2014. június 5., csütörtök

Kamugabi újra támad

Fodor "liberális" Gáborról van persze szó, akinél nem véletlenül kerül idézőjelbe a liberális. Pont úgy idézőjelbe kell tenni, mint kamupártjának nevében is. Lejáratták már ezt a fogalmat eléggé, kell majd idő, míg helyreáll a megbecsülése, úgyhogy Fodorral kapcsolatban marad az idézőjel, nehogy tovább kopjon a szabadság alapeszmerendszere.




Gondolom különösebben nem kell kifejtenem, mit tett már megint Kamugabi, de ha mégis, akkor itt a cikk az Indexről. Tulképp röviden is összefoglalható: még a nettó fideszes Nemzeti Választási Bizottság is kifogásolta az országgyűlési választáson alkalmazott többes jelöltajánlási rendszert, mint a választási csalások nyilvánvaló alapját. Azért az már nem semmi, hogy egy Narancsszervnél is kiüti valami a biztosítékot, annak már nagyon büdösnek kell lenni, vélem én. De még maga a Fidesz is így gondolta, ezért aztán az önkormányzati választási törvényben nem is szerepelt már a többes ajánlási rendszer. Nade ami még a Fidesznek is gáz, és szuperszagos gáz, az Kamugabinak maga a tiszta ózon, így aztán szépen fölállt, és tett egy módosítást, mely szerint legyen csak megint többesajánlás. A Fidesz meg vigyorogva persze gyorsan meg is szavazta, hiszen az áprilisban is az Ő érdeküket szolgálta, most is az Övékét fogja, és ha más megteszi Nekik azt a szívességet, hogy ne kelljen égniük, akkor örömmel fogadják.

Namost lehet aztán naivkodni, dehát gondolom Olvasóim a Fodorról írt tömérdek tényfeltáró és egyéb írásaim után már mindenre gondolnak egy ilyen akció után, csak véletlenre vagy elvszerűségre nem. Töknyilvánvaló, hogy Kamugabi csendben ledumálta a Fidesszel, hogy ha Nekik ciki újra bevállalni a bizniszpártok létét megalapozó törvényt, akkor majd megteszi Ő ezt a szívességet. Volt pár olyan országgyűlési körzet ahol bizony a bizniszpártok vitték el azt a kis különbséget, amivel a ballib ellenzéki jelölt vesztett, így aztán Orbánék a 2/3-ukat köszönhetik ennek az "apróságnak". Hát Kamugabi a Kamupártjával majd biztos meg lesz hálálva ezért, a Narancsok nem hagyják kifizetetlenül az ügynökeiket, jók azok mindig, hisz mint az ábra mutatja, még olyan dolgokat is bevállalnak, ami már Orbánnak is gáz.


Nyilván emléxik a T. Olvasó, hogy Fodor nem mert elindulni az Európa Parlamenti Választáson, mert ott biz nem volt többes ajánlás, és nem lehetett senkinek a hátára fölkapaszkodni, bizony egyedül kellett volna megméretni a Kamupártját. Ott persze gyorsan kiderült volna, hogy nemhogy húszezer, de még kétezer ajánlás se jött volna össze, merthát ahhoz a Kamugabi-Rózsamisi Páros kicsit kevés, pláne úgy, hogy egyiküknek sem erőssége a munka. A neten gyakran előforduló Olvasóim közül biztos hallottak már páran a páros második tagjáról, önmagában egy olyan Pártot, amiben egy Rózsamisi lehet bármi, csak nemlétezőnek lehet tekinteni. Magyarországon sokféle fura egzisztencia található, ez is egy típus. Az Ember, akiről soha senki nem tudja, hogy mit is csinál, miből is él, de időnként odaugrál létező politikai személyek mellé, hogy készüljön Róla egy gyors fotó, amit aztán saját létének egyfajta bizonyítékaként mutogathat.


Na, vissza a lényeghez. Kedves Ellenzéki Barátaim! Sajnos emlékeztetnem kell Titeket arra, hogy ezt a Fodort, ezt mi vittük be a Parlamentbe és nem a Fidesz. Meg arra is föl kell hívnom a figyelmet, hogy páran jóelőre szóltunk, ismerve ezt a kétes egzisztenciát, hogy ezt nagyon nem kéne. Abban a téveszmében éltetek, hogy Fodor majd hozzátesz bármit az Összefogás választási eredményéhez. Mondtuk Nektek, többször is, hogy nem tesz hozzá, sőt visz, mert a szó eredeti értelmében vett liberálisok megismerték már Kamugabit eléggé ahhoz, hogy soha, semilyen körülmények ne támogassák. Így aztán utólag mégegyszer elmondom, amit már jóelőre is megtettem: Fodorra valóban igaz, hogy visz és nem hoz. Jó lenne odafigyelni a valódi liberálisokra, ha valakit épp elfogadtok azok képviseletére, merthát lássuk be: bakot lőttetek, nem is kicsit. Mert Kamugabi ezen akciójának következtében ismét szóródni fognak majd szavazatok, ismét beindul az ajánlási hamisítások rendszere, és ismét néhány kulcsponton szavazatokat fogunk veszteni, tán épp annyit, ami a lehetséges győzelmet épp vereségbe fordítja.


Fodor köszöni szépen, jól van. Elindult a Fideszben, tett egy húszéves kört, majd megérkezett újra az Ő igazi fészkébe. Ugyan közben a Fidesz már 180 fokos fordulatot tett eredeti értékrendjéhez képest, de Kamugabi gerince sem arról híres, hogy ne tudna bármekkorát fordulni. Kedves Ellenzéki Barátaim! Tessenek már tudomásul venni, hogy Fodor az, ami, és nem az, aminek látni szerettétek volna. Egy egyszerű megélhetési, akinek egyetlen tehetsége annyiban áll, hogy képes elhitetni komoly emberekkel, hogy Ő is az. Nem, nem az, az ilyen embereket a mindennapi életben szélhámosnak hívják, és Ő aztán ténylegesen képes is igen komoly károkat okozni. Mint épp most tette, ugye figyeltetek, és rájöttetek, mekkora öngólt sikerült lőnötök Kamugabi bevitelével. Nade jobb későn mint soha. Szóval az önkormányzati választás során ugye azért mostmár remélhetem, remélhetjük, hogy soha többé Fodor nem kerül szóba semilyen helyen, semilyen módon, mint együttműködő partner? Ő nettó Fideszügynök, épp most dekonspirálta magát, mert ezt kellett tennie, de gyorsan megpróbál majd visszabújni az ellenzéki álarc mögé, ha nem figyelitek innentől a valós mozgásait. Nekem, nekünk ebből elég volt.

Remélem, Nektek is.


11 megjegyzés:

  1. Jó reggelt! Nekem elég volt! A nagy változó művász:( Már mint ideológiailag:( Meg többes ajánlás...:( Lehet, hogy profi másoló??? S még beadta a javítását hozzá! Meg, hogy ő liberális demokrata... Na, persze! Én meg az álomkirálylány vagyok... Ugyanmááááá:( Remélem lesz kéznél egy papírzúzó... Mondjuk Fodor nem fog beleférni, de így jártunk...

    VálaszTörlés
  2. Miért lehet az, hogy az első "közzététel" elszáll, mint fideszes kezében az Uniós zászló????:(

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt mindenkinek. Őszintén szólva én már januárban is csodálkoztam hogy Gyurcsány Ferenc bevitte a hátán az összefogásba és ezáltal a Parlamentbe. Nagyon nagy hiba volt. A magam részéről Fodor sosem volt megbízható, tisztességes. Most meg a mi kárunkra dolgozik a fidesznek.

    VálaszTörlés
  4. Szerdánként klubunkban Vitaestet tartunk, épp ez is a témák között volt. Persze minden, ami érdekelhet egy DK-t támogató közösséget, ahol az átlagéletkor ott van valahol a nyugdíjkorhatár környékén. Minden további csűrés.csavarás nélkül áthozom ide a mai ottani véleményem. /aki kiváncsi, nézzen be oda, ha tagunk: de ha nem az, akkor is képe lehet arról, hogy miként állunk a politikához? /

    " Nekem teccik, ahogy írsz, kedves Vénasszony! Látszik Rajtad a tanulás nyoma: /még a tanításé is, hiszen a "módszert" is megadod hozzá.. / Ha még nem is vagy az a harcos "Egri Csillagok" egyike, de jó úton halads, hogy azzá válj. Na meg az is teccik, hogy a mi "Mogyorónk" nem akarja hátralévő éveit Orbán alatt leélni. Ha pedig az így van, akkor alakul az "Amazonok Társasága", akik majd JÓL ODACSAPNAK, ha mindjárt a fakanállal Orbánnak, hogy "csak a testemen keresztül"! léphet fel a képzeletbeli TRÓNRA. De nem olyan "vészes" a helyzet. Lassan, de biztosan fény derül minden kis és naaagy stiklire, ki mikor és miben segítette /segíti/ a "Felcsuti törpe" világuralmi terveinek végrehajtását. Ma, de már tegnap is Fodor Gáborról derültek ki "csúnyadolgok", amiket Mi is sejtettünk, de mára világossá vált: A KÖR BEZÁRULT. eljutott oda, ahonnan elindult. "Kamugabi" hazaért. És a Fidesz örömmel ölelte keblére "eltévedt báránykáját": MEGSZAVAZTA egy szóra a többes ajánlás rázós /még a fidesznek is! / ügyét. Ezek után ne "papoljon" nekem senki, mennyire FÁJ, hogy a "liberális eszmevilágról" lesújtó a véleményem. Szerencsére vannak kivételek! Bauer Tamást, Kuncze Gábort nem a LIBERALIZMUSA miatt tisztelem, hanem mert Embernek tartom. Míg ezt a Kamugabit csak "szélhámosnak", mind az öt tagjával együtt.. Persze ez csak KIZÁRÓLAG az én különbejáratu véleményem, amin lehet vitatkozni, csakhogy ebben én nem leszek partner. MAKACS VAGYOK, mint az öszvér. Abban legalábbis, amit MEGTAPASZTALTAM, és tudom, hogy igazam van. Mint ahogy Botka Lászlóból sem lesz soha Pártelnök. Meg kutyából se szalonna. De akinek EZ KELL, egye csak. Végülis a kínaiaknál csemegének szolgál. Nálam még fényképészinasnak se lenne jó! A RETUSÁLÁSON KÍVÜL nincs még egy dolog, amihez értene. Hogy polgármesternek jó? Ez is relatív, mint minden a világon: Nincs jobb jelenleg a pakliban nála. De ezt Vénasszony nálam szebben "festette le" ... " Botka László Rangos Katalinnak elmesélte: az MSZP stratégiája, hogy mindenki, aki Orbán ellen van, az hozzájuk igazodva neki parírozzon. Hogy most még táncikálhat egy kicsit, de csakis egységes baloldal tudja az Orbánt leváltani.
    Ennek az embernek akkora arca van, hogy most gondolkodnom kell, Orbán, vagy Botka csapata-e a szimpatikus nekem. Úgy döntöttem, hogy egyik se. Teljes közös politizálás, azaz Botkához való igazodás nekem nagyon nem fexik. "

    Azért várom még a többiek utólagos véleményét is. Mert a tegnapi napon még elég "zavaros" volt a KÉP, de ha hagyunk időt a letisztulásra, még a BOR is élvezhetőbb, ha kiforrja magát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a véleményednek, Szilárd. Te életed során elsősorban baloldali gondolkodó voltál és vagy, és ez rendben van. Tudom pontosan, hogy nem a liberalizmus demokrata oldalával van bajod, hanem azokkal az emberekkel, akik mindig azt az arcukat mutatják, amelyik többet hoz a konyhára.
      Úgy érzem, hogy akár főnök lesz az Mszp-ben Botka, akár nem, az a cél, hogy besöpörjék a DEMOKRATIKUS ellenzéki oldal szavazóit, hogy a vezetőinkkel megalkudjanak, valamit valamiért. Csakhogy én most annyit mondok:
      a DK NEM ELADÓ!!!
      Biztos, hogy ezt Feri is így gondolja, mert, ha nem, akkor nagyot csalódok benne (de erre nem fog sor kerülni, az fix!)

      Ha belemennénk, majd mi lennénk az a farok, aki csóválni akarja a "nagy" Mszp-kutyát. Tényleg nagy? Május 31-én nem úgy látszott!

      Törlés
  5. Jó reggelt! Ébresztőnek nagyon jó volt, teljesen igaz az, hogy nem megbízható. Folyamatosan bizonyítja, hogy csak arra hajt legyen miből megélnie. Sajnos nekik sikerült frakciót alakítani de kár volt. EU választásoknál is volt egy pár beszólása..... sajnáltatta magát hogy nekik nincs pénzük mint az Együttnek és a DK kampányra ez volt ami nálam kiverte a biztosítékot. Köszönjük kamupártnak az újbóli többes ajánlási rendszert............. gondolom nem kevés pénzt kaptatok érte

    VálaszTörlés
  6. Megélt eddig is, tanított.... A politizáláshoz meg vonzódik, vannak kevesek, akik meg hozzá.... Engem különösebben sem ő, sem a pártja nem érdekel.

    VálaszTörlés
  7. Ha még ez sem elég ennek a szélhámosnak a lebuktatására, akkor semmi sem. Ez egy teljesen átlátszó, szimpla kis szélhámos, aki ismét át tudta baszni azokat, akinek a létét köszönheti.

    VálaszTörlés
  8. "Rózsamisi lehet bármi." Még "szociológus" is. Látta már valaki a diplomáját? Mert nincsen neki.
    S kihagytad a névsorból Szabadait, aki sz SZDSZ utolsó ügyvezető elnöke volt évekig. Már azóta visszakapaszkodott egyszer az ATV-be is. Kamugabi tényleg "tudatosan fiatalokat, politikai múlttal nem rendelkezőket keresett új szervezetéhez, mert ezzel is világossá szerette volna tenni: "ez itt a jövő".

    Boruzsról nem is szólva, aki a BKV-ügyben is alaposan besározódott, aki tudatosan verte szét Kamugabival együtt az SZDSZ-t, közben megtömte a saját zsebeit és Rózsamisinek is "csurrant-cseppent".

    Az isten megőrizzen bennünket az ilyen "liberálisoktól".

    VálaszTörlés
  9. Fodor is segíthetett volna a DK-nak, hogy frakciót alakítson, de ő önálló akart maradni, miért? Gyurcsánynak köszönhette, hogy tagja lehetett a szerencsétlenül alakult Összefogásnak. Nem hálából az előbbiekért, de legalább lojalitásból, erősíthette volna a DK-t. Egy ember jelleméről, a cselekedetei alapján lehet véleményt kialakítani. Hát Fodor gondoskodott arról, hogy a vélemény róla, negatív legyen. Semmilyen közösködést vele, mert a DK-nak ő csak árthat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vendégünk volt egy klubtalálkozón Bősz Anett április 10-én. Kifejtette: ők fogták le a Gábor kezét a közös frakcióalakítással szemben (Nem mintha ő olyan nagyon akarta volna) Mert ők egy új pártot akarnak építeni.
      MOSTSZÓLOK:
      Így biztosan nem fog menni!

      Törlés