2015. november 28., szombat

Zöldorbán, avagy nyílt levél Schiffer Andrásnak

Írtam már Schiffernek nyílt levelet, válaszolt is rá a maga módján: megpróbálta a cikket letiltani. Telibe találtam anno, hiába no, allergiás vagyok a Schiffer-féle zöldnek álcázott Vérnarancsokra. Ígérhetem: ez a levél is betalál.



Tisztelt Schiffer Úr!

Két évvel ezelőtt több cikket is írtam akkori blogomon - JóVáros Blog - az Ön által erősen futtatott egyik LMP-s képviselő Kocsismátéval való több mint furcsa együttműködéséről. Jakabfy Tamásról van szó, de nyilván ezt pontosan tudja, hisz az általam felszínre hozott ügy jellemét, valós politikai meggyőződését mindennél tisztábban megmutató vészreakciót váltott ki Önből. Le kívánta tiltani a cikket, több másik LMP-ről szóló oknyomozó írásommal együtt. Akkori blogom az Index.hu rendszerében működött, és az ottaniak meg is tették azt a szívességet Önnek, hogy fél napra elérhetetlenné tették a kínos tényeket. Magam azonban Önnel ellentétben demokrata vagyok, és a szólásszabadság híve, és ehhez tartom is magam: Önnek köszönhetően eljöttem az Index.hu-tól, új blogom, a Tuareg azóta nagyra nőtt, és a Google rendszerében működik, Ők meg leszarják az Önhöz hasonló Zöldfidesznyikektől jövő nyomásgyakorlásokat. Tetteiből következően nyilván képben van: a nyolckeres LMP képviselőjük, Jakabfy Tamás a Kocsismáté által létrehozott évi 250 millióból működő médiacégben vállalt tanácsadói megbízást. Az illető cég adja ki a helyi lapot is, aminek szerkesztési gyakorlata pont olyan, mint a Fideszorgánumoké mindenütt: nettó cenzúra, kizárólag kormánypropaganda. És ennek lett havi 250 ezer forintért a tanácsadója az Őn LMP-s párttársa és egyben liblingje.


Magam akkor még elég naiv voltam ahhoz, hogy azt gondoljam: Ön erről nem tud. Ezért akkori nyílt levelemben kérdéseket tettem föl, amelyekre akár válaszolhatott is volna, tájékoztattam is róla, hogy cikként fogom megjelentetni válaszait, csak küldje át nyugodtan. Ám Ön az ízlésének megfelelő módon járt el: megpróbálta betiltatni a nyílt levelet, meg az azt megalapozó többi írást. Ez is válasz, értettem is, némileg csalódtam is Önben, és ezzel aligha voltam egyedül. A letiltási kísérlettel bebizonyította, hogy az Ügy nem helyi jelentőségű: nem valami futottak még kategóriás lokális nacsalnyik hülye túlkapásáról van szó, amit percek alatt lehetne rendezni, hanem az Ön tudtával zajló akcióról. Máskülönben aligha avatkozott volna személyesen bele, hogy valahogy szőnyeg alá erőltesse a kínos tényeket. Ennek kapcsán persze az is kiderült, hogy Jakabfy nem kiscsicska valahol gettóalsón: akit személyesen az LMP főnöke véd meg, az biz nem kislegény. Aztán világos lett, hogy valóban fontos az emberünk: előkelő helyre került mind a fővárosi, mind az EU-s LMP választási listán. Miután letiltási kísérlete nem volt sikeres, megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: az országos sajtó is fölkapta az Ügyet, így aztán sikerült méretes hazugságokat és ostobaságokat a kamerába mondania. Ám természetesen nem lett volna Ön, ha nem próbál más úton betiltani: feljelentett rágalmazásért.


Ám legyen, sokan megteszik ezt, el is bukják mindet, SOHA nem beszélek a levegőbe, eggyel több vagy kevesebb nem számít. Csakhogy homokszem került a gépezetbe: a feljelentést az Ügyészség elutasította, cupp. Hogy a Polt vezette Ügyészség a Vérnarancsok Ökle, az több mint közismert mostanra. Csakhogy amit Ön benyújtott, az oly gyenge volt, és a tényekkel oly ellentétes, hogy még Nekik is sok volt. Ám valami már itt erősen elgondolkoztatott. Ön Ügyvéd, jómagam meg gyakori bírósági látogató vagyok, nem saját akaratomból: mindketten tudjuk, hogy a sajtóperek magánvádasak. Azokban NEM az Ügyészség jár el, hanem az illető személy, aki úgy érzi: egy cikk valótlant állít Vele kapcsolatban. Ám Ön NEM a Bírósághoz fordult, hogy tárgyaláson szemtől szemben játsszuk le a történést, hanem az Ügyészséghez. Ilyen szintű gyáva sunyiságot eddig csak egy embertől láttam: épp Kocsismátétól. Ő az, aki nem mer direktben tárgyalóteremben megjelenni és tanúskodni, sok dolgot indított ellenem, mindig az Ügyészség háta mögé bújik. De van egy különbség: Kocsismáté vezető beosztású Fidesznyik, korábban parlamenti képviselő, Rendészeti Bizottsági Elnök, jelenleg is polgármester, és Fidesznyik médiaarc. Nála érthető, hogy a Poltügyészség mindig bevállalja az ügyeit, mert az Ő emberük.


És itt bukik ki teljes méretében a lóláb: miután az Ügyészség az Ön feljelentését elutasította annak megalapozatlansága miatt, ismét NEM Bírósághoz fordult, ahogy egyébként azt szokás, hanem panaszt tett az Ügyészségen. És láss csodát: Ők hirtelen úgy döntöttek, hogy fölvállalják az ügyet. Hülyét csinálva saját magukból, amiről korábban úgy döntöttek Ugyanők, hogy nincs ügy, abból egyszercsak mégis lett. Ugye érti a problémát, Dragajó Schifferúr? Az Ügyészség sajtómókákban CSAK nagyon magas beosztású Főfidesznyikek ügyeiben hajlandó eljárni. És most egyszercsak, korábbi döntésével szembemenve egy helyi LMP-s képviselőcske dolgában ugyanígy jár el. Schiffer Úr! Lépjünk azon túl, hogy Ön ügyvéd létére írásokat akar betiltatni, és magánvádas pereket közvádasként, Ügyészséggel akar intéztetni. Lépjünk túl a konkrét ügyön is, jól dokumentáltan a Jakabfy nevű LMP-s embere 2 millió forintot markolt föl azért a Kocsismáté nevű Főfidesznyiktől, hogy a cenzúrát "ellenzéki" oldalról fügefalevélként megpróbálja elmaszatolni. Az igazi kérdés most már az: Kicsoda valójában Ön? Milyen valós, bár nem nyilvános befolyással rendelkezik a Fideszben, hogy Önt UGYANÚGY kiszolgálják, mint a leghírhedtebb Vérnarancsokat?

Várom a válaszát.


5 megjegyzés:

  1. Nos annak idején mikor Schiffer neve a köztudatba került én valamiért szimpátia szerint osztályoztam ezt az embert de hányingerem támadt és azota se bizok benne amit ö naponta segit megerösiteni a politikában vállalt szerepével.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok vele. :-)

      Törlés
    2. Úgy vélem a posztban forgó személy az a minden hájjal megkent, ravasz prókátor aki pont annyira zöld, baloldali, liberális, akciózó, mérsékelt, hal is, hús is, a láncolva tiltakozó társai közt sétáló pártvezető de társelnök, ...... amennyire a parlamenti apanázshoz meg egy néhány lelkes tettvágyó nő dolgoztatásához; lenni kell. Neki.

      Törlés
  2. A műellenzék tipikus alakja, aki akkor is bent maradt volna a parlamentben, ha a többi párt bojkottot határozott volna el. (Ezért nem tartom reálisnak azt a bírálatot, mely a többi parlamenti "demokratikus" pártot éri Tuareg részéről, mikor a Narancsnyikok Egyesített Rendszerének bojkottját kéri számon rajtuk. Ha bojkottáltak volna, akkor leírják magukat, de mivel több párt indul a választásokon, s a külföld nem foglalkozott volna vele, hogy Sch...eggnyaló csak álbaloldali, s valójában csak haloványzöldre festett narancs, ezért demokratikus választásnak tekintették volna.. Vagyis "The bussines as usual", s az álbaloldali Sch...eggnyaló lenne a baloldal, Vona a jobboldal és a Narancsnyikok Egyesített Rendszere a centrum.)

    VálaszTörlés
  3. Schiffer szégyent hozott a felmenőire

    VálaszTörlés