2014. szeptember 19., péntek

Valami történik

Az emberfia nyilván elfogult a saját lelkéből és gondolataiból létrehozott Mozgalommal szemben, és hajlamos lehet azt túlértékelni, de most nem erről van szó: a héten olyan mértékű megerősítést kapunk, hogy nehéz lenne nem észrevenni.




Legközvetlenebb visszajelzőrendszerünk maga a Demokrácia Erődje a Kossuth téren: hányan jönnek oda közénk ülni, velünk lenni, segíteni a szórólapozásban, a járókelők megszólításában. És a héten a nap bármelyik szakában már tele van a sátrunk, és az éjszakai ügyelések sem okoznak egy ideje gondot. Itt egy kis közbevetés: hallom néha innen-onnan, hogy éjszaka biztos alszunk odakint. Fenét, tessenek felénk járni, és meggyőződni a saját szemükkel: a Demokrácia Őrei éppúgy éberen őrködnek éjjel, mint nappal, szervezett ügyeleti rendszer működik. Na, visszatérve a fősodorba: eredeti terveimben három áttörési pont szerepel: az első a szeptember, hisz előre látható volt, hogy a parlamenti nagyüzem megindulása nyári turistalátványosságból politikai központtá változtatja a Kossuth teret. Pont ez történik, rengeteg olyan ember járkál felénk, akiknek valami dolga van a Parlamentben - vendég, tiltakozó, érdeklődő, bármi -, és odajön hozzánk. Sokan tudatosan teszik már ezt: hallottak rólunk, és nálunk kezdik a napi programjukat. És biz fiatalok is érkeznek, mint az várható volt, számukra a felszólalós típusú politizálás kevésbé vonzó, mint az akcionista, így aztán megkukkolják, mit művelünk, és többnyire nálunk is ragadnak.


A második áttörési pont valahol október közepén lesz: véget ér majd az önkormányzati választások csodaváró hangulata, és mindenki kénytelen lesz szembesülni azzal, hogy nincs több halasztó tényező az országos szintű aktív tiltakozás beindítására. Aztán vagy az lesz, hogy a csalódott emberek megérkeznek hozzánk, és akkor azért fog hirtelen megemelkedni az Erődünk létszáma, vagy maguk az ellenzéki politikai erők döntenek úgy, hogy mellénk telepítik a saját dolgaikat, és beszállnak az országos kiterjesztésbe is. A harmadik áttörési pont, ami már lavinaszerű lesz, nagyjából márciusban következik be. A tél Mozgalmunk önkénteseinek kivételes elhivatottsága ellenére azért nem a látványos tömegesedés időszaka lesz: fölkészülünk persze fűthető sátrakkal, meg miegyébbel, de nem pont mínusz tíz fokban leszünk a Kossuth téren ezren, az több mint valószínű. Problémát nem fog okozni, megtörni az erősödési ívünket nem tudja, inkább csak annyi történik majd, hogy egészségi okokból egy-egy aktivistánk rövidebb időt tölt majd az Erődben. A háttérben meg megy a toborzás ezerrel, és márciusra, a jóidő beköszöntére hirtelen nagy tömeget tudunk majd mozgósítani, és akkor már az ország több pontján egyszerre.


Netes dolgaink, a Blogom, a Fészbukos csoportjaink, meg egyebek is erősen felívelnek a különböző mesterségesen előidézett nehézségek ellenére. Vagy inkább éppen azért, szélviharokban összedőlő sátrakban edződött veterán mozgalmárok az akadályokat átugorni szeretik, nem pedig azok elől meghátrálni. Tényleg szervezeti kultúrává vált az egyik kedvenc mondásom: ami nem öl meg, az erősít, nem tudom, történhet-e olyan negatív dolog, ami önkénteseinket megrendítené. Tapasztalati alapon: aligha, tegnap volt erre kiváló példa. Fészbukos profilomat három órányi időtartamra kiütötték, olyan módszerrel, ami erőteljesen szokatlan, már normál életviszonyok között. Szervezett móka volt, de távollétemben a Mozgalom egy órán belül helyreállította minden rendszerünket, mire én megoldottam a saját problémámat, már nem kellett szinte semmit tennem kárminimalizálási ügyben: nem volt igazi kár. Létrehoztuk, és bár még tesztüzemmódban, de dübörög az OGYM Hírhálózata, tegnap 14 ezer embert értünk már el alapüzenetünkkel, ez október közepére eléri majd a napi 100 ezret, és a rendszer jellege folytán blokkolhatatlan. Mind önkénteseink száma, mind ilyen irányú aktivitása, és az elért olvasók fogadókészsége jobb a tervezettnél, pedig még épp csak belefogtunk.


Nem független másfél hónapja tartó demonstrációnktól, hogy különböző szervezetek kezdik maguknak fölfedezni tüntetési helyszínként a Kossuth teret. A közvélekedés korábban elfogadta, hogy a Kossuth tér az Tabu: oda nem megyünk, meghagyjuk Orbán játszóterének. Mivel mi beharcoltuk magunkat kétkörös bírósági csatában a kellős közepére, ezért aztán kezd mindenki fölbátorodni, a rendőrség meg nagyjából tehetetlenné vált ezügyben. Nem kell civil, vagy épp politikai szervezeteknek beleszaladni a rendőrségi elutasításba, elég engem megkeresni, mert úgyis befogadom az ellenzéki dolgokat, és elmarad az adminisztratív és erősen kétesélyes meccs: vasárnap már ilyen módon lesz a Kossuth téren egy környezetvédelmi témájú tüntetés. Saját szombati gyűlésünkre, a Demokrata Seregszemlére pedig nagyjából dupla tempóban jelentkeznek be az emberek, mint a korábbiakra. Péntek hajnal van, az esemény csak szombaton 5-kor lesz, de máris 120 főnél tartunk, és olyan még nem volt, hogy kevesebben lettünk volna, mint ahányan fészbukon jelentkeztek. Még múltheti, háromnapos zivatar közben megtartott tüntetésünkön is a bejelentkezett 135 főhöz képest 140-en voltunk, érzésem szerint átlépjük szombaton a 300-as létszámot. A 300-nak meg ugyebár van egy kis kultikus jelentése, számunkra is lesz, ha tényleg megtörténik.


És utoljára, de messze nem utolsósorban: hamarosan kijön hozzánk Gyurcsány Ferenc. Ha nekem nem hiszi a kedves Olvasó, akkor hallgassa meg a saját fülével, merthát Ő maga mondta ezt. Tessenek ide kattintani, és máris látható és hallható lesz a dolog élőben. Szóval így állunk most, szeptember közepén, túl vagyunk a nehezén, az Ország Gyűlése Mozgalom létét már semmiféle veszély nem fenyegeti. Akik kivártak, megnézve, hogy mikor fogy el a lelkesedés, meg a létszám, azoknak ez rossz hír, akik meg reményt merítenek belőlünk - és Ők vannak sokkal többen -, azoknak meg mondom: végigmegyünk, tartson ameddig tart, kerüljön, amibe kerül, vállaltunk valamit, és azt meg is csináljuk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


11 megjegyzés:

  1. Hűha.Gyurcsány Ferenc látogatása az Erődünkbe nagyon megdobbantotta a szívem és már-már homályos lett a szemem.Ez is mutatja az ídáig tett harcunk nem volt híábívaló.Feri nagyon várunk.A Te látogatásod megint mérföldkő lesz a Mozgalmunknak.

    VálaszTörlés
  2. Erősödünk, mert erősödnünk kell, nincs más utunk, ha célba akarunk érni. Egyre többen fognak rádöbbenni, hogy ez a rezsim népellenes, békés úton, választásokkal elmozdíthatatlan, csak a népharag tudja elzavarni.
    A Fidesz-kereszténydemokrata Szövetség arra szövetkezet a nép ellenében, hogy a parlamentben kétharmadot kreálva magának, egy klerikálisállammal, maffia módszereket alkalmazva, „rá ront saját népére”. (ugye ismerős a kifejezés! Orbán mindig azt teszi, amit ellenségeiről állít)
    Igen, Orbánnak köszönhetően „háború” van Magyarországon, ahol már nem ellenérdekelt felek demokratikus küzdelme folyik, hanem „egészpályás letámadás”, azonban mindez, nem sportszerűen, a demokratikus szabályok betartásával, nem ellenfélként, hanem ellenségként viselkedve, véresen komolyan. Ezt a harcot, Orbán választotta sajátmagának!
    A demokratikus erőknek nincs, más választása, fel kell vennie az odavetett kesztyűt, a népet kell, felszólítsa a békés ellenállásra! Orbánt és csatlósait lemondásra!

    VálaszTörlés
  3. Tegnap kint voltam a sátorban. Nagyon jól elbeszélgettünk az ott levőkkel. Tervezzük, hogy rendszeresen kijárunk barátaimmal. Sváby Kati.

    VálaszTörlés
  4. Jóóóóóóóóó reggelt Gábor és Mozgalmárok! :)
    Nagyon jó, hogy kevésnyi ébredésem közben olyasmit olvasok, ami a nap tennivalóihoz kicsit erőt ad. Napközben rádiót hallgatok, mert az ugye lehet munka közben is, de az egyre inkább lehangol, mint ahogy fogy az erőm nap vége felé. Ilyenkor Gábor az írásával föltölti az akkumlátoraimat, s legalább reggel elhiszem, hogy lehet! Hogy egyszer még látni fogom, hogy pakol a Parlamentből násznép és elhúz! Aztán estére már azt gondolom, de jó lenne át- és túlélni ezt maffia rezsimet... Reggel úgy érzem sikerül. Ez a reggeli írás olvasása után mindig visszaerősödik bennem, amit aztán a napi hírek, médiának nevezett izé, mindig lerombol. Ezért én reggel itt töltekezek erővel, energiával. Remélem más így jár mint én :)
    Én csak itt tudok segíteni, talán az is ér valamit. Minden esetre nagyon szorítok, drukkolok és osztok cikket, talán az is hozzájárul sikereitekhez, amelyhez csak gratulálni tudok, no, meg erőt, egészséget és kitartást hozzá, nem kicsit, sokat :) Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  5. Jó reggelt ébredező Demokrácia, Jó reggelt Gábor! Az Erőd már reggel korán dübörög, az éjszaki hideg és elgémberedett tagok megmozgatására reggeli tornával indul a nap. Tegnap késő éjjeli OGYM Hiradót hallgatva ahol Feri nyilatkozott megtette a hatását. Alig bírtam a jó kedvemmel. Gábor megint ütőset írt, és a lényege az egésznek van értelme csendesen békésen tenni a dolgunkat a Téren. A szombati seregszemlén megint megbeszéljük héten történt fontos tényeket és azután ki-ki elmondhatja a tapasztalatát.
    Én ott leszek Te is eljössz? Várunk Benneteket.......
    Hajrá Magyarok, Hajrá O.GY.M !
    Vivát Köztársaság!

    VálaszTörlés
  6. Ennél jobb hírt, mint hogy Gyurcsány is ki fig látogatni az OGYM-hez, az utóbbi napokban nem hallottam. Ettől talán a sok "nagyokos" is öntudatra ébred, hog az ÖSSZEFOGÁSHOZ kellenek a "kisemberek" is, beleértve a "magányos harcos" Tuareget is.

    Hogy én pillanatnyilag nem tudok ott lenni, annak nyomós oka van: az ágyat nyomom. Aki a történetre kíváncsi, megtalálja oldalamon. De lélekben én is ott vagyok minden megmozduláson.

    A Demokráciáért, a Köztársaságért!

    VálaszTörlés
  7. Kedd délelőtt ott leszek Nálatok.

    VálaszTörlés
  8. Lehet, hogy felértékelődik az Erőd?
    http://nol.hu/belfold/johetnek-a-helytartok-1487301

    VálaszTörlés
  9. Minden nap drukkolok, szorítok, hogy bírjátok erővel, lelkesedéssel és hogy egyre több embernek nyíljon rá a szeme mi folyik ebben az országban, minél többen csatlakozzanak:-)))
    Nagyon felnézek rátok innen vidékről és nagyon gratulálok a kitartásotokhoz:-))))

    VálaszTörlés
  10. Kellene shaw elemeket is BECSEMPÉSZNI amire felfigyelnének jobban az emberek !

    VálaszTörlés