2014. május 11., vasárnap

Hát Ti meg kik vagytok?

Reggeli kezdőcikkem folytatásaként foglalkozzunk a Fidesszel. Ne azzal, aminek mi gondoljuk, hanem azzal, aminek valószínűleg az átlagember tekintheti Őket. Minden további cikkben ezt a logikát fogom alkalmazni és várom a visszajelzéseket mind itt, mind a fészbukon.




Nem működtek a kategorizálásaink a választáson se, meg azelőtt se, meg semikorse. Diktatúra, Maffiaállam, a városok egy részében hatottak, de az ország többségében meg tök visszhangtalanul süppedtek el. Mondhatnánk azt, hogy persze, mert nem látnak az orruknál tovább, de ezzel nem jutunk előrébb, ugyanis mi ebben az országban, ezzel a Néppel akarunk valami jót csinálni, és ha Ők nem alkalmazkodnak hozzánk, akkor nekünk kell hozzájuk, nemdebár. Meg egyébként még az is lehet, hogy igazuk van, mellesleg. Lehet, hogy ami definíciókat mi használunk, az nálunk igaz, de náluk nem. Az emberek döntő többsége nem érzi diktatúrának az Orbán Rendszert, kedves értelmiségi kollégák: tessenek ebbe belenyugodni. Jelzem egyébként, hogy én sem tekintem annak. Mivel konkrét ügyek tömegével üldöznek Narancsék, ezért van némi képem arról, hogy hogyan csinálják. Szemét módon, igen, hazugságokra alapozva, az is igen, de nem diktatorikusan. Betartják végig az írott jogot, ha annak szellemét nem is. Diktatúrában már hulla lennék, de minimum elfelejtett börtöntöltelék, nem pedig itt írnék szabadlábon, ez a valóság.

Úgyhogy ne mondjuk az Orbán Rendszerre, hogy diktatúra, mert egyrészt nem igaz, másrészt meg a Nép amúgysem érzi annak, úgyhogy beszélhetünk hülyeségeket visszhangtalanul a levegőbe, csakhát minek. A magyarok diktatúraérzékenysége amúgyis csekély. Írtam nemrég pár provokatív dolgot a Kádár Rendszerről és kiderült, hogy rengetegen nem érezték diktatúrának. Pedig az tényleg az volt, ott ugyanezért, amit most csinálok már böriben ücsiznék. Szóval ha valakinek érzelmi pluszt ad a diktatúrázás, az persze nyugodtan tegye, olcsóbb mint a Seduxen, csak ne várjon ettől semmiféle közösségi hatást, mert nem lesz. Arra azért előzetesen fölhívom a számosan velem vitába keveredőknek a figyelmét, hogy miközben ezen állításomat a fészbukon vitatni fogják, vegyék majd észre, hogy diktatúrában nincs fészbuk, és nincs nyilvános politikai vita.


A másik ilyen közkeletű dolog a Maffiaállam. Persze nem mi találtuk ki, ismert ez már angolszászéktól, ott state capture-nek hívják. Ez a definíció egyébként igaz: valóban elfoglalta egy gazdasági érdekkör az államot és saját anyagi haszonszerzésének eszközeként használja. Csak ismét kommunikációs falba ütközünk. Vajon a tízmilliós Magyarországon hányan ismerik valójában ezt a fogalmat? Már úgy igazán, hogy mit jelent, hogy működik, mennyire érinti az egyedi embert, főleg vidéken? Jelzem nagyon kevesekben vált ez ki negatív érzéseket. Én spec nyolckeres közrendvédelmi politikusként meg drogellenes csoport vezetőjeként tudom, mit jelent a valóságban, tudják még a rendőrök - Ők se mind -, tudják az abban résztvevők, és az azt elszenvedők. De ez a népesség, akik értik, mit jelent a Maffiaállam, az nem több egymillió főnél, az ország meg tízmilliós. Úgyhogy erős érzelmi reakciók kiváltására, démonizálásra ez sem alkalmas. A valódi maffiát nem ismerő 9 millió ember meg nem biztos, hogy ezt a szót nem inkább valamiféle romantikus történetként éli meg a Keresztapa típusú filmek következtében.

Szóval se a Diktatúra, se a Maffiaállam nem használható eredményesen a politikai kommunikációban. Nem rezeg, nem vált ki szavazóbázisra átváltható érzelmi elutasítást vagy azonosulást, puszta idő és felületpazarlás az ismételgetésük. Egyszerűsítsük ezt a történetet. Mit csinálnak valójában Orbánék? Lopnak. Ne akarjunk akkorát mondani, hogy beleszédülünk, maradjunk egy mindenki által átélt dolognál: lopnak. Elsőre ez közhelynek tűnik, merthát minden politikusról azt gondolja mindenki, hogy az bizony lopcsalhazudik. Naja, csakhogy más érzelemmel éli át ezt Marinéni Kisdobozon, mikor a tyúkjával szalad el a purdé, mint akkor, mikor mi mondjuk ezt például a Rogánról, vagy Ők a Simonról. A tyúk az közel van, az kézzelfogható, annak az eltűnése húsbavágó, a milliárdok, azok meg távol, akkora nagyságrendben, amit az átlagember már föl sem tud fogni. Szóval a lop szócskának a valóságban két különböző érzelmi hatása van: ha kézzelfogható, közeli dologról szól, akkor erősen rezeg, ha meg távoli ködben elvesző milliárdokról, akkor semmit sem jelent.


Éshát épp itt van a mi mozgásterünk, és kommunikációs fegyverünk. Egyesítenünk kell majd a két ugyanolyan hangalakú szócskát egy fogalommá. Hogy az egyedi ember megértse: nincs kétféle lopás, csak egy van, és ugyanúgy, ugyanolyan kézzelfoghatóan jár rosszul, mikor a távoli milliárdok eltüntetése folyik, mint mikor a tyúkjáé, vagy az almájáé. Le kell fordítanunk a lopásokat tyúkra, almára, biciklire, mindenféle közérthető és hétköznapi dologra. Ne lélegeztetőgépre, mint azt anno a Szocik megpróbálták, ugyanis abból kevés van a háztájiban, nem épp mindennapi cucc. Ja, és az se jó út, hogy mondjuk egy kétmilliárdos csatornázási projektet átfordítunk tyúkra, mert az egymillió tyúk, az szintén nem az a nagyságrend, ami kézzelfogható, átélhető közelségbe hozná Marinéninek a lopás negatív érzületét. De tudok olyan átváltást, amivel meg tudjuk mutatni, hogy mit is lopnak el Tőle, és ami rögtön a mindennapok érzelmi közelségébe hozza a naponta elsíbolt milliárdokat. De ez már a következő cikk témája lesz, egyelőre maradjunk akkor az Orbánék új definíciójánál.

Tolvajok.


15 megjegyzés:

  1. Tetszik, várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Jó ez a lopnak-tolvaj szó használat, mert tényleg mindenki számára érthető! Ezt szinte minden beszélgetés alkalmával el lehet mondani, bármilyen közegben. Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  3. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyi mindent nem tudok! ....és most tanulok!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz ez az ötlet ! Stílusosan irtó jó kis projekt ! Mese nincs, módszerváltás, stílusváltás, de valódi értékek szerinti hangszerelésben ! Csak így tovább !

    VálaszTörlés
  5. Én is ezt említettem volt az előzőekben, egyetértek. :)

    VálaszTörlés
  6. Csak most reggel volt alkalmam olvasni, először csak szavak jutnak eszembe: zsákmányol, fosztogat, harácsol, rabol, lop, sikkaszt, dézsmál. A tyúkról pedig Orbán nagypapa: anno egy állatorvos mellett dolgozott (akkor még kötelező volt a tyúkállományokat oltani) abban segédkezett, s már ott is fölütötte a fejét a lop ige, de tényként nem csak szóként...
    Később pedig egy barátnőm által ítakból idéznék, nekem az ő írása jutott eszembe:
    "...A demokráciák lényege, hogy a hatalom a polgárok döntésétől függ. Így a médiában elhangzó nagytömegű, félrevezető információ, nemcsak a hatalom, nemcsak az ország sorsát befolyásolja erőteljesen, hanem magát a demokratikus működést is hamissá teszi.
    Az így kialakuló manipulált médiaszerkezetben szélső esetben az is előfordulhat, hogy a média függetlensége teljesen megszűnik, eltűnnek belőle a józan hangok. Az adatok nem számítanak, nem is jutnak el az emberekhez. A cáfolatok, ellenvélemények nem jutnak el az emberekhez, vagy csak tompítva, kiforgatva. Marad a kormánypropaganda és az ellenzékgyalázás. Előfordulhat, hogy ha Magyar Bálint valahol kimondja, hogy „maffiakormány”, akkor azt a tévéből 8 millió ember úgy hallhatja, hogy„maffiabaloldal”...
    "...A Fidesz egy pragmatikus párt, ugyan követ egy víziót (nem lehet pontosan tudni, mit), de azt megelőzi a gyors, nagymértékű hatalomszerzés és gyarapodás, ami együtt jár az ellenzék minden irányú gyors pozíció vesztésével és anyagi ellehetetlenítés általi legyengítésével. Az értékrendjét a nemzeti együttműködés rendjében határozza meg. Ez az értékrend megengedi és jogosnak érzi a teljes elitcserét a korábbi demokratikus jogrend felmondásával és kívánatosnak érzi, hogy fő értékként az erő és a hűség tartsa össze az államot. Az ellenzék, mivel gyenge, tehát értéktelen. (Állítólag fő gyengesége az, hogy nem egységes. Miközben némelyik ellenzéki párt igen erős gondolatokat képvisel. Csak a gondolatai eljuttatását a tömegekhez nem képes megoldani. Talán inkább ebben áll a gyengeségük.) ..."
    Jut eszembe, nem ide kellett volna írom, hogy többen lássátok, bemásolom a csoportba is, ha nem baj...

    VálaszTörlés
  7. Nos várom a folytatás Gábor :) ez is ütős lett grtaula

    VálaszTörlés
  8. De ez diktatúra. Csak lopakodó, sunyi és alattomos meg ájtatoskodó. És, hogy lopakodása mikor ér bennünket utol először a net-térben (aztán az életben is), azt már nem biztos, hogy meg fogjuk tudni írni egymásnak, kedves Tuareg.

    Valóban, a maffiaállam fogalmát még nem fordította le a politika a nép számára érthető nyelvre, ezért a törekvésed a dolgok néven nevezésére eredményes lehet. Csak hát veszélyes is mert alternatíva felmutatásának hiányában gyűlöletet és irigységet szül. Nos itt érzek én intellektuális deficitet a demokratikus oldalon.
    Remélem a segítségedet felismerik és elfogadják majd.
    Drukkolok Neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hivatalos értelemben nem diktatúra. A kétharmad (nem a mostani hanem az első) lehetővé tette nekik, hogy úgy változtassák meg a törvényeket, hogy amit csinálnak jogszerű és ezért támadhatatlan legyen,. Ha valódi diktatúra lenne azt Európa nem nézné már tétlenül.

      Törlés
    2. Bocs majoranna, de a "lopakodó, sunyi, alattomos" alatt pont például az Általad is írt, szerintem törvénygyári diktatúrára, az "ájtatos" alatt pedig mindezek klerikális megtámogatására gondoltam.
      Kádár idejében is betartották a saját törvényeiket, mégis elismerik ma azon rendszer diktatórikus voltát.
      Európa pedig ezt majdnem tétlenül nézi négy éve. Ha megszólal, válaszként beéri néhány látszatintézkedéssel. Amit persze itthon nem vesznek komolyan.
      Ahogy az ellenzék úgy ők sem értenek orbánul.
      Legalább mi ne álltassuk magunkat, (meg másokat se) ha javasolhatom.

      Törlés
  9. Tetszik az érvelésed, Gábor!
    Én is azon töprengek soxor, kiért nem jut el a kimondott igaz szó a fülekhez, vagy ha mégis eljut, a mondanivalóval szöges ellentétben van az, amit HALL az egyén

    Ennek sok oka lehetséges: A nem megfelelő kommunikáció, /amit tanulni kéne - akár a Fidesztől/, a tömegeket nem érdeklő "milliárdok", mert inkább TYÚKBAN érdekeltek, és a sok csalódás a politikai elitben - minden oldalról.

    Így nem csoda, ha kialakul "az egyik kutya, másik eb" hozzzáállás az egyszerű emberek gondolkodásában. Amit csak erősítenek a kipattant ügyek, úgy a simonfékékről, mint a rogánokról, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze", és míg a világ világ lesz, "aki milliókat rabol, bírája lészen annak, kit a szükség garast rabolni kényszerített."

    Mennyivel egyszerűbb megérteni a sok ismeretlen fogalom helyett azt, hogy LOPNAK, CSALNAK, HAZUDNAK. Egyszóval TOLVAJOK. Ezt még a "marinénik" is fel tudják fogni.

    Egyetértek Veled abban: STÍLUSVÁLTÁS KELL ahhoz, hogy az emberek megértsék, amit a politikai elit számára elfogadott része mondani akar a híveinek.
    Ezt a módszert a Fidesz évek óta gyakorolja - sajnos, eredménnyel!
    Ezt a MÓDSZERT kell a demokratikus ellenzék szószólóinak is bevetni ahhoz, hogy eljusson az "istenadta Nép tudatáig:"
    EZEK LOPNAK - CSALNAK - HAZUDNAK reggel, délben és este, sőt éjjel is, vagyis TOLVAJOK. Ezt a rövid "információt" még a legkevésbé tanult, iskolázatlan ember is megérti Minek akkor a sok duma, ami "süket fülekre lelve" nem vezet eredményre?

    Folytasd a TANÍTÁST, Tuareg! Ismétlés a tudás anyja! Eccer csak benő a ma még az önmagát kereső ellenzéki politikusok feje lágya is.

    VálaszTörlés
  10. Szerintem egy kicsit még rosszabb a helyzet. Sajnos az elmúlt évtizedekben (évszázadokban?) arra szocializálódtunk, hogy a közösből lopni nem bűn. Mari nénit nem érdekli, hogy mekkora közpénzek tűnnek el, és nem is nagyon háborodik fel rajta. Ez afféle úri huncutság, sőt egyenesen ügyesség, ravaszság. Olyan Sobri Jóskás.
    Az Ő számára ezt talán úgy lehet közvetíteni, hogy pl. mennyi utat lehetett volna ebből kijavítani, iskolát felszerelni, patikát építeni stb. Mindig azt, ami helyben, az adott közösségben a legnagyobb gond, vagy legjobban izgatja a lakosságot (a kettő nem feltétlenül ugyanaz). Ehhez persze ismerni kell a helyi közösséget, a problémáival együtt.
    Mozigépész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ehhez persze ismerni kell a helyi közösséget, a problémáival együtt."

      Hát ez az amit eddig az ellenzék el akart bliccelni. Tuareg ezt nevezi (aszem) terep munkának. Amelyik csapat ezt felvállalja az leválthatja a jelenlegi hatalmat.

      Törlés
  11. Azt hiszem, Tuaregnek részben igaza van, függetlenül attól, hogy a teljesség igénye nem is merül fel. Javasol, meglátása szerint a legjobbat amivel azonosulni is tudok. A nagy dilemma, hogyan jusson tudomására a 9 milliónak a politikai hazugságok tömkelege, egyszerűbbre lefordítva, a néphülyítés miért ennyire népszerű? Ennyire tartja "csak" magát a 9 milliónyi néptömeg ? Ennyire azt akarják, hogy semmi közük önmagukhoz ? Folytathatnám, de azt hiszem nem az ő hibájuk, hanem annak a politikai rendszereknek, amelyek nem tekintették őket másnak, mint a rendszerek hűséges kiszolgálóinak, alattvalóinak, napszámosainak.....és ezek a rendszerek 1990-ig apáról fiúra szállították a szervilizmust, a megfelelést, az örüljünk a mának, majd lesz valahogy holnap, szegények vagyunk de jól élünk, szlogenekben megfogalmazott életvitelt és értékrendet. Ne csodálkozzunk, hogy a Önkényúr erre a néplélek valóságra alapozta populista politikáját. Sikerrel !!!! Sajnos !!!! Javaslatom, hogy az őszödi beszéd valóság és igazságtartalmát le kell fordítani a mai rezsim hazugságokra épülő ellentmondásaira, amit a tyúkjától megszabadított nénike is, a purdé szülei is és mind akik a 9milliónyihoz tartoznak... Röplapokon stb. minden településre eljuttatva.....ugyanis a mi vitáinkat nem olvassák !!!!!!

    VálaszTörlés