2014. május 21., szerda

Az utolsó felvonás

Na, hazaértem már egy ideje a Nemzeti Nyomozó Irodából, a szembesítés elmaradt, a delikvens úgy tűnik nem vette magának a bátorságot, hogy vitahelyzetbe kerüljünk rendőrségi jegyzőkönyvezés kíséretében. Kicsit csalódtam a Srácban, mert amúgy egy kemény gyerek volt, dolgozott is nálam a Jófiúk Rendészcsoportban.




Reggel kilencre volt jelenésem, Neki is akkor lett volna, de mivel fél tízig nem jött, így a szembesítés helyett maradt a szembesülés szólóban. Mégpedig egy tanúvallomással, amelyik pár ponton ellentmondott az én korábban jegyzőkönyvbe mondottaméval. Így aztán szokás szerint eldönthettem, hogy kívánok-e vallomást tenni, persze hogy kívántam, mindig kívánok, magam is oknyomozóként a föltett kérdésekből meg tudom állapítani azok hátterét és tisztázni tudom a nyomozók felé a valóságot. A dolog önmagában sok szót nem érdemel, az általam korábban leírt X. kerületi lakásfelújítás volt a téma, éshát otthonmaradt szembesülőtársam olyan vallomást tett, amiből látszott: azt hitte, hogy rátolom majd a felelősséget azért a sztoriért. Így aztán sok hülyeséget összehordott, tele önellentmondással, kár volt, soha nem tolok rá senkire semmi felelősséget, én voltam a góré, mindenről én döntöttem, evidens, hogy a felelős kizárólag én lehetek. Úgyhogy szépen összeraktam a nyomozónak a mozaikot, gyorsan végeztünk és több kihallgatás már nem lesz.

És most én jövök, és nem leszek kíméletes. Egy nyomozás lezárulta ugyanis Iratismertetéssel jár. Ilyenkor az addigi üldözött elé le kell tenni az összes róla készült iratot, hiánytalanul, mindenbe betekinthetek, másolatot kérhetek, akár az egész paksamétáról is. Nos kérem, egy mindösszesen 1,5 milliós hűtlen kezeléssé zsugorodott ügy dokumentációja 6 nagy papucsos iratlefűző. Igen, nagyjából annyi, mintha egy ezerfelé elágazódó kémhistória - mondjuk KGBéláé a Jobbikból - összes felgöngyölítése lenne egyben. Csakhogy ez egy önkormányzati intézmény lemondott vezetőjének 1,5 milliós ügye, normál esetben tizede nem lenne a nyomozati iratmennyiség. Fontos voltam, na, mindent, amit csak tudtak, összeszedtek rólam, emberek tömegét idézték be tanúvallomásra ésatöbbi. És mindez a legközelebbi alkalommal a kezemben lesz. És abban is marad, ugyanis az egészet kérem CD-re mentett formában, amihez jogom van, és amely jogommal élek is.


Most látni fogom, kik maradtak tisztességesek, jártak el kötelességüknek megfelelően, de nem túllihegve a politika akaratot, és szépen vissza fogom fejteni, hogy ki mit tett hozzá a rengeteg szereplőből ehhez a mocskos történethez. És miközben ugyanezen iratok alapján az Ügyészek majd rágódhatnak, hogy van-e bátorságuk Bíróság előtt megsemmisülni, vagy inkább neméranevem stílusban megkezdik saját mundérjuk védelmét, aközben én elkezdem földeríteni a koncepcó teljes hálózatát. Tudom, hogy Kocsis Máté volt a megrendelő, tudom, hogy egykori rendőrfőtisztek álltak be az Ő szolgálatába, hogy segítsenek megszabadulni a Szabó Problémától, tudom, hogy ki mire kapott fölhatalmazást, vagy inkább fölkérést ennek érdekében. Tudom, hogy Kocsis nagyjából 30 millió forintnyi nyolckeres önkormányzati közpénzt fordított erre, tudom, hogy a résztvevők hol lépték át súlyosan hatásköreiket, hol hazudtak, hol csaltak, hol fenyegettek. Mindezt tudom, már régóta pontos képem van az egész históriáról, csak most egy dolog megváltozik: nem csak tudom, de a papírok birtokában mindezt bizonyítani is tudom majd.


Politikusok, Ügyészek, volt rendőrkapitányok kerülnek majd viszontcsapásom tűzvonalába. Mert Kocsis Máté elszámította magát. Bele sem gondolt, hogy nem fogok megtörni, valszeg a saját tűréshatárát képzelte belém, pedighát jól ismertük egymást, és a kettőnk habitusa közti különbséget is pontosan tudta. Erre ment ki az egész: házkutattatni, mocskolódó cikkeket íratni rólam az országos sajtóban, gyanúsítottá tenni, hogy rabosíthassanak, minél többször, annál jobb, aztán csak megtörik majd a Szabó. És akkor majd lehet megkeresni, és megbeszélni vele, hogy figyu, ha Te nem lősz engem, akkor én sem Téged. Aztán mehet az utasítás Ügyészék felé, hogy ügyet lehet süllyeszteni, Szabó nem veszélyes többé Kocsisra. Csakhogy ez nem az én táncstílusom. Én nem a bécsi keringőt, hanem a rumbát meg a szambát kedvelem, ez van. És Kocsist a Hamistanúzással, meg más ügyekkel már leszorítottam, leszorítottuk annyira, hogy a Fideszközpont elengedje a kezét, és visszarakja egy viszonylag védtelen kerületi polgármesteri székbe, de az igazi buli most jön majd.


Nem kártérítést akarok, nem pénzt ezért az egész kétéves mocsokért, amiben kirugdosták, megfélemlítették az embereimet. Ha majd sok pénzt akarok, akkor visszamegyek pár évre fogorvosnak. Nem, én igazságot akarok. Önmagamnak és mindazoknak, akiket ebben a folyamatban - ha kevésbé látványosan is - de meghurcoltak, ellehetetlenítettek, megfélemlítettek. Fölsorolhatatlan típusú és mennyiségű bűncselekményt követtek el ebben az eljárásban, és én azokat mind följelentésekkel fogom díjazni. Pénzt a magam számára nem fogok kérni, viszont a nyolcker számára maradéktalanul visszafizettetem azokkal az elpazarolt közpénzt, akik azt az én rács mögé juttatásomra költötték. Rengeteg munkába, figyelembe, időbe telik majd, de fölkészültem rá. Kedvenc filmem a Volt egyszer egy Vadnyugat, gondolom sokan tudják miről szól igazából. Mikor mostanában megnéztem újra, tán századszor, akkor rájöttem: Rólam. És most én jövök.

Igazságot szolgáltatok.


32 megjegyzés:

  1. Adjál a ganéknak,hurcoltasd meg őket is,de úgy rendesen.

    VálaszTörlés
  2. CD-re????? Ez jó dolog..... Erről nem is tudtam !

    VálaszTörlés
  3. Gábor nagyon örülök hogy ezt megírtad. Őszintén tiszta szívemből drukkolok neked hogy legyen kitartásod végigcsinálni. Amit ezek tettek az megbocsáthatatlan. Elképesztő ami ebben az országban megy, és a többi nem bizonyított bűnügyekben az emberek lejáratása, megcsúfolása. Szégyellem hogy magyar vagyok és ezek ismét nyerhettek.

    VálaszTörlés
  4. Mindent és mindenkit beáldozott az igazáért. Ez a minimum, hogy igazságot szolgáltasson. A saját lelkiismeretének tartozik vele (hja, hogy az nincs..).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Például kit, kedves Névtelen?

      Törlés
    2. Élettársad, Zalánka, Endrődi Veronika, Jófiúk csapata, Vaskapu teamje. Dióhéjban.

      Törlés
    3. Élettársam és Endrődi Veronika a harcostársam, mint ahogy a Vaskapu teamjének tisztességes része is az. Ők értik, hogy megalkuvásra nem lehet jövőt építeni. A Jófiúkat május 1-el föloszlatta volna Kocsis, ha nem mondok le, ehhez képest dec. 31-ig ég volt állásuk. Zalánka meg aztán abszolút nem lett áldozat, ugyanis kirúgása után üzletveetőnek vettem oda magamhoz a Vaskapuba, ahonnan aztán cikis körülményekközött egyszercak lelécelt. Dióhéjban... :)

      Törlés
    4. ..és mindez nem jöhetett vona létre, ha nem vagy TE meg az Egod.. ;)

      Törlés
    5. Cikis körülmény? Hát éppen lehet azt annak is nevezni, hogy kellett neki az induló készlet a Berlinerbe! :-)

      Törlés
    6. Névtelen, nem jobb volna Gerinctelen nick-kel bejelentkezni? Azért tart itt az ország mert a zemberek eoója az a létfenntartási szintet sem éri el. A seggnyalás a divat.
      Hajrá Gábor! Adj nekik! Adj a gerincteleneknek, a hazugoknak, a hatalmukkal visszaélőknek!

      Törlés
    7. Nem értem, mit kellett volna tennie? Behúzott füllel és farokkal elsunnyogni? Nem az ő hibája, hogy ennyi harc árán tudta csak bebizonyítani az igazát.éppen ez a baj, hogy sokan nem értik pont ez a hatalom módszere...arra számítanak, hogy az emberek előbb-utóbb belefáradnak, idegileg nem bírják, feladják.Pont így lesz ez Kishantossal is + az emlékművel. Egyre többen kéne éljünk demokratikus jogainkkal szívósan és kitartóan, s akkor tán változna valami. Tudjuk, hogy ez nem könnyű, a családnak sem. De ha fontos nekik az igazság akkor megértik.Annál is fontosabb ez, hogy legyen az emberek előtt példa, hogy igenis, meg lehet nyerni az ilyen pereket, csak kitartás és pici bátorság kell hozzá.

      Törlés
  5. Mi a biztosíték, hogy TÉNYLEG minden papírról lesz másolat a CD-n?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell mellé adni teljességi nyilatkozatot, és ha akár egy tárgyaláson, akár bárhol később csak egy olyan irat is előkerül, ami nem volt része az ügynek, akkor a teljességi nyilatkozatot kiadó ordas ngy bajba kerül. Ebben nem érdekük szórakozni, és a nyomozók egyébként korrektek voltak végig, szakmaszerűen jártak el, velük nincs is problémám.

      Törlés
  6. Gábor.A mostani blogodból is az
    jött le nekem,hogy mi rokonlelkek vagyunk:))))))

    VálaszTörlés
  7. Mi van a dörgicsei úttal? A 30 milliót kin ek a pénzéből fizette ki Kocsis.Ki tett neki szívességet? És ő milyen szívességet adott helyette önkormányzati megbízás címén. Zuchslag szatyorba kapta a pénzt,Kocsis a Csécseinek miben küldte a 30 millát? Az elöbbiért hogy hörgött a Fidesz,ezt meg benyelte? Ezt is tedd le neki Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem ott egy kabát volt a csomagoló anyag.

      Törlés
    2. Ja, az enyém :))) De ezekhez az ügyekhez képest az már az idők során pimffé vált. Itt hivatali visszaélés, bűnszervezet, ilyesmi játszik már, Bélánk meg közben már meghalt, a nyomozót meg Kocsis odavette a Hivatalba. Fölös energia lenne, hiányozna durvább ügyekből. ;)

      Törlés
  8. Úgy legyen ! Szívemből kívánom,hogy teljesüljön minden elképzelése, sok erőt, kitartást kívánok de vigyázzon magára, mert ezek mindenre képesek. ha valamibe belekezd 100 szor gondolja át mielőtt cselekszik. üdv. Miklósné

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Welsz Tamás furcsa halála miatt óvom Önt. Ezek bármire képesek!

      Törlés
  9. Névtelenül!!! A fantomokkal is harcolnod kell???? Az igazságnak kell győzni, - remélem így is lesz,- és akkor a "beáldozottak" miatt az aggodalmaskodó majd megnyugszik. Szép estét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..úgy látom, ma Névtelen party lesz.. bocsesz.. :)

      Törlés
    2. Akiket fölsorolt beáldozottakként, Ők vagy nem érzik magukat annak, vagy anno én vettem oda Őket dolgozni a Szolgálathoz, és épp azért mondtam le, és kezdtem harcba, hogy ne tegyék Őket azonnal utcára...

      Törlés
    3. Gábor gratulálok, remélem a folytatásról is értesülünk.

      Törlés
  10. Ki szórakozik itt folyton Névtelen-ül? És ki veszi komolyan egy rejtőzködő alak sunyi megjegyzéseit, vádaskodásait?

    Gábor, sok fizikai és lelki erőt kívánok ehhez a harchoz (amihez hasonlóban már sokan felőrlődtek).

    VálaszTörlés
  11. Gábor sokadik blogod olvasása során úgy gondolom, hogy Kocsis Máténak Te vagy maga az ördög, a FŐELLENSÉG, mint főnökének Gyurcsány Ferenc. és éppen úgy nem talál fogást rajtad, mint OV. csak Neked most nagyobb a tered az igazságod bizonyítására, és önmagad, ill. munkatársaid érdekeinek megvédésére. minden jóérzésű ember neked drukkol. olvaslak rendületlenül :-) na ez lehet hülyén hangzik :-) jóéjszakát kívánok :-)

    VálaszTörlés
  12. Gábor, gratulálok. Nagyon sok erőt, magabiztosságot az igazságok kiderítéséhez (ami mind megvan benned). :-)
    Egy idézet, mely rólad szól:
    A jó ügy szolgálata
    Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt és ezért jó volt az is, amit tettél, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, – vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, – elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz!
    Márai Sándor /Füves Könyv/

    VálaszTörlés
  13. A kirajzolódó mi több jól látható küzdelemnek nagyon nagy a tétje.
    Lehet: egy fideszpárti polgármester --aki a parlament rendészeti bizottságát is vezette-- kezén bilincs kattan vagy egy másik Embert --aki az igazságért harcol-- esetleg kicsinálnak; az olvasó szinte bele borzong.
    Erőt, egészséget TUAREG és vigyázz magadra, hisz' értünk is harcolsz.

    VálaszTörlés
  14. Sok sikert és kitartást! Mindannyiunkért harcolsz ! Nagyon vigyázz , mert ezek mindenhonnan támadnak, hátulról is. Legyen egy biztositékod valahol végszükségre!

    VálaszTörlés