2015. március 24., kedd

Családlátogatás a Tiltott Városban

Sokan tudják, sokan meg nem, úgyhogy mondom: a Tiltott Város az egyébként Kínában van, a mindenkori császárok és udvartartásuk számára fönntartott évezredes hely, oda halandó nem léphet be, de még csak be sem kukkanthat.




Kéthavonta lehet arról olvasni a sajtóban, hogy a TEK épp meghosszabbította Miviktorunk házi őrizetét, más dolog azonban valamiről ezt meg amazt hallani, mint megtapasztalni élőben. Úgyhogy Büki Zolinak, az útblokádok szervezőjének az az ötlete támadt, hogy le kéne tesztelni élesben is, mi a helyzet a magyar rögvalóság Tiltott Városában. Nálunk Cinege utcának hívják a helyet, ahová közember be sem léphet, ott lakik ugyanis a Felcsúti Fenomén. Egy pillanatra megállva: nem szokásom mások magánszférájába belemászni, még akkor sem, ha egyébként az illető közszereplő. Ám ugyanilyen fontosságú alapelv a kölcsönösségé: aki tiszteletben tartja a magánszférámat, az joggal számíthat arra, hogy én is az Övét. Csakhogy az elmúlt ötévnyi Narancséra másról nem szólt, mint a zsebünkben, lakásunkban, gondolatvilágunkban való kotorászásról, ha felsorolnám a konkrét döntéseiket ezügyben, olvashatatlanul hosszú lenne a blog. A diktatúrák szokása a Jó Állampolgárok nevelése: uniformizálás, megmondják mi a helyes, mi nem az, mit szabad, mit tilos. Ez pedig csak óvodában, meg alsó tagozatos általános iskolában okés, mert a gyereknek kell némi segítséget adni a világban való későbbi eligazodáshoz, de mikor ezt felnőtt emberekkel csinálják, na az bűzlik, de nagyon.


Szóval tulajdonképpen tegnap este csak annyit tettünk, hogy megpróbáltuk viszonozni Miviktorunk folyamatos családlátogatásait a mi otthonainkban, úgyhogy este 7-re szépen fölbuszoztunk húsz OGYM-es aktivistával a Cinege utcába. Az igazság az, hogy mozgalmárjaink nem épp a budai villanegyedből verbuválódtak, úgyhogy öt percet késtünk, de már maga a hegyvidéki út is egy élmény volt. Még a buszmegállóban vártunk és dumáltunk, mikor egy hölgy ránkszólt, hogy ne hangoskodjunk, mert nem illik. Jelzem, nem hangoskodtunk, beszélgettünk, az orgánumunkat a Cinege utcára tartogattuk, csakhát nyilvánvalóan zavarta a Narancshölgyet, hogy nem a kellő áhítattal beszéltünk a Félistenről. Nembaj röhögtünk egy jót, aztán fölszálltunk a buszra, na azokat a nézéseket kellett volna lefényképeznünk, amiket a budai polgároktól kaptunk, de persze nem tettük, ugyanis mi tiszteletben tartjuk a magánszférájukat. Megérkeztünk pár perccel hét után, Büki Zoli már a sajtót tájékoztatta, de nem a Cinege utcában: oda ugyanis nem engedték be, lejjebb, a Kútvölgyi úton, de azért az Orbánház hallótávolságán belül engedélyezték rendőrék a flashmobot. Ott volt a kezében az erről szóló határozat, megnéztem saját szemmel, mert hihetetlen volt: az indoklás ugyanis arról szólt, hogy azért nem lehet közelebb menni, mert akkor belátnánk az ott lakók udvaraiba, meg lakásaiba... No komment.


Erről ugrott be egyik mozgalmártársamnak a Tiltott Város párhuzama, és tényleg: magunkfajta pesti prolik nem emelhetik tekintetünket a Diktátor Szent Családjára. Ja, egyébként normál esetben a család is a magánszféra általunk megzavarni nem kívánt alapeleme, csakhát itt megint az a helyzet, hogy mind Lévai Anikó, mind Orbán Ráhel tett azért eleget, hogy egy percig se tudjuk tisztelni Őket. Najó, ott voltunk harmincan, ha már nem láthatjuk Őket, akkor legalább arról gondoskodtunk, hogy Ők hallhassanak minket. A domborzat egyébként a haverunk volt, mert konkrétan visszhangzott a kiabálásunk, meg a sípolásunk, látszott is, amint a házakban felgyúltak a villanyok, ahol meg már égtek, ott gyorsan lekapcsolták mindet, gondolom ment a kukucskálás. Jól kiorbántakarodjoztuk magunkat, Múzeumkertben tesztelt sípjaink sem halkultak le március 15 óta, most már tudják a Cinege utcaiak, hogy véget ért az egyoldalú cseszegetésünk: ha Ők az államgépezetet használva betolakodnak az otthonainkba, akkor számíthatnak arra, hogy mi is teszünk szívességi viszontlátogatást. Véget ért az a kényelmes időszak, mikor távolról, a hegyvidékről, biztonságos távolságból lehet megmondani nekünk, hogy mi a helyes, és mi nem az. Tessenek szólni a provokátorfigyelőknek, hogy a képeken olyanok találhatók, akik minden szempontból megfelelnek a kritériumaiknak...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


14 megjegyzés:

  1. Szép napot Kívánok!
    Tegnap este már végig szurkoltam a flasbmobot. Már akkor tudtam, hogy nem voltatok egy csendes halk szavú társaság. A sok "finom, úri" embernek meg gondolom tele szalad minden jóval a gatyójuk. Megszünt arra a pár órára a magánszférája.
    Jók voltatok és tudom lesztek még ennél jobbak is.
    Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!
    Hajrá MI!!!!

    VálaszTörlés
  2. Így kell ezt csinálni,hajrá Gábor!Hajrá Büki Zoli!

    VálaszTörlés
  3. Megint csak: Tisztelet a Bátraknak!
    Képzeljétek el, hogy ha minden képviselőnek időnként (mondjuk egy jelentősebb parlamenti szavazást követően) ugyan ezt kellene megtapasztalnia.
    A magánszféra szentsége mögé meg ne bújjon senki, mert annak kölcsönösségét Tuareg kiválóan ábrázolta a jelen posztjában.
    Az az igazság, hogy az országot irányító és a hatalommal kollaboráló politikai elit a visszahívhatatlanság meg a szabad mandátum intézménye mögé elég jól el tud bújni a választóik elől. Mert ugye az nyilvánvaló: mindkettőt ők találták ki és tartják fenn maguknak.
    Nem kéne hagyni!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a tüntetéshez és gratulálok a bejegyzéshez. Terjeszteni fogom

    VálaszTörlés
  5. Azt hiszem,hogy fel lehetne használni a lépéseinket példa mutatóként MERT csak látogattunk és nem lakoltattunk ki senkit, mint önök tisztességtelenül és törvény ellenesen, a sátrainkat!! DE számíthat rá,hogy ez nem végleges döntésünk!!!! Találkozunk még!!!

    VálaszTörlés
  6. Provokátoroknak LEHET Minősíteni minket,DE ragaszkodni fogunk hozzá,hogy amit el vettek tőlünk,azt maradéktalanul vissza vesszük, FŐLEG a SZABADSÁGUNKAT !!! Meg fogjuk teremteni a valódi DEMOKRÁCIÁT!!!!

    VálaszTörlés
  7. Nem lehet tiltott város, tiltott zóna, az ország a mienk! Az utca, a tér köz terület és nem magán ahova nem léphetünk, A rendőröknek csak akkor szólhatnak ha kopogtatás nélkül a lakásukba tolakodnátok.
    Amíg ilyen zsarnok , beteg elme van a hatalmon vigyázzatok magatokra!
    Szabadnak születtem és az is akarok maradni, senkinek nem engedem, hogy elvegyék bármilyen pozícióba is tornászta fel magát! Éljen a Magyar Szabadság, éljen a Haza!

    VálaszTörlés
  8. Ezt minden héten meg kpéne ismételni! Hadd fosson ez a "geci" (idézet S.M. ) mint Janibácsi szüretkor a musttól! :D

    VálaszTörlés
  9. Így kell ezt. A lakásukon kell elkapni a patkányokat.
    Ha nem megy bejelentve, akkor bejelentés nélkül.
    Legyünk mi okosabbak (ha már egyenlőre erősebbek nem tudunk lenni): https://www.youtube.com/watch?v=jW4I2jxea4g&index=4&list=PL6ZyS9Bk8idXTg1XW0FfqrcB7U2oWrPME

    Tisztelet és elismerés a cselekvőknek.

    Amíg ők hisztiznek a politikusok családja miatt, mi óvjuk a gyülekezési törvényt: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/photos/a.633542606671688.1073741828.626932930665989/1099310320094912/?type=1&theater

    HAjrá!

    VálaszTörlés
  10. Bátraké a szerencse! Ne legyen egy nyugodt percük sem, rettegjenek, hogy mi fog következni!

    VálaszTörlés
  11. Ha állandóan zaklatni fogjuk Őket, előbb-utóbb ki fog borulni a bili, főleg a NAGYVEZÍRNÉL!

    VálaszTörlés