2014. június 23., hétfő

Lesrefutás

Viktor, Te okos fiú vagy, ezt mindenki elismeri, bár az eszedet nagyon nemjóra használod. De ami nincs, arról ne beszéljünk, úgyhogy morális kérdésekre Veled kapcsolatban már rég nem pazarlok időt, csak a fúrmányos gondolkodásodat próbálom megérteni.




A Magad érdekeinek megfelelően tökéletesen játszottál eddig. Lebénítottad ellenfeleid kormányzását, és bénázásuk, gyávaságuk meg is szülte Neked a Minelnöki Széket. Horn Gyula 1998-as távozása óta a magyar politikát Te határozod meg, ezt el kell ismerni. Ami persze azt jelenti, hogy jobb stratéga vagy mindenki másnál, hisz a Te céljaid maradéktalanul és ütemezetten teljesültek, mindenkié máséi meg vagy elsüllyedtek, vagy gellert kaptak. Szóval intellektuális teljesítményként ez briliáns, közben azért rámegy az Országunk, de ez Neked nem szempont, oké. Mindig lehetett látni, hogy merre haladsz, az sem volt lehetetlen feladat, hogy az apró lépések közötti összhangot fölfedezzük, de most mintha zavar lenne az erőben. Mindig látszott a TERV, és annak végpontján a CÉL. És most reális cél nem látszik, így aztán eleve tervnek sem fedezem föl semmi nyomát.

Volt egy Célod: Te akartál lenni a Minelnök, aztán mikor azt bebuktad 2002-ben, akkor lett egy másik Célod: Te legyél a Leválthatatlan Minelnök. Lehet még azon rugózni, hogy Államelnök, vagy épp Király akarsz-e lenni, de szerintem ez mellékvágány. Te pontosan tudod, hogy a politikában a pozíció csak eszköz, megkönnyíti a hatalomgyakorlást, de önmagában édeskevés. Gyakorlatilag teljhatalmad van Magyarországon, és ez már személy és nem pozíciófüggő, és ezt pontosan tudod, úgyhogy nem gondolom, hogy koronát szeretnél a fejedre. Okos számítással világos előtted, hogy azzal sokakat fölháborítanál, több hatalmat meg az aranypánt sem adna Neked annál, mint amid most van. Teng Hsziao Ping úgy vezette évtizeden át a nálunk azért hangyakörömmel nagyobb Kínát, hogy semmi formális pozíciója nem volt, csak Ő volt a Teng Hsziao Ping. Éshát ismered Te ezeket a példákat, hogyne ismernéd.


Szóval a valós Célodat elérted: király vagy, annak ékszerei nélkül. És mintha nem tudnál ezzel mit kezdeni, úgy látom. Olyan vagy mint a cápa, vezető politikusnak olyannak is kell lennie, csak addig nem fullad meg, amíg előre úszik, merthát nincs szegénynek kopoltyúfedője, hogy kavargassa állás közben a vizet némi oxigénért. És látszik, hogy úszni akarsz, de nem látom a Célt. A következő lépcső adódna persze, valami Európai Uniós Főgóré lenni, de ezzel több gond is van. Egyrészt egy 10 milliós, futottak még kategóriás ország Minelnökeként még akkor sem volna esélyed, ha egyébként értenéd az EU működését. De láthatóan habitusodból eredően elsiklasz afölött, hogy az EU a belső béke alapján működik, és ott ez a fajta erőpolitika elutasítást szül. Ott nagyfiúk szkanderoznak, Németország, Anglia, Franciák, Spanyolok, Olaszok, de még Ők sem azzal a stílussal, ahogy azt Te itt előadod.

Lázárt megtetted gyakorlati Minelnöknek, hogy biztosítsa a hátországodat, oké eddig értem, meg azt is értem, hogy ezzel a mozgásszabadsággal valamit kezdeni akarsz, nyilván ezért csináltad. Belpolitikai célod elfogyott, királyabb már nem is lehetnél, kizárásos alapon marad a külpolitikai cél. Egy ideje kavarsz leföl, ruszkiktól az arabusokon át a szingalézekig, ez is azt támasztja alá, hogy nagyon szeretnél Külvalaki lenni. De Keleten valójában nem lehetsz senki, ott valódi diktátorok sorakoznak komoly ásványkincs-vagyonnal, népességgel, hadsereggel. És Te nem szeretsz csicska lenni, ez azért kiderült már. Tehát kizárásos alapon marad Neked a Nyugat, mert egy demokratikus procedúrában kisebb a súlya a nettó országerőnek. És ebből a szempontból a keleti játszmáid persze nem mást jelentenek, mint felértékelni Magad a Nyugat szemében: nélkülözhetetlenné válni, hogy személyed ne jelentsen fenyegetést az EU-ra.


A Te Játékod lényege a mézesmadzag és gumibot, mint ahogy itthon is roppant tehetséget mutatsz az oszd meg és uralkodj elvének gyakorlatában. Te Viktor, gyakorlatilag zsarolni akarod a Nyugatot. Egy Ukrajnai tűzgóccal az Orosz meg az EU között Magyarország ütközőzóna lett, és ezzel felértékelődött: ha Te kavarsz a ruszkival, akkor a Nyugat iránti hűségedért valamit adniuk kell. És közben beletámadsz az Európai Néppártba, az egyik legnagyobb európai médiabirodalom helyi érdekeltségébe, az RTL Klubba, és teszel minden Ukrajna Ügyben valami félreérthető nyilatkozatot, amiről persze tudjuk, hogy pont azért félreérthető, hogy aztán kimagyarázható legyen, de mégis értsék, akiknek fülük van hozzá. Szóval Te ugyanazt a játszmát, amit itthon játszol másfél évtizede, egy az egyben át akarod vinni Európai Uniós mezőre.

Csak megint itt van az fránya CÉL. Mi szeretnél lenni végül, mondjuk EU Főbiztos? Ez a legmagasabb elérhető pozíció, mert azt mégsem gondolom, hogy Merkel Német Kancellári Székébe akarnál ülni, mert tudod annak azért vannak bizonyos alapkövetelményei, amiket Te már ebben az életben nem tudsz teljesíteni, ha másért nem, hát azért, mert ugyebár nem vagy német. De Viktor, egy EU Főbiztos személyes hatalma sokkal kisebb ám, mint a saját országodban a Tiéd: ott nem éreznéd magad jól, mert igazából egyszemélyi döntési hatásköröket alig kapnál, és valójában senki sem gondolja, hogy a Főbiztos az úr Európában, merthogy nem is Ő az. Szóval röviden: olyan célt tűztél ki Magad elé, ami egyrészt nem sikerülhet objektív okokból, másrészt meg idegen a habitusodtól.


És itt kezdődik a bibi. Az ember ezer konfliktust fölvállal, ha azok megvívásának, vagy akárcsak elviselésének reális Célja van. De a Te kitűzött célod nem reális, ezért aztán a konfliktusaid valójában üresben pörögnek, mint az elszabadult lendkerék. Nekipattansz az Európai Néppártnak, és mindjárt lepattansz Róla, meglásd. Nekipattansz az RTL-nek, és ugyanez lesz a végeredmény. A Ruszki nem hálás fajta, meg épp Ukrajnával van elfoglalva, de az EU azért figyeli a sasszézgatásaidat, és meg is jegyzi ám. Ezek mind vesztes meccsek, amik persze szintén bevállalhatók, ha későbbi csatanyeréseket és végül a háború diadalát idézik elő. De ez itt nem lehetséges, csak a vert seregek üszkös táborait hagyod majd magad mögött. Szóval Viktor, hogy rövidre zárjam: elvesztetted az éleslátásodat, károsodott a stratégiai érzéked. Olyan CÉLT tűztél ki, ami objektíve nem elérhető, és olyan TERV mentén próbálod azt elérni, amely végrehajthatatlan és végül vereségedhez, majd pedig hátországod elvesztéséhez is vezet. És akkor azt is elveszted, amit mostanra elértél. És az a helyzet, hogy Te ezt korábban nyilván átláttad volna. Sajnos ezt az irracionalitást már nem tudom én se a ráció keretei között megérteni és megmagyarázni. Viktor, a Te nyelveden szólva, egyszerűen lesre futottál. Az én nyelvemen meg máshogy.

Te tényleg megbolondultál.


19 megjegyzés:

  1. Mikor és ki fogja kezelni?????????? :(

    VálaszTörlés
  2. Grazban már régen kezelik. Előtte meg itthon Debrecenben kezelték, de hasztalan. Neki 2002-ben kezdett elmenni az esze. Gábor én nem egészen úgy látom hogy most bolondult meg, hanem jóval hamarabb csak jó tanácsadói voltak. Különben meg alkalmatlan egy ország normális vezetésére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alkalmatlan volt Viltor már 1989 ben a hősök terén elhangzott hadáró beszédével,célja lehet, még a budai várban az Elnöki szék.De ez a vég!!

      Törlés
  3. A kezeléseknek köszönhetően sokáig elnyomta az elméjének elborulását. Ma már a legjobb gyógyszerek sem használnak........... és ezt az állapotát issza sok kis zember. Soha nem volt alkalmas arra, hogy egy országot vezessen. Sajnos bezárták azokat az intézményeket ahol a hozzá hasonlókat kezelték.

    VálaszTörlés
  4. Gábor, idehaza a2,2 millió hűséges szavazója nem látja be tévedése következmémyét, a többi meg imkább odahaza. lógatja a lábàt,addig változás nem várjató.
    Mozdulj MAGYAR.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A többi meg a körmét rágta, hogy "Jajistenkém, csak az a cúnacúna gyurcsótánylibajnai vissza ne jöjjön mert az hazug, elkúrta, szemeket lődözött ki és libát lopott!"
      És a mértékadó értelmiség még mindíg azon zürmékel, hogy ki is az utálatosabb, a gyurcsótány vagy a gyurcsótány?

      Törlés
  5. Hitler is kezdett a végére teljesen megbolondulni. Remegett a keze, stb...

    VálaszTörlés
  6. Tuareg!
    Semmit nem látsz a valóságból, ha azt hiszed, hogy az "Orbán-rendszert" Orbán építette fel.
    Ő nem elég okos ehhez.
    Felépítették neki.
    Azért neki, mert őt tudják irányítani....
    Na majd ha látod, hogy kik, akkor fogod megérteni, hogy mi a következő cél....

    De azt ne a mai világpolitikai keretek közt keresd, nézz egy kicsit tovább....
    És abban próbálj gondolkodni, hogy mi várható, (Új Világrend) és abban milyen szerepe lehet....
    (A megvalósulásában és későbbi működésében)

    Orbán azt mondta, hogy "Magyarország laboratórium...."
    És senki nem kérdezte meg, hogy kinek és milyen laboratóriuma.....:-(

    "peacekeeper"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez nagyon jó és elgondolkodtató írás. Látod ez a laboratórium szó nagyon sokat elmond. Mi mégsem vettük észre hogy ez milyen furcsa megfogalmazás. Köszi most adtál egy kis gondolkodni valót.
      Egyébként abban is egyetértek veled hogy orvbánban sosem volt meg az a képesség hogy önmagától jusson el idáig. Mindig is kisstílű, arrogáns alak volt. Egyszerűen középszerű.

      Törlés
    2. Én tudom!
      Az illuminált szabadultkőműves gyíkember tuggyukkik!

      Törlés
  7. Szépem lassan a szemünk láttára golyózik be, sőt az egész világ szeme láttára, csak lenne a folyamatnak mielőbb vége, mielőtt mi is bedilizünk az intézkedésitől.
    Igen látványos pedig a folyamat, hiába próbálják titokban tartani. Nem kellene végre valamit tenni egy elmebeteg nem tud felelős döntéseket hozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van. Egy ilyen elmebeteg csak tönkretenni tud egy országot a benne lakó emberekkel együtt. Nem tudom hogyan lehetne kikényszeríteni hogy hozzák nyilvánosságra az elmeállapotát, mert az kevés hogy mi látjuk.

      Törlés
  8. Szerintem, Gábor, nincs igazad. Stratégiában ő jobb nálad. Esze ágában se volt sohase európai babérokra törni. Inkább azt tűzte ki célul, hogy azzal a hatalommal, amelyet itt leírtál, hogy már megszerzett magának, Európát fenyegesse, sakkban tartsa. És hogy végül Ő, Szent Orbán Viktor, a nagyhatalmú sündisznócska beleeressze a tüskéit az unióba. Hogy tönkretegye, és megszerezze magának. Nem a jelen keretek között. Előbb az Uniónak fel kell bomlani....
    Bizony, harc nélkül neki nem élet az élet. És hidd el.Gábor, neki van erre is stratégiája....

    VálaszTörlés
  9. Kedves főorvosasszony barátunk mondja nekem O.V.-ról a maga módján: Nem látod, te süket?!Hát ennek súlyos ...........van! Ez itt latin, majd elmondja nekem magyarul is.
    Szóval, itt már súlyos mentális bajok vannak.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Tuareg!
    Bátor és érthetően megírt diagnózis.
    Kár, hogy ez az egyenes beszéd és annak kultúrája nem terjed elég széles körben.
    Gratulálok.

    VálaszTörlés
  11. Hogy terjedhetne, ha állandóan gáncsolják Őt is és a követőit is?

    VálaszTörlés
  12. Igen Gábor életszerüen,valóságosan leírta ami van Orbánnal és körülötte.Szerintem bíztos tudja,hogy mi fog bekövetkezni a továbbiakban Gábor.Az egyik űgyészségi kíhallgatáson,mert már a rabósítást készitik elő nekem,elszólta magát egy űgyész előadó mikor megkérdeztem,hogy most már mikor mindent tudnak rólam,mire várnak.A válasz ennyi volt.Tudja Gönczi úr,ha a Parlament elfogadja a halálbűntetést,akor majd előveszük az aktáit.Adig melegen tartjuk.Tehát ennek a kormánynak nagyon sok teendője van még a tarsolyába a totális ditatura létrehozásához.És ezt a kormányt támogatja több mint 2 millio magyar ember.

    VálaszTörlés
  13. Az átlag magyar akkor fog csak észhez kapni, mikor összeomlanak a rezsi-szolgáltatások és az élelmiszer árak elérik az ingerküszöbét.
    Nem vagyok optimista. Addigra lehet, hogy már késő lesz.

    VálaszTörlés