2016. január 14., csütörtök

Március 1. Kossuth tér. Orbánbuktatásig.

Nincs itt mit továbbragozni. A Terror Törvényét megszavazza majd szépen a parlamenti bábszínház, onnantól már totális diktatúra van. Aki belenyugszik, tegye, a bátrak, és fölébredtek pedig ellene mennek. Ha elegen, akkor vége a Felcsútinak.




Az utolsó lépést teszi meg az Orbán Rezsim, hogy a csendes diktatúrát nyíltra, az egzisztenciális fenyegetést, gazdasági függést szabad és törvényesített állami erőszakra változtassa. Aki ezt hagyja, magára vessen. Én nem hagyom, mi nem hagyjuk, az biztos. Nem azért harcolunk jóideje, Narancsok és kollaboránsaik mindenoldali össztüzében, hogy ne vállaljuk be a végső ütközetet. Ha másért nem, hát a lelkiismeretünkért. A becsületünkért. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, Európa ezen részén nem lehet tartósan totális diktatúrát fönntartani, el fogja söpörni ezt a Diktátort is Valami. És mikor ez megtörténik, akkor egyszercsak igazságot szolgáltat majd a jövő mindazoknak, akik harcoltak az önkény ellen, és azoknak is, akik közreműködtek benne, bárminek is álcázva magukat. Ha pedig elegen leszünk, akkor mi magunk leszünk az a Valami, ami elsöpri az egész szemét rablóbandát, meg a mindenféle klienseit is.


Miért március 1.? Rajtunk nem múlik, Csapatunk 9 hónapot töltött éjjel-nappal, télen-nyáron a Kossuth téren. De megtapasztaltuk: az emberek eltökéltségét erősen lohasztja a hideg. És mi nem egy tüntetésre megyünk ki, hogy aztán hazamenjünk. NEM. Mi addig megyünk ki, amíg Orbánt a Bandájával el nem takarítjuk. VÉGLEG. És éjszaka hideg van, több éjszaka meg még hidegebb. Szóval megvárjuk március 1-et. Mert kevés eltökélt embernél jobb a SOK eltökélt ember. A Terror Törvényét elfogadják, megy majd a műbalhé, tiltakozó sajtónyilatkozatok, duma, cikkek, sok. Minek? A dumából épp elég volt az elmúlt 2 év. Akadálytalanul, parlamenti kollaborációval csináltak meg MINDENT Orbánék, amit csak akartak. És ezen föl is bátorodtak. Egy létező ellenzék esetén, amelyik nem a fészbukon ad ki közleményeket, hanem UTCÁRA hívja a híveit, és ott is marad, amíg csak kell, és teszi, amit lehet - és SOKMINDENT lehet, ha AKARJÁK -, ilyen mély szintig nem jutottunk volna el. De már itt vagyunk. És ha rajtam, rajtunk múlik, ez itt valóban a végpont lesz. A Rezsimé.


Valami lesz, ezt írtam pár napja. És azóta méginkább van Valami. Rengeteg a visszajelzés, még az is lehet, hogy március 1-én, a Kossuth téren TÖRTÉNELMET írunk. Sok a forradalmi gócpont, útlezárások, egészségügy, oktatásügy, éhezés, végtelenségig lehetne sorolni, mi mindent tettek tönkre ezek a szarháziak. De nem kell. MINDENT. Az Országot magát. És vagy visszavesszük tőlük, vagy az Övék marad, és demokratának itt helye nem lesz. Bátorság, TETTEK nélkül nincs jövő. A szövegek ideje lejárt, a Terror Törvénye újraírja társadalmunk viselkedési normáit. Tudjuk, hogy Orbánék mivé akarják változtatni a Hazánkat, nem szégyenlősek azt nyíltan megmutatni. De azt is tudjuk, hogy mi mivé szeretnénk változtatni. Európai demokráciává, ahol soha többé nem kerül semilyen méretű parlamenti többség kezébe a többi hatalmi ág. Népszavazáshoz kötött Alkotmány, abban garantált bírói, ügyészi, rendőri, médiafüggetlenség. Röviden: IGAZI RENDSZERVÁLTÁS. Ki kell vágni a mindenhová benyomult politikát, a magánéletünk intimitásából, az igazságszolgáltatásból, a médiából, gazdaságból, oktatásból, egészségügyből. Mindenhonnan, mert mindent eluralt már.


Igen, szembemenni az önkényuralommal, kockázatos dolog. Nagyonis. De nincs B-verzió. Nincs rövidebb út az erdőn át. Vagy kimész magadért, a Hazádért, és megteszed, amit meg lehet tenned, vagy inkább MEG KELL TENNED, vagy elveszted a panaszkodás jogát is. A Hatalom erőszakszervei is emberekből állnak, és tudnak számolni. Keveseket el lehet takarítani, sokakat nem. Lehet a tömegbe is lőni, igen, de aztán lehet utána futva menekülni az első lámpaoszlopig. Ismerjük a történelmet, minden hatásnak van ellenhatása, és minél durvább az adjonisten, annál keményebb a fogadjisten is. Megpróbáltak forradalmakat karhatalommal elnyomni, Romániától Egyiptomon át Ukrajnáig. Aztán menekültek a parancskiadók. Aztán nem volt hová menekülniük, a többit már ismerjük a TÖRTÉNELEMBŐL. Nem oly egyszerű ám lőni, de még a parancsot kiadni sem. Az ugyanis egy életre szóló döntés. Vagy még pontosabban: életre-halálra. A Terror Törvénye létrehozza a totális diktatúrát. De CSAK RAJTUNK múlik, hogy az azt elsöprő erőt is megteremtse. Mi megcsiholjuk a SZIKRÁT. Hogy belobban-e, kiderül ott. Március 1-én, a Kossuth téren.

Orbánbuktatásig. 


15 megjegyzés:

  1. Kossuth tér, hiába az átalakítás, hiába a nép kizárásának szándéka. Lehet, hogy megint történelmi gócpont lesz az országban. Hosszú próbálkozás lesz, de sikerülnie kell, mert az ország kivérzik. Nem a kirakatokat kell nézni, be kell menni a boltokba és ott kiderül a kirakat hamis. A parlamenti ellenzék megint csendbe marad, vagy megérzi a sorsfordító szelet és végre magába száll. Nem tudom, de Én ott leszek, mert ezt kötelességnek érzem a becsületem és önbecslésem miatt!

    VálaszTörlés
  2. Nekem csak három kérdésem van, mert én már csak ilyen vagyok.
    1. Mit csinálsz, ha pártok és híveik is ott lesznek a saját jelvényeikkel?
    2. Mi lesz, ha valamelyik politikus átveszi tőled a vezér szerepet? Beállsz mögé?
    3. Mit teszel, ha ez a politikus Gyurcsány Ferenc lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Bárki jöhet
      2. A ki van ki előtt tipikus DK kérdés, mint a vezérhit is. Aki ott lesz, ott lesz, egy feltétellel: aki UTCÁN van, az NINCS a parlamentben.
      3. A második kérsében erre is ott a válasz.

      Törlés
    2. ..aki ott lesz az változást akar,aki ott lesz az egyet akar mint 1956 okt.23án különböző társadalmi rétegek,különböző nézetek voltak akkor is de akkor is most is egyet akar a NÉP, Demokratikus társadalmat amiben minden Magyar Emberhez méltó életet élhessen Hazájában!!Az akkori rákosi rendszer is, a mostani orbán rendszere is szemben ment a NÉP-pel,,ezek nem virágzó Országot akartak ,hanem megosztott ,kisemmizett Embereket ,nyomor Országát..,itt tartunk most ,s ezért kell a NÉP-nek ismét kezében venni a Hatalmat ,mert a megbízottjai-rákosi,orbán-- vissza éltek a hatalmukkal a kapott lehetőséggel,s hogy nyomatékot adjon ennek a NÉP oda kell menni az Országház elé s világgá kürtölni elég volt az orbán rendszeréből ,s addig maradni míg megértik ,mint 1956 okt 23 án tették a HŐS elődeink kiharcolták a Szabadságot a Demokráciát !!

      Törlés
  3. Itt csak a nép lehet az ellenzék és nem a politikusok.Különben megette a fene az egészet.

    VálaszTörlés
  4. A politika egy gusztustalan dolog, sajnos kevés a tisztességes politikus, nem csak hazánkban Európában is ,nem beszélve a tengerentúlról.Ez ennek a világrendszernek a rákfenéje, de nem ismerek olyan országot ahol nem a politikusok irányítanak.az egész világunk a pénzről és a mérhetetlen kapzsiságról szól sajnos.Ezen kellene változtatni ,csak ha valakinek legyen az bár ki , hatalom lesz a kezében, rögtön megváltozik.Nem nagyon van alternatíva.A demokráciát pedig el kell felejteni mert csak a mesében van.Az egész vilàgrendszert kellene megváltoztatni, hogy igazságosabb világban éljün, ez pedig nem egyszerű.A pénz irányít mindent sajnos és könyörtelenül. Bankok, pénzemberek.A többi csak blabla.Ja és kinél van a rengeteg pénz?...na itt kellene keménynek lenni, hogy kis változás legyen.
    Tisztelettel , György

    VálaszTörlés
  5. AKI MEG AKARJA A PROBLÉMÁT OLDANI ----> MÓDSZERT KERESGÉL

    AKI NEM AZ -----> KIFOGÁSOKAT

    VálaszTörlés
  6. Ugyanaz lesz a gond, mint az OGYM demonstrációnál. Új rendszert pénz nélkül nem lehet létrehozni. Az a rendszer, amit Te újra meg újra felvázolsz, nagyon erős háttértámogatás és tőke nélkül utópia. Az, hogy a blogodon "sokan" visszajeleznek, az az ország léptékében nulla. Evvel csak egyet fogsz elérni: letartóztatnak, és kivonnak a forgalomból. Neked magyarázzam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem a blogomon jeleznek sokan vissza. :) A többit meg meglátjuk március 1-én, magam is sok mindnet leszűrtem, miért nem ment akkor. Nem a pénz hiányzott. ;)

      Törlés
    2. Sajnos a "smile" nem oldja meg az alapvető problémát. Pénz és szervezet nélkül kudarcra van ítélve bármilyen nemes kezdeményezés. És sajnos mögötted egyik sincs, és ráadásul esélyed sincs arra, hogy legyen. Nem vonom kétségbe a szándékod tisztaságát, de én sajnos realista vagyok, kinőttem az utópiák világaból.

      Törlés
    3. Szerintem Te DK-s kamunick vagy, nem realista :D

      Törlés
    4. Nem a pénz, nem a szervezet hiányzik, hanem a tömeg, amit ha érzékel a hatalom és megtapasztal a rendőr --miközben oszlatásra utasítják-- akinek oda szólnak, hogy érted is itt vagyunk és ettől felismeri, hogy kire mire kell hallgatnia és jön a hír, hogy traktorok, munkagépek közelednek, amik a TEK BTR-ét a falhoz nyomják, felborítják vagy a Dunába tolják, a Cinege utcai ingatlant meg az utcáról lebontják.....
      A hatalom gőzerővel munkálkodik a cérna elszakításán.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Nos látod, rögtön a valódi identitásoddal jöttél. Helyes. Tudod, tele van kamunickekkel a falam, nem véletlenül megyünk előmoderációval. :)

      Törlés
  7. UGY LÁTOM HOGY AZ UTOLSO PERCIG VÁRTÁL SOKAN VÁRUNK EGY NORMÁLIS EMBERE AKI ÖSZE RÁNTJA ESZT A GYÁVA NÉPET !!!ITT MINDENKI JAJGAT KIVÁNCSI VAGYOK HOGY KI ÁLL KI A VÉLEMÉNYE MELET !!!KÖSZÖNÖM NEKED TISZTELÖD "nagymama"!!!!!!!

    VálaszTörlés