2015. január 17., szombat

Összefogás vagy megsemmisülés

Egyszerűen ez a két opció van, aki mást mond, az nem érti, mi zajlik ebben az országban. Orbán bevándorlós dumája, a terrorveszélyre való hivatkozással országvédelmi terv bejelentése: a demokrácia maradékának fölszámolása folyik, aki most nem ébred föl, annak annyi.




Tegnap Lovas Zoltán, Iványi Gábor, Ferge Zsuzsa és Horváth András bejelentette, hogy Demokratikus Kerekasztalt kívánnak létrehozni. Helyes, támogatom, magam és az Ország Gyűlése Mozgalom nevében is. Támogatjuk először is azért, mert eleve a kezdetektől mindent támogatunk, ami az Orbán Rezsim eltávolítására irányul, és az europer alkotmányos jogállam helyreállítására. Másodszor azért, mert a bejelentők nem civil tüntetésszervezők és nem is pártvezérek, hanem elfogadott demokrata ellenzéki közszereplők: tán az Ő közvetítésükkel sikerül egy asztalhoz ültetni a látszólag ellenérdekű feleket. Harmadszor meg azért, mert saját sorsunkat nem kívánjuk másra testálni: az a mindenoldali elhallgatás, politikai és médiablokád, ami augusztus 8-i Kossuth téri kitelepülése óta az Ország Gyűlése Mozgalmat érte, azt nem kívánom senki másnak. Kibírtuk, kinőttük, most akár csinálhatnánk pont úgy Lovasékkal, a Demokratikus Kerekasztallal, mint amit velünk csinált nagyjából mindenki eddig: csak ez nem vezetne sehová, Orbánbuktatáshoz meg aztán biztos nem. Épp a Kerekasztal szervezőinek közéleti súlya miatt most üldögélnek telefüstölt szobákban civil és pártemberek, és vadul gondolkoznak: valamit mondani kell erre az ajánlatra.


És emlékezzünk csak 2012. október 23-ra, mikor Bajnai bejelentette, hogy akkor mostantól menjen mindenki együtt. Volt ehhez egy jó 60 ezres lelkes tömege, de az LMP, aztán az MSZP gyorsan bejelentette, hogy Ők akkor nem, köszi, így aztán a lehetséges széles demokratikus összefogás lendülete hónapok alatt szét is mállott. Ennek következményei aztán két évvel később, 2014-ben újabb Fidesznyik választási győzelemben öltöttek testet, és mégegyszer ilyet nem játszunk. Megvolt a sajtótájékoztató, lehet lapítani, hátha elmúlik a dolog, agyonhallgatni, hümmögni, igen, de csak akkor típusú feltételeket szabni, lehetőleg teljesíthetetleneket, hogy ne kelljen beállni. Mindezt lehet, Bajnai és az OGYM tapasztalatai alapján azt gondolom, páran épp erre készülnek, de ezt mégegyszer megcsinálni az Ország elleni bűn lenne, nem pedig taktikai hiba. Lovas Zoltán azt írta: ha lehetőséget kapnak arra, hogy tüntetéseken elmondják a mit és a hogyant, akkor azt örömmel fogadják. Van egy meghívásod ettől a pillanattól, Lovas Zoltán: január 24-én, a Kossuth téren, a Szövetség Napján Tiéd a mikrofon, és szabad a pálya. 


Minden szervezetnek megvannak a saját érdekei, ebben hiba nincs, ez így működik: minden vezetőnek kötelessége is legjobb tudása szerint azokat előnybe hozni, akik Őt támogatják. De a szervezeti érdek fölött ott áll a közösség érdeke, ami egy Orbán Rezsim esetében minden más érdeket fölülír. Aki most húzódozik, kifogásokat keres, teljesíthetetlen feltételeket szab, az rövidebb távon az Ország érdekét veszi semmibe, mert az Ország haldoklik. De hosszabb távon a saját szervezetét is rosszul képviseli: a Nép aligha lesz hálás később azoknak, akik mondvacsinált indokokkal nem voltak hajlandóak beállni a demokrata falanxba. Engem be lehet mutatni egyszerre Fidesz-, és Gyurcsánybérencnek, logikailag ugyan hibás konstrukció, dehát a zsigeri gyűlölet nem agykéregből megy, az is világos. De Lovas Zoltánt, Iványi Gábort, Ferge Zsuzsát, Horváth Andrást nehéz lesz lejáratni, bár biztos lesz, aki megpróbálja. Arra kérek minden civil mozgalmat, tüntetésszervezőt, hogy sorakozzunk föl a Demokratikus Kerekasztal mögé, adjuk meg időben azt a szükséges támogatást és terepsúlyt Nekik, amit megérdemelnek, és ami a tárgyalási pozíciójukat a szükséges mértékben megerősíti. Kétszer ad, ki gyorsan ad, hát akkor siessünk, mozgalmárok. Tiéd a mikrofon, Lovas Zoltán, várunk január 24-én a Kossuth téren, a Szövetség Napján.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!











34 megjegyzés:

  1. Gratulálok az éleslátásodhoz! Nagyon jól látod a helyzetet! KÁR, HOGY CSAK 1 VAN BELŐLED!

    VálaszTörlés
  2. Nem értem ,hogy az ellenzéki pártok miért lapítanak, mint az a bizonyos sz... a fűben?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó kérdés, tényleg lapítanak

      Törlés
    2. Nem látják a kikapart gesztenyét.Majd ha látják,lenne tülekedés.

      Törlés
  3. Szerintem ha most sem cselekednek helyesen, végképp elássák magukat! Már eddig is éppen eleget veszítettek a népszerűségükből, de ez végképp felteszi a koronát a viselkedésükre!

    VálaszTörlés
  4. Tény és fájdalom a többségnek szerintem is, az "eredmény"és helyzetértékelés.Hátha fiókba kerül az ellenzék pártjainál a külön politika, és az eredményesség érdekében megegyezésre jutnak,támogatják ténylegesen minden lehetséges fórumon az összefogást teljes mellszélességgel!
    Sok sikert a jelen orbáni éra elzavarásáig,és azon túl is az európai élet megvalósításáig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiváló kezdeményezés,a részükről ,a mi részünkről nem ki hagyható,a Gábor felhívása meg szerintem mindenkire kötelező lenne, HA valóban be látják,hogy hová jutottunk!!! Most NE találj kifogásokat!!!!!!

      Törlés
  5. Ezt nem fogják visszautasítani az ellenzéki pártok vezetői , mert egyszerűen visszautasíthatatlan. Ha mégis megtenné valamelyik, attól a szimpatizánsaik tömegével elfordulnak. S ezt tudják, nem fogják megkockáztatni.

    VálaszTörlés
  6. Ennyi figyelemfelkeltés után, CSAK egy alternatíva van az pedig az ÖSSZEFOGÁS!!! NE legyél a saját ellenséged !!! És ha másét nem is,de fogadd el a NÉP kérését!!!

    VálaszTörlés
  7. Nem a pártok számítanak, hanem az egyes emberek. A sajtótájékoztatón is az hangzik el, hogy a lövészárkokból kell először kimászni - nos, ha még nem tűnt fel, demokráciában a lövészárok megfelelője éppen a pártosodás.

    Tuareg, köszönöm a hírt, és örülök, hogy támogatod őket. Ez ma sokkal többet ér, mt az én szimpátiám.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem az ellenzéki pártok nem lapítanak, gondoljunk csak Juhász Péterre, de minden nap megjelenik valamilyen kommunikációjuk. HA ezt tudatosan lenézzük, lapításnak vesszük, akkor saját magunk alatt vágjuk a fát. Ráadásul a tüntető civilek látványosan nem kérnek belőlük. No akkor most lapítanak, vagy lapítsanak?

    VálaszTörlés
  9. Nem nagyon értem, hogy miért nem értitek az ellenzéki pártok viselkedését! Ők éppen úgy gondolják, hogy csak akkor nem a "saját maguk ellenségei", ha nem tesznek semmit az összefogásért. Nekik így a jó, ahogy van, a jó zsíros képviselői fizetés 2018 tavaszáig. Hogy utána mi lesz, az még nagyon messze van. Miért mennének bele egy előrehozott kormány vagy parlamentváltásba? Hátha pont ők esnének ki a pixisből és fizetés nélkül maradnának. A haza mindenek előtt? Egy Schiffernek egy Tóbiásnak? Persze, hogy nem. Nem szentek, s annál inkább a saját zsebük felé fordul a kezük… :(

    VálaszTörlés
  10. Ezt mindenképpen támogatni kell.Talán ez egy utolsó lehetőség.

    VálaszTörlés
  11. ....jó lövészárkokból kell először kimászni ....
    média szereplőket is tessék szondáztatni a hova tartozásukról .. lássunk tisztán, ki hova áll
    nyilvános felkéréseket ! koncerteket - humort, látványt a Kossuth térre ...

    gáz van ...csak akkor jó ha a lista emberek ha civil kérdezők kérdéseire válaszolnak .. gyűjtődobozos hely-szini kérdéseket... /különben minek menjen ki a hidegbe ...
    tgm-stb nem épp látnivaló ezeket ... akit érdekel megnézte- a tv ben vagy online/
    tessék lejönni a fészröl .. ha ott elintézik minek menjen ki ?????

    én is értem őket ... Miért mennének bele egy előrehozott kormány vagy parlamentváltásba?
    sőt ahhoz szerintük úgyis megint majd ők kellenek ...

    VálaszTörlés
  12. igenis lapítanak .. attól még h nem kértek belőlük... viselkedhetnének pl civilként- állampolgárként ...
    sőt bombázhatnák a sajtót a még megmaradt jogaink épp aktuális paragrafusaival ,
    ellenőrizhetnék a feljelentéseket , stb

    VálaszTörlés
  13. Megtapasztaltam, hogy az igazán fontos dolgok hosszú vajjúdással és nehéz szüléssel jönnek létre. Ferge Zsuzsa az az asszony, akit a netadóval kapcsolatban egy kisebb tüntetésen látott szónokolni a fiam, a Blahán. A fiam 23 éves, azon kívül, hogy szavazott (többnyire a jobbikra), nem foglalkozott politikával. Nem hitte el, hogy a döntések a mi életünket határozzák meg, hogy Ő nem azért akar kimenni Dániában, mert az ország vezetői barmok gyülekezete. És aznap elkezdte elhinni, hogy nem kell, hogy így legyen. Hogy másoknak is pont úgy fáj, kinek ezért, kinek azért. Hogy sok-sok szemét, aljas húzása volt a kormánynak, gondosan csak egy-egy rétegbe rúgva bele. És már tudja azt is, hogy a kormánynak menni kell, vagy rabszolgaként élük, megdöglünk és köztemetőben végezzük.

    VálaszTörlés
  14. Gábor! Bizakodjál! Remélhetőleg felébred kábulatából ez a megvezetett nép. Egyre többen vagyunk, csak a fiatalok száma nem akar gyarapodni, pedig az ő jövőjük a tét.

    VálaszTörlés
  15. Ez egy nagy lehetőség.. és itt és nekünk nem a pártokkal meg másokkal kéne foglalkoznunk, hanem hogy MI, vagy méginkább a hozzászóló mit is akar/tud/hajlandó csinálni.. Mert könnyű újra nagy (és mérhetetlenül káros) nemzeti sportunkat felújítani: hogyan tudunk éles önkritikát megfogalmazni MINDENKI MÁS FELETT!!! Mindenki önmaga felett rendelkezik.. beleértve a pártokat, szervezeteket, stb... Magadról nyilatkozz.. mert másokat minősítgetve az összefogás lehetőségét rombolod!!

    VálaszTörlés
  16. Nekem személy szerint az összefogásból hiányzik egy megbízható gazdasági szakember.. aki képes akármilyen programot gazdasági szempontok figyelembevételével megtervezni és megvalósítani.

    VálaszTörlés
  17. Irok Jó ötleteid vannak! Igazad is van, látvány, humor, zene kell a térre. Rövid, frappáns hozzászólások, kérdések, a tömeg válaszadásával! S nem kell TGM, Gyurcsány, Bokros sem ....még. De kellenének szónokként felkészült/felkészített középiskolás diák,egyetemista, családanya, fizikai dolgozó, nagyszülő, esetleg pont itthon tartózkodó, de külföldi munkára kényszerült családfő,...stb. s igen, szólaljanak meg a DEKA-t létrehozók is, de mindenki röviden! Valahol olvastam, egy hozzászóló írta, hogy ne a Himnusszal zárjunk. Az maradjon az
    ünnepeké, a Szózattal együtt. Legyen a zene célzó, induló jellegű, ritmusú, könnyen megtanulható. Többen a "Kis ember, hát itt a vége..." c.dalt javasolták. Amíg nem lesz új, van elég ismert, ideillő száma Bródynak, Koncz Zsuzsának....stb. Lehet választani. Kevés az időnk. Minél tovább húzzuk, annál nehezebb lesz kirángatni az országot a bajból. S még egy! Az ellenzéki pártokra nekünk, tagoknak, szimpatizánsoknak kell nyomást gyakorolni, ha nem
    akarnak a DEKA-n részt venni, mozdulni. Mindenkinek arra, amelyiknek a támogatója. Tudjuk, hogy lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja ezt kéne ragozni...
      + heti két szabad mikrofon... kérdés és ötlet gyűjtésre

      már ha márciusra kell vmi, körmünkre égett

      Törlés
  18. Ha ez sem sikerül, akkor eláshatjuk magunkat! Akár élve is, nem kell megvárni a szociális temetést. És ha Lovas nem megy el 24.-én? Akkor mi lesz?

    VálaszTörlés
  19. Ez az ÚT! Izzik a vas dübörög a fújtató! Go-go-go!!! :)

    VálaszTörlés
  20. Ez most tetszik,egyet értek.Tényleg. Nem mint a bólogató kutya a kalaptartón.
    Azokból már elegem van, idegesítenek.

    VálaszTörlés
  21. Gábor, tetszik ez a higgadt és okos hangvétel, lehet, hogy ezt kellene inkább gyakorolni, mint a márciustizenötödikei proletárforradalmat... Az akciód nagyon jó, és örülök, hogy egyre több támogatód van, de csakis a demokratikus (és nem feltétlenül csak baloldali) közösségbe integrálódva viheted sikerre az OGYM-et. Ja, meg párttá kell alakulnotok és VidékMagyarországon is ki kell építenetek a hálózatotokat. Több óhajom momentán nincs. A vidéki zemberekől egyébként nem kell félni, tuareget még soha nem ettek, vagy ha mégis, nem izlett nekik olyan nagyon.

    VálaszTörlés
  22. A megjegyzésem megírtam, de eltünt. Ez is megerősít abban,hogy csak az e-mail cím kell nekik,és nem megbízhatóak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor bejelentkezek, és is egy pontot szoktam írni elsőre, mert az a bejegyzés eltűnik, és csak másodszorra sikerül mindig.

      Lehet, hogy Nálad is ez van. Nem tudom, hogy milyen operációs rendszert és böngészőt használsz, és hol vagy helyileg, én Kubuntu (Linux) op. rendszer, Firefox böngésző, és Albániából vagyok itt.

      De itt nem cenzúráznak, ettől ne félj, illetve volt már törölt hozzászólás, de az olyan tartalmú volt, és ott maradt a nyoma (most is ott van abban a topikban), hogy törölte Gábor, alatta meg Gábor írása, amiben megindokolta, hogy miért törölte.

      Szóval hidd el, ez egy tisztességes blog, és tisztességes kezdeményezés, Gáborék kitartásáról meg nem is beszélve.

      Törlés
  23. Összefogás vagy megsemmisülés ?

    igen ezek megsemmisülnek, nem a közérdeket szolgálják
    ...megvezetnek ideig óráig

    Nos úgy hallom, hogy egy blogban kvázi meg lettem szólítva, vegyek részt és beszéljek 24-i gyűléseteken. Megtisztelő ez a bizalom, de nem élhetek vele. Másnap, 25-én tartja a DEKA első, alakuló plenáris ülését, s ennek elsőbbsége kell legyen a számomra. Magyarán: 24-én egyszerűen nem fogok ráérni. ??????


    másnap meg összefogna azzal akit ő hív ... jelzem NÉP csak egy van... deka megméretett kevésnek találtatott mondhatni ... dekányi lett Lovas

    VálaszTörlés
  24. ennyi volt... nem fog menni ... csak a jelenlegi facebook csoport érdekeit szolgája amit tesztek ..
    ti is politikai álomvilágban éltek- gyurcsány ? lehetetlen.... amíg nem tudjuk zsarolható e

    1,2 ezer eddig s ennyi volt ... nem szolgája semmi ebben a csoportban az összefoglalást
    a fiatalok nem lettek megszólítva a lecsúszástól félő középosztály .. szintén de még a hajléktalanok sem...

    nem vezetőt kell keresni hanem a tömeget megszólítani összefogásra , és ennek az összefogás kiszolgálására ...kérdések elé állítani az úgynevezett vélemény formálóinkat .. konkrétan.... színvallásra...

    semmi másra nem kapható a tömeg... max megkóstol egy egy szervezettet...

    demokratikus rendszer váltást... mert közszolgákat választanánk, nem királyt ...

    VálaszTörlés
  25. Egyet értek. Ez is csak átverés. Bajnai és gyurcsány mi jót tett a népnek ? Semmit. Ahogy a fidesz sem. Akinek esze van egyiket sem kívánja vissza. Az EU. miben segítette valaha is a Magyar népet ? Soha semmiben. Amit a befizetett összegekből visszajuttattak,azt sem munkahely teremtésre vagy az életszínvonal emelésére adták soha. Miért kellene ezeket dicsérni és tiszteletben tartani ? Milyen demokrácia az ahol kijelentik,hogy a fidesz és a Jobbik nem kívánatos ? A fideszre érthető,de a Jobbik semmi rosszat nem tett. Vagy orbán takarodj és éljen az EU. Vesszen mindegyik,mert egyik sem tett semmi jót nekünk. Ezért nem lesz soha összefogás és soha nem lesz meg a kritikus tömeg ,mert ti a jó helyett a másik és harmadik rosszat akarjátok. Azok a sunyik akik elhallgatják a második legnagyobb politikai erőt, a Jobbikot.Nácizzák ,rágalmazzák őket,mert félnek a felelősségrevonástól és az elszámoltatástól. Szerencsére ha ezek összefognak,akkor sem lesznek már annyian ahányan a Jobbik támogatói. Én is mondhatnám,hogy az a két szép nagy sátor a Kossuth téren nem is olyan csúnya,és kizárólag a fidesz érdekét szolgálja,mert arra hivatkozva nagyobb létszámu tüntetőcsoport nem kap engedélyt oda. Mindig mindent lehet mondani és mindig lesznek buta emberek akik nem gondolkoznak és mindent elhisznek. Meg olyanok is akik nem hiszik el de majd rájönnek,hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom nélkül,nem lesz kormányváltás. Hajrá Jobbik !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miklós!
      Nagyon nem tisztem pl. Gyurcsányékat védeni, aki rákeres a Gugliban az én nicknevemre, sok-sok hozzászólást lát arra vonatkozóan, hogy én privátban miért nem szeretem Gyurcsányt, de az MSZP-t sem, Szanyi Tiborral nyilvánosan összevitatkoztam egy fórumon, hogy csak még egy példát írjak...

      DE: Se a mostani MSZP, se a Gyurcsány DK-ja eddig nem kérdőjelezte meg SOHA a demokrácia alapértékeit. A Jobbik politikusai eddig nem loptak, ez igaz (nem is lett volna alkalmuk, mert nem voltak hatalmon), viszont ELEVE megkérdőjelezik a demokráciát. Pedig a demokrácia - többek között - az ellenőrizhetőségről is szól, meg egy csomó másról.
      Gábor, és mozgalma (nagyon helyesen) minden DEMOKRATÁT vár a táborába. A Jobbik eleve nem demokrata párt!!!

      Én sem agyok balos. Én személy szerint libertariannak (ultrakonzervatív, viszont semmi köze nincs a szélsőjobbhoz, ha érdekel, akkor olvass utána) vallom magam, ami Magyarországon egy nagyon ritka "állatfaj", annyira ritka, hogy el is költöztem családostól Európa leglibertáriusabb országába, mert a családom, és én itt érezzük jól magunkat. Ettől függetlenül Magyarország sorsát a szívemen viselem, sok-sok rokonom-ismerősöm maradt (még) ott. És Gáborék kezdeményezését látom a legéletképesebbnek arra, hogy LEGALÁBB A DEMOKRÁCIÁT vissza lehessen állítani Magyarországon.

      Törlés