2015. november 7., szombat

Végtisztességtelenség

Göncz Árpád temetése méltó volt ahhoz a parlamenti csőcselékhez, amelyik magát politikai elitnek nevezi, csak épp Göncz Árpádhoz nem. Persze Elnökünk simán kibírja ezt, sőt jót mosolyogna: az Államférfi attól válik azzá, hogy még halálában is képes megmutatni, mitől döglődik az Ország.




Ötven év múlva - az már csaknem történelmi távlat - el fog válni a szar a májtól. Göncz Öröksége ragyogni fog, azok a politikai guruk, akik meg a temetésen ugyanolyan egységesen halottgyaláztak, mint ahogy a Parlamentben teszik ezt naponta demokráciánk maradékával, mennek az emlékezet szemétkosarába. Orbán, Áder, Polt, Pintér, Boross, Tarlós, Schmitt, a Diktatúra szimbolikus figurái temették a Demokratát, a parlamenti műellenzék szokásos együttsunnyogása közepette. Összenő, ami összetartozik, és Elnökünk ezt mindennél jobban megmutatta, bármily szomorú alkalomból is tette ezt. Bármelyik a tegnap megjelent hivatásos fehérgalléros csőcselékből a fél karját odaadta volna, ha beszédet mondhat a Nagy Ember temetésén. Csakhát nem mondhatott. Mert a Halott olyanokat választott, akiket önmagához méltónak tartott, nem ezeket a sötét figurákat. Kínos is, ahogy a nem fölkértek valahogy próbálják magukat ráragasztani szerencsétlen Gönczre: agybafőbe mutogatják önmagukat mindenféle élethelyzetekben, mikor épp véletlenül az Elnök mellé kerülhettek. Nyugi Srácok, attól még hogy megpróbáljátok megmászni, nem váltok Himalájává.


Az Átlagembereket, akik ott voltak, nem csesztetem: Ők az Embert mentek búcsúztatni, jól tették. De a politikai részleg az bizony pontosan tudta miben vesz részt. Halottgyalázásnak hívják az olyat, mikor pont az ellenkezője történik, mint amire a Temetendő rászolgált. Egy Ember, egy Államférfi, aki egész életében a Köztársaságért küzdött, azért siralomházban ült, az bizony forog a sírjában, ha egy Diktátor és annak mindenoldali csicskái és kollaboránsai bűzlenek a sírja körül. Akik egyébként csendben összehajolva együttes erővel ráveszik a Halott által fölkért politikai szónokot, Mécs Imrét, hogy ne azt tegye, amire az Elnök fölkérte, hanem azt, amit ez a Csőcselék akar. Közben már a leggusztustalanabb érvekkel jönnek mindenfelé, amit ha józan kívülálló olvas, el sem hiszi, hogy akik mondják, azok temetni mennek, és nem gyalázni. Egyszerűen megpróbálják az Elnököt lerángatni a saját szintjükre, olyasmiket sugallva, mintha nem tudta volna, hogy kit és miért kér föl, hogy elbúcsúztassa. Nem Kispajtások, Göncz szellemi nagysága bőven elég volt ahhoz is, hogy tudja, kicsoda az, aki szólni fog, és mit fog mondani. Az, hogy utólag cenzúrázzátok Mécs Imre szövegét, az pontosan megmutatja, mitől volt Göncz az, Aki, és mitől vagytok Ti mind azok, Amik.


A temetésként aposztrofált halottgyalázás előtt jeleztem: ha van 200 Hazafi, aki segít, akkor nem engedjük meg, hogy a Diktátor meg Bandája jelenlétével leköphesse az Államférfit. A neten mindenfelé rengetegen jelezték egyetértésüket a legkülönbözőbb formákban, aztán a sokezer szolidárisból a terepre már csak tucatnyian maradtunk. Ez meg kevés minden bejárat blokkolásához, úgyhogy az akciót lefújtam, nem vezetem soha csatába az ellenállókat, ha nincs reális esély a cél eléréséhez. Így aztán persze a Diktátor seregnyi TEK legénnyel körbevéve magánemberkedhetett, a szintén "magánember" Ádert egyenesen az első sorba ültették, bravó, gondolom minden magánember oda ülhetett volna, ha akar. Ja, mégsem. Tehát akkor a családnak is sikerült szépen asszisztálnia, hogy Orbán, és ne Göncz akarata teljesüljön a temetésen. Merthogy egyébként pont ezért tart itt az Ország. Mert mindig Orbán akarata teljesül. És ehhez soha nem kell más, mint kellő mélységű erkölcsi posvány az "ellenzékiek" részéről.


Az most is megvolt, sőt most volt meg igazán. A leggyönyörűbb példány az volt, mikor a DK nevű valami nyilatkozatot adott ki, melyben elhatárolódik mindenfajta, a temetés nyugalmát megzavaró ellenzéki akciótól. Tipikus. Ugyanezt csinálták, mikor a tüntetési hullám volt múlt évben: csak nehogy valami baj legyen, még a végén Forradalom lesz, az meg eltakaríthatja a mindenoldali parlamenti szemetet. Hát nem gyönyörű? Nem Orbánék rettegnek jobban a Népharagtól, hanem a DK. Önkéntes Orbántestőrség. Aztán az igazán szép pillanat az volt, amikor fehéren-feketén bebizonyosodott, amiről egyre többen egyre többet írunk: az összenő ami összetartozik igazsága. A Diktatúra két vezető Narancssajtója: a Pestisrácok, meg a Heti Válasz közölte a DK kiadott nyilatkozatát, mint követendő példát. Ellentétben persze a gonosz Tuareggel, aki meg mindenféle zavarokat akar kelteni. Köszönöm. Köszönöm a DK-nak, hogy ily szinten megmutatta igazi arcát - vagy inkább annak teljes elvesztését - és a Narancssajtónak, hogy ebben segédkezett. Csaxólok: Orbán hadat üzent az Országnak, aki ilyenkor békés belenyugvásra szólít föl, az a Diktátor hatalmát védi, és az Ő akaratának teljesülését segíti elő.


De mondom, visszatérve az elejére: elvált a szar a májtól, köszönhetően Göncz Árpádnak, akinek halála is olyan dolgokat mutatott meg, mint amiket életében is fontosnak tartott tisztázni. Van egy parlamentben összenőtt csőcselék, mindannyian különböző módokon és feladatokkal a Diktátor hatalmának stabilizálását szolgálják. Van sokezer ember, akinek már a töke tele, hogy Orbán azt csinál, amit akar, de még nincs bátorságuk emiatt aktívan ellenállni. A valódi, nem takonygerincű, elvi-erkölcsi alapú ellenzékiek feladata meg adott: felbátorítani mindazokat, akik ma még nem azok. Felvállalni Göncz Árpád örökségét: az egyenes gerincű, értékelvű, a Diktátort elűzni, nem pedig sunyin kiszolgálni akaró őszinte politikát. Mert ezen a temetésnek nevezett halottgyalázáson tegnap megpróbálták eltemetni Elnökünk politikai örökségét is, ezzel pedig magát a Köztársaság eszméjét. Nem sikerült, Szarháziak, pedig Ti aztán szokás szerint gátlástalanul mindent megtettetek ezért. Mindezeknek megfelelően megrendezzük Elnökünk szellemi újratemetését jövő szombaton. Parlamenti Csőcseléktől, sunyi sírraköpőktől mentesen. És visszük tovább Göncz Árpád örökségét, ha már Nektek nem kellett.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


12 megjegyzés:

  1. Emlékezz a szavaimra 14-én, megint csak párszor 10 ember fog megjelenni..... s megint megy majd röhögés és gúnyolódás...... !
    Hogy egy klasszikust idézzek és pontosan: csaxóltam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az kevéssé érdekel, azok sokkal inkább, akik ott lesznek.

      Törlés
  2. Nem akarlak elkeseríteni, de belőlük nem lesz tömeg soha. Ettől függetlenül csináld, ha akarod! Én biztos nem tenném.

    VálaszTörlés
  3. Asszem, te Áerbibácsi végakaratából pont a lényeget nemértetted.. Ha értetted volna, nem próbálsz szelektálni résztvevőket. Magánemberként mindenki oda megy, ahova akar.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te meg injkább olvasd el, amit írok, próbáld megérteni, aztán rájössz, hogy ebben egyetértünk. Csakhát nem magánemberként mentek, mint az várható volt, és mint a valóság bebizonyította. :)

      Törlés
    2. Mi a manó! :)
      Thomas, Te olvastad? :)
      A végakarat közzétételét elvileg a temetés utánra ígérte a család.
      Az persze egész más helyzet, ha jó vagy a gondolatolvasásban. :)

      Törlés
    3. egy akt. min. elnök, és az akt. közt. elnök, még a wc re sem megy magánemberként... csak miután leköszönt..,

      Törlés
    4. Én tudom, de Ők azt mondták, és tudjuk, hogy sosem hazudnak ;)

      Törlés
  4. Arról nem beszél senki,hogy Göncz Árpád unokáját egyszer úgy említették,mint Benedek Márton,egyszer meg Galambos Mártonnak mondtak a szertartáson Kussolnak róla,pedig felkaptuk a fejünket! Hát csuda !

    VálaszTörlés
  5. Tuareg, igazad van, sokra mentél vele….
    Sokra mentünk vele, mert én sem mentem sehova, és nem azért mert ezeket a pofátlan mocskokat, szívesen nem penderítettem volna ki onnan. Nem azért, – és ezt te szépen sorjában leírtad, nem ismétlem – hanem azért, mert látva az előzményeket, aminek szerves része volt a DK üzenete is, hogy jelenleg, a nem csürhe, mert ahhoz, a saját szemszögükből nagyon is jól csinálják, elárulnak mindent, amit csak ellehet, csak nekik jó legyen. ÉS, ezt az emberi gyarlóságot Orbán nagyon jól tudja, mert ez az ő ellenzéke, az ő parlamentje, bírósága, ügyészsége, rendőrsége, mert ez az ő országa.
    DE, ez legyen az Ő mocskos játékuk.
    Nézzük, mi van velünk, kvázi ellenállókkal, akik ha kimennénk az összes tüntetésre, ha három fizetésük lenne, az is kevés lenne, a szabadidőnkről nem is beszélve. DE nem is méricskélné az ember ezt, ha előre, jól megszervezve, tiszta és világos céllal, azt mondanánk, úgy demokratikusan: hogy itt a vége, ennyi volt, vagy eltakarodtok a hatalomból, vagy kiseprünk onnan, nem demokratikusan! Ennek is van azért egy előzménye, ami kezdődött a Szolidaritás Mozgalommal és befejeződött az Operánál és azóta nem talál magára, nem kap lendületet a progresszió, a változást igénylők.
    Azóta voltak ugyan reménykeltő próbálkozások, ebből a szempontból jelentősnek tekinthető az Országgyűlése Mozgalom, egy pillanatra felvillant reményt mutatott a Lovas Zoliék, a Szolidaritás után újra melegített dekája is, de ezek, és sok kisebb hasonló fellángolások, társadalmi támogatás híján, sorra befulladtak. Ha valamit is szeretnénk elérni, először is ezeknek az okait, kell kutatnunk, és változtatnunk, ezután cselekednünk.
    Vagy várni a társadalmi robbanást, de akkor vér fog folyni...

    VálaszTörlés
  6. Aki nem a temetes miatt akart odamenni az kegyeletserto. Ezt az emberek nagy tobbsege meg is ertette, nem kellett a DK-nak elmagyarazni. Ezt egy kulturember 60-as IQ felett felfogta magatol is.Az emberek tobbsege igy dontott, tucatnyian pedig nem. Demokratakent el kell fogadnod a tobbseg donteset. Persze nagyon szurkolok, hogy a jovo heten, amikor ennek helye van akkor eleg sokan tamogassanak. Tegnap ennek nem volt helye.

    VálaszTörlés