2014. június 27., péntek

Újabb bírósági randi a Zsúrfiúval

Mióta Kocsis Máté Exhaverommal útjaink különváltak, fokozott figyelemmel kísérem a Sötét Oldalra sodródott egykori padavanom Mesterkedéseit. Mivel az én hibám, hogy ebből a lelkes tanítványból egy lelketlen Nagyúr lehetett a Túloldalon, ezért aztán az én kötelességem az is, hogy visszajuttassam oda, ahonnan kiemeltem: a Semmibe.




A magamfajta politikai inkvizítorok soha nem azt nézik, hogy a mocskot épp hol és kik lapátolták össze, hanem azt, hogy mi az, amit összelapátoltak. Megyünk a magunk útján, és ahol sunyiságba, hazudozásba, csaláslopásba ütközünk, azt megszaglásszuk, nagyítóval is megvizsgáljuk, és aztán megírjuk. Rátapadunk azokra, akik folyamatosan újratermelik a bűzlő cuccot, követjük minden lépésüket, hogy végül bűneiket növekvő számban nyilvánosságra hozva elérjük valódi jellemük napvilágra kerülését. Nevezzük ezt Pitbull Módszernek, és bár hosszú ideig tartó és fáradságos meló, de végül mindig célravezet. Hogy pontosabban fogalmazzak: csak ez az út vezet el bármilyen célszalagig. Éshát nekem az Egyes Számú Ügyfelem mindig is Kocsis Máté lesz, hisz Ő aztán tényleg mindent nekem köszönhet: ha az ismeretlen pártonkívüli önkormányzati képviselőt nem veszem a hónom alá 2006-ban, akkor ma sem tudná senki, hogy a világon van. És persze Ő is tudja, hogy az egyetlen számára veszélyt jelentő ember én vagyok, ezért is tartott nálam a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást, kaptam 47 különböző feljelentést és járok haza a rendőrségi kihallgatószobákba és a bírósági tárgyalótermekbe. Én az Ő politikai üldözöttje vagyok, Ő pedig az enyém, és ennek a meccsnek végül csak egy nyertese lehet.


Külső szemlélő számára persze ez egyenlőtlen meccsnek tűnik, hisz Naraniában Főnarancsnak lenni, az elég biztos védelemnek tűnik bárkivel szemben. Csakhát én meg ismerem az Ő működésük belső logikáját, és tudom mi az pont, és azt hogy kell elérni, mikor egy mégoly futtatott Narancsfiúnak is elengedik a kezét. És aztán jön a zuhanópálya, és minél magasabbról kezdődik, annál nagyobb sebességre gyorsulva fúródhat aztán a földbe a delikvens. És Kocsist az elmúlt két évnyi munkámmal már sikerült kipöckölni a számára biztonságot nyújtó Parlamentből, és a kapcsolati hálójának csomópontjaként szolgáló Rendészeti Bizottsági Elnöki székből. Visszapottyant a Nyolcker polgármesterének, és ugyan még kommunikációs igazgatónak megtartották, de az már csak pártbeosztott, aki nem rendelkezik önálló mozgástérrel: a csinovnyikok pedig csereszabatosak, pláne Vérnarancséknál. Szóval az elmúlt két év alatt Róla és Ellene írt cikkeim, illetve egyéb háttértevékenységeim egyre kockázatosabbá tették Narania Urainak Kocsis Máté további futtatását. Fogy a levegő körülötte, szűkül a kapcsolati háló, és egyre többet kell adnia azért, hogy egy-egy újabb ügyében megvédjék. És a Narancstörvény befelé is üzleti alapú, nemcsak kifelé: szívességért szívességet, és Ő már egyre kevésbé tud viszonzást nyújtani a Neki dobott mentőövekért. És lassan a szívességbankban lévő számlája lenullázódik, és azon vagyok, hogy ez minél gyorsabban történjen meg.


A Pitbull Módszer lényege annyi: ütközőpályára állni a purifikálandó személlyel, a való élet viszonyai között megtalálni azokat a pontokat, ahol szembe lehet menni vele. Ugyanis minden ilyen konfliktus megvívása erősíti az én pozíciómat, és gyengíti az ellenfélét: ha eddig bárki azt hitte, hogy én csak üldögélek, és írogatok, akkor az súlyosan téved. Rengeteg háttérmeló és kockázatos real-life manőver árán lehet csak a tények közelébe jutni, egy történet megírása már csak a desszert egy elég kiadós, sokfogásos ebéd végén. És tulajdonképpen Kocsis Máté az ideális alany ahhoz, hogy a Pitbull Módszer eredményes legyen. Mivel erkölcsileg és politikailag éretlen volt még, mikor Narania Urainak szolgálatába szegődött, ezért aztán elhitte, hogy az ottani gyors karrier Őt sebezhetetlenné teszi. Nemcsak engem akart minden létező Narancsmódszerrel eltüntetni a föld színéről, hanem ugyanezt teszi másokkal is, akik valaha ismerték Őt, és beleláttak viselt dolgaiba. És miközben ezeket az embereket kíméletlenül üldözi, Ők megtalálnak engem, én pedig megtalálom Őket. És gyorsan eljön az a pont, mikor bírósági tárgyaláson találkozunk, és én az egyik oldal tanújaként jelenek meg, Kocsis meg vagy magánvádlóként, vagy az államhatalom ügyészi öklének tanújaként. És aztán ilyesmikből keletkeznek azok a konfliktusok, amelyek egyike végül kifuttatható volt egy Kocsis elleni hamistanúzási feljelentésig, melyet végigviszek.


Mostani bírósági randink is egy hasonló Kocsis Üldözött ügyében volt. Magát az ügyet részletesebben holnap írom meg, most csak annyit: a másik embert, aki ismerte a Zsúrfiú korábbi énjét, Xantus Judit egykori nyolckeres jegyzőt akarják Ügyészék börtönbe küldeni, és aligha a saját akaratukból. Évekig dolgozott Ő is Kocsissal, jó kapcsolatban is voltak, és most egyszercsak mondvacsinált ügyekkel akarják rács mögé juttatni. És Nála is volt már a házkutatástól a lehallgatásig minden, sőt, már előrébb tart a koncepciós ügyteremtés útján, hisz Ő már vádlott, míg én továbbra is csak várom, hátha velem kapcsolatban is el mernek jutni eddig a pontig. Az Ügy maga a Ganz Művek kínai piaccal szemközti területein folyt önkormányzati engedélyezések gyakorlatát veszi célba. A vád szerint ott pénzért kerültek kiadásra mindenféle átminősítések, engedélyezések, ésatöbbi. És a vád szerint - nyolc vádlott van egyébként, ha a bírósági ülésteremben jól figyeltem, de persze Xantus Exjegyző az igazi célpont, a többi csak a hírérték növeléséhez kell - ezeket a machinációkat Xantus Judit végezte. A Vádat igazi sztárügyész képviseli, nem létező bűnök bebizonyításához mindig kiterjedt erőforrások kellenek, ezért is veszik ennyire komolyan. Ugyanis azt akarják bebizonyítani, hogy a machinációkat Xantus Jegyző, mint a kerület szerintük teljhatalmú ura követte el, és arról a politikai vezetés még csak nem is tudott, de szegény ártatlan Kocsis Máté Polgármester meg aztán végképp informálatlan volt.


És mint minden ilyen koncepciós kamuügyben, itt jövök én a képbe. Én ugyanis Kocsis egykori jobbkezeként pontosan tudom, hogy is működött a döntéshozatal a valóságban, és mi volt abban az egyes önkormányzti szereplők valódi súlya. Úgyhogy tanúvallomásom is erről szólt. És mivel a Tárgyalás még csak most kezdődött, ezért aztán ez volt most kedden az első olyan nap, mikor tanúkat idéztek be. A kulcstanúkat, mint az első fordulóban szokás: a Vád részéről Kocsis Mátét, a Védelem részéről pedig engem. És senki mást. Nekem való meccs, nem először vagyunk ellentétes koronatanúk, és nem is utoljára. És persze Kocsis Máté minden ilyen helyzetben pont ugyanúgy viselkedik: mikor meglát, éshát mivel ugyanoda megyünk ezért aztán ez szükségszerű, sőt, testközelbe is kerülünk, akkor jönnek a pánikreakciói. Azonnali kivörösödő arc, izzadságcseppek halántékról lefelé, és a mostanra általam hírhedtté tett, és közmegfigyelt tűzpiros fülek. Én meg persze ilyenkor ezt kicsit ki is provokálom, lefölsétálgatás közben betévedek a személyes terébe, és egykét kulturált, ámde magvas mondanivalóval bíró mondatot is elpötyögök Neki. Éshát ilyen lélektani előzmények után ment be a Zsúrfiú első tanúnak a Tárgyalóterembe, és a hírek szerint - nekem kint kellett maradnom - nem szerepelt túl jól, és akkor finom voltam.


Aztán jöttem én. Éshát szépen elmondtam a valót. Az Elsőrendű Vádlottnak, Xantus Juditnak nagyjából annyi köze volt a Ganz Művek ingatlanügyeihez, mint a hivatali portásnak. A döntéseket soha nem Ő hozta, hanem az Önkormányzat Csúcsbizottsága, ami hol Tulajdonosi, hol Gazdasági Bizottságként futott, és annak Elnöke döntött épp Kocsis Mátéval együttműködve, hogy egyáltalán mi mehet be napirendként, és mi az, ami el se jut a döntéshozásig. És Xantusnak a döntésekre épp ennyi befolyása volt: semennyi. És innentől kezd roppant érdekes lenni a sztori. Ugyanis mintegy háromnegyed órán keresztül válaszoltam a Bíró és az Ügyvédek kérdéseire, és pontosan fölvázoltam a döntéshozatali mechanizmust. És akkor jött volna az Ügyész, hogy keresztkérdéseknek tegyen ki engem, belezavarjon, hiteltelenítsen, ellentmondásokat tárjon föl a vallomásomban, vagy bármi ilyesmi. A Védelem koronatanúját a Vád Képviselőjének meg kell próbálnia darabokra szedni, mertha az nem sikerül, akkor bizony a Vádnak könnyen összeomolhat a talapzata. Úgyhogy a Bíró oda is fordult az Ügyészhez, és jelezte, hogy jöhetnek a kérdések hozzám. És az Ügyész ennyit mondott: nincs kérdésem. Hö? Az Ügyésznek nincs kérdése a Védelem koronatanújához? Hallott már valaki ilyet? Neki engem szét KELL szednie, ha ugyanis nem teszi, pláne ha még csak meg sem kísérli, akkor bizony a vallomásom hitelessége közvetve még a Vád által is alátámasztásra kerül.


De nem kérdezett. Leheletnyit vártam még a mikrofon előtt, hátha meggondolja magát, de nem. Aztán szépen hazajöttem, és azóta érlelem magamban ezt a dolgot. Ugyanis innentől kezdve ez a koncepciós ügy a korábbi mederben nem folytatható. Ha az Ügyészek szerint ott bűncselekmények történtek, akkor azokat nem követhette el Xantus Judit, mivel nem volt érdemi ráhatása a döntésekre. Elkövethette viszont Kocsis Máté, akinek igencsak hatalmában állt a döntéshozatal. Namost ebből meg aztán az sülhet ki, hogy a Kocsis által Xantus Juditra uszított Ügyész végül kénytelen a Vádlottakat lecserélni épp Kocsis Mátéra. Ez elég Bummm, azt vélem. Nade ez azért aligha lesz okés, úgyhogy a másik kimenet inkább a valószínű: ezt a Vádat kénytelenek lesznek némi rendezett visszavonulás után ejteni, mint fönntarthatatlant, jófajta neméranevem stílusban. Mertha nem, akkor annak a kezén kattanhat könnyen a bilincs, akinek az intésére ez az egész mocsok elindult. És Kocsis Máté börtönbe küldi Kocsis Mátét.

Vigyázz Zsúrfiú.


17 megjegyzés:

  1. Legyen igazad Gábor, de mikor már....???? :(

    VálaszTörlés
  2. Gábor! Reménykedjünk, hogy még mindig az igazság győz!
    Mi mindenesetre szorítunk neked.

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Gábor! Remélem a 8. kerület tejhatalmú ura a megfelelő helyre kerül minél előbb. Rágalmazás miatt pedig nem kevés pénzbüntetést is kap.

    VálaszTörlés
  4. Tetszik az utolsó kép! Szívesen látnék egy-két "politikust" ebben a pózban!
    Kedves Gábor, tetszenek az összeszedett, tárgyilagos írásai. Szurkolok Önnek és magunknak is :)

    VálaszTörlés
  5. Gábor gratulálok. Nagyon okosan és kitartóan csinálod. Nem szeretnék az ellenséged lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsanna Lévay: minden szavaddal egyetértek. Én se szeretnék az ellensége lenni:))

      Törlés
    2. Ahhoz olyasmiket kéne elkövetni, mint amikről írni szoktam :)))

      Törlés
  6. jó lenne ha a kitartás meghozná az eredményt. Pont erre játszanak, hogy az átlagember belefárad és feladja. Volt ismerősöm aki 14 (!) évig pereskedett az igazáért. Végül megnyerte.

    VálaszTörlés
  7. Akkor szeletelni fog! :D

    http://m.cdn.blog.hu/8k/8ker/image/J%C3%B3zsefv%C3%A1ros/Szab%C3%B3%20G%C3%A1bor.jpg

    VálaszTörlés
  8. Szerintem, Gábor, Te vagy a hibás. 2006 óta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2010 áprilisáig, amíg a parlamentbe nem került, addig jó ember volt és jó politikus. Onnantól szabadult el.

      Törlés
  9. Gábor a próféta szóljon Önből, alig várom, hogy ez a tenyérbemászóképűkistetű megkapja végre a magáét. Ez is azt hiszi-hitte magáról, övé a világ, ahogy a többi is, pl. a Gulyás G.

    VálaszTörlés
  10. Gábor! Szerintem ne legyen lelki problémád a Kocsis karrierje miatt, ezért kár csalánnal verni a hátad! Nyugi, nem te csináltál belőle valakit, mert már 2006-ban úgy került oda hogy az Orbán titkárságán dolgozott előtte és maga Orbán döntötte el, hogy felépítik Józsefvárosban. Nem véletlenül a legnyerhetőbb vk-ban indították!
    Kivételesen ezt a sz@rt nem te kavartad! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orbán azt sem tudta, hogy a világon van, Pesti Imre kifutófiúja volt a Mátéka...

      Törlés
    2. Én becsülöm, ha a báb készítője megpróbálja helyre tenni elszabadult produktumát.

      Törlés
  11. Az ügyészet nem kérdezett?
    Hát mert ő csak felkészült a védelem korona tanújából.
    Ezután jön a felkészült vádbéli korona tanú.

    VálaszTörlés