2014. október 16., csütörtök

Kocsis Máté öngyilkos támadása

Fidesznyikké válása miatt otthagyott Exhaverommal két éve állunk hadban: 47 feljelentést, házkutatást, négyszeri rabosítást, állandó megfigyelést kaptam eddig, ami a tegnapi nappal újabb, számára önveszélyes üggyel gyarapodott.




Akik régóta követik politikai és közírói tevékenységemet, azok pontosan ismerik Kocsis Mátéhoz fűződő kapcsolatom fordulatait: nyolckeres liberális frakcióvezető koromban vettem az akkor még pártonkívüli Kölköt a szárnyaim alá. Önkormányzati választás után közvetlenül könnyebb elmagyarázni pár alapdolgot: 2006-ban szokás szerint megnyertük a polgármesteri posztot az SZDSZ-nek, de a Képviselőtestület többsége Fideszes lett. Magam Csécsei polgármester főembereként úgy döntöttem, hogy legcélszerűbb út ilyen esetben a Fidesznyik többség megbontása, ennek legegyszerűbb útja pedig a még függetlenként a Narancsképviselők között ülő Kocsis gyors felfelé futtatása volt. Nem tartozott a helyi Pártelitjükbe, visitófrászt is kaptak, mikor kérésemre Csécsei alpolgármesterré nevezte ki, azonnal kettéosztva ezzel a Fidesz frakciót, megkönnyítve a liberális városvezetés - azaz saját magunk - dolgát. Végül ketté is lett csapva a Fidesz, de a hosszú éveken át tartó játszmát már részletesen megírtam korábban. Eljuttattam a közben fogadott öcsémmé vált Kocsist a polgármesteri székig, már az volt, mikor együtt rugdostuk ki a Narancsok hírhedt Cégeit a kerületből: Centrum Parkoló, Hódút, Épkar, Zöfe. Aztán a Narancsoknak is leesett a tantusz, hogy az Ő égiszük alatt épp Fidesztelenítés folyik, és erősen kézbevették Mátékát, én meg ezekután rávágtam az ajtót: nem abban állapodtunk meg, hogy a Pártját választja kritikus helyzetben a Kerületével szemben, de mivel megtette, én meg otthagytam.


Azóta már eltelt két és fél év, a Srác teljesen elfelejtette egykori független és emberi mivoltát: ugyanolyan Sornarancs Közkatona lett, mint bárki, aki egyszer behódol az Orbánbandának. Így aztán barátból ellenség lett, két és fél éve ütöm oknyomozó cikkekkel, tüntetésekkel, járok ellene koronatanúskodni más politikai üldözöttek pereiben, vesztett is már párszor, Ő pedig rámuszította az ország erőszakszerveinek teljes spektrumát: többet járok rendőrségre, meg bíróságokra jóideje, mint maguk a rendőrök meg bírák. Megszoktam, megtanultam közben saját magamat védeni, a gatyám rég ráment volna, ha ügyvédet fogadok, így aztán a szükségből erényt kovácsoltam. Ellenem indított rendészeti meg sajtóhadjáratai lassan lecsengenek, eredetileg 70 milliónyi hűtlen kezelést akartak a nyakamba varrni, de a sokszor hosszabbítgatott nyomozgatás során az már 1,5 millióra zsugorodott, és az is olyan necces, hogy még mostanáig sem mertek ezügyben vádat emelni. Tán az ellenem indított folyamatos pergőtűz eredménytelensége lehet az oka, hogy Mátéka újabb támadást indított: az nem lehet, hogy ne legyen valami Ügyem, mert akkor elvész a muníció az állandó karaktergyilkolászási kísérletek mögül. Csakhát ez a mostani támadás leginkább egy olyan öngyilkos merénylőére hasonlít, aki a kiképzőtáborban robbantja föl magát, sértetlenül hagyva a célpontot, de megsemmisítve Önmagát némi járulékos kárral.


Mint mondtam, rengeteget járok bíróságokra tanúskodni politikai üldözöttek mellett, legyen szó a Magyar Narancs újságírójáról, egykori kirúgott köztisztviselőről, meghurcolni akart ellenzékiekről. És ilyenkor szembekerül egymással Kocsis meg az én tanúvallomásom, és ebből többnyire a meghurcoltak számára kedvező ítéletek születnek: a puszta jelenlétem elég ahhoz, hogy Kocsis bevörösödve, dadogva hablatyolni kezdjen, azt meg a Bírók gyorsan levágják ilyen szituban, hogy ki mond igazat, és ki beszél mellé. Szóval a tárgyalótermekben Kocsis erős szívóágon van, Zsidai Péter, az átlátszó.hu és a Magyar Narancs újságírójának perében ez egyenesen odáig ment, hogy Mátéka erősen belemászott a hamistanúzás mezejébe. Én meg fogtam magam, és tettem ellene egy feljelentést a Fővárosi Főügyészségen, amit gyorsan áttettek a Központi Nyomozó Főügyészséghez, hogy ott megállapítsák: nem követett el bűncselekményt. Naja, Narania Urai megvédik az övéiket, bár a veszélyt azért megérezték: ennek következtében meszelték el szegény Mátéka országos politikai pályáját, ezért nem lehetett belőle parlamenti tótumfaktum az újabb Fideszciklusban. Visszadobták a Nyolckerbe polgármesternek, Tarlóssal kavargathat, de Lázárral, korábbi mentorával már nem: ha bukik a Srác, márpedig idő kérdése csupán és bukni fog, akkor csak helyi érdekű legyen majd a minimalizálandó kár, ne országos.


Miután a Főügyészségek feljelentésemet elutasították, megnyílt az út, hogy a pótmagánvád nevű jogintézménnyel Kocsist Bíróság elé vigyem. Ha az elmúlt hónapokban nem annak élnék, hogy az Ország Gyűlése Mozgalmat szervezem és építem, akkor ezt már meg is tettem volna, csakhát kapacitásom nem végtelen, és Orbán tusványosi beszéde után a Felcsúti Gazda ellen kell keményen harcolni, nem pedig nyolckeres kiscsicskája ellen. De nem vagyok sem feledékeny, sem megbocsájtó típus, így lassan pont itt lett volna az ideje, hogy a hamistanúzási beadványt a Bírósághoz megírjam. Csakhát ez a Mátégyerek, ez levette a vállamról a munka terhét: mint a Gyorskocsi utcában, a BRFK Korrupciós Alosztályán tegnap kiderült, épp ezügyben tett ellenem rágalmazási feljelentést. Innentől semmi dolgom: bejelentettem valóságbizonyítási igényemet, azt regisztrálták, így végül csak eljut Bíróságra az ügy, amit a Főügyészségek oly nagy odaadással próbáltak eddig elsikálni. Kis közbevetésként: mivel hazajárok a rendőrség különböző nyomozószerveihez, ezért aztán névről ismerem a legtöbb csúcsnyomozót, hisz Ők vannak rámállítva, megtisztelve érzem magam, hogy a legmagasabb helyeken próbálnak elmeszelni. De a tegnapra szóló idézés elég semmitmondó volt, és eddig ismeretlen századoshoz szólt, így tettem némi óvintézkedéseket a Gyorskocsi utcában való megjelenésem előtt.


Abban az országban, ahol rendőrautóban szokás meghalni, és forgalommentes mellékutakon gázolnak halálra ellenállókat, ott nem árt a többrétegű óvatosság. Ennek egyik elemeként tegnap jeleztem terepen működő jobbkezemnek, Nagyinak, hogy amennyiben délig nem jövök ki a BRFK-ról akkor az OGYM Csapata látogassa meg a Gyorskocsi utcát. Reggel kilencre mentem, ismerem a kihallgatások menetét, ha délig nem jövök ki, az azt jelenti, hogy vagy őrizetbe vettek, vagy már eltűntem a térképről. Gyors riadólánccal 40 Mozgalmár állt készenlétben, hogy azonnal megkezdje a tüntetést a helyszínen eltűnésem esetén, köszönöm Barátaim, ezúton is. De fél 11-kor már az utcán voltam, így a riadót lefújtuk, éles gyakorlatnak jó volt, fogjuk még ennek hasznát látni, az az érzésem. Kocsis öngyilkos feljelentése ugyanis egy jel, egy valószínűen elinduló folyamat első eleme. Nem hülye ugyanis a Srác, tudja pontosan, hogy ezzel az Üggyel Ő az én tervemnek megfelelően cselekszik: hamistanúzása Bíróság elé kerül, pedig épp ezt akarták korábban oly nagyon elkerülni. Ezt az Ügyet csak látszólag indította Kocsis Máté, ezt utasításra tette, és épp az Ország Gyűlése Mozgalom a Hatalom számára egyre kínosabb mivolta miatt. Februári dolog miatt ugyanis épp az önkormányzati választások utánra időzítve nyomozást indítani, mindezt úgy, hogy nem Kocsis a vádló fél, hanem az Ügyészség: akinek kétségei vannak, mi a valódi szándék, és az kinek a szándéka, annak mondom: ne legyenek. A Hatalommal szembeni háborúnk új szintre emelkedett, állunk elébe.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


19 megjegyzés:

  1. Meghívod szombatra Bokrost? Nem tudnám elfogadni a mentegetőzését. Ha nem megy el... Kezdek néhány dologról mást gondolni, másképp látni egy-két folyamatot, politikust. Ún baloldali demokratát. Lehet, nem is kellett volna az Oázisban hozzászólnom? Van, ami nem tetszik. Legyél óvatos! Na, ezt sem kellett volna, hiszem megtanultad, hogyan kell.

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Gábor!
    Számomra nem meglepő az ügy alakulása. Gondolm te is így vagy vele: várható volt. Mindent, mondom mindent meg próbálnak, s meg is fognak a saját érdekükben! Eddig is így volt, miért pont most lenne ez másként, amikor Orbán száján kicsúszik, hogy :"ami megtörténhet, az meg is történik". Meg hát, de abból se, ezekből se fog jó kisülni, ez nyilvánvaló!
    Igen vigyázni kell minden mozdulatra, mondatra és szóra! Most kell igazán átgondoltan óvatosnak és bátornak lenni egyszerre! Persze mivel már van gyakorlatod, s a gyakorlat teszi a mestert - no ezért nincs bennem aggodalom!
    Csak így tovább bátran, de óvatosan előre!

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Gábor, Jó reggelt Erőd!
    A tegnapi nap történését nem lehetett kikerülni. Most már egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy tényleg tüske vagyunk a körmük alatt.
    A mátéka meg úgy érezte, hogy sikerült neki újból megszerezni a polgi széket akkor hajrá hadd szóljon a vádaskodása. Most igazán visszanyalt a fagyi amit el próbáltak kenni már nem lehet. Nyoma van az ügyészségen. Már csak az időt kell húzni egy kicsit. Aztán jöhet az adófizetők pénzén való kártérítés kifizetése.
    Gábor meg egyre erősebben fog ki kerülni ebből az ügyből.
    A mozgalom kiáll mellette, legyen bármilyen lejárató kampány ellene.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá O.GY.M!

    VálaszTörlés
  4. kedvellek, tuareg, de saját tapasztalatomból tudom, hogy a rabosítást csak egyszer követik el, attól kezdve már benne vagy a bűnügyi nyilvántartásban. állítólag - ha nem vagy sáros - 5 év múlva törlik, de én ezt nem hiszem el. a rendszer nem enged el csak úgy.
    szóval, ha csak nem változott meg az ujjlenyomatod, vagy a szemed színe, esetleg a magasságod, nem rabosítanak újra.
    csaxolok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosszul tudod, minden újabb gyanúsításnál rabosítanak.

      Törlés
  5. Gábor, valamit nem értek, vagy rosszul tudom? Vezető SzDSz-esként, hogy vehetted "szárnyaid alá" pláne "haverként" a még nem fideszes, de miépes (múltú vagy még akkor is pártag?) kölköt? Nekem ez nem nagyon fér össze. Elmagyarázod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyarázat a cikkben :D

      Törlés
    2. Na akkor egy újabb komoly tanulság! Ellenséggel nem fogunk össze, még jó úgy érdekében sem!

      Törlés
    3. De hiszen nem volt igazán független, hanem apja nyomdokain miépes, 1998-tól. A neten megtalálható, a miépes ifjusági tagozatba való felvételi kérelme, ebben ő nyilatkozik így.

      http://fideszfigyelo.blog.hu/2009/11/20/hazudott_a_miep_tagsagarol_a_fidesz_polgarmester_jeloltje?token=c607173a7ddddac4c116a5edfb9c178e

      A kérdésre miszerint: Tagja voltál-e/vagy-e valamilyen pártnak egyesületnek? Ha igen, mely(ek)nek, mettől meddig? A válasz: MIÉP (1998-).
      A belépési nyilatkozat dátuma a Miép ifjúsági tagozatába: 1999. 12. 21.

      A cikkedből nekem továbbra sem derül ki, hogy SzDSz-esként, hogyan lehetett ilyen lelkületű "barátod", akiből később ellenség lett...
      Vagy csak eleve politikai számításból, megfontolásból játszottad meg neki már az elején, hogy barátok vagytok? Mit mondjak, ez nem nagyon tetszik.
      De hagyjuk....

      Törlés
  6. Hűha, Gábor! Akkor neked is köszönhetjük ennek a bociszemű alaknak az áldásos tevékenységét. Hát, nem voltál valami előrelátó, pontosabban eléggé körültekintő...

    VálaszTörlés
  7. Csak egy a probléma. Akárhogy igyekeztél mégis Kocsisra szavaztak az emberek. Passz!

    VálaszTörlés
  8. Méghozzá elsöprő többséggel...ha mindenkit összeadunk aki nem fideszes a kerületben az sem lett volna elég.

    VálaszTörlés
  9. MÁR SIKERÜLT DOKUMENTÁLNI KÉT TUCAT JÓZSEFVÁROSI NAGYON SÚLYOS ÓNKORMÁNYZATI KORRUPCIÓS ÜGYET. HAMAROSAN KÖZKINCSÉ TESSZÜK.

    VálaszTörlés
  10. Akutya ugat, a karaván halad!

    VálaszTörlés
  11. Remélem nem FIDESZ szimpatizáns bíró tárgyalja az ügyedet!

    VálaszTörlés
  12. Amennyiben hamis vádakat hoz fel ellened Máté, azon melegében pereld be!

    VálaszTörlés
  13. Sajnos ezekhez a dolgokhoz kötél idegek kellenek! Nincs valaki dörzsölt ügyvéd ismerősöd?Mert tudod ugye, hogy miért ilyen§ a jel? Jól lehet a tekervények között bujkálni!

    VálaszTörlés
  14. KOCSISBANDA BÖRTÖNBEN VÉGZI!

    VálaszTörlés
  15. A magyar államigazgatástól érkező korrupciós nyomásra amerikai válasz érkezett.

    VálaszTörlés