2015. március 18., szerda

Szokj hozzá, Spicli!

A Felcsúti Haramia ünnepi önfényezésének meghackelésével kitört a hidegháború a Narancsmaffia és az OGYM között. Bár csak részünkről hideg, részükről nagyon is forró, mint az látható volt az Orbánhívők és az ellenünk bevetett TEK-legények viselkedéséből.




A Múzeumkerti események hátterét bemutató írásomat ott hagytam abba, mikor csapatunk felét kiszorították a Kiskörútra, de másik fele megkerülve a drótosfülő "rendezőket" visszaszivárgott az eredeti helyünkre, középtájt. Ők kapták aztán a többet, a legelhíresültebb képeken Fehér Adrienn, Bella Zsolt és Torhosi Béla OGYM-aktivisták láthatóak - utóbbi a Washington Post tudósításában is, volt ott minden, kézkicsavarástól, fellökéstől a mellbevágásig, gondolom azt meg nem kell hozzátennem, hogy verbálisan miket kaptak. Bár miért is ne, ismerjük csak meg a Fidesznyikek demokratikus véleménynyilvánítását: büdöszsidó, cigánygeci, komcsiköcsög, megatöbbi mélyintellektuális szösszenet. És akkor itt térjünk kicsit rá hackelési akciónk céljára: előző cikkemben már beszéltem erről, de nem mindent mondtam el. Egyrészt be akartuk mutatni a Narancsok hazug kettősmércéjét: Gyurcsányt kifütyülni, Demszkyt tojással, meg paradicsommal dobálni, az szerintük szabad véleménynyilvánítás, de a Felcsúti Spiclivel szemben a bekiabálás az szentségtörés. Azt hiszem, ezt a célunkat ki is pipálhatjuk, egy ország nézte elképedve a válaszreakciót.


A második célunk annyi volt: meglepni Őket, megingatni a magabiztosságukat. Látjuk a Kossuth téren, hogy azt hiszik, bármit megtehetnek, joguk csak Nekik van, kötelessége meg csak másoknak. Fennsőbbséges kioktató stílus, mélyostoba negyedigazságok ismételgetése, és kirobbanni akaró agresszió: azért képtelenek elfogadni bármilyen más véleményt mint az Övék, mert évek óta azt tapasztalják, hogy aztán mindig Nekik lesz igazuk. Megnyerik a választásokat, lenyúlják a közvagyont, megalázzák a gyengébbeket, és mindezt megtehetik bármiféle retorzió nélkül. Na, hát eddig tehették. A Felcsúti Spicli saját mindenhatóságának vágyát átültette a híveibe, és azok el is hitték mostanra, hogy Övék az ország, és csak az Övék. És épp ez vált a sebezhető pontjukká: ha nem tudnak valakiket elnyomni, megfélemlíteni, akkor elvesztik a kontrollt az események, később pedig saját maguk fölött. A mindenhatóságba és teljhatalomba vetett hitet tulképp rémegyszerű lerombolni: meg kell nekik mutatni élőben, hogy nem félünk tőlünk, hogy pontosabban fogalmazzak: szarunk rájuk magasról. 


Többségük kontraszelektált senkiházi, valós, demokratikus piacgazdasági viszonyok között életképtelen lenne, ezért aztán körömszakadtáig támogatja a Narancsokat, mert nélkülük a valódi helyére kerülne: legalulra, mind erkölcsi, mind szellemi értelemben. Tömve vannak nehezen a hátsóagyba gyömöszölt kisebbségi komplexusokkal, egyénként gyengék, ezért nyomulnak falkában. És az egész világképük dől össze egy másodperc alatt, ha valakik az Ő játékszabályaikat szemétbe dobják, és a sajátjaik szerint kezdenek játszani. Szóval ez volt a kettes számú célunk: megtörni a látszatmagabiztosságukat, kezdjenek csak el aggódni a kiszámíthatatlan jövőtől. A harmadik célunk pedig annyi volt: megmutatni a sokmilliónyi bizonytalannak, hogy nemcsak a Jobbik képes erőt és bátorságot mutatni, hanem a demokraták sem maradnak most már a puszta szóvirágok locsolgatásánál. Tömegnyi politikai otthontalan áramlik folyamatosan a széljobbhoz, mert csak ott látnak eltökéltséget Orbán elűzésére. És bármennyire is hamis a kép, amit elhisznek, véssük jól az agyunkba: a Népnek mindig igaza van.


A tökfriss közvéleménykutatások a Jobbik továbberősödését mutatják, megállítani Őket pedig nem sétatüntikkel, felszólalásokkal, meg közleményekkel lehet. Azt ugyanis a Nép pont úgy értékeli, mint amit tényleg jelent: semmi cselekvés, semmi kockázatvállalás, semmi eltökéltség. És akkor vissza a cikk címéhez: Szokj hozzá, Spicli! Mert a Múzeumkerti akciónk csak az első volt a sorban, még aznap este megalakítottuk a Cselekvő Ellenzéket a Kossuth téren, és meg is kezdtük a polgári engedetlenségi hálózat megszervezését. A Narancsokat magabiztosságukból kiütni, a bizonytalanokat a demokraták oldalára hozni csak akciókkal lehet, meg persze az OGYM-mel szemben tanusított mindenoldali médiablokádot is csak így tudjuk megtörni. Kipróbáltuk, sikerült, megyünk tovább ezen az úton, aztán akinek lesz vér a pucájában csatlakozni, azt örömmel fogadjuk majd. Tele van az Ország olyan politikai célpontokkal, amik épp azért váltak azzá, mert a Narancsok mindent lenyúlnak, amihez csak hozzáérnek. Mi pedig erőszakmentesen, de határozottan fogjuk a továbbiakban is kifejezni eltökélt szándékunkat: Orbán takarodj!

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


15 megjegyzés:

  1. Lassan felkerültök a listára: http://fidelitas.hu/cikk/provokatorfigyelo_csapatot_alakit_a_fidelitas

    https://www.facebook.com/provokatorfigyelo/timeline

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ezek a fiatalok már az "aktivista" és a "provokátor" szavak jelentése között nem tudnak különbséget tenni.
      Agymosottan kezdik aktív pályafutásukat.
      Sajnálom őket és az általuk eltartandó korosztályt (gyermeket és öreget egyaránt).
      Ezért a fertőzésért Orbánnak felelnie kell!

      Törlés
  2. Verekedés és megemlékezés március 15-én: https://youtu.be/N2pDOarKctM

    VálaszTörlés
  3. Egy másik videó a tiltakozásról.

    Kár, hogy az Ország Gyű!ése Mozgalmat egyik sem mutatja
    https://youtu.be/GncWYZS8JjE

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Oázis oldalán van több videó is az O.GY.M.-röl !! A folytatásról is, amikor a Büki Zolival mentünk előre!! A kiszorítás ,Fortunáé, a másik az enyém!!

      Törlés
  4. Bátor beszéd és --ami kevesekről mondható el-- bátor, példamutató cselekvés.
    A szó és a tett egysége. Csak az elismerés hangján szólhatok a résztvevőkről.

    Az OGYM akciójáról készült felvételek meg a fent linkelt face oldal, egy jogállamban személyiségi jogi kártérítések "aranybányáját" jelentenék egy jó ügyvédnek.
    Talán itt is profitálhatna egy-két ellenzéki képviselősködő ügyvéd.
    Aszem van ilyen.

    VálaszTörlés
  5. A FIDESZ hívők olyan sötétek, hogy a Negro VILÁGÍT A SZÁJUKBAN, TAPASZTALATBÓL MONDOM.HOGY HOL KELL ALÁÍRNI EGY NYOMTATVÁNYT HALVÁNY FOGALMUK SEM VOLT RÓLA, PEDIG OTT VOLT A VONAL ÉS ALATTA, HOGY ALÁÍRÁS! De Orbán fényképe a hálószobájukba volt kiakasztva,

    VálaszTörlés
  6. Szép napot Mindenkinek!
    Teljes mértékben igaz amit leírt Gábor! Sajnos nem voltam jelen a délelőtti és az esti tüntetésen. A délelőttit végig követtem itt a netten.
    Borzalmasan eltorzult arcú embereket láttam. Magukból kivetkőzve kiabálták, hogy ez az Ö Nemzeti Ünnepük, takarodjanak azok akik nem értenek egyet a vezérürüvel. S még szépen fejeztem ki magamat.
    Zömmel nyögdijas korosztály volt jelen, de a dühük és mérgük fiatal volt. Nem kimélték még egymást sem, a tehetetlen dühükben.
    Igen csak ilyen füttykoncerttel és kiabálással lehet megzavarni a templomi ájtatosságukat. Csak kiváltságosok jutottak meghivóhoz és mehettek be örömködni a Nemzeti Múzeum kertjébe.
    Ezzel is jelezték a külvilág felé, hogy mindenek felett állnak. A többi magyar embernek nincs joga ott lenni és más véleményt kinyilvánítani.
    Tiszteltetem a lányoknak és a két férfinak akik szembeszálltak a gyűlölködő, verekedő, köpködő és magukból kifordult hivők körében állták a rohamot.
    Volt olyan, hogy 3000 km-ről érkezett "hazánkfia" küldte el őket, oktatta, hogy mit is csinálhatnak itthon
    Egyre több ilyen lelkes minden félelemtől mentes DEMOKRATÁRA van szüksége az országnak. Lehet követni a példájukat. Aki szeretne tenni valamit az csatlakozhat a Cselekvő Ellenzékhez.
    Bátran ki kell állni mindenkinek az igazságért.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Vivát Cselekvő Ellenzék!

    VálaszTörlés
  7. Igen, kezdődik a listázás:
    http://444.hu/2015/03/18/provokatorfigyelofidelitas-hu/

    VálaszTörlés
  8. https://www.youtube.com/watch?v=r0voFKuXR8A

    VálaszTörlés
  9. Csak egyet tudok érteni.. a bloggal is..meg a kezdeményezéssel is... a kivitelezéssel is.. Remélem, legközelebb én is részt tudok venni..kész vagyok erre..
    Mások is akcióznak (vagy nem is annyira mások??)
    http://nepszava.hu/cikk/1051564-blokad---buki-zoltan-elertek-a-celjukat:

    VálaszTörlés
  10. A mai ember megdöbben a HIT elvakult képviselőitől, Orbán az országra szabadította azt a kicsit az iszlámra hajazó elvakultságot ami a fidesz rajongókat jellemzi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. meg a komcsi balos idiótákat is! akik a legagymosottabbak az országban, játszák az eszüket, csak azt felejtik el, hogy az országot nem a fidesz vágta tacsra hanem a fidesz-mszp pár! savaztok itt mindenkit, és vezet hamar felejtetek, csúszatás és ferdítés az egész baloldali politizálás, az egyenesség már rég kiveszett az mszp nevű bűnszervezetből

      Törlés
  11. Egész egyszerűen meg sem hallják az ellenérveket, csak fujják az Orbán által előadott hülyeségeiket!

    VálaszTörlés
  12. Mozgósítani kell, egyszerű közérthető szlogenekkel és nem kell várni senkire sem, aki akar majd csatlakozik!

    VálaszTörlés