OGYM-en múlik, hogy az ellenzéki tömeg/civilek az éppen legmegfelelőbb helyen, a Kossuth téren tartsák meg a tüntetéseiket. Mert ha oda szerveznék azokat, akkor ma már éppen a hatalom központjában ezres nagyságrendben lennének a rendszer ellen tiltakozók!
      - Senki nem akadályozza meg a demokratákat abban, így a pártokat sem, hogy velünk együtt a megfelelő helyen tegyenek az orbáni-diktatúra ellen.

      Törlés
    2. Egyfolytábn azon gondolkozom, mi lehet az oka, hogy nem igy teszik. Részemről csak ostobaságnak tartom de lehet, hogy önprofillirozás , a célok teljes szemelőlvesztése, tüntetni egy kicsit, ezzel megnyugtatva a lelkiismeretet nagyobb szerepet játszik. Ezt tartom a legsajnálatosabbnak az egész történésben..ehhez csak hozzájárulnak a pártok....

      Törlés
  5. Jó reggelt! Sajnálom, szakad az eső:( Ez bizony csak a legmerészebbeket viszi ki a térre. Nem elég a narancsnyikok erőfölénye, még az eső is....:( Csodálom amit tesztek, sok erőt hozzá nektek. Gratulálok a vendégekhez, még akkor is, ha van aki ezt lebecsüli!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat én nem becsülöm le egyik politikust sem, de elájulva sem vagyok tőlük!

      Törlés
  6. Kedves Bene Sándorné! bizonyára hiányos a felkészültségünk.. mert nem áll minden sarkon (a Jászai tértől) valaki karszalaggal vagy táblával.. Így egy kis útbaigazítás a megközelítéshez: Ha a Metró Kossuth-téri állomásából kijössz, egyenesen át a zebrán és elindulsz a Parlament felé a Kossuth téren vezető gyalogúton (a féligkész 56-os lejárója mellett), kb 150 méter megtétele után előtted van a fehér sátor, oldalán nagyméretű OGYM betűkkel (a blogban többször szerepelt már, nem lehet eltéveszteni).. Vagy a Jászai Mari tértől induló villamos Kossuth téri első megállójánál leszállsz, s megcélzod a Parlament kupoláját, s abba az irányba indulhatsz el (a virágágyásokat azért célszerű kikerülni, de az irányjelző elég nagy, látható..) - és akkor is eljutsz a fehér (igaz, abból az irányból van egy sötétebb, ha jól emlékszem kék, de kisebb!!) sátorig.. Mellette 2 nagyobb tujafa is van nagy cserépben, közel-távol nincs más fa a barátságos térátrendezés óta, az sem téveszthető össze.. A sátorok mellett asztalok is szoktak állni meg székek (ha zuhog, talán nem..). Ha esetleg nagyon rövidlátó lennél (a volt feleségem sem látott 30 méteren túl), utcai szemüveget érdemes hozni.. Az éppen ottlévő ügyelet mindenkit szeretettel vár a nap 24 órájában.. Gábor sajnos gyakran nincs ott.. ha vele szeretnél beszélni, várnod kell.. Remélem, így már menni fog.. Üdv/István

    VálaszTörlés
  7. Az OGYM-sátrat még a külföldiek is megtalálják kedves Bene Sándorné, és nyelv ismerete nélkül is :)) Honfitársaink így Ön is csak akkor nem veszi észre ha nem akarja :)

    VálaszTörlés
  8. Jó reggelt Gábor, Jó reggelt Erőd védői!
    Tegnap este az eső ellenére megint egy jó hangulatú Seregszemlénk volt. Egy kicsit elkésve, de jó páran megérkeztek a Városház utcából. Aggódva kémleltük a felhőket felettűnk készenlétbe tartva az ernyőket. Az ég kegyes volt, csak az utolsó pár perceben kezdett rá az eső. Siratta azokat akik nem tudtak eljönni a Tér közepén álló Demokrácia Erődhöz. Bence Sándornénak üzenem, hogy elég feltűnő és látható helyen vagyunk már több mint 1 hónapja. Csak a mosolygós embereket kell keresni és máris megérkezel az Erődhöz. De szívesen útbaigazítanak az ott posztoló rendőrök, akik vigyáznak ránk.
    Hajrá Magyarok, Hajrá O.GY.M.
    Vivát Köztársaság!

    VálaszTörlés
  9. Úgylászik nem egy nyelven beszélünk.! Én nem a sátorról beszéltem, hanem a gyűlésről! A sátrat én is könnyen megtaláltam, de mivel arról volt szó,hogy nagygyűlés lesz , többenis fel fognak szőlalni, Tuareg felolvassa a győztes pályaművet stb..Tehát én nem a sátrat, hanem az összegyűlt embereket kerestem, sajnos hiába!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sándorné Bene!
      Szóval a sátrat megtaláltad,és ott voltál. És ha ott voltál beszéltél-e valakivel? Mert az állandó ügyelet a nap 24 órájában ott található.És ha már félreértettél valamit talán meg is kérdezhettél volna valakit. Szóval nem tudom miért van olyan érzésem,hogy egy kicsit mellébeszélsz.Nem bántani akarlak,de a semmihez túl sokat szóltál hozzá.Pedig a képlet végtelen egyszerű.Oda megyek a sátorhoz,sziasztok ez ,és ez vagyok,érdekel amit csináltok mondjatok róla valamit. Hidd el akik ott vannak szeretettel fogadnak,egy kávával is megkínálnak,és elmondják,hogy mi a célunk,és mikor lesz a "nagy gyűlés" !
      Szóval van egy rossz érzésem,hogy nem azt írod amit gondolsz,és még azt sem egyenesen. Tehát én azt gondolom,hogy trollkodsz. De ha tévednék akkor elnézést!

      Törlés
  10. Én nem rossz szándékkal mondtam amit mondtam, de valóban úgy gondolom,hogy egy kis útbaigazítás elkelt volna!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bene Sándorné! Nem lehet, hogy rossz időpontban jöttél? Tegnap volt ugyanis az első alkalom, hogy a szokásos este 7 helyett korábban, délután 5 órakor kezdődött a seregszemle.
      A sátor viszont ott volt és van, ahova be lehet térni és információt kapni. Olyan sík-sivár a tér, hogy azt nem lehet nem észrevenni útba igazítás nélkül is. A "nagy gyűlés" pedig ma még csak 150-160 embert jelent, hiszen a látogatottság a nap 24 órájában oszlik el. Nem látványos... talán majd az lesz, ha többen rájönnek, milyen kiváló alkalom ez egy-egy elszigetelt tüntetés mellett/helyett az ország legláthatóbb terén.

      Törlés
  11. Azért nem kell mindjárt a fehér botot felajánlani!

    VálaszTörlés
  12. Látjátok ilyen egyszerű dologban is milyen könnyen félreértjük egymást!

    VálaszTörlés
  13. Na de annyi baj legyen! Tévedni emberi dolog, mondta sündisznó és lemászott a gyökérkeféről! De a szerelem mindent legyőz,mondta és visszamászott!

    VálaszTörlés
  14. Sándorné Bene Örülök és értékelem, hogy humorosam zártad! :)

    VálaszTörlés
  15. Hát ez a párbeszéd "Bene Sándorné és a többiek" között magasröptű és lélekemelő volt.
    Ennyi időráfordítással valami érdemit is lehetett volna mondani.
    Nekem a kedvencem a 10:32-kor bedobott szakállas vicc volt. Ez már csak azért is érdekes, mert a múltat idézi. Ma már ugyanis divatjamúlt a gyökérkefe. Ezt is - mint sok miden mást, már régen kiváltotta a kemény műanyag. Ezt csak az aktualizálás miatt mondom.

    A Demszky látogatáshoz röviden. Meglepett ez a gesztus, de azonnal megértettem. Demszky ma már nem pártpolitikus, nem köti semmiféle szabály, szabadon jár kel és érdeklődik.
    Teszi ezt azért is, mert ő még egy azok közül, akiknek létező illegális ellenállási múltja van. A múlt rendszerben a "földalatti" mozgalom szervezésében vett részt és terjesztette a szamizdat-írásokat. Valószínüleg a természetes kíváncsiság hajtotta a sátorhoz, kíváncsi volt hogy a mai fiatalok ezt hogyan is tervezik csinálni.
    Talán lehetett volna tanácsot is kérni tőle, biztosan szívesen a rendelkezésetekre áll.
    No, de ezt soha sem késő meglépni!

    VálaszTörlés
  16. Kiképzőtábor...:D Inkább nyugdíjas teadélután.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A téren minden korosztály meg található.Nagyon sokunknak még sok év van a nyugdijig,
      A legfiatalabb - ha jól tudom - 2 éves. Anyukával szoktak ott lenni.
      A lányom se nyugdijas még, az unokámról nem is beszélve:)

      Törlés
  17. Picit olyan Hyde Park feelingje kezd lenni az egésznek..:D

    VálaszTörlés