2014. május 29., csütörtök

Ki legyen a Váltópárt?

Tegnapi írásom fogadtatása nagyjából olyan mint egy tele lajtoskocsié a Szahara közepén, asszem totál beletaláltam az összefogósdi kapcsán egy forró problémakörbe. Mivel azonban még nagyon pörög, ezért értékelésével várok délutánig. Úgyis van egy még fontosabb kérdésünk: Ki legyen a Váltópárt?




Gerincvelőből meg tudom magam is válaszolni, gondolom alapból mindenki beírja majd a kedvenc pártját, de ez az írás most nem a Hajrá .....! vonalat akarja erősíteni, hanem inkább azt megnézni, hogy mi kell ahhoz, hogy bármely ellenzéki erő végül 2018-ban Váltópárttá válhasson. Magyarul elvi és elemzői írás, nem érzelmi állásfogalalás. Ahhoz, hogy ezt a logíkai ívet végig tudjam torzítatlanul vinni, most elhanyagolom az önkormányzati választást: úgy gondolkodom, mintha egyszerűen nem lenne ilyesmi az ősszel. Teszem ezt azért, mert így is épp elegen keverik össze az egyes választások jelentőségét, és ebből aztán téves következtetéseket vonnak le. Úgyhogy alapállításom ennyi: a demokratikus ellenzék célja Orbán Rendszerének megsemmisítése. Figyelem, nem a személyek megsemmisítése, csaxólok, mielőtt beérkeznek a géppuskás kommentek, hanem a Rendszer teljes leépítése. Asszem ez egy helytálló tézis ahhoz, hogy innen elindulhassunk.

Kezdjük tán azokkal a dolgokkal, amik nem fogják Orbán Rendszerét elsöpörni. Vágy szinten lehet mondogatni a mindent elsöprő forradalmi hevületet, amihez csak a szikra kell, és milliók lepik el az utcákat, csak nem reális. A mai közhangulat inkább a mély depresszió felől a még mélyebb rétegbe tart, nemhogy fölfelé mászna. Ott egy szikra nagyjából annyi válaszreakciót vált ki, mint egy leégett csikk: füstmentes gyors elhalás, nem robbanás. A magyar nép perpillanat előbb hal éhen, mint hogy éhséglázadást indítson, és Orbánék okosan pusztítják a nép lelkét. Pontosan tudják, hogy mely néprétegekben nincs már ellenállóképesség és politikai érdekérvényesítő erő, és azokat még mélyebbre taszítják. Tapasztalhatjuk, hogy a közmunka, aminek rabszolga jellege kezdetben mindenkit fölháborított, az a gyakorlati nincsteleneknek végül menedékké vált, amit már adománynak tekintenek mostanra a benne levők, ahelyett, hogy az egész ellen lázadoznának. Szóval tessenek belenyugodni: ezzel a néppel a forradalom nem opció.


Törekedni kell rá persze, hogy 2018 előtt el lehessen hajtani a Felcsúti Patást, de jobb arra fölkészülni, ami a realitás: 2018-ban lehet majd egy nem túl demokratikus és tisztességes, de az EU pénzek megkapásának érdekében kényszerből mégiscsak megtartott választáson eltakarítani Őket. A mostani EP Választás nagyjából kijelölte, hogy kik állnak a startvonalnál, mindegyik párt kapott ahhoz elég szavazatot, hogy együttesen lefogja az ellenzéki térfelet, ezért aztán új politikai erő keletkezése nem valószínű. Van a DK, az Együtt, az MSZP, az LMP és a Jobbik. Belőlük fog kikerülni a Váltópárt, vagy egyik sem válik azzá, körülbelül ez a helyzet. Az alapanyagok megvannak, kezdhetünk főzni. Nem tévedünk nagyot ha azt mondjuk: 2,3 millió szavazóval Orbánék 2018-ban elhajthatók, és a választási rendszer torz volta miatt ennyiből egy kétharmad is simán kijön. A teljes összefogás kalapkabáttal kismasnikkal együtt áprilisban 1,3 millió szavazót hozott, az EP választás összességében még kevesebbet. Szóval minimum 1 millió új szavazót kell ahhoz megnyerni a következő években, hogy Orbán űzhető legyen.


Vannak akik a mai ellenzéki arányokat szeretnék kivetíteni 2018-ra, csakhát ez ostobaság: 1 millió új szavazó megnyerése alapvetően borítja föl az egyes pártok erősorrendjét, ha meg nem sikerül megszerezni a pluszmilliót, akkor meg elindulni is kár a választáson, nemde. Szóval a mostani arányok egyvalamire jók: kijelölték a versenyben indulókat, és megadták az indulólöketet a következő évekre. Az öt szereplőből a váltópárti versenyben kettő szerintem leírható: az LMP és az MSZP. Az LMP sem egyértelmű mondanivalóval, sem karizmatikus politikusokkal, sem szervezettel nem rendelkezik, ez meg olyan induló hátrány, amit csak a többiek látványos bénázása esetén tudnának ledolgozni. Az MSZP mint nagy párt megszűnt létezni, innentől maradék szavazói már nem mehetnek abban a hitben az urnákhoz, hogy a legerősebbre szavaznak, ez pedig pusztító erejű egy valaha nagy párt esetében. Cserélgethetnek fejeket még, de az egész szervezet hosszú évek alatt amortizálódott le olyannyira, hogy a Néptől új szavazatokat szerezni már nem lesz képes. És ez a legfontosabb momentum: aki képes lesz új szavazókat szerezni, ahhoz fognak a most meglévő régiek is csapódni, hogy a szavazatuk minél többet érjen. Ez eddig az MSZP felé tolta a szavazókat, innentől meg elviszi tőlük még a maradékot is.


Marad a Jobbik, a DK, meg az Együtt. A Jobbikkal kezdem, ugyanis gyengültek az EP Választáson, és ha megértjük miért, akkor visszavehetünk Tőlük szavazókat. Beverte Őket a KGBéla Ügy, hisz akik kormányzati múlt hiányában addig a tisztesség imázsát tudták fölmutatni, azokra ez különösen nagy csapás volt. De ennél súlyosabb a helyzetük. Sok vidéki azért támogatta Őket a Parlamenti Választáson, mert elhitték, hogy Ők tudják leváltani Orbánt. Nem tudták, szívás. Nem volt véletlen az a depresszió, amivel Vona akkor a mikrofonhoz lépett: tudta, hogy abban a pillanatban elvesztett százezer szavazót, akik pusztán a váltás reménye miatt szavaztak rájuk. Ők újra szabad préda, megjelennek majd, ha azt látják, hogy van egy hiteles és szervezett erő, amelyik képes lesz orbántűzni. A Jobbik tehát bajban van, hálistennek, bár azt látnunk kell, hogy szervezet és mondanivaló szempontjából erősek, és szavazóik többsége nem tartja Őket szélsőjobboldali pártnak. Szóval a sorsuk ismét csak attól függ, hogy a DK és az Együtt hogy teszi a dolgát a következő években.


A legesélyesebb a váltópárti címre a DK. Karizmatikus vezető, erős és jól szervezett tagság, a programot kicsit emberközelibbé téve ebből bármi lehet. Gyurcsány éppúgy képes lehet lemosni magáról a bukott politikus bélyegét, mint annak idején Orbánnak is sikerült. Szoktam erre mondani a Churchilli példázatot: Őt leírták 1918-ban, oszt mégiscsak épp Nagy Britannia Államférfija lett egyszercsak belőle. Gyurcsány az EP Választás óta már nem bukott politikus, kontraproduktívvá válik innentől kezdve a gyurcsányozás, minél inkább csinálja az ellen, annál jobb az a Ferinek, így aztán a DK-nak is. A DK rendelkezik a legjobb indulóbázissal, hogy felvegye a versenyt a Jobbikkal a vidéki magyarország visszanyerésére. A szervezetnek el kell jutni kiépítettségében a legkisebb településre is, megnyerni helyben hiteles embereket mindenütt, és egészen a legapróbb közösségekig lebontott konkrét cselekvési tervet fölmutatni. És kell mégegy valami, mégpedig a legfontosabb: az Új Erő, az Új Politika érzületének megteremtése. A Ferit akkor fogják elfogadni, és a DK-t akkor fogják elfogadni, ha a múlttól megszabadul, egyértelműen és visszavonhatatlanul elvág minden köteléket, ami a kudarcra emlékezteti a szavazókat. A Jövő Ígérete nem lehet egyszerre a Múlt Kísértete is, nemdebár.


Az Együtt sorsa nem önálló sors. Attól függ, hogy a minden szempontból jobb indulópozíciójú DK mit tesz a jövőben. Létezik az az egymillió szavazó, akit Új Politikával meg lehet nyerni, és ha a DK nem nyeri meg Őket, akkor a Gordonék ki fogják tölteni a szabadon hagyott terepet. Hátrányból indulnak, de egyértelműsítették már, hogy nem szövetkeznek a múlttal, gudbáj vert baloldal. Négyéves verseny indul, akár tetszik akár nem, és az egymillió új szavazóért megy a verseny. Mert mégegyszer mondom: aki elnyeri az új szavazókat, az az erősebbhez húzás miatt meg fogja kapni ráadásként a mostaniakat is. Akik ugyanis Orbánt akarnak majd váltani, azok a legerősebb mellé fognak fölsorakozni. És amelyik ellenzéki erő nagyjából egy év múlva jelentősen le tudja hagyni a többit, az hirtelen nagyon megerősödik majd, mert a most még háromosztatú ballib szavazattömeg a legerősebbhez fog koncentrálódni. Szóval nagyjából ennyi a dolog: ha a DK akar Váltópárttá válni, és meghozza az ehhez szükséges alapvető döntéseket, akkor azzá is válik. Ha elbénázza, akkor a helyére benyomul az Együtt. A meccs pedig egy év múlva nagyjából el is fog dőlni.

És akkor most tessenek kicsit elgondolkodni az önkormányzati választás jelentőségén és stratégiáján a fentiek alapján...


19 megjegyzés:

  1. Köszi az írást Gábor! Szinte mindennel egyetértek, vagyis mindennel, de van még egy kérdés bennem ezen felül. A most széteső MSZP-ből sok - akár még biztos tagnak tartott - ember el fog jönni onnan. Hová? Szerintemm a Jobbikhoz és a DK-hoz. Aki az előbbihez csatlakozik, nem is akarok róla véleményt írni... Aki a DK-hoz, az nem mind lesz olyan elkötelezett a DK politikáját illetően, mint a "törzsközönség",no jó, néhány talán. A többi? Átigazol, aztán azt gondolja, hogy "most majd itt elleszek, mint a befőtt, mégis csak egy haladóbb, jobb párt tagjának lenni jobb dolog, no még szerencsém is lehet,hátha nekem is jut valami." Ezekkel a DK-ban csak többen lesznek. Most nagyon meg kéne gondolni, vizsgálni, hogy kit, milyen nézetekkl vesznek föl. Nem minden DK-hoz tartó fogja erősíteni a pártot. Pesze, mindig írom, hogy szerintem.... Ezért tényleg abból az egymilliból kéne meggyőzni sok-sok embert, s nem a pártoktól elszipkázni azokat. Gondolom én...., így korán reggel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tudom erre mondani, amit a Nyolckeres SZDSZ-nél tettünk anno. Egy sikeres választás után 3 hónapos tagfelvételi moratóriumot rendeltünk el, hogy a megélhetésiek ne is akarjanak odacsapódni ahhoz, aminek a megnyerésében nem vettek részt. A helyi szervezetek remélem odafigyelnek majd arra, hogy szűrjék a csapódókat, mert lesznek, nem is kevesen.

      Törlés
    2. Barátom, Tuareg!
      Mint mindig, most is értelmes és szimpatikus az analízised. Néhány nappal ezelőtt én is - mint örökös pártonkívüli - osztottam ez ügyben az észt.
      Akkor térhet vissza a hatalomba a baloldal, ha egy van belőle, és nem három. Ha nem sikerül hamarosan egységes pártba tömöríteni a szétszórt erőket, akkor beköszöntött az örökkévaló Orbán-királyság.
      Megköveztek a véleményemért, de akkor is fenntartom: szűnjön meg az MSzP, a DK, az Együtt-PM - és jöjjön létre egyesülésük révén egy új, modern, ütőképes demokratikus párt: az "Új Köztársaság" (vagy nevezd, aminek akarod).
      Más országokban is lezajlottak már ilyen folyamatok, és sikerrel végződtek - így például Franciaországban 1971-ben. Akkor sikerült a különféle szocialista áramlatokat - SFIO, PSU, stb. egyesíteni, és a nem szocialista Mitterand-ot győzelemre vinni.
      Németországban 1959-ben a Bad Godesberg-i kongresszuson az SPD hivatalosan szakított a marxizmussal, és néppárttá vált. Hamarosan nagykoalícióra lépett a CDU-val, majd 1969-ben - 1929 óta először - egyedül alakított kormány Willy Brandt kancellárral.
      Nem rossz példák, ugye?
      Addig nem fogtok győzni, baloldali barátaim, amíg egymással vetélkedtek, és nem a jobboldallal. Tanuljatok a történelemből!

      Törlés
    3. Azért nincs igazad, mert a DK gyökeresen más politikát folytat, mint a szocik vagy a Külön. Én nem szavaznék a Pávatáncos Bajnaira vagy a hátulróljövős aljas, ellefelét kinyírni akaró, teszetosza MSZP-re (szeptember óta van ez így).

      Egy sor dologban teljesen más politikát visz a DK, mint a többi. Velük egyetértek, a többieknek van egy sor olyan programpontjuk, amivel nem. Úgyhogy inkább ne olvadjanak össze.

      Törlés
    4. Kedves André Libik! Nagyon jó az írása, de a jelenlegi magyar mentalitással sajnos azt nem lehet megcsinálni amit az írásában említett nyugati pártok sikerrel hajtottak végre. Ez abból is látszik, hogy amikor a II. összefogásba mégis csak belevették Gyurcsány Ferenc pártját egyből visszaesett a párt támogatása és a választók passzivitásba mentek át. Sajnos az egész politika meg van mérgezve (ez a 2002-es Fidesz vereség következménye). Nem mellékes az sem, hogy a 25 év alatt (mint ahogy az Őszödi beszédből is lehet róla tudni. a politikai "elit" csak hazudozik össze-vissza, széthordták a közös vagyont azok akik a Kádár rendszerben megszedték magukat és valamilyen magasabb pozíciót töltöttek be (közel voltak a tűzhöz) és a társadalom csak várta-várta a jobb élet megindulásának a lehetőségét. De ez sajnos nem következett be az állami szintre emelkedett korrupció miatt (jobb és baloldalon egyáltalán). Azért írtam baloldalt, mert vastagon benne vannak abban a FIDESZ-szel együtt abban, hogy politikailag kinyírták Gyurcsányt. (a papagáj-kommandó, a média, az SZDSZ neo-liberális nagytőke támogatása és még nagyon sok méltatlan verdikt). Írom ezt azért, egyszerű állampolgár lévén, mert azt gondolom, hogy az, aki megtehetné, hogy a politikának háttal állva, szemeit becsukva, füleit bedugva élje a gazdagok felhőtlen életét emberfeletti erővel küzd azért, hogy Magyarország és polgárai végre egy jobb világban éljen. Olyanban amely szorgalma és tehetsége alapján megilleti. (a 70-es, 80-as években rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy jobban szebben éljenek és erre nevelték a gyermekeiket is) Ettől a lehetőségtől fosztották meg a társadalmat...nincs piacgazdaság, mert jövedelem sincs, mert kiárusították a jövedelmező iparágakat...Ami maradt, az sajnos nem elég egy jobb világhoz...sőt, még ezt a keveset is elveszi tőlük a mai vezető magyar politika...Ezt akarja megszüntetni és ennek megszüntetésére buzdít szinte fáradhatatlanul, amikor élhetné világát... Lehetne még sok egyéb dologról is írni, miért nem lehet megoldás az összefogás. De sokáig tart, amíg az agymosás regenerálódik...talán majd akkor....

      Törlés
  2. Ezekkel a régi arcokkal nem lehet Orbánt legyőzni! Amik Gyurcsány, Bajnai és az MSZP-nél mindegy hogy ki képviseli az ellenzéket, addig Orbán a nyerő. Egymástól szipkázzák el a választókat, létszámot nem tudnak növelni.

    Egy friss, tiszta alakulat kell, olyan mint mondjuk az Elégedetlenek Pártja és így talán meglehet szólítani azt a valamivel több mint 2 millió embert akikkel Orbánékat lelehet váltani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. teljesen új párt vadonatúj arcokkal nem tud 4 év alatt létrejönni.

      Törlés
    2. azért nem adok neked igazat, mert amikor az operaház előtt ott volt töbszázezer ember tiltakozni a tákolmány előtt, akkor azok azt nézték, mi köti össze őket és nem az, mi választja el. Aztán jött a Füves Juhász és kezdte szelektálni a népet: ez se jó, az se jó, csak én vagyok a jó. A társaság általa - és a fidesz segítségével - ott lett leszalámizva. ha most ugyanezt tennénk - egy vadiúj formációval, kontrollálatlan emberek nélkül, könnyen újra bejuthatnak a fidesz által titokban útra bocsájtott bomlasztók. Tudomásul kell venni, hogy ma az országban egyetlen ember bír el Orbánnal és az Gyurcsány. Ő megjárta a lövészárkot, tudja, hol és mit kell kivédenie, van nemzetközi elfogadottsága is. Én azt gondolom, tematikusan el kell kezdeni kiválogatni azokat a jó szakembereket és politikusokat, akik tiszták maradtak és már bizonyítottak - én Bokrossal kezdeném - és le kell ülni velük tárgyalni. Ezt a folyamatot kellene folytatni. Orbán elvégzi a többit, mert folyamatosan teszi tönkre - nemcsak az országot, hanem a hitelét is. Nem utolsósorban meg el kellene kezdeni segíteni - akár önkéntes munkával - a vidéken nyomorgókat. Magyarország testületileg cserben hagyja a szegényeit. Nem politikai agitációra gondoltam. Tényleges munkára és bármilyen segítségre. Mert ha Floridában képes egy bulizásra ráúnt fiatal elmenni újjáépíteni a cunami után három hetet adva az életéből, akkor itt miért nincs a saját honfitársaink megsegítésére semmilyen akció???? Mindenki csak Böjte Csabának nyomja a pénzt és az önkéntes munkát. Tessék végre felfogni, hogy ha két kiló kenyérrel meg lehet venni valaki szavazatát, effektív két-három heti munkával pláne. A DK néhány - magát prominensnek képzelő - embere már letorkolt és holmi pénzről és gazdaságpolitikáról rebegett - de ha a Jobbik csőstől képes begyűjteni azzal a kétségbeesetteket, hogy a jómódúakat elszámoltatás ígér és börtönt. akkor nekünk effektív segítséget kell nyújtani. Különben marad a narancssárga vagy az árpádsáv vidéken.

      Törlés
    3. Igen, André okfejtése elvben kitűnő, de ez az egyetlen Achilles-sarka megvan. Ráadásul nagyok kemény zárótűzben kell majd építkezni, és azt se feldjük, hogy nekünk alig maradt médiumunk...

      Törlés
    4. Zsófia elhanyagolható eltérésekkel egyetértek veled. A következő választáson az a párt fogja elvinni a szavazatokat, amelyik láthatóan, látványosan segít a nehéz helyzetben lévőkön. Ha a Dk csak távoli szemlélője lesz ennek nem lesz váltópárt. Ezt Gyurcsány is nagyon jól tudja, s az az egyik fő gondja hogy tudná megvédeni a falusi, kisvárosi lakosokat bizonyos igen kellemetlen szomszédoktól. Akár tiltakozik ez ellen valaki, akár azt kiabálja ezt nem, nem soha, mégis ez lesz a döntő. Tehát egyetértve kenyér, tüzelő, védelem, beszélgetés, becsületes emberek. "Csak" ennyi.

      Törlés
  3. Azokkal értek egyet akik azt vallják,hogy a 2,5 millió szavazót megkell nyerni a nem szavazók,a kiábrándultak köréből . Eddig is látható volt,hogy az 1,3 millió szavazó a DK,MSZP,Együtt szavazótáborából került ki és nem tudták növelni a szavazóbázisukat.Ez kemény munka lesz,de négy év van erre.Hiszem azt,hogy az olyan figurák mint Semjén,Lázár Kerényi képesek rést ütni a FIDESZ táborban is.Hinnem kell,hogy a józan ész elöbb utóbb győzni fog.Lázérnál lépmutatóbb,öntelt pökhendibb politikust még nem láttam. 'Mindenki annyit ér amennyi pénze van"A négy millió éhező ezek szerint nem ér semmit,leirandó,feledhető?Miközben egyesek a régi dzsentri világot hozzák vissza kedvteléseikkel:mulassunk,vadásszunk,nőzzünk.Ez az úri virtus.. Szerintem ez a 2,5 millios Fidesz szavazótábornál sem arat osztatlan sikert.Vagy a buzizó Kerényi
    akit hírbe lehetett hozni Terry Black által.Vagy a vagyonát letagadó Rogán. ,a házához közpénzen utat csináltatók, a 45 e Ft-ból meg lehet élni pökhendi kivagyiság.Ezeket nem
    szabad feledtetni.Az,hogy Orbán ezeket nem teszi szóvá,sőt hagyja,azt üzeni nekünk"Mi még ezt is megtehetjük erre is kaptunk felhatalmazást'És valóban úgy tűnik igaza van.Hogy miért hiszek abban,hogy a józan ész elöbb utóbb a kétharmadnál is nemet mond,mert Ader vagy tegnap L,Simon,Hoppál,vagy időnként Navracsicsból is ki-kivillan a józan ész.Ezeket meg kell hallani és fel kell erősíteni.A nemzetegyesítést szerintem elöbb itthon kell elvégezni és nem késhegyig menő harcit vivni a baloldallal nemtelen eszközöket is bevetve..Nem ismerős a mondás? "Aki nincs velünk az ellenünk".

    VálaszTörlés
  4. jó az irás,jó meglátások vannak válaszként........mégis ragaszkodom a saját véleményemhez,amit tegnap is irtam,ha a DK közösködik,és bevesz embereket,akkor teljesen megvonom a bizalmamat tőlük,és másoktól is.....a bibi csak ott van,hogy az nem csak én egyedül leszek.....meg unták már az emberek is ezt az ide állj,oda menj,ki kivel igen,és ki kivel nem.............ja,és egy dologgal vitába szállnék Gábor,bocsi .....a vidék nem azért szavazott a Jobbikra,mert azt hitte, hogy le tudja váltani ov t...........hanem ,mert egyedül a jobbik szállt szembe a cigánysággal ami vidéken katasztrofális helyzeteket produkál, olyanokat ,amit itt a városiak fel nem tudnak fogni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. névtelen, vidéken rövidesen nemcsak a cigányság produkál katasztrofális helyzetet, hanem a nem cigány éhezők is. mert van egy olyan pont, amikor már nem számít erkölcs és magántulajdon, mert a tartósan korgó gyomor mindent felülír.
      Mellesleg jöhettél volna névvel is.

      Törlés
  5. Névtelen én pont azt szajkózom,hogy le kell menni a közömbösökhöz a kiábrándultakhoz és ott szavazóbázist teremteni.A 4 millió szegényből a lecsúszott középosztályból a kiábrándultakból kell építkezni.Ehhez pedig perspektívát kell mutatni.Nincs ma a társadalomban olyan réteg akiknek az érdekei nem sérültek.Ébresztő emberek.Most aktuális a mondás "A Haza veszélyben "

    VálaszTörlés
  6. Minden így lesz, ahogy ide leírjuk, aztán mégsem. El sem tudjuk képzelni, hogy még milyen kacifántos ötletek, tervek vannak a fidesz tarsolyában. Azt meg végkép nem fogjuk soha felfogni, hogy a nép mit hajlandó még eltűrni 3-400 forint kedvezményért cserébe.

    Azokkal értem egyet, akik azt mondják, hogy csendes, dolgos propagandát kell folytatni a háttérben. Nagyon nagyon sok segítséget kell adni az embereknek, hogy láthatóvá váljon az emberség értéke. Rá kell vezetni őket, hogy lehet, hogy kap 45 000 forintot, de nem kap megbecsülést, lehetőséget a többre, jobbra.. Meg voltak a választások, el lehetett pufogtatni az ideológiai jelszavakat, de most más időszak következik. Már az önkormányzati választásokig elő kellene állni a tervekkel, sőt bele is kellene kezdeni jó párnak a megvalósításába. Én nem látom még az elgondolásokat, de még a szándékát sem, hogy elkészítsék őket. Persze lehet, hogy már elő vannak készítve, csak várni kell az előhozakodással.

    Félő, hogy el fog menni 3-4 hónap a taktikázásokkal, aztán ott lesz a kapkodva egyezkedés, a vége meg megint unikum lesz és befogott orr(amitől agyérgörcsöt kaptam, ha meghallottam).

    Szóval, kevesebb beszéd, több munka, empátia, áldozathozatal.

    VálaszTörlés
  7. Nem lenne rossz egy DK-Együtt-PM koalíciós kormány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan nem lesz sosem, mert addigra az E14PM-disznósajt (copyright by PuPu) széthullik.

      Törlés
  8. A ckk érdekes, a beíszélgetés alatta mutatja, hogy ott vagyunk, ahol 2 1/2 évvel ezelőtt.
    És a javaslatok is ugyan azok (nem csak itt, az egész belátható, dem.baloldali facebook-on)
    Számomra ez azt jelenti, , valami szintetizáló-koordináló erőnek kell jönnie!
    Valamint Tüske Zsófia írásának második részét tartom talán a legfontosabbnak:::
    ".... Nem utolsósorban meg el kellene kezdeni segíteni - akár önkéntes munkával - a vidéken nyomorgókat. Magyarország testületileg cserben hagyja a szegényeit. Nem politikai agitációra gondoltam. Tényleges munkára és bármilyen segítségre. Mert ha Floridában képes egy bulizásra ráúnt fiatal elmenni újjáépíteni a cunami után három hetet adva az életéből, akkor itt miért nincs a saját honfitársaink megsegítésére semmilyen akció???? Mindenki csak Böjte Csabának nyomja a pénzt és az önkéntes munkát. Tessék végre felfogni, hogy ha két kiló kenyérrel meg lehet venni valaki szavazatát, effektív két-három heti munkával pláne. A DK néhány - magát prominensnek képzelő - embere már letorkolt és holmi pénzről és gazdaságpolitikáról rebegett - de ha a Jobbik csőstől képes begyűjteni azzal a kétségbeesetteket, hogy a jómódúakat elszámoltatás ígér és börtönt. akkor nekünk effektív segítséget kell nyújtani. Különben marad a narancssárga vagy az árpádsáv vidéken."

    VálaszTörlés