2014. június 12., csütörtök

Jó harcok, rossz alkuk

Nem láttam az RTL Klub esti Híradóját, de ami a netről lejön az annyi: végre először valódi hírműsort csináltak. Olyat, amit egyébként is csinálniuk kéne, ha komolyan veszik, hogy a nagy nézettségű, országos sajtónak műfajától függetlenül van társadalmi küldetése.



És ez persze a mai Agyarországon önmagában is jó hír, hogy valaki végre azt teszi, amit tennie kell, és nem azt, amit a Narancsok elvárnak Tőle. De szabadjon azért elhúzni a szám szélét, és csendben fölvetnem azt a kérdést: és EDDIG miért nem így csináltátok, Klubosok? Merthát lehetne azt mondani, hogy Ők már lementek annyira a kicsíszínes és nagyvéres hírszinvonalra, hogy el is felejtették, hogy a bulvár, az nem Híradó. De most épp megmutatták, hogy tudnak rendes hírműsort is csinálni, ha épp olyanjuk van. És akkor ebből jön a keserű kérdés: miért nincs máskor olyanjuk? Egyáltalán, ebben az országban miért az az alapnorma, hogy kerüljük a konfliktust, mert az nem vezet jóra? Soroljam a példákat a rossz alkukra? Az eddigi RTL Híradók, a Szabadsajtó Tüntetéssel kapcsolatos netes médiaviselkedés az utóbbi napokból, de az egész elmúlt négyévnyi hazai politikatörténet nem más, mint a Fidesszel kötött rossz alkuk szövedéke. Társadalmi csoportok kötöttek időszakos előnyökért kompromisszumokat a Hatalommal, nem látva, hogy ezzel épp azt segítik elő, ami Orbánék erősödésének legfőbb garanciája: oszd meg, és uralkodj.


És megosztják, és lekenyerezik, és megfélemlítik, és Uralkodnak. Mert a társadalmi csoportok és azok képviselői megkötik a rossz alkukat, és aztán csodálkoznak, mikor a többi csoport hasonló lenyomása után megint sorra kerülnek, hogy még rosszabb alkura kényszerüljenek. És ez így megy évek óta, és mindenki úgy csinál, mintha nem venné észre. Mert mindenki benne van, és csak azért kussol, hogy ki ne derüljön a demokrácia lassú fölszámolásában való bűnrészessége. Rámaggatják sokszor a KONFLIKTUSOS jelzőt. Természetesen ezt negatív jelentéstartományban teszik, mintha én egyébként egy roppant békétlen héja lennék, aki ha épp nincs csata, akkor talál magának. Akik ezt teszik, azokat persze lepattintom, mert általában ezt olyan vállveregető, bölcselkedő stílusban teszik, én pedig gyáva, megalkuvó emberekkel nem jópofáskodom. Nem szeretnék egy percig sem olyan csapat tagja lenni, amelyik állandóan döntetlenre játszik a pályán, hogy meg ne bántsa az ellenfelet.


A demokratikus oldal tévúton jár, amikor CÉLOKAT eszközökkel összekever. Kezitcsókolom az alku, vagy annak elkenősebb, mellébeszélősebb formája, a kompromisszum, az nem cél, hanem eszköz, és nem jó, hanem rossz dolog. Ha föl akarok jutni a Himalájára, akkor ahhoz bizony másznom kell. Ha jönnek a nehezítő tényezők, mert jön egy lavina, mert kidől az egyik emberem, mert kifogy az oxigénpalack, akkor persze változtatni kell az eredeti irányon és tempón. Nade könyörgöm, ezeket a kompromisszumokat nem azért kötöm meg, mert azok jó dolgok, hanem azért, és csakis azért, hogy a nagyobb kárt elkerüljem. Mert ha nincs olyan kényszer, ami megalkuvásra szorít, akkor bizony a jó út egyenesen megy a hegynek fölfelé, és nem kacskaringósan, amikor a végén már az sem világos, hogy merre is tartok igazán.


Az én KONFLIKTUSOSSÁGOM az relatív dolog, és nagyon. Csak azért tűnik föl, mert annyi megalkuvás vesz körbe, hogy abból valóban kilóg a viselkedésem. Tőlünk nyugatabbra viszont az én magatartásom ám a normális, és nem azoké, akik követendő értékké akarják tenni az alkudozást. Odaát sokkal több a Tuareg, és épp ezért is élnek demokráciában, tán jó lenne ezt az összefüggést fölfedezni. Az alku, a kompromisszum nem jó dolog, és nem cél, hanem csak eszköz, tessenek fölfogni. Eltérít az eredeti céltól, és csak akkor lehet bármi ilyesmi elfogadható, ha valóban nincs más út. Évtizedig gyakorló politikusként magam is kötöttem kompromisszumot, de csak akkor, ha arra rákényszerültem. És magam azt a zsinórmértéket követtem, hogy vajon a kompromisszum nem lehetetleníti-e el az eredeti cél elérését. Mert ha igen, akkor nem kötöm meg, ha már nehezebb lesz az út, mint arra számítani lehetett, akkor inkább megyek tovább egyedül, viharban, mint lapuljak a sátorban, langymelegben, egy lépést sem téve.


A demokratikus oldal véleményformálói közül sokan kompromisszum-hívők. Megpróbálják ezt a szót pozitív kicsengéssel használni, de ezzel becsapják önmagukat, becsapják a közönségüket, és utat nyitnak Orbánnak. Hisz ha a kompromisszum olyan jó dolog, hogy azt követendő példaként lehet a Nép elé állítani, akkor azt sokkal könnyebben meg is fogja tenni mindenki. És ez pedig az ellenállás erkölcsi tartását gyengíti, hisz a megkötött tonnányi kis kompromisszum lassan már szégyenérzetet sem okoz a megkötőkben. Demokratikus társadalomban majd lehet bármi értéket tulajdonítani a kompromisszum fogalmának, de azért csínján, mert az ott is az eredeti céloktól kényszerből való eltérést jelent, ami csak annyira pozitív, mint egy defekt az autópályán. De nálunk már nincs a szó eredeti értelmében vett demokratikus társadalom, itt aki nem ellenállásról, hanem kompromisszumokról beszél, az először is saját magát, aztán meg a Népet csapja be. Ne finomítgassuk, ne játsszunk a szavakkal. A kompromisszum az annyit jelent: alku. A sok alku megkötésére való hajlandóságot pedig úgy hivják: megalkuvás. Ehelyett inkább mondok én egy elvet.

No pasaran.


22 megjegyzés:

  1. DJBÚ hallgatásától is már egy jó ideje, hosszú ideje elment a kedvem.... Röhej, hogy mit művel már egyre gyakrabban a rendelkezésére álló adásidőben. Természetesen a "kiegyensúlyozás", a "hallgattassék meg a másik fél is" égisze alatt. Röhej, de nem nevetek....... korántsem.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan már hallgathatatlan számomra. Sokáig írtam oda, aztán csak olvastam, ma már ki sem nyitom a Megbesz fórumot, még olvasásra sem! Az a híres "objektivitás" :( Ez már attól is nagyon messze van. Azt gondolták, hogy ha kicsit is befekszenek ebbe politikai pocsolyába, akkor a frekvenica.... stb. No, annak annyi! Soha nem tudták ilyen kevesen, ilyen pocsék minőségben hallgatni a Kr-t. Érdemes volt....:(

      Törlés
  2. Jó reggelt Gábor! Nem láttam a Híradójukat...
    De amit a kompromisszumokról írsz egyik oldalam igazat ad, a mási nem. Amivel egyetértek, azt minek magyarázzam itt? Amivel nem: Ha nem kötünk (mármint a DK) kompromisszumokat az Önkormányzati választásra, akkor tényleg narancsba borul Bp.:( A DK-ban sincs annyi szakmailag jól fölkészült és jó polgármesterré váló ember, hogy minden kerületre jusson egy, no persze még esélye is legyen! Én azt gondolom,hogy ahol van esélye (tényleg van!), ott indítsa el a DK-st, de ahol nem ismerik, nincs támogatottság mögötte, akkor bizony meg kell nézni, hogy kinek van, milyen ember, tud-e tigrisként harcolni a fidesszel szemben, becsületes-e (nem csak látszik) lehet párton kívüli, "civil" is, s hogy hová tartozik? Ha nem a Fideszhez és a jobbikhoz, az LMP-ben meg úgy sincs, - akkor teljes hátszélességgel mögé kell állni és dolgozni azon, hogy ne csak induljon, hanem nyerjen is! Lehet. hogy én látom rosszul, nem tudom. De mindezt annak tudatában mondom, hogy a DK szenvedte el a legisebb vereséget a választásokon. Sok helyen lett második, harmadik, ott be kell tolni a jelöltet a fidesz elé valahogy. A többi helyen pedig szétnézni, keresni, keresni kell akár pártokban, akár a civil életben, valahol. Tudom, hogy rövid az idő, de mégis így érzem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nem szeretnék egy percig sem olyan csapat tagja lenni, amelyik állandóan döntetlenre játszik a pályán, hogy meg ne bántsa az ellenfelet." ez szerintem Gábor ars poeticaja -egyébként az enyém is - ahol a legfontosabb szó az "állandóan"- később viszont leírja a kompromisszumokról az igazat. A politika demokratikus formában kompromisszumok halmaza, de-mikor és mennyire- ennek eldöntése tesz valakit jó vagy kevésbbé jó politikussá. Vagy orbánmintájuvá.

      Törlés
  3. Úgy tűnik a sajtószabadság még a jól kereső sajtónak is csak akkor jut az eszébe, amikor már a saját megalkuvó viselkedése miatt (is) elveszik tőle. Pláne ha a pénzük is bánja. Szégyen.

    VálaszTörlés
  4. Béláné Horváth Igazad van ebben a kérdésben. Gábor valóban olyan rövid az idő az önkormányzati választásokig valóban a DK nem tud minden kerületben olyan jelöltet állítani aki nyerni is képes a fidesszel szemben. Szerintem akkor egy becsületes, akár független jelölt mellé kell állni aki a fidesszel és pincsijeivel meg fog küzdeni az igazáért. Tudom a DK főleg most hogy Gyurcsány Ferenc ismét elkezdi a kampányát ismét erősödni fog. Egyébként az írás megint nagyon jó volt és sajnos igaz. orbán pont ezek miatt a gyakran kis alkuknak látszó de nagyon lényeges technikákkal tudja fenn tartani a hatalmát. Ha itt a társadalom minden része egységesen ellenállna a zsarnoki nyomásnak nekik már rég befellegzett volna. Ezt nem tudom megérteni hogy nem fogják fel az emberek hogy egymásért is ki kell állni mert nem tudjuk hogy ki lesz a következő áldozat. Az én jelszavam is No pasaran !

    VálaszTörlés
  5. "Amikor elvitték a szakszervezeti vezetőket,nem szóltam mert nem vagyok szakszervezeti vezető, amikor elvitték a kommunistákat nem szóltam mert nem vagyok kommunista, amikor elvitték a zsidőkat,nem szóltam mert nem vagyok zsidó.Amikor elvittek engem nem volt aki szóljon"Hát ilyenek vagyunk most is?

    VálaszTörlés
  6. Ha most a DK nem veszi észre, hogy az RTL mekkora lehetőség, akkor annyika....
    Kellene ezen gondolkozni..

    VálaszTörlés
  7. Apropó alkuk...A DK az Együtt ès az MSZP tárgyal a budapesti polgármesterjelöltekről. ..HM....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon helyes, tárgyaljanak,és egyezzenek meg, ne hallgassanak a különutasokra.

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Kunhalmi interjú az indexen.

      Törlés
    2. A DK pedig több ízben kijelentette, hogy megvárja az MSZP tisztújítást, mert addig nincs kivel tárgyalni. Mily érdekes, hajlamosabb vagyok a Gyurcsánynak hinni, mint az éppen a fővárosi elnöki posztért kampányt folytató Kunhalminak... ;)

      Törlés
    3. Most tényleg egyeztetni kell?
      Vagy elgondolkodni pl. ezen: http://index.hu/belfold/2014/06/12/lazar_jobban_befenyitette_a_fovarost_mint_az_rtl-t/
      Kit akarnak befürdetni és miért?

      Törlés
  9. A fene rágódna már azon, hogy eddig miért volt ez a nagy meghunyászkodás a médiák részéről, csak elkezdődne már végre valami változás az RTL-akció nyomán. Igencsak türelmetlenül várom...
    Én láttam tegnap este a híradójukat, valahogy így kellett volna már régóta csinálniuk. De majd meglátjuk, mert egy adásból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.
    A kompromisszumokról meg annyit, hogy bizony vannak helyzetek, amikor EGÉSZSÉGES KOMPROMISSZUMMAL előbbre lehet jutni a céljaink elérésében.

    VálaszTörlés
  10. Annyit még az előzőhöz, hogy az egészséges kompromisszum alatt kölcsönös engedményeket értek a felek részéről a kitűzött cél elérése érdekében és nem egyoldalú alkalmazkodást. Az egyoldalú alkalmazkodás, az a megalkuvás... Szerintem...

    VálaszTörlés
  11. Gábor! Én ismerek egy politikust akinek a kompromisszumhoz való hozzáállása tavasszal pont olyan volt mint a tiéd! Úgy hívják ezt a politikust, hogy Mesterházy Attila!
    És mire ment a nagy céltudatosságával??? Hmmm? Ott van most a kuka legalján!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikerült összekeverned az eszközt a céllal. :) Akinek hamis a célja, annak aztán tökmindegy hogy milyen eszközökwet használ, vagy nem.

      Törlés
    2. Az ő célja az volt hogy miniszterelnök legyen, a tiéd az, hogy polgármester legyél.
      Ő is alkalmasnak tartotta magát rá és te is úgy gondolod hogy alkalmas lennél polgármesternek.
      Mind kettőtöknél a komprommisszum készség hiánya az eszköz a cél eléréséhez.
      Ennyiből én nem látom, hogy melyik cél hamisabb a másiknál. Majd az októberi választás után kiderül, hogy melyik cél állt a távolabb a teljesüléstől. A Mesterházy számát már ismerjük...

      Törlés
    3. Én meg azt mondom, az eredeti célokat, az "arany középutat" és a kompromisszumot vedd Gauss-görbe alá. Mindegyiknek meg van a maga helye. Az alku viszont ezen kívül esik. Ehhez kell jó meglátóképesség, tudás, hogy felismerd mi az, ami még kompromisszum és mi az, ami már alku és megalkuváshoz vezet. Mert a kettő szerintem nem ugyanaz. Erre Te alkalmas vagy, hogy meglásd. Csak lásd meg! ;) sverde

      Törlés
    4. Mesterházy harcossága, keménysége nem a fizeSSel szemben nyilvánult meg, hanem arra irányult, hogy megtartsa a pártja vezető szerepét a demokratikus oldalon. Ő egy bürokrata típusú ember. Ez nem negatív jelző, mert mint Weber is megmondta, az állam működéséhez szükségesek az ilyen emberek. Egy konszolidált demokráciában még az is lehet, hogy kiváló vezető lehetne. Most azonban háború van! A hadvezér szerepére azonban Ő tökéletesen alkalmatlan. Ezt valószínűleg Ő is érezte, de kényszerhelyzetben volt. Mint a legnagyobb demokratikus párt elnöke, nem engedhette meg magának - a pártja nem engedte meg neki -, hogy átengedje a miniszterelnöki jelöltséget másnak.
      A demokratikus oldalon jelenleg egyetlen olyan szereplő van, aki személyiségi jegyei alapján alkalmas a hadvezér feladatára. Ez pedig Gyurcsány Ferenc. Sajnos, azonban Ő is óriási hibákat követett és követ el. És itt csatlakozom Tuareg véleményéhez. Mert mi is történt? A "triumvirátus" fehér asztal mellett, kompromisszumokon keresztül akarta kiosztani a vezér szerepét. Márpedig az eredményt látjuk. A valódi vezető azonban nem a többiektől várja a felhatalmazást a feladatra, hanem be kell bizonyítania, hogy alkalmas rá. Gyurcsány ahelyett, hogy beindult volna, mint a gőzhenger, a másik kettővel ott totyogott a fehér asztal körül, nem tudva eldönteni, hogy ki melyik székre üljön le. A DK EU-s kampánya már határozottabb és egyéni volt - meg is van az eredménye.
      A kölcsönös kompromisszumok keresése a kiegyensúlyozott, békés időszakok eszköze. Háborúban nincs kompromisszum a legkisebb kérdésben sem!

      Rátérve az RTL híradóra. Azokkal értek egyet, akik ezt még nem a tisztességes újságírás diadalának tekintik. Ez még csak egyik érdekcsoport harca a másikkal. Folyamatosan így kell működnie ahhoz, hogy tisztességes újságírásról, tisztességes újságírókról beszélhessünk.

      Törlés
  12. "Ha föl akarok jutni a Himalájára, akkor ahhoz bizony másznom kell." Ez egy nagy bölcsesség! Csak az a baj, hogy itt mindenki arra vár, majd felviszik, vagy valaki felmászik helyette!

    VálaszTörlés