2014. május 22., csütörtök

Az Erő veletek van

Hasonlót a hasonlóval hasonlítsd, mondja a bölcselet, és ezt most könnyedén meg is tudom tenni, ugyanis kijött a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása, és abban már a Demokratikus Koalíció biztos EP mandátumszerző, jelentem alássan. 6% konkrétan, lehet örülni, és dolgozni szokás szerint az utolsó szusszanatig, mert meglesz ez.





Előző adatsorukat magam is kielemeztem, abból adódó javaslataimat megtettem. Akkori cikkem után kezdődött a Nézőpont új adatfölmérése, ami múlt vasárnap zárult. A trend jó, nem nagyon látok olyan veszélyt, ami megfordíthatná, Előre Barátaim. Nem fogok most arról írni, hogy volt-e valami hatása akkori írásomnak a későbbi cselekedetekre, ha volt, örülök Neki, ha meg nem, akkor annak örülök, hogy a DK magától is olyan irányba mozog, ami bármeddig fölviheti majd a későbbiekben.

Két ponton is jó húzások voltak az elmúlt héten, és mindkettő egyirányba hatott. Amit a DK tett, azt Imázskampánynak hívják, és pont erre volt most szükség. Tele ugyanis a padlás olyan demokrata szavazókkal, akik MSZP-re már nem hajlandók többé szavazni, de akár a DK-ra, akár az Együttre szívesen, annak függvényében, hogy mit akar kezdeni a jövőben a Szegfűsökkel. Nem kellett itt sokat tenni, egyszerűen csak elmondani, hogy a Demokratikus Koalíció más, mint a többi párt, mások a céljai, és egyszerűen le kell felejteni a megbocsájtó félmondatokat Szegfűékről a nyilatkozatok végéről. Ők olyanok, Ti meg, Kedves DK meg nemolyanok, hanem Ilyenek vagytok, oszt kész is.


Jelen idő szerint a városok az elsődleges támogatói zónák, arrafelé meg értik a finomabb üzeneteket, eltűnt az MSZP a DK tematikájából, helyes, vettük, értettük, akkor csatlakozunk. Nem véletlen, hogy a DK gyarapodása pont az Együtt kárára történt leginkább, míg ez a finom politikai egyenesbe állás meg nem volt, addig az antiszoci ballibek Bajnaiékat preferálták. És most megkapták a zöld lámpát, meg is érkeztek, nagy tempóban, pont ahogy mondtam, ez itt a melldöngetés helye. És pont annyi, amennyit mondtam. Fészbukos csoportokban konkrétan rákérdeztek elmúlt szerdán több helyen, hogy az akkor 4%-os DK mennyire ugrana, ha egy kontúrosabb önálló arc lenne felmutatva, azt mondtam 2%-al, köszi, megtörtént.

Nagyon jó ötlet a telefonos kampány is, segít tisztázni az Imázskampány másik fontos elemét: a Feri nem az MSZP, hanem a DK elnöke. Mondom mégegyszer: Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció, a DK elnöke, amit így ejtenek: DK, és annak az elnöke a Feri. Najó, ez csak vicc volt, meglepne, ha olvasóim ezt nem tudnák, csak meg akartam mutatni, hogy igen, ilyenkor ezt így kell, mert szükséges pár ismétlés, hogy átmenjen az infó a koponya falán a mélyrétegek felé. És úgy tűnik, át is megy, kiváló. A Fidesz is akaratán kívül rásegített a DK erősödésére, bár nyilván nem ez volt a célja, de azért köszi. A Jobbikot beverő KGBéla Ügy ugyanis otthontartja a szavazóik egy részét, ennek kövezkeztében pedig 5%-ot esett is a választáson résztvevők aránya, ilyenkor meg aztán egy szavazat többet számít.


Ilyenkor jön az is ki, hogy kinek van a legelkötelezettebb szavazóbázisa, és az bizony a Demokratikus Koalícióé, és szerintem az önálló arcos Imázskampány miatt az LMP-től is érkeznek szavazók. Azon mondjuk jót röhögök, hogy a Szocialisták megindították a csakránkszavazz, mert különben elvész a szavazatod szarháziságot. Ezt az ember ellenségekkel csinálja, magam is gyűrtem az LMP-vel szemben, de közben az MSZP úgy csinál, mintha nem negatívkampányolna. De, Szegfűpajtások, biz negatívkampányoltok, mégpedig a legszemetebb módon, csakhát ez a legújabb közvéleménykutatás most épp megint hülyét csinál Belőletek.

Azt mondtátok, mondjátok, sulykoljátok, hogy minden más ballib pártra leadott szavazat elveszett szavazat. Ezt persze innentől a vak is látja, hogy nem igaz, de akkor épp meg is fordíthatjuk, nemde. Én meg azt modom, hogy minden a Szocialistákra leadott szavazat elveszett szavazat, mert úgyis van Nektek elég, Pirospajtik, de aki Rátok szavaz, az a múltra, aki meg a DK-ra, az a Jövőre szavaz. Hogy képletesebb legyek, Ti zuhanó repülőgép vagytok már, amin még épp élnek az utasok, de azért épeszű ember nem akar már Hozzátok fölszállni, mert ott várakozik a kifutón feldübörgő motorokkal egy kék gép, és már indul is fölfelé, arra kell felszállni, aki el is akar érni valahová.

Na, szóval rendben van és rendben lesz ez így Kedves Demokratikus Koalíció, húzzatok bele, közeledik az első igazi siker.

Az Erő már veletek van.


33 megjegyzés:

  1. Hajrá, DK! :)

    VálaszTörlés
  2. Aranyos és optimista hozzáállás, "teccik" !!!

    VálaszTörlés
  3. Na, végre! Erre vártam már, ez a Feri! Az ellenszélben is tud előre menni! Ő kell nekünk és senki más!

    VálaszTörlés
  4. A legelkötelezettebb tábora a DK-nak van. Ezt én is így gondolom. Hozzátenném, hogy az EP-választásra sokkal kevesebben mennek el, mint a parlamentire, ezért is kell a helyén kezelni az eredményt. Az igazi megmérettetés a pártoknak az önkormányzati választás lesz, persze csak ha külön indulnak, és nem erőltetik ezt a kezdettől fogva halálraítélt összefogást.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon örülök a fordulatnak. Hozzánk is telefonált a Feri és nagyon jó volt hallani is amit mondott.
    Jó hogy bejött a jóslatod. DK még van pár nap csak előre. Mi mindig Gyurcsány Ferenc mellé állunk.

    VálaszTörlés
  6. MSZP és a Jobbik között, a potenciális szavazók 15 százalékát tudhatja maga mögött a radikális párt, és 17 százalékot Mesterházy Attila pártja.
    Tehát, az MSZP-t valószínűleg nem előzi meg a jobbik, és ennek a következménye lesz a párt megint erősödni fog.
    Hajrá MSZP!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy hirtelen hogy elkezdenek hinni a szocik a közvélemény-kutatásoknak. :) Az áprilisi nagy pofáraesés előtt vajon miért nem hittek? :) (A kérdés természetesen az Összefogás összes, a fejét a homokba dugó szavazójára érvényes.)

      Egyébként tényleg nagy eredmény lesz, ha az MSZP éppen csak megveri a Jobbikot. Ez komoly büszkeségre adhat okot. Szanyi majd kiállhat, és elmondhatja, hogy néhány szavazattal többet kaptak, mint a nácik. :) És még az sem biztos, hogy ez megtörténik. A Jobbik nagy erőkkel kampányol, mozgósít, az MSZP meg továbbra is dögrováson, ráadásul olyan embereket indít, mint Szanyi vagy Veres, mintha direkt veszíteni akarnának. És ezek fognak erősödni? Ez a nap vicce. :)
      De legalább Tibi ismét megmagyarázhatja, hogy valójában mikor a szocikkal felmossák a padlót, akkor is ők győznek. Ebben van már rutinja, nyolc éve csinálja. :)

      Törlés
    2. Kár ironizálni: a Jobbik évek óta azt sulykolja a híveibe, hogy egyre csak erősödik, és már a második erő, illetve mégsem, de majd nemsokára, illetve mégsem, majd legközelebb... sok jobbikos azt hitte, meglepetést okoz a párt, és akár a választást is megnyeri, az egyébként jó 20%-os eredmény leforrázta őket. Igen rossz volt a hangulat a Jobbik központjában a választáskor.

      Az MSZP örülhet a második helyének, mert tényleg nem rossz teljesítmény, hogy 0 értelmes üzenettel, 0 hitelességgel még mindig viszonylag nagy a párt.

      Legnagyobb ellenzéki párt politikusának lenni egyébként kényelmes, valószínűleg kényelmesebb is (bár kevésbé jövedelmező), mint kormányon lenni. Ezért korántsem biztos, hogy az MSZP-sek nyerni akarnak. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Gyurcsány személyi kultuszát ápoló vallási szekta, vagy a virtuális bajnaista médiapárt lesz itt a valódi demokratikus alternatíva a következő években. Ezek rétegpártok, 5-6%-ot elérhetnek, de a tömegpárt más műfaj. A megoldás új erők felbukkanása lenne a baloldalon.

      Törlés
    3. Nem mondom, hogy a Jobbik ennél sokkal erősebb lehet. (Más se hiányozna még ennek az országnak.) De arra elegen lehetnek, hogy az egyedül induló MSZP-t megverjék. Ezzel legalább a híveik előtt kompenzálni tudják, hogy valójában a Jobbik nem sokat erősödött az elmúlt 4 évben. Persze, joggal lehetnek csalódottak a híveik, Vona már 2010-ben is jobbikos kétharmaddal etette őket. Szegények nem fogják fel, hogy a Jobbik egyszerűen már túl sok az értelmesebb választók számára. A zsidózásra, cigányozásra fogékony idiótáknak megfelel, plusz még néhány nagyon elkeseredett embernek, de más már nem foglalkozik velük.
      Hogy a DK, amely tényleg egy szekta jellemzőit mutatja, meddig jut, azt nem tudni. Az egykori szoci táborból megjósolhatatlan, hogy hány szavazót tudnak begyűjteni. Mindet biztosan nem, mert sokan nem szeretik a Ferit, de egy részüket igen. Viszont a táboron kívülről nem sokat, erre Gyurcsány személye garancia, így váltópárt aligha lesznek bármikor is. Ebben hinni legfeljebb azok tudnak, akik a választás előtt is elhitték, hogy a szoclibek nyernek, vagyis azok, akiket a tények a legkevésbé sem érdekelnek.

      Törlés
    4. Kedves Szabolcs, írd alá a nevedet legközelebb, ha már az utóbbi kettőnél elfelejtetted, így fair...

      Törlés
    5. Ki az a Szabolcs?

      Törlés
    6. Székely Szabolcs, korábban Tarski.

      Törlés
    7. A Tarski név ismerős, olvastam már pár írását régebben. De kb. ennyi közöm van hozzá.
      Egyébként miből gondolod, hogy álnéven trollkodok? Abból, hogy szerintem nem érdemes Ferire építeni politikát? Ezt bármelyik politikusi népszerűségi listából kiolvashatod.

      Törlés
    8. Nem trollkodsz, véleményt írsz, az nem trollkodás, nincs ezzel bajom, nem értek vele egyet, de az egyáltalán nem gond. Az évek alatt kifejlődött az oknyomozói énem, nagy biztonsággal azt is meg tudom mondani, hogy egy írást ki írt. Ezt pedig Te, Szabolcs. :)))

      Törlés
    9. Ebben pont akkorát tévedsz, mint amekkorát április 6. előtt tévedtél az eredmény megjósolásában.

      Törlés
    10. Egyszer volt ilyesmi, kampányhévnek hívják, elragadott, visszatértem február 6. előtti sokéves énemhez, ott meg minden visszaolvasható, és megítélhető az általános tévedési arányom. ;) Érvelésed nagyjából szó szerint megegyezik más netes helyeken kifejtetteddel, mind mondanivalójában, mind stílusában, gondolok itt pl.egy "titkos" csoportra, ahol már nem vagy tag... ;)

      Törlés
    11. Én is Szabolcsra asszociálnék.

      Törlés
    12. Majdnem tízmillió ember él ebben az országban. Nem lehet kettőnek hasonló véleménye? Ti is többen tudtok egyszerre tévedni. Lám, már terlasz kolléga is csatlakozott hozzád, és mindketten egyformán tévedtek. :)

      Mellesleg amit én eddig Tarskitól olvastam, az alapján kb. szoci szavazónak tippelném. (Bár tévedhetek, nem nagyon emlékszem már rá.) Én sosem voltam az.

      Törlés
  7. én is remélem,hogy meglesz a 6%,talán ha mi,akik elkötelezettek vagyunk,és akik körülöttünk élnek,és velünk együtt a DK-ra szavaznak,picivel több is lehet. Most nagyon optimista vagyok,mert érzem én is ,hogy felfelé megyünk,jó irányba! Mi csakis a kék gépre szállunk,indul a DK gépe,hajrá,25-én szavazzunk a DK-ra, X-et a 8-as körbe tenni! Kötelező!!!

    VálaszTörlés
  8. 5 és 10 % között nem érdekel az eredmény. Abban a tartományban csak az az érdekes, hogy 5 %-nál több legyen. Az áttörés 10-12 %-nál következik be, mert akkor átszakadhat egy gát az emberekben, hogy igen, mégis vállalhatom, hogy nekem valójában a DK az a párt, ami elmondja helyettem, hogy mit gondolok a világról. Semmi biztosat nem tudhatunk arról, hogy a választás eredménye újra egy mérhetetlen csalódás lesz, a józan ész veresége, vagy a szimpla ennyit vártunk, ennyit kaptunk helyzet áll elő. Az igazi az lenne, ha több szereplőt jócskán maga mögött hagyva szerepelne a DK, magyarul, a 4. helyre futna be, kimagasló eredménnyel, ami 3-4 EU parlamenti helyet jelent nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 3-4 EU hely, az 15-20%. Arra azért még várni kell szerintem.
      Mozigépész

      Törlés
    2. Jelen pillanatban az egy mandátum tökjó, és a továbbinduláshoz kiváló alapot ad. Nem holnap kell megverni Orbánékat, hanem négy év múlva. Holnap mellesleg nem is lehetne, a Nép újrakondícionálásához sok idő kell és rengeteg munka, a tömegpszichológiai eszközöknek megvan az időigénye, az annyi, amennyi.

      Törlés
  9. http://www.hirhatar.hu/hir/nekem-nyolc

    VálaszTörlés
  10. Gábor.Annyira helyére tetted a DK-át,hogy most nem tudom,hogy sírjak vagy nevesek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem lesz majd még okod nevetni, beszélünk majd privátban is. :)

      Törlés
  11. Ma levelet kaptam Bajnaiéktól, hogy várjuk egyött az eredményeket 25-én este.
    Megnéztem ma a helyszínt este mert arra volt dolgom: Rácskert (1072 Budapest, Dob u. 40.)
    A fiúk nem sikerre készülnek hanem halotti torra szűkkörben. A legszarabb hely a bulinegyedben, és egyben a legkisebb is. Van négy kis asztal és ez tényleg rom! A környéken minden kerthelység dugig tele van de itt senki sincs.

    VálaszTörlés
  12. Ha van isten a Dk 5%-ot sem ér el. Ez a gyurcsánybanda a süllyesztőt érdemli.

    Pártfüggetlen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs isten. El fogja érni.
      Mozigépész

      Törlés
    2. Én egyet értek Névtelennel! Ha van isten akkor tényleg nem hagyja, hogy egy az Ő létét el nem ismerő párt elérje az 5%-ot.
      De mozgépésszel is egyet értek, mert én se hiszem, hogy van isten!
      Tehát mot már tutira meg lesz az a min. 6%

      Törlés
  13. Nektek Gyurcsány az Isten, ezért nem lesz meg az 5%.

    Pártfüggetlen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemáá, pedig olyan értelmes emberi formája van!

      Törlés