2017. április 25., kedd

Lássuk Feri!

Tudjuk, hogy Orbán Putyin csicskája. Ebben nincs újdonság. Gyurcsány azt állítja: bizonyítani is tudja. Nosza, lássuk.




Összvissz két kimenetel lehetséges a Gyurcsány által belebegtetett, Orbán hazaárulását bizonyító dokumentumok kapcsán. Vagy nyilvánosságra hozza, vagy nem. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Orbán nem fog perelni, fenét fogja fölépíteni egy elhúzódó bírósági üggyel a Ferit. És szépen letelik az "ultimátum", és akkor Gyurcsánynak terítenie kell. Ha lesznek ilyen papírok, és azok hitelt érdemlőek, akkor annak lesz jelentősége. Ne túlozzuk el a mértékét, Orbán különböző ügynöktevékenységeiről már eddig is keringtek iratok a neten. Az Orbánfanok azért azok, hogy bármit megbocsássanak a Vezérnek.


De pár százalékot azért levehet a diáktüntetések hatására amúgyis málladozó Narancstáborból. Ha meg nem mutat ilyen iratokat Gyurcsány, akkor ugyanúgy jár, mint az őszödi beszéd kiszivárogtatóinak nyilvánosságra sosem hozott listájával. Mindenki találgathat, aztán végül az kezd egyre erősebben átütni a közvéleményen: maga Ferenc szivárogtatott, csak nem mérte föl tettei következményét. A demokrata politikában ugyanis hozomra nem adnak szavazatot. Ott bizony alá kell támasztani az állításokat. Tényekkel, bizonyítékokkal. és ha ez nincs, akkor nemhogy ütött volna Gyurcsány Orbánon, hanem inkább megerősítette.


Ilyen papírok hiányában ugyanis az egész Fideszmédia azt harsogja majd: lámlám, megint egy Soros-lufi, amit Gyurcsány adott elő. És lámlám, a Vezér ártatlan, mint a ma született bárány, hiszen nem tudják bizonyítani bűnösségét. Telik az idő, én most hátradőlök, és megvárom, mi lesz a sztori vége. Ha vannak papírok, és jó, ütős papírok, akkor Gyurcsány tett valamit Orbán ellen. Ha meg nincsenek, vagy Blikk-szintűek, akkor sokat tett Orbán megerősítéséért. Nos, Feri, emelted a tétet. Rátetted a saját politikai sorsodat pár lapra. Orbánt az utca előbb-utóbb eltakarítja. Ehhez hozzájárulhatsz, ha terítesz. Ha nem, akkor pedig sokkal nehezebbé teszed az Orbánűzést. Remélem, ezúttal nem blöfföltél.

Lássuk Feri!


6 megjegyzés:

  1. A Feri hazudik.
    Reggel délben meg este.
    Ő volt Putyin pincsije.
    Láttuk a tvben..
    :)

    VálaszTörlés
  2. T. Tuareg!
    Maradjunk tisztességesek, s ne ferdítsük el a szavait, mert azzal semmit sem segítünk a helyzetünkön.
    - Nem azt mondta, hogy ha letelik a 72 óra, akkor borít, hanem azt mondta, hogy ha letelik a 72 óra, s addig a G.O.V. nem tisztázza magát, vagy nem pereli be őt, akkor a vádat igaznak tekinti (ugyan G.O.V. részéről ezt még lehet blöffnek is venni, de már fenn lóg Damoklész szerszáma...)
    - Nem azt mondta, hogy nála vannak a papirok, hanem azt, hogy betekintéssel bírt egy másolatba, ami megerősítette a korábban szóban kapott információt, melynél ha még fotót is csinált volna is róla, akkor is a Habony média ugyanúgy járna el vele, mint a Jobbikos kiadású beszervezési papírral jártak el. Feljelenteni Orbánt Polt Péternél?... Talán eléggé röhejes dolog lenne... Csak akkor tudja bizonyítani, ha az eredeti papirokat megszerzi, amivel kapcsolatban azt mondta, hogy mindent megtesz, hogy megszerezze.
    - Bizonyítani pedig csak akkor tudja, ha megszerezte, vagy akkor, ha törvényi erővel ki tudja préselni a papír eredetijét attól, akinél van.
    A vádja, hogy a bírósági tárgyalás csak Gy.F. felépítését, fényezését szolgálja azért téves, mert annak a tárgyalásnak van egy előnye a tanukkal kapcsolatosan... , szerintem Gy.F. erre is játszott.
    Mellesleg Mária Tasnádiné-nak csak annyit, hogy csak azt a kevés, papagáj-kommandó által ismételgetett kiragadott szövegrészt értelmeznie kellene, persze ha bírja, mert a szöveg úgy szólt, hogy hazudtunk reggel délben és este..., s nem azt mondta, hogy ő hazudott, főleg nem azt hogy egyedül! Ezt egy pártrendezvényen elmondott szövegnél az egész pártvezetésre, pártra kell érteni, hogy hazudtunk...
    Mellesleg akkor az a párt az MSZP volt, s nem a DK, ahol nem diktátorok vezették a pártot, s mint látható volt 2009 elején, ha akarták a pártban, akkor megszabadultak bárkitől, akár Gy.F.-től is.

    VálaszTörlés
  3. Azt teljes mértékben el tudom képzelni, hogy Putyin zsarolja Orbánt, Putyin ugyanis mindenkit megpróbál zsarolni.

    Arra vonatkozóan viszont nem nagyon van reális elképzelésem, hogy Gyurcsány milyen úton juthatott hozzá ezen dokumentumokhoz, merthogy nem Putyin titkosszolgái mutatták meg neki azt, az ugye egyértelműnek tűnik, merthogy mi érdekük lenne ebből, hiszen ha Orbánt zsarolni tudják, és ezért Orbán azt teszi, amit mondanak neki, akkor a legkevésbé sem érdekük, hogy Orbán megbukjon.

    Szóval én is igen kíváncsi vagyok...

    VálaszTörlés
  4. Azert emlekeztetnem a szerzot, es minden olvasot, hogy Szarosgyuri orosz riogatasa mar Clintonnenek se jott be.... (Az usa elnokvalasztasaban is szinte szorol szora ez volt a forgatokonyv, es mint utolag kiderult, termeszetesen hazugsag volt)
    Feri meg kenyszerben van, es muszaj egyre nagyobbakat mondania, hogy a felszinen maradjon.

    VálaszTörlés
  5. Mariska Te pedig marhaságokat beszélsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fan vagy mint a Gréczy?
      Majd mi is fanok leszünk,ha a Feri "leszedi" a (hozzá képest is) "nagyarcú",komancs szöveget nyomató teljesen alkalmatlan Botkát..
      :)

      Törlés