2016. január 25., hétfő

3000

Pont tízszer annyian voltunk tegnap a Kossuthon, mint a spártaiak anno, azért írtam számmal a címet. Ez hóban-fagyban elég ütős, pláne hogy ez csaknem kétszer annyi, mint az előzetes bejelentkezések száma. Megy is a visítás sokfelé. Helyes.




Valszeg egyébként több volt 3000-nél, de régi olvasóim tudják: inkább mindig alábecslek, hogy bármikor visszakereshetően hitelesek legyenek a számaim. 1800 bejelentkező volt, volt már olyan tüntetés, amire többen jöttek, mint amennyien jelezték, de ritkaság az ilyesmi, és többnyire azokat a tüntetéseket a média tolta ezerrel. Ezt meg NEM. Ez a Demokratáknak volt fontos. De tegnap kiderült, hogy nagyonis. És tényleg ott volt mindenki, akik egy összefogás alapjait adhatják. Gyurcsány persze nem, pártjának vezetőségéből sem senki, de tapasztaltuk: senki nem is hiányolta Őket. Tán épp azért voltunk többen, mint a várakozás, mert Ők nem jöttek. Húúúú. Namost aztán jön majd a szokásos Kékfideszes kórus szerte a neten, hogy a DK-t nem lehet kihagyni. Hát persze. De ez a hajó elment. Ugyanis senki nem akarta Őket kihagyni, ám Ők kihagyták magukat. És a JÖVŐT tekintve jobb is ez így. Egy demokrata összefogásnak ugyanis csak terhére van egy kislétszámú, ám agresszív, vezérelvű szekta, aminek fő mondanivalójáról, mantraszerűen ismételgetett jelszaváról - összefogás-összefogás-összefogás - épp most derült ki, hogy üres duma. Illetve hogy valójában annyit jelent: hajráferi, csakadéká. Kösz, nem kérjük. Narancsot se, Titeket se.


Amint a felvezető címsorban írtam: megy a visítás sokfelé. Alapvetően két kör van, amelyik próbálja lefitymálni a tegnapi történéseket. A Fideszesek, meg a Dékások. Számomra, aki egy éve írja újra meg újra a tényeket a narancsok és a kékek riasztó hasonlóságáról, ebben semmi meglepő nincs. Ha viszont valakinek kevés lett volna bizonyítékként egyhétnyi hallgatásuk, azok csak nézegessék bárhol a netet, fészbukot, és láthatják, hogy mi is valójában a Gyurcsány Szekta. Ugyanazt mondják a fideszes trollok, mint a dékások: mily kevesen is voltunk. Aha. A tüntetés előtt fél órával készült képeket posztolgatnak, a kép, meg szöveganyag is ugyanaz, mint amit a Fidesznyik bérkommentelők használnak. Persze, világos, miért teszik. Hóban-fagyban 3000 ember BOKROS hívására, az épp 6-szor annyi, mint amennyit jómelegben-kényelemben, busszal házhozszállítva a DK tudott vinni az Egyetem térre nemrég. Újabb mítosz dőlt meg, ami persze pont annyira volt igaz, mint a mítoszok általában: semennyire. Kékfideszék szeretik azzal döngetni a mellüket, hogy Ők a tömeg. Hát NEM, bocsi. Nem Ti vagytok a tömeg. A TÖMEG, az tegnap volt kint, és Ti nem voltatok benne. Illetve benne voltak, mutatom is kik és mennyien, ugyanis annak bizonyítására, hogy ott voltak, a Kékfideszesek saját maguk teszik föl ezt a képet netszerte. Tessék:


És akkor a lényegre. Tegnap megtartotta első alakuló ülését - állva - a Demokrata Összefogás. Azon MINDEN valamirevaló civil és párt magas szinten képviseltette magát - mondom: a DK nem, de ezt tudjuk, bár gyengébbek kedvéért úgyis sokszor el fogom mondani. Már csak azért, nehogy a történelemhamisítás általuk, meg a Fidesz által oly kedvelt technikája beindulhasson. A szónokok hitelesek voltak, jók és kemények, mind. A TÖMEG hiteles volt, jó és kemény. Szóval ahogy tegnap előre jeleztem: elindult VALAMI. Olyan, ami minőségileg más, mint az eddigiek. NEM DUMA az összefogásról, hanem valós összefogás egy célért, élőben, terepen, közös kockázatot vállalva. Erre lehet és kell is építeni, és ha ezt jól tesszük, akkor a Tömeg nőni fog, és ki tudja mekkorára. Egy dologra azonban nagyon kell vigyáznunk. Be ne engedjük az ablakon azokat, akik nem akartak bejönni az ajtón. A kockázatot mindig sokkal kevesebben vállalják, mint ahányan a sikerben akarnak osztozni. Akik a tegnapi tüntetés létrehozásával, szervezésével, az ott való részvétellel kockázatot vállaltak, azok megérdemlik, hogy tiszta szándékuk és cselekvésük az is maradjon. Semmiféle újabb összefogós-dumának ne tessenek bedőlni, mert a Kékfidesz már rákezdte. VAN ÖSSZEFOGÁS, csak épp a Gyurcsány Szekta NINCS benne. Ők akarták így, és kiderült: ÍGY létre is jön.

Hát akkor maradjon is így.


12 megjegyzés:

  1. Szerintem a DK VEZETÉSÉNEK egy bizonyos mennyiségen felüli értékelése, emlegetése kontra produktív. A tagság inkább össze fog zárni mint, hogy felismerje: hol a helye.
    Így lehet ez egyébként más, akol mentalitású közösségeknél is, úgyhogy jobb továbbra is a pozitívumok hangsúlyozásával lelkesíteni.
    Bokrosnak, Magyarnak és a többi szónoknak, a szervezőknek gratulálok és remélem, hogy ezen az úton, a jobb idő közeledtével hamarabb érünk el változást mint a tüntetésen --kissé burkoltan-- ígért választáson.
    Ha nem vigyázunk még az is előfordulhat, hogy tömegesedni sem lehet majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tagság maradéka helyes is, ha összezár. Jobb egy zárvány, mint egy fertőző góc. A szimpatizánsok, az más kérdés. Ők a sokaság, és Ők gondolkodni képesek. Asszem rájönnek, mi a valóság ;)

      Törlés
  2. A televízió nem közvetítette? Én nem tudtam Pestre menne, de a TV-ben kerestem, és csak a HirTv-be volt egy nagyon kevés szó az eseményről. Azt írod a Szónokok hitelesek voltak, hol lehet a szöveget elolvasni? Hogy a tömeg hiteles volt, azt láttuk, illetve egy csoportba, amibe sajnos benne vagyok, feltett nekünk képeket. (Quaestor Károsultak csoportja). Ebből a csoportból is többen ott voltak. Ha szabad, a szöveget tegyétek már fel! A Dk-val meg nem kell foglalkozni, nem érdemel ennyi szót sem. Nagyon boldog vagyok, hogy télen, ilyen hidegben még vidékről is felutaztak az ismerőseim. Nem írtál a vidékiek szavazásáról, amit lájkkal lehetett tenni. Mennyien éltek vele? Kösz, ha megírod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fészbukon sok helyen fönn vannak különböző videók a beszédekről. :)

      Törlés
    2. https://www.youtube.com/watch?v=eljVPmeTp-c&list=FLJ1_bUewVA3CWSeK5XU7HaA&index=1

      Törlés
  3. Azért csak tudd: A dk tagsága és szimpatizánsai bizony pont akkora számban voltak ott amekkorában a szeptemberi tüntetésen a többi pártból az élőláncon a dk mellett. Bár azt hiszem annál pont tízszer többen. De ezt sem fogod kitenni :) Ahogy szoktál volt eljárni minden téged nem dicsérő szóval :)

    VálaszTörlés
  4. Én nem találtam egyetlen csatornán sem tudósítást a tüntetésről,mivel vidéki vagyok egyébként szolgálatba is voltam,szívesen kísértem volna nyomon az eseményeket!Azt is hiányolom,nem készültek magasból felvételek,vagy csak én nem találom?Egy a biztos,amikor a nagy tüntetés lesz,tehát orsós döntés,eshet ezer cigánygyerek az égből azon ott leszek és viszek akit tudok!DK egyáltalán nem hiányzik,olvasom ex DK-sok elkeseredett sorait,mekkorát csalódtam Fletóban,az ország hamarabb csalódott /átszavazás,nem is tudták miről szavaznak,stb/ de Gyurcsány eléri amit nem biztos,hogy akar,elhagyják a józan eszűek akik még gondolkodnak!Nekünk jó nélküle!Örülök így is a tömegnek,leszünk még többen is bár írtó gyorsan próbálkoznak a tanárokkal kiegyezni,onnan ne legyen hátbatámadás!Sok sikert nekünk a végső lökéshez!!!

    VálaszTörlés
  5. Milyen SIKERről beszélsz Te? Felcsillant a remény, hogy újabb nyugdíjas szerencsétlen mamikat tudsz manipulálni, meg lenyúlni lóvéval? Dehogy akar bárki is bemászni egy élősködő, lusta, sivár lelkű szörnyeteg ablakán! Aki Téged kiismert, egy életre megtanulta. Te sosem lehetsz SIKERES! Mert semmi sem őszinte és önzetlen amit teszel! Mindenben van hátsó szándék és érdek! Ezért vagy alkalmatlan társnak, szülőnek, szeretőnek, férfinak! Politikusnak meg főleg! A Jó Isten óvjon minket egy ilyen senkitől, mint Te!

    VálaszTörlés
  6. A szekta nem az említett Demokratikus Koalíció!! Ki kérem magamnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan kérd ki. Ám amit vakhit és vezérelv tart össze, azt szektának hívják :)

      Törlés
  7. Az ATV-n láttam képeket, Bokros úr nehány mondatát hallhattuk.örülök, hogy ennyi ember részt vett a tüntetésen. Én összefogás párti vagyok, ami szérint közös dolgainkat többséggel kell rendezni. Lehetetlen állapot, ha a felektől csak azt lehet hallani, hogy MIÉRT NEM FOGUÑK ÖSSZE! Úgy tűnik, hagytuk, hogy viszonylag erőssé váljon a fidesz, kis csoportos kritikák, érdekvédelmi megmozdulások, programok nem tudjáķ visszaszorítani. Felfoghatatlan, hogy pl " a fekete ruhás nővér" mellett nem tudtunk kiállni, pedig szerintem kb 75%-ban érintettek vagyunk??!! Lehetne sorolni visszamenőleg sok alkalmat amit kihagytunk. A gyerekeinkbe volt bátorság megmozdulni az érdeksérelmek miatt, mi szülők a gyermekeinkért?? Hol voltunk, mit tettünk?
    Budapestsokak számára messze van! Egyidejű megmozdulásokat országosan lehetne szervezni! Kisebb, nagyobb települések csatlakozásával a fővárosi is erőteljesebb lehetne. Nagyon kiváncsi vagyok a MOMA mennyire fogja ezt forszírozni, nézetem szernt szükség lenne rá.


    VálaszTörlés
  8. Tudjunk,hogy Orbán tovább nagyon erőszakosan parancsolja a DK-seket!!!!!!!!!!!????????

    VálaszTörlés