Az én k.anyámat

Nem én nyomogatok igen gombokat Fideszmutyikhoz. Sem a Parlamentben, sem az önkormányzatokban. A Demokratikus Koalíció teszi ezt, csak rögzítsük, mielőtt kiderül: én volnék a felelős a DK elrothadásáért. Bocsi, de Önmaguknak köszönhetik.

Teccenek ismerni az Orbáni logikát. Nem az a baj, ha lopnak, csalnak, hazudnak, hanem ha az nyilvánosságra kerül. Olyankor a szcientológusok által bevezetett kommunikációs technikát pörgetik ezerrel: dobjunk be más témákat, sokat, beszéljünk azokról, tereljünk, csúsztassunk, írjunk lejárató kamucikkeket arról, aki kimondta az igazságot. Ez a módszer egy ideig sikeres, aztán persze később átlátja mindenki, hogy sima mellébeszélés, aminek egyetlen célja van: elfedni az igazságot. A szcientológusok hálisten pusztulnak már rendesen, a Fidesznek is egyszer vége lesz, bár ha van profi hazudozó alakulat, akkor Ők azok. Egy ideje azonban, akik figyelik a különböző pártok médiajátszmáit, láthatják: újabb szcientológus kommunikációt alkalmazó párt keletkezett. Igen, a DK. Ezernyi példa van erre, Gréczy Zsolt ennek a mestere, mint pártszóvivő. Bármilyen kínos história van, azonnal megkezdődik tökmás témák szétbeszélése, a kritikusok elhallgattatása. Van hozzá egy ugyanolyan csapata, mint a Fidesznek a Lendvay utcában Kocsismáté keze alatt: falkában szaladgálnak a neten, minden helyre bekéredzkednek, majd elkezdenek vadul trollkodni, ha találat éri a Kékszektát.

Jó, mondok példákat, bár folyamatosan megfigyelhető a jelenség bármerre, akár ma is, holnap is. Bármikor. Itt van a gombnyomogatós mocskuk. Sunnyogtak, hátha nem derül ki, kiderült, izzadtak, írtak Varjú nevével hülye magyarázatot, mikor már valamit mondaniuk kellett. Aki megnézte a parlament vágatlan felvételét a szavazásról - fönn van a fészbukon ezerfelé, de belinkelem ide is -, az pontosan tudja: KIZÁRT a véletlen. Semmi kapkodás nem volt, még átlagemberek is könnyen átlátják, miről van szó, akik meg abból élnek, és régóta, hogy ott nyomkorásznak, számukra bizony kristálytiszta volt az ügy. Szóval beégtek. Reakcióik a következő sorrendben mentek: Gréczy teleposztolta a fészbukot Varjú magyarázkodásával, aztán mikor észlelték, hogy még a DK-szimpatizánsok fele is kibukik a nyilvánvaló hazugságtól, egyszercsak eltüntették mindenünnen. Tipikus Fideszhúzás: nem is volt ilyen, nem tudjuk, miről teccenek beszélni. Aztán jött a következő: Kész Zoltán képviselő két hónappal korábban félrenyomott, igaz, Ő azonnal korrigált, szemben a DK-val, ami csak akkor, mikor már nem tehetett mást, mert állt a bál. De egyszercsak Gréczy, meg DK-s csinovnyikjai elkezdték telerakni a netet Kész Zoltán KÉTHÓNAPOS, anno agyonbeszélt mellényomásával.

Hahahaha. Persze nem írták hozzá, hogy ősrégi sztori, így aztán a kevésbé informáltak azt hitték: lám, Kész Zoltán is mellényomott, nem is akkora a baj. Terelés, Fideszmódszer. Aztán egyszercsak elleptek a Gréczylegények, leányok. Magánfalamra dőltek a fészbukon, és kizárólag a személyemmel foglalkoztak. A témával persze semmit, mocskos fideszügynök vagyok, egy senki, hajrádéká, csakaferi ilyesmi. Pár nagyobb kaliberű csávót is bevetnek ilyenkor, bejött a Binszki nevű szegedi DK atyaisten, hogy tájékoztasson arról, egy nulla vagyok, egy másik csoportban meg a Szabó G. Zoltán - ősszociból lett DK-s, 16 éven át volt parlamenti képviselő, oktatási államtitkár Magyar Bálintnál, elnökségi tag a DK-ban sokáig. Ő meg nemes egyszerűséggel lesakálozott. Megköszöntem Neki, tájékoztattam, hogy a szösszenetét nyilvánosságra hozom, többet mutat meg a Kékszekta valódi arcából, mint szeretnék. Mitteszisten, gyorsan törölte. Nyomok eltakarítása, tipikus Fideszmódszer. Ismét. Csakhát rutinos vagyok már a sunyi hazudozókkal szemben, így aztán azonnal mentettem a képet, föl is teszem ide, hadd gyönyörködjön a publikum a Fontosdékás mondandójában.

Aztán meg jött egy újabb DK Ultra. Ő meg egyenesen meg akart vásárolni. Nem vicc, mentettem azt is, föl is rakom. Azt mondta, hogy régi támogatóm, és ha leszállok a DK-ról, akkor támogat tovább, mert egy ideje nem teszi, csalódott bennem. Megintcsak: hahahaha. Mennyi véletlen történik ily hirtelen, nemde. Mennyi Fideszmódszer. Csakhát nem Ők, hanem a DK csinálja. Úgyhogy el is neveztem Őket Kékfidesznek, moralitásuk, kommunikációs gyakorlatuk tökéletesen másolja a Habony által bevezetett őshazug technikákat. Be kell valljam: oknyomozóként szeretem ám az ilyesmit. Hazugságra épített szekták ugyanis kiszámíthatóak: egy bűn eltussolásához még több bűnt követnek el, nincs más dolgom, mint megírni a valóságot, aztán várni, ahogy leleplezik saját valódi arcukat. Így járok el mindig a Fidesszel, meg minden hozzá hasonlóval, tehát a DK-val is innentől. Van azért némi reménykeltő dolog is Kékfideszék gombnyomogatása következtében: rengeteg DK szimpatizáns látta hirtelen meg, kikben is bízott eddig, összeállt nekik egységes képpé a sok eddig érthetetlen mozaik. Kemény, és elvi viták mennek a DK csoportjaiban, a szektafanatikusok persze már a szimpatizánsokat is gyalázzák, próbálják elhallgattatni, meg dobálják kifelé Őket. Ez meg jó, mert rengetegen saját maguk élik át azt, amit mi a Kossuth téren, meg azóta is: a DK csak méretében különbözik a Fidesztől, semmi másban.

Kékfidesz.

Ott se vótunk!

Kevés undorítóbb dolog van, mint mikor egy magát ellenzékinek nevező párt az Orbánbanda legocsmányabb korrupciós törvényét szavazza meg a Parlamentben. A kevés undorítóbból az egyik, ha még hazudik is magyarázatként. Mint a DK a NAV-törvény általuk való jóváhagyásáról.

Most persze mondhatnám: erről írok, dumálok egy éve. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a Demokratikus Koalíció pont ellenkező irányba tart jóideje, mint amire alapították. Ehhh. Hagyjuk a feltételes módot. Ha valaki annyi kiátkozást vállalt, mint én, hogy felnyissa a Gyurcsányra Messiásként nézők szemét: hamis a baba, annak joga van kimondani: ugye megmondtam. Megmondtam, hogy a DK kettős játékot játszik. Megmondtam, hogy valódi erkölcseit nem Gyurcsány valamikori váteszsége, hanem Varjú pártigazgató kisstílű "pártfinanszírozási" háttéralkui jelentik. Megmondtam, hogy nem szól ez másról, mint pusztán ott lenni, része lenni a rendszernek, hogy jusson is maradjon is. Megmondtam, hogy a duma soha nem válik tetté, látszattermelés folyik, éppoly néphülyités, mint amit a Fidesz művel. Megmondtam, hogy az önkormányzatokban ipari méretekben folyik a Fidesznyik cégek sokszoros árú közbeszerzéseinek DK-s megszavazása, amiért nyilván sokféle módon kimutatják hálájukat a Vérnarancsok. Megmondtam, hogy ez a párt CSAK annyiban különözik mostanra a Fidesztől, hogy hülyébbek, és kicsik, mert egyébként módszereik pont ugyanolyanok: szekta, Gyurcsányimádó Hívőknek, akik ugyanúgy bekajálnak minden szart, mint Orbánéi.

A még a Rezsim általánosan visszataszító erkölcsi normáihoz képest is ocsmányabb NAV törvény törvényesíti a szabadrablást. Természetesen a közbeszerzés az, amivel az Orbánmaffia magánzsebeibe juttatja az EU milliárdokat, dehát erről is írtam eleget, kaptam is a hidegmeleget. Tehát a közbeszerzésben eddig még életben maradt utolsó gátat is le kell rombolniuk: mostantól nem kellenek strómanok, táskásemberek, közvetítők: nyugodtan elindulhatnak, és persze nyerhetnek közbeszerzéseket sokmilliárdért a döntéshozó politikusok családtagjai. Remek. Ha van olyan törvény, amit egy demokratának, egy ellenzékinek, egyáltalán: bármennyire is becsületes embernek TILOS megszavaznia, akkor EZ az a törvény. Nem egy a sok közül, hanem a LEGUNDORÍTÓBB. Olyan szinten törvényesíti a szabadrabló önkényuralmat, hogy benn sem maradhat jóérzésű ellenzéki egy ilyen szavazáson, nemhogy még gombot nyomjon. Dehát persze, hogy a DK Varjú vezette különítménye gombot nyomott. És most először látványosan az IGENT. Eddig is nyomkodták, az önkormányzatokban megy az odatelepített DK-jelmezes Varjúkatonák Fideszt támogató mutyija, de az kevésbé látszik. Hát ez most látszik. És annak látszik, ami: közös mutyi, kollaboráció, HAZAÁRULÁS.

A Fidesz megkéri a csendesen odanyomott lóvénak az árát: ezért a törvényért az EU-ban újfent tökönrúgják. Minden normával szembemegy, amit Európa jelent, csakhát felmutathat valamit a Diktátor: lám, Gyurcsányék is megszavazták. És ez most számukra kulcsfontosságú. A DK-t használják hitelesítésre, hisz lám, pont azok, akik teszik a - persze semmire sem jó - látszatfeljelentéseket ellenük Brüsszelnél, PONT EZT a TÖRVÉNYT jónak tartják, hisz megszavazták. Junckerék a Bizottságban néznek majd nagyot, Orbán meg röhög: naugye, Kispajtások, a Felcsúti Fúrmány ellen nincs orvosság. A Fidesz fügefalevélként használja a parlamenti ellenzéket általában is: amíg ott ücsikéznek, addig bátran a szemébe vághatja a jogállamiságért kiállni akaró európai politikusoknak: lám, van ellenzék, van parlament, van tehát demokrácia, lehet befejezni a károgást. EZT a Diktatúrát már rég nem Orbán híveinek sokasága tartja fönn, mert 2 milliónyian ehhez kevesen lennének 8 millióval szemben. EZT a Diktatúrát a magukat ellenzékinek hazudozó gerinctelen parlamenti kollaboránsok tartják fönn. Akik eljátsszák némi lóvéért cserébe a Diktátor által rájukosztott ocsmány szerepet.

A DK szépen megszavazta, lehet a kasszához fáradni, és lapítottak, hátha nem derül ki. De kiderült. Szerencsére vannak egyre többen, akik tudják tapasztalatból: hamiskártyások gyülekezete a DK nevű valami, oda kell figyelni a kezükre, mert csalnak. Egy teljes napig lapítottak. Aztán mikor nyilvánosságra került, mit műveltek, akkor nagy csend volt, szülték a hozzájuk méltó nettó hazugságot, hátha valaki beveszi. Kínjukban kiötlötték: Varjú lapjai összeragadtak, azért szavaztak igennel. Véletlenül. Tévedésből. Atyaég. És persze Gyurcsány lapjai is épp összeragadtak. Meg Vadaié. Hiába na, nagy itt az összeragadás. Mondhatni: összenő, ami összetartozik. Teccenek érteni a magyarázat roppant kínos voltát. A LEGOCSMÁNYABB MUTYITÖRVÉNY szavazására a DK saját maguk szerint olyannyira oda sem figyelt, hogy azt se tudta, mikor van arról szavazás. Hát nem is tudom, vajon melyik a rosszabb: ha ennyire leszarják, hogy épp az Ország szétrablásának utolsó fejezetét írják törvénybe Orbánék, vagy az, hogy ennyire hülyének nézik a Népet. Legközelebb majd akkor is összeragadnak a lapok, mikor épp Orbán dinasztikus törvényét fogadják el. A Diktátort megkoronázzák, rögzítik az öröklési szabályokat, ilyesmi. A DK-ra lehet számítani. Már Orbánéknak.

Demokratáknak pedig soha többé.

Illúziók Népe

Van egy klassz mondás. Valahogy így szól: az emberek nem mernek szembesülni a valósággal, mert még elvesztenék az illúzióikat. Nietche szövege, nem az enyém, de mintha rólunk, magyarokról írta volna. Az Illúziók Népéről.

Néha a mégoly kitartó magamfajta is elfárad az állandó bozótharcban, pláne, ha egy kicsit szélmalomharcnak érzi. Olyankor aztán tartok egy kis szünetet, pár napig kiszállok a mindennapi körforgásból, hogy a hírdömpingből kiszakadva olyannak lássam a dolgokat, amilyenek, nem pedig olyannak, aminek láttatni szeretnék. Pont ezt tettem az elmúlt napokban, leállítottam a mókuskereket, megszemléltem kívülről, aztán most kipihenten mondom, mit látni tiszta szemmel. Ez itt katasztrófa. Egyszerűen szürreális. Rémegyszerű a történet: van egy Diktátor, aki lazán játszik a Népével, amelyik el is játssza az egész darabot, szóról szóra, gesztusról gesztusra. Ügyes a pali, pont csak annyi antidemokratikus eszközt vet be, amennyi a teljhatalom gyakorlásához elengedhetetlen. Tévedés ne essék, ha lázongás lenne, akkor megpróbálná azt erővel leverni, de épp ebben rejlik a tehetsége: nincs ilyesmire szüksége. Fönn tudja tartani a világ felé a demokrácia látszatát, mert nem éri a Rezsimet komoly kihívás. És ezt pont azért teheti, ami címet adtam: az Illúziók Népe bármivel megetethető. Meg is eteti.

Saját maga is mesterien gerjeszt meséket a nagymagyar léleknek. Egy akkora bolygón, mint a Föld, tán épp megtalálható a felszínen egy Magyarország nevű bolhaméretű valami, de lássuk be: a földönkívüliek nem nálunk szállnának le, van pár ország, ahol nagyobb az esélye a landolásnak. Nagyon kell minket keresni a világban, földrajzilag, népességileg, gazdaságilag, hogy észrevehetők legyünk, a Diktátor pedig a kollektív magyar kisebbségi komplexust enyhíti a nagyok vagyunk ám, egyenrangúak mindenkivel meséjével. Kajálja is pármillió ember, hiába no, a történelemtanítás nem része a hétköznapoknak, így aztán a műveletlen emberfőkkel elhitethető, hogy tényezők vagyunk. Pedig nem vagyunk. Lehetnénk, egy szövetségi rendszer hasznos tagjaként, de abból meg épp kifelé farolunk, lassan olyannyira önállóak leszünk, hogy legyintenek egyet, oszt levesznek a térképekről. Ők ugyanis lazán megvannak nélkülünk, nem mi tettük Őket naggyá és erőssé, Ők tehetnének minket, de amíg mi magunk nem döntjük el, hová is tartozunk, addig inkább hátradőlnek, és szarnak ránk. Jelzem: igazuk van, egy társasházban is csak akkor szólnak bele egy családi perpatvarba, ha az már a gangon zajlik, mert egyébként minek: belügy, intézzétek el, vagy nem, tökmindegy.

Szépen fölépített tömeglélektani játszmában Orbán elhitette többmillió magyarral, hogy fontosak a világban. És persze csendben emögött ott van: Általa. Hisz lám, odafigyel ránk mindenki, a nyugati sajtóban, a Nagyfiúknál is ismert már a név. Naja, az más kérdés, hogy nem épp az európai szellemű demokratasága miatt címlapsztori a Felcsúti Fenomén, hanem nagyjából amiatt, hogy rendszeresen az asztal közepére rókázik, dehát a rossz reklám is reklám, nemde. Meghát maga alá gyűrt mindent, amit nettó erőszak nélkül lehetett, a szerzemények egyike a honi sajtó, abban meg úgyis úgy magyarázzák a külföldi botrányainkat, hogy lám, a Vezér megint tanítja Európát, Amerikát, meg mindenkit. És mondom: működik a dolog. Lassan már a Hívők is éhendöglenek, de azt legalább boldogan teszik: mégis más, ha magát fontosnak érezve éhezik a Zember, mintha csakúgy, fontatlanul. Mostanában még a Jobbik is esik visszafelé, Orbán elszívja a szavazóikat, Ők a nagymagyarok élcsapata, nanáhogy imádják a Diktátort, merthát velünk foglalkozik a világ a menekültekkel kapcsolatos ocsmányságaink miatt, jajjdejó.

Okés, van pármillió ember, aki bedől az Orbáni Illúziónak, csakhát tízmilliónyian volnánk, a cím meg nemaz, hogy Orbán illúziói, hanem az, hogy Illúziók Népe. És valóban. A sokmillió Nemorbánista szintén illúziókban él. Például abban, hogy a Diktatúra Őt majd békén hagyja. Meg abban, hogy majd kibekkeljük, mint Horthyt, vagy Kádárt, aztán majd valaki elrendezi helyettünk, mint az említetteket anno a nyugati demokráciák. Pedighát tojnak ránk, ahonnan Ők nézik, mi azok vagyunk, amik valójában, nem pedig azok, aminek magunkat látni szeretnénk. Nem számítunk annyira, hogy miattunk kockázatot vállaljanak a Nagyfiúk. Aztán a választások illúziója: ja, biztos lesz 2018-ban, volt 2014-ben is, eredményt ismerjük, módszereket is, lehet benne hinni, lehet a Télapóban is, bár felnőttek ilyet ritkán tesznek. A parlamentáris módszerek illúziója, jajjnehogy némi utcai felfordulás legyen, mert az csúnya dolog. Az ellenzék illúziója, hisz névleg van olyan, nemde, elmondják magukról elégszer, hátha valaki elhiszi. Csupa illúzió. Ahogy Nietche mondta volt: a nyilvánvaló, és tökegyértelmű valósággal alig páran mernek szembesülni, maradjon inkább az illúzió, abból baj nem lehet. Pedig de, épphogy ebből van a baj, és lesz az még nagyobb is.

Sokkal.

Zöldorbán, avagy nyílt levél Schiffer Andrásnak

Írtam már Schiffernek nyílt levelet, válaszolt is rá a maga módján: megpróbálta a cikket letiltani. Telibe találtam anno, hiába no, allergiás vagyok a Schiffer-féle zöldnek álcázott Vérnarancsokra. Ígérhetem: ez a levél is betalál.

Tisztelt Schiffer Úr!

Két évvel ezelőtt több cikket is írtam akkori blogomon - JóVáros Blog - az Ön által erősen futtatott egyik LMP-s képviselő Kocsismátéval való több mint furcsa együttműködéséről. Jakabfy Tamásról van szó, de nyilván ezt pontosan tudja, hisz az általam felszínre hozott ügy jellemét, valós politikai meggyőződését mindennél tisztábban megmutató vészreakciót váltott ki Önből. Le kívánta tiltani a cikket, több másik LMP-ről szóló oknyomozó írásommal együtt. Akkori blogom az Index.hu rendszerében működött, és az ottaniak meg is tették azt a szívességet Önnek, hogy fél napra elérhetetlenné tették a kínos tényeket. Magam azonban Önnel ellentétben demokrata vagyok, és a szólásszabadság híve, és ehhez tartom is magam: Önnek köszönhetően eljöttem az Index.hu-tól, új blogom, a Tuareg azóta nagyra nőtt, és a Google rendszerében működik, Ők meg leszarják az Önhöz hasonló Zöldfidesznyikektől jövő nyomásgyakorlásokat. Tetteiből következően nyilván képben van: a nyolckeres LMP képviselőjük, Jakabfy Tamás a Kocsismáté által létrehozott évi 250 millióból működő médiacégben vállalt tanácsadói megbízást. Az illető cég adja ki a helyi lapot is, aminek szerkesztési gyakorlata pont olyan, mint a Fideszorgánumoké mindenütt: nettó cenzúra, kizárólag kormánypropaganda. És ennek lett havi 250 ezer forintért a tanácsadója az Őn LMP-s párttársa és egyben liblingje.

Magam akkor még elég naiv voltam ahhoz, hogy azt gondoljam: Ön erről nem tud. Ezért akkori nyílt levelemben kérdéseket tettem föl, amelyekre akár válaszolhatott is volna, tájékoztattam is róla, hogy cikként fogom megjelentetni válaszait, csak küldje át nyugodtan. Ám Ön az ízlésének megfelelő módon járt el: megpróbálta betiltatni a nyílt levelet, meg az azt megalapozó többi írást. Ez is válasz, értettem is, némileg csalódtam is Önben, és ezzel aligha voltam egyedül. A letiltási kísérlettel bebizonyította, hogy az Ügy nem helyi jelentőségű: nem valami futottak még kategóriás lokális nacsalnyik hülye túlkapásáról van szó, amit percek alatt lehetne rendezni, hanem az Ön tudtával zajló akcióról. Máskülönben aligha avatkozott volna személyesen bele, hogy valahogy szőnyeg alá erőltesse a kínos tényeket. Ennek kapcsán persze az is kiderült, hogy Jakabfy nem kiscsicska valahol gettóalsón: akit személyesen az LMP főnöke véd meg, az biz nem kislegény. Aztán világos lett, hogy valóban fontos az emberünk: előkelő helyre került mind a fővárosi, mind az EU-s LMP választási listán. Miután letiltási kísérlete nem volt sikeres, megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: az országos sajtó is fölkapta az Ügyet, így aztán sikerült méretes hazugságokat és ostobaságokat a kamerába mondania. Ám természetesen nem lett volna Ön, ha nem próbál más úton betiltani: feljelentett rágalmazásért.

Ám legyen, sokan megteszik ezt, el is bukják mindet, SOHA nem beszélek a levegőbe, eggyel több vagy kevesebb nem számít. Csakhogy homokszem került a gépezetbe: a feljelentést az Ügyészség elutasította, cupp. Hogy a Polt vezette Ügyészség a Vérnarancsok Ökle, az több mint közismert mostanra. Csakhogy amit Ön benyújtott, az oly gyenge volt, és a tényekkel oly ellentétes, hogy még Nekik is sok volt. Ám valami már itt erősen elgondolkoztatott. Ön Ügyvéd, jómagam meg gyakori bírósági látogató vagyok, nem saját akaratomból: mindketten tudjuk, hogy a sajtóperek magánvádasak. Azokban NEM az Ügyészség jár el, hanem az illető személy, aki úgy érzi: egy cikk valótlant állít Vele kapcsolatban. Ám Ön NEM a Bírósághoz fordult, hogy tárgyaláson szemtől szemben játsszuk le a történést, hanem az Ügyészséghez. Ilyen szintű gyáva sunyiságot eddig csak egy embertől láttam: épp Kocsismátétól. Ő az, aki nem mer direktben tárgyalóteremben megjelenni és tanúskodni, sok dolgot indított ellenem, mindig az Ügyészség háta mögé bújik. De van egy különbség: Kocsismáté vezető beosztású Fidesznyik, korábban parlamenti képviselő, Rendészeti Bizottsági Elnök, jelenleg is polgármester, és Fidesznyik médiaarc. Nála érthető, hogy a Poltügyészség mindig bevállalja az ügyeit, mert az Ő emberük.

És itt bukik ki teljes méretében a lóláb: miután az Ügyészség az Ön feljelentését elutasította annak megalapozatlansága miatt, ismét NEM Bírósághoz fordult, ahogy egyébként azt szokás, hanem panaszt tett az Ügyészségen. És láss csodát: Ők hirtelen úgy döntöttek, hogy fölvállalják az ügyet. Hülyét csinálva saját magukból, amiről korábban úgy döntöttek Ugyanők, hogy nincs ügy, abból egyszercsak mégis lett. Ugye érti a problémát, Dragajó Schifferúr? Az Ügyészség sajtómókákban CSAK nagyon magas beosztású Főfidesznyikek ügyeiben hajlandó eljárni. És most egyszercsak, korábbi döntésével szembemenve egy helyi LMP-s képviselőcske dolgában ugyanígy jár el. Schiffer Úr! Lépjünk azon túl, hogy Ön ügyvéd létére írásokat akar betiltatni, és magánvádas pereket közvádasként, Ügyészséggel akar intéztetni. Lépjünk túl a konkrét ügyön is, jól dokumentáltan a Jakabfy nevű LMP-s embere 2 millió forintot markolt föl azért a Kocsismáté nevű Főfidesznyiktől, hogy a cenzúrát "ellenzéki" oldalról fügefalevélként megpróbálja elmaszatolni. Az igazi kérdés most már az: Kicsoda valójában Ön? Milyen valós, bár nem nyilvános befolyással rendelkezik a Fideszben, hogy Önt UGYANÚGY kiszolgálják, mint a leghírhedtebb Vérnarancsokat?

Várom a válaszát.

Az Elnök emberei

A címet a legsikeresebb filmsorozattól kölcsönöztem, de nem Bartlett és Santos lesz a téma. Van ugyanis nekünk is olyan kiemelkedő államférfink, mint amerikáéknak. Igen, Göncz Árpád. És igen, mostantól számomra az Elnök, és nem Árpibácsi. Elmondom azt is, miért.

Talán lehiggadtak a temetés körüli kedélyek annyira, hogy megértsék azok is, akik akkor nem, mit jelent valójában Göncz Árpád életműve, öröksége minden demokrata számára. Érzelgős Népünk kristálytiszta ügyekben is képes összekutyulni egymástól tökkülönböző dolgokat, Orbán épp erre épít, csaxólok. Göncz Árpád, az Ember meghalt. Göncz Árpád, az Államférfi azonban él. Julius Ceasar, George Washington, Abraham Lincoln, Winston Churchill, vagy épp Kossuth Lajos Emberként szintén meghalt már régen, de Államférfiként nagyon is élnek. Örökéletűek, mert olyan nagyságrendű dolgokat műveltek, amikre nemzetek hagyatkoznak, társadalmi értékközösségük meghatározó lelki és gondolati eleme bármelyikük tetteinek sora. Az Ember a családé, az Államférfi a Nemzeté. E kettőt sikerült összekeverni nemkeveseknek a temetés környékén. Annak megrendezői kezdték, mikor egy szertartáson kívánták elbúcsúztatni mindkét különálló entitást, amiket csak a porhüvely kötött addig össze. Így aztán, mikor az Orbánbanda díszhelyes műájtatossága kiverte a demokraták jórészében a biztosítékot, jöttek a szokásos relativizáló, a menthetetlent mentegetni akaró műdemokrata kamubajnokok. Ha hagytuk volna, az Emberrel együtt az Államférfit is eltemetik, pedig annak örök élet adatott. Már ha úgy állunk hozzá.

Államférfi. Tessenek ízlelgetni a szót. Az általa életében megteremtett szellemi javak nem a múlté, hanem a jövendőé. A test elment, a szellem ittmaradt. Nem spirituálisan, hanem erkölcsi, elvi, politikai értelemben. És az Államférfi hagyatéka közügy. Pláne akkor, ha fájóan hiányzik a demokrata értékvilág jelenéből olyan ember, aki sebezhetetlenül jelenti mindazt, ami miatt demokraták vagyunk. Az Elnökön ugyanis nem lehet fogást találni. Tiszta élet, nehéz, és mindig elvi döntések, bátorság, őszinteség, humánum minden körülmények között. A Rendíthetetlenség Jelképe. És mikor eljön az a pillanat - mert eljön -, hogy a Nép az utcára tódul, akkor kell egy név, egy jelenség, egy Államférfi, akinek a nevét kimondhatja bárki, bármely fenntartás nélkül. Göncz Árpád. Az Elnök. Családja eltemette a magánembert, olyan jellegű öröksége az Övék, de a politikai öröksége Mindannyiunké, pont annyi közünk van hozzá, mint a hozzátartozóinak. Szépen lennénk, ha Lincoln, Churchill, Kossuth államférfiúi örökségét is családi szinten szeretnék kezelni. Teccenek tudni, kik voltak az említett Nagyemberek családtagjai? Ugyehogy nem. Hát erről van szó. Az Államférfiak igazi családja a Nemzetük, annak megfelelően cselekedtek életükben, ezért lettek Azok, Akik.

Ja igen. És NEM Árpibácsi, meg egyéb kedves, ám hosszabb távon káros becézgetés. A magánember lehetett bácsi, meg mosolygós, meg minden, de az Államférfi, az bizony az Elnök. Mi ennek a jelentősége? Első látásra tán semmi, de ismerjük az Orbánizmus szómágiás karaktergyilkosságait: lehet valakit addig bácsizni, hogy elfelejtjük: egy Forradalmárról beszélünk, egy kemény, bátor és őszinte emberről, aki minden kockázatot és retorziót vállalt életútjának nehéz döntéseiért. Úgyhogy ne hagyjuk, hogy az Államférfit, az Elnököt szómágiával lebutítsák. Különösen azért ne, mert sokan lesznek, akik politikai utódként akarják majd magukat bemutatni. És az erre méltatlanok ezt csak akkor tehetik meg, ha egy hamis képet sugallnak Róla, mert ahhoz talán felnőhetnek. Nagy Imrével is megcsinálták ugyanezt, valószínűleg kézzel-lábbal tiltakozna, ha tudná, kik is tekintik magukat politikai utódainak. Szóval vigyázzunk az Elnökünkre, ne hagyjuk, hogy halálában kiüresítsék mindazt, amit életében nem tudtak. Göncz Árpád NEM egy joviális öregúr volt, aki kötögette a kicsinyes alkukat, mint önjelölt utódai saját képükre formálni szeretnék. Göncz Árpád a siralomházig vezetően rettenthetetlen forradalmár volt, aki nem kollaborált senkivel semmiben. Ezért Elnök, és ezért nem Árpibácsi.

És akkor a címre vissza. Az Elnök emberei. Ők azok, akik ugyanazt az értékvilágot vallják, mint Göncz Árpád. De nemcsak vallják, hanem aszerint is cselekszenek. Úgy élnek, minden pillanatban. Forradalmárok. Köztársaságiak. A Diktatúra ellenségei, nem pedig kollaboráns megalkuvói. Nehéz dolog az Elnök emberévé válni, el lehet emiatt veszteni az egzisztenciát, börtönbe lehet kerülni, még a belehalás sem kizárt. De CSAK az lehet az Elnök embere, aki mindenben az Ő útját követi. NINCSENEK vargabetűk, elvek időleges feladása, meghunyászkodás. Nincs műellenzékiség, üres szöveg, sunyi pártpropaganda. Ezek ugyanis épp ellentétesek az Elnök életművével. Akad ebben az Országban sok olyan ember, aki méltó lehet az államférfiúi örökségre. De hogy valóban az Elnök embere legyen valaki, ahhoz bizony cselekedni kell, és rendíthetetlenül és őszintén és bátran. Az Elnök emberének lenni hatalmas kockázat: nem való álellenzéki műmájereknek, szóforgató fecsegőknek. Az Elnök társadalmi öröksége ugyanis épp emberei által él tovább. És minél többen lesznek, annál inkább él. És ha ELEGEN lesznek, akkor megvalósul az álma a Magyar Köztársaságról. Orbán szellemét és gyakorlatát az Elnök szellemével lehet legyőzni.

És csakúgy.

Ezek ugyanazok!

Bródy örökbecsű dalszövege, nagyjából mindenki ismeri. De mondok egy másik hasonlót, néhai Antall Józseftől: teccettek volna forradalmat csinálni! Jelen társadalmi elrothadásunk kulcsmondata ez a kettő. Lássuk, miért is.

A rendszerváltáskor nagy dicsőségnek tartottuk, hogy nálunk az vér nélkül, tárgyalásos úton ment végig. A környéki országokban forradalomközeli állapotok voltak, volt ahol nettó népfelkelés nullázta le a rezsimet, meg az azt fönntartót is: gondoljunk csak a Kárpátok Géniusza uralkodásának végetvető géppisztolysorozatra. De Lengyelország, NDK, Szlovákia, Bulgária, satöbbi: minden szomszédunkban a népharag takarította el a széthulló szovjet birodalom helyi vazallusait. Nálunk nem. Szépen leült a politikai elit és megbeszélte, roppant civilizált módon, kerekasztalosan, szőlőmárkásan, szimphoniásan, hogyan lesz újraosztva a hatalom, mik lesznek a játékszabályok. Voltak nálunk is persze tömegmegmozdulások, de azok inkább csak jelzésértékkel: nem volt kit megdönteni, kiment a Nép az utcára, mert hívták, aztán hazament, mert hazaküldték, nem volt rájuk szükség. Értelmiségünk istenítette a békés utat, hujjdejó, nem folyik vér, nincs utcakő, meg molotovkoktél. És valóban, mivel viszonylag harmonikusnak tűnt az átmenet a proletárdiktatúrából a nyugati típusú demokráciába, jó ideig úgy látszott: megérte a harcmentes rendszerváltás.

Persze a legjobb helyzetből indultunk, mi voltunk ugyanis a szovjet rendszer kirakatországa. Kellett nekik a világ felé propagandaokokból, hogy legyen valami emberarcú szocializmus, mertha a létező valóságot látták volna a világforradalmárok Etiópiától Afganisztánon át Nicaraguáig, akkor a KGB nehezen tudta volna a harmadik világot meggyőzni, hogy a létező szocializmus vonzó dolog. Mi voltunk ez a díszlet, kisebb magándolgokat engedtek is, géemká, mint a betéti társaság elődje, háztáji, ilyesmi. A diktatúra demokráciásat játszott, a hülyébbek, meg a megalkuvók be is vették a maszlagot, vannak, akik mai napig visszasírják. Merthát valóban, minden diktatúrának vannak haszonélvezői. Az akkorinak is. Meg a mostaninak is. Ám egy alapelv mindegyikben ott van: az elvtelenség alapelve. Önkényuralomban ugyanis el kell fogadnod az erkölcstelenség erkölcsét: emberi szabadságjogok leszorítva, no szólásszabadság, no gyülekezési jog, no szabad gondolkodás. Add föl a szabadságod, és akkor jól jársz. Anno kádáristának kellett lenni, ma meg orbánistának, anno komcsi pártfunkcinak kellett lenni, ma meg narancsnak, vagy közeli vállalkozónak.

Szóval a mi kádárizmusban nevelkedett, megalkuvásra kondícionált Népünk örült a békés rendszerváltásnak. Hozzászokott az alkuk rendszeréhez, semmi újdonság nem volt ebben az új korszakban sem. Megtanulta az önbecsapás művészetét: buzgó értelmiségünk elmagyarázta, és sokszor a mai napig magyarázza, hogy sokan jártak ám jól, nemde. Ja, ma is. Csak ma narancsista értelmiség dönti a propagandát, anno meg komcsi nyomta ugyanezt. Sokan küzülük épp csak mezt váltottak. Még az érvek is ugyanazok: add föl az alapvető emberi szabadságjogaidat, az önálló gondolkodás képességét, tojd le, hogy egyébként a többiekkel mi van: Magadra gondolj, ha Te jól jársz a többiek nem számítanak, ugye. A kádárizmus kiölte a társadalmi szolidaritás és elvszerűség alapeszméit, így aztán új, demokratikusan megválasztott politikai elitünk is ehhez szokott: MINDEN alku tárgya, a privatizálandó vállalattól a közbeszerzésig, a magántulajdontól a szólásszabadságig. Merőben gyakorlati kérdéseket vegyítettek elviekkel, és mindre ugyanazt alkalmazták: nincsenek elvek, túlélni mindenáron, Te, meg a szekértáborod járjon jól, a többi meg boldoguljon úgy, ahogy tud.

Velünk ellentétben a szomszédos országok durván váltottak rendszert. Ügynöklisták, társadalmi ítélkezés a leváltott rendszer uralkodó pártjának funkciai fölött. Az első években ez persze gondokat okozott mindenütt: társadalmat működtetni nem egyszerű, és amíg egy új, a régivel kevéssé összeszövődött elit ki nem nevelődött, addig nagy volt a káosz. Csakhát a rövid távon jónak tűnő dolgok hosszú távon visszaütnek. A rendszerváltáskor régióelső Magyarország mára ugyanebben a társaságban a legutolsó. Irigykedik a magyar a románokra, hogy lám, Ők utcára mennek, és menekül is a politikai elit. Naja, csakhát ez épp azért van, mert Csaut anno letakarították, meg a bandáját is, nem finom, úriemberi tárgyalássorozattal, hanem forradalommal. Így aztán az ottani Nép tudja, hogy kell az ilyesmit csinálni, meg az ottani elit is tudja, meddig ér a takaró, és mikor van az, hogy ha az alól kilóg a lóláb, akkor jön a fűrész. Nálunk semmi ilyesmi nincs. A volt párt meg kiszfunkcik ma is parlamentben ücsikéznek, ki kormányon, ki ellenzékben. Ma a demokrácia szövegeit nyomják, miközben éppúgy megalkusznak mindenben, mint kádárapjuknál tették.

Nem furcsa, hogy a mellettünk hangsebességgel elhúzó szomszédos országok nem nosztalgiáznak? Nem vágynak vissza Csauhoz, Honeckerhez, Jaruzelskihez. Nem firegnek-forognak az orosz, meg az Európai Unió között, Ők tudják, mert a vérüket adták érte, hogy a kisebb rossz elvének elfogadása valójában mindig a legnagyobbat hozza magával, csak később. Nem vegyítik a európai jogállam alapelveit attól tökidegen keleti önkényuralmi játszmákkal, felnőtt, önálló polgárként viselkednek, nem fogadnak el az államtól mindenféle mézesmadzagokat, mert ismerik annak ÁRÁT: a szabadság fokozatos elvesztését. A mi elmúlt 25 évünk az elvtelen alkuk sorozata. Mindenben szabad a gazda, bármi lehet megegyezés tárgya, nincs különbség, hogy alapelvekről, vagy technikai kérdésekről van szó. Gondolj Magadra, meg a Hozzád közelállókra, tojd le a Társadalmat, az marad meg, aki úszni tud. Tanulj meg úszni vazze, adunk hozzá uszodát, és megmondjuk melyik irányba, és milyen stílusban kell. Bravó. Kádárizmuson szocializálódott Népünk a rendszerváltás után is annak módszertanát követte. És a sok kis alku végül meghozta a legprofibb manipulátort, az Új Kádárt. Orbánt. Szóval az itt a helyzet, hogy semmi meglepő nem történt, a ma történéseit már a rendszerváltásunk alkudozós módszere bekódolta. És addig nem is lesz változás, amíg a Népünk forradalmat nem csinál, és el nem takarítja caklipakli az egész kádárista maradványtömeget.

Mert ezek ugyanazok.

Diktátorlélek

Mily meglepő, Miviktorunkról lesz szó, hamár Ő jutott nekünk. Filózok rajta sokat, hogy egy ilyen tehetséges ember miért választja a történelem ítélőszékét ahelyett, hogy államférfiként szerepelne benne aranybetűkkel. Mondhatni: miért válik ördöggé, aki simán megdicsőülhetne.

A Diktátor minden demokrata ellensége: leküzdendő, eltakarítandó, börtönbe juttatandó és a felnövekvő új generációknak riasztó példaként mutogatandó. Ez eddig oké, ezt kell tennünk, meg is tesszük előbb-utóbb. De ez rajtunk múlik, ez a mi feladatunk, nem Belőle, hanem belőlünk fakad. Csak azt szeretném megérteni, és Olvasóimmal megosztani, hogy miért választotta a Maffiafőnök útját az, aki lehetett volna egy magyar Kennedy. Hogy tehetséges, és kivételesen, azt kár lenne vitatni: ha van politikus, aki rányomta a bélyegét a "rendszerváltás" óta eltelt negyedszázadunkra, akkor az Orbán. Nagyjából igaz: Nagy Imre 1989-es újratemetése, az ott elmondott beszéde óta Hazánk történelmét Ő írja. Vannak persze más szereplők, akik időlegesen felnőttek az Ő szintjére, és meghatározták egy-egy korszakunkat, de ezt az egész elcseszett negyedszázadot mégiscsak Miviktorunk határozta meg. És a probléma lényege épp ez. Hogy lehetett volna ez tökmáshogy is. Képzeljük el egy pillanatra, hogy kimagasló képességű embereink egyirányba húztak volna a legfontosabb kérdésekben: Göncz, Horn, Orbán, Kuncze, Antall, Gyurcsány, Bajnai. Ugye? Csodaország lehetnénk. De nem vagyunk. Őmiatta.

A politikai tehetség nehezebben mérhető, mint akár a tudósé, vagy művészé: sokrétű, kicsit mindenben jónak kell lenni. Nagyjából úgy fogható meg: a tehetséges politikus képes elérni a céljait. Képességeit ez méri, ugyanis a műfaj a Népre épül, még diktatúrában is: ha valaki képes egy víziót, egy jövőképet felmutatni, és azt rengeteg emberrel elfogadtatni, akkor az eléri majd, amit akar. Orbán pedig képes tömegeket motiválni, sajnos olyannyira tehetséges, hogy milliók hajlandóak miatta megvakulni: nem a valóságot látni, hanem azt, amit a Diktátor láttatni akar velük. Egy Viktorfan nyugdíjas előbb hal éhen, minthogy elismerje: elszegényedésének oka maga Orbán, így aztán annak házioltára előtt leheli ki a lelkét, aki épp megölte. Nem, ez nem túlzás. Mikor a Kossuth téren voltunk hosszú hónapokig, gyakorta szembesültünk ezzel a problémával: a Narancshívők elképesztő fanatizmusával. Elmagyaráztunk Nekik nyilvánvaló tényeket, összefüggéseket az általa őszintén elmondott gondjai és Orbán politikája között, és erre azonnal bezárult: a Viktor, az mindent jól csinál. Merthát Ő az élőisten, kritika hozzá nem ér fel, aki mégis ilyesmivel próbálkozik, az minimum hazaáruló, de inkább Soros-CIA-zsidó-cigány, szabadon választható módon.

Szóval a Csóka annyira ott van, hogy nagyjából azt tesz a Néppel, amit akar: ha balra megy, azok is arra, hameg jobbra, az is jó, mennek vele. Így aztán elmúlt negyedszázadunk drámája az, hogy Az, aki mehetett volna jófelé is, a legrosszabb utat választotta. Egy példával: született egy Albert Einsteinünk, és ahelyett, hogy a világ fizikájában alkotott volna nagyot, behúzódott egy általános iskola fizikaszertárába, és mások által már rég megcsinált, és bizonyítottan eredménytelen kísérleteket végez a szertár, meg az iskola kárára. Nem relativitáselmélet, meg kvantumfizika jött elő belőle, hanem iskolatűz, meg szertárrobbanás, szar ügy. A baj az, hogy nemcsak Neki, hanem mindannyiunknak. És akkor itt térjünk rá a lényegre. Hogy miért is ilyen. Röviden: Albert Einstein képességei egy megyekettes osztályú focista világlátásával párosulnak. Felcsúti nagycsalád, szegénység, küzdelem a mindennapi betevőért, a családon belül is. Harcolni kell, mindennap, minden percben és mindenkivel, meg kell szerezni, amit csak lehet, mert a másik verzió az éhenhalás. Darwin szelleme, a létért való küzdelem minden percben ott lebeg, és nem elméleti kérdésként: az erősebb megmarad, a gyengébb elhullik. Taposd el, vagy eltapos, szerezd meg a másiktól, vagy Ő szerzi meg Tőled. Középkor, nem Európa, nem felvilágosodás, nem közösség, hanem egyén.

Egy emberben két lélek, egymással gyökeres ellentétben. A túlélni, és mindenáron kiemelkedni akaró kisember olyan képességekkel, amely egész társadalmat képes a maga arcára formálni. És az Ország drámája az, hogy a két lélek közül a régi, a veleszületett, a gyermekkorban bevésődött maradt az uralkodó. Ha úgy tetszik: Orbánnak nem sikerült átlépnie a saját árnyékát. Jött egy rendszerváltás, kiemelkedett, kivételes tehetsége miatt nem kényszerült már arra, hogy a felcsúti túlélési gyakorlatokat játssza: az Ország megadta Neki az elismerést gyorsan. De a lelke nem nőtt föl a tehetségéig. Nem a képessége rendezte át a lelkét, hanem fordítva: a merőben földhözragadt, hétköznapi szegény srác túlélési "erkölcseinek" szolgája lett a kiemelkedő intellektus. Már nem a hűtőt akarja feltölteni olyan kajákkal, amikhez nem jutott hozzá korábban, hanem meg akarja szerezni a hűtőgépgyárat. Már nem gólt akar rúgni a felnőtteknek a falusi pályán, hanem az egész focit akarja olyanná tenni, ahol mindenképp Övé a kezdőrúgás, és csak Ő rúghat gólokat. Olyanná formálta az Országot, hogy bármit elvehessen bámikor, bárkitől. És képtelen észrevenni, hogy már NEM a szegénysrác falun, hanem a legvagyonosabb, legbefolyásosabb magyar. Egyszerűen úgymaradt.

Mi egy akaratos gyermekkel harcolunk, nem egy józan felnőttel. Az ellene való küzdelemben nem működnek azok a szabályok, amik egy sokrétű és értelmi alapú közéletben általánosan elfogadottak. Egyszerűen nem érti, és amit meg igen, azt tudatosan utasítja el. Dackorszakát éli, és ki sem fog belőle nőni: önmaga vált a megtestesült daccá. A Csakazértis Ember. Ezt pedig fontos megértenünk, ha győzni akarunk, márpedig akarunk, mert ha nem, akkor eljövünk Európából, pedig oda akarunk tartozni végre. Orbán SOHA nem fogja feladni. Simicska, Lázár, Pintér, bárki nagyágyú hiába fordul ellene: otthagyhatják akárhányan, mozgósíthatnak ellene bármekkora erőforrásokat, utolsó leheletéig harcolni fog. Nem pénzért, nem hatalomért, hanem azért mert eleve ilyen. Vagy győz, vagy elpusztul, nincs döntetlen, nincs megegyezés. És nincs erkölcs. Bármilyen eszközt fölhasznál, gátlás semmi, az Ő nézőpontjából egy vita nem vita, hanem élethalálharc. Egyszerűen nem szenvedhet vereséget, mert az első egyben az utolsó is lenne: minden, amit önmagáról énképként fölépített, összedőlne. És a gyermek ilyesmit nem engedhet meg önmagának. Orbánt legyőzni csak egy módon lehet: ha bármire fölkészülünk, és végleg eltakarítjuk. Életfogytos börtönben, nem pedig parlamenti ellenzékben lesz a helye egy hatalomváltás után. Vagy Ő, vagy Mi, ennyi a kérdés Számára.

És a számunkra is.