2016. október 30., vasárnap

500 nap hipnózis

Nem vak az a ló, csak bátor. Újra nekifut a falnak, ismét betöri a fejét. Ami nagyobb baj: a lovasáét is. Már megint.




Teccettek már negyedik emeletről korábban kizuhant embert látni, ahogy épp ismét a negyedik emeleti erkélyre tart? Aligha. Vagy belehalt a korábbi zuhanásba, vagy egy életre megtanulta a gravitáció törvényét. Már ha nagykorú az illető, aki képes legalább a saját bőrén megtanulni, mi az, hogy törvényszerűség. Az alma leesik a fáról, a kanyarban nagy sebességnél kisodródik az autó: kézzelfogható fizikai szabályok, az is megérti, aki nem ássa bele magát a fizika mélységeibe. Sajnos a társadalmi összefüggések nem ilyen könnyen átláthatóak. Ugyanilyen erejű törvényszerűségek, MINDIG érvényesülnek, de nem olyan egyszerű megmutatni azokat, mint egy betört fejet, vagy összeroncsolódott kocsit. Pláne akkor nem, ha egész iparág épül az elhazudásukra.


Október 23-án a Blaha Lujza téren tartottak gyűlést a valóság elrejtésére szakosodott iparági képviselők. Meghirdették ugyanazt, ami 2014-ben már totális kudarcot vallott. Nagykorú ember ilyenkor hátradől, és megvárja, míg a többi nagykorú is kiröhögi a hazudozókat. Aztán körbenéz a neten, és rájön: mily kevesen is vannak a nagykorúak. A politikailag aktív közönség demokrata oldalának döntő többsége még mindig kiskorú. Nem képes szembesülni a valósággal, nyilvánvaló tényeket és törvényszerűségeket hagy figyelmen kívül. Hinni akar abban, hogy az Orbán Rezsim választásokon legyőzhető, és abban is, hogy akiket már párszor agyonvert, azok majd most megmutatják. Nem érdekli, hogy 5000 évnyi világtörténelemben sosem lehetett választáson diktatúrát elkergetni, és az sem, hogy akik a győzelemre szövetkeznek, azoknak annyi esélyük van erre, mint nyuszikának a medve barlangjában.


Általános iskola 3. osztályába nem engednék tovább a demokrata oldali polgárok nagyobbik részét. Mert egyszerűen nem tudnak összeadni. Az összes, már megint az összefogás című kamut nyomató pártnak, de tényleg mindenkit belevéve, még az LMP-t is, összesen alig több, mint feleannyi támogatója van, mint a Fidesznek. És évek óta így van, és a trend a további szavazatfogyás, nem pedig a bővülés. 500 nap múlva ismét katasztrofális vereséget szenved a magát ellenzéknek nevező, választásokra egybesülő valami. Ami ennél rosszabb: újabb négy évre adja meg a demokrácia látszatát a Diktátornak. Tisztességes és nagykorú ember ilyen helyzetben egy dolgot tehet: kimarad ebből az ocsmány játékból. Akik ugyanis játsszák és szervezik, azok maguk is tisztában vannak a realitásokkal. A Blaha színpadán 500 nap hipnózist meghirdetők nem hülyék: pontosan tudják, hogy semmi esélyük, de azt is tudják, lesz még elégséges kiskorú hívő, hogy újabb 4 évre politikai megélhetést szavazzon nekik.


Innentől a választások, meg az összefogás szómágiái fogják uralni a közbeszédet. Érdeke ez a magát ellenzéknek nevező parlamenti valamiknek, és érdeke a magát demokratának láttatni akaró Diktátornak. Így, együttesen, egy brancsként pedig tökéletes agymosást képesek végrehajtani, mert minden eszközük megvan ehhez. Nagykorúak ezt a választást bojkottálni fogják. Nagykorúak nem legitimálnak diktatúrát választásokkal. Nagykorúak nem hazudnak a Népnek, és nem is hagyják a valóságot elhazudni. A nagykorúak 500 napon át megpróbálják minél több embernek elmagyarázni, hogy NINCS választásokon kivitelezhető megoldás a Diktátor eltávolítására, és azt is, hogy akik ezzel kecsegtetik, azok hazug, saját önös magán-, és pártérdekeiket az ország sorsa elé helyező gazemberek. A nagykorúakat ezért 500 napon keresztül gyűlölni fogják. Aztán eljön a választás estéje, és kiderül: a nagykorúaknak volt igaza.

Megvárjuk.

16 megjegyzés:

  1. Megvárjuk, de tesszük a dolgunk, ébresztőt fújunk. Nem csak fütyülni tudunk, de trombitálni is és ha másként nem megy elő a kürtökkel. Különben félő, jön az utolsó nap harsonája, de az ország nem támad fel.

    VálaszTörlés
  2. Összefoglaltad, elmondtad a problémát. Levezetted, kikövetkeztetted, mit NE. De mit de??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következő blog arról szól majd :)

      Törlés
    2. Tényleg úgy néz ki, hogy Orbánt nem lehet demokratikus úton leváltani. Kádár 33 évig volt hatalmon, Franco 36 évig, Castro 32 évig. Ezt jósolod?

      Törlés
    3. Nem. Mind katonai indítású és hátterű diktatúrák voltak, vérben fogantak, és később puhultak, mert a világpolitikai erőtér változott. Itt most a külső erőtér nem domináns, amíg a bérellenzék hatalmon tartja, addig lesz. Ha a bérellenzék szimpatizánsai felébrednek, vége is lesz. Röviden: amíg Gyurcsány van, addig van Orbán.

      Törlés
  3. Azonos következtetésre jutottunk, egyről beszélünk; https://www.facebook.com/notes/fagi-miki/ezt-a-rezsimet-v%C3%A1laszt%C3%A1sokkal-nem-lehet-lev%C3%A1ltani/1280394808677194

    VálaszTörlés
  4. Kedves Gábor!
    Ezért írtam az 56-os Kossut-téri megemlékezés napján,ha nem a Blahán mondtak volna beszédeket,hanem a Kossuth-térre jöttek volna fütyülni,ma lehet,hogy más a helyzet! De ezek megélhetési politikusok! :(

    VálaszTörlés
  5. Már legalább 2 éve üvöltöm itt a facén, hogy diktatórikus,fasiszta rezsimet demokratikus választásokon leváltani nem lehet, csak radikális körülmények között. Már tele van a tököm az ellenzéki pártok süket,hülye vak dumájával. Az ellenzéki pártok jobban tennék, ha radikálisan, aminek van ezer megoldása, buktatnák meg a fasiszta, diktatórikus, rabló Orbán rezsimet !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ők is buknának. Ők ugyanennek a rendszernek a kipróbált és hasznos részei. Fenntartják, amíg tudják.

      Törlés
  6. Ez nagyon jó, csak ha lehet, ne várjuk meg azt az 500 napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs elég szervezeti és kommunikációs erőnk, hogy felébresszük azokat, akiket az egész politikai "elit" altat. Keddi blogban majd írok lehetőségeket, tennivalókat.

      Törlés
  7. Én a Blah voltam, de szurkoltam a Kossuth téri sípolóknak is. Mert én még naívan most is egy békés átmenet híve vagyok. Nem óhajtok újabb mártírokat és rombolást. Kedves nagykorúak és kikorúak ! Ideje befejezni ezt az egymás elleni uszítgatást. Mert nekünk, polikán kívül maradtaknak egyáltalán nem tetszik egyik skatulya sem. Orbán fizet a pénzemen, adómból a híveinek hogy tapsoljanak. A fidess szerint megbízhatatlan vagyok, ön szerint kikorú vagy éppen hülye. Akkor mi jó francot vár azoktól, akik otthon maradtak és békésen söröztek, vagy holtrészegen a kocsmában?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vágyakozni lehet, a tények meg törvényszerűségek azonban nem igazán foglalkoznak az egyes emberek lelkivilágával. Repülni próbált már saját karjaival? Ugye nem. Pedig az is milyen szép lenne.

      Törlés
  8. "vérben fogantak, és később puhultak, " A fidesz puhán kezdtek és csak vérben pusztulhatnak el! Én erre a következtetésre jutottam magammal. Mellesleg láttam az interneten a Radó Molly haját tépő fotót, indult egyáltalán valami feljelentés a rendőrség illetve ismeretlen garázdaság ellen? Ez nagyon fontos lenne. Gondolom nem kell magyaráznom milyen okból!

    VálaszTörlés
  9. Lenne harmadik út is csak nem akarják azt sokan, mert mindenki csak a saját ötletében hisz.
    Viszont amit én tapasztaltam meg, az nem ötletféle, hanem egyszerű statisztika. Nagy számok törvénye stb. stb..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha fiatalabb lenék akkor itt hagynám ezt az országot. mint szent Pál az Oláhokat! De sajnos öreg vagyok és még gondolkozom!

      Törlés