2014. május 31., szombat

Volt egyszer egy Összefogás

És a DK nagy szerencséjére nem is lesz többé. Van amikor az Élet úgy dönt, hogy némi segítséget nyújt a merre van az előre kérdés megválaszolásában. És tegnap pont történt három olyan dolog is, ami nyilvánvalóvá teszi: az egyetlen járható út, ha a Demokratikus Koalíció nem tér ki a küldetése elől, hanem egyedül végigmegy a jövő minden megmérettetésén.




Kezdjük talán a Fidesszel. Benyújtanak ugyebár egy olyan önkormányzati választási törvénymódosítást, amely Budapest tekintetében újraírja a választási szabályokat. Nem a dolog erkölcsösségével fogok most foglalkozni, a Narancsok meg az erkölcs az két egymást nem érintő halmaz. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz önérdekében fogja benyújtani ezt a törvénymódosítást. Aligha az ellenzéknek akar kedvezni, gondolom, ezt nem is hiszi senki. És ha ezt a törvénymódosítást higgadtan megnézzük, akkor meg tudjuk állapítani, hogy mit tart a Fidesz saját érdekének. Az Összefogást, csókolom. A listaállítási feltételek, a fővárosi közgyűlés összetételének megváltoztatása mind abba az irányba hatnak, hogy az ellenzéki erők újra összefogjanak. Ha viszont a Fidesz kottájában az szerepel, hogy az ellenzéki erők fogjanak össze, akkor ugyebár az aligha szolgálja az ellenzék, azon belül is a számomra fontos Demokratikus Koalíció érdekeit.

Teccenek érteni, ugye? A Fidesz azt akarja, hogy az ellenzéki pártok összefogjanak az Önkormányzati Választáson. Ha pedig ezt akarja, annak jó oka van a Számukra. Ezt a jó okot pedig EP Választásnak hívják. Nem véletlen, hogy egy ilyen törvényjavaslatot nem a most vasárnapi választás előtt, hanem azután nyújtottak be. Nem tegnap készítették el, racionálisan szemlélve az a helyzet, hogy a Fidesz stratégái az elmúlt években minden más pártéit hülyére verték. Pont jól látták előre évek óta, hogy milyen törvények kellenek ahhoz, hogy a Fidesz az országgyűlési választásokon biztosan nyerjen, lehetőleg kétharmaddal, és azokat a választási törvényeket szépen mind meg is hozták. És a puding próbája az evés, és biz Ők maradéktalanul jól is laktak: az általuk az országgyűlési választáson teremtett ellenzéki összefogáskényszer Számukra azt az elsöprő győzelmet hozta, amit gondosan évek alatt megterveztek. Ez a Tény, a többi puszta rizsa, némi zsengeborsóval, újhagymával.


És most ugyanezek a stratégák az EP Választási eredményeket látva elővették a fiókból a bekészített következő Ellenzékzúzó Törvényt. Ez pedig úgy kívánja a célját elérni, hogy újabb Összefogásra akarja az ellenzéki pártokat kényszeríteni. Namost ha a Fidesz, amelyik eddig hibátlanul írta meg és játszotta végig a biztos győzelmek forgatókönyveit, újabb ellenzéki Összefogást tart a Maga számára kívánatosnak, akkor gondolkodjunk el rajta, hogy miért is teszi ezt. Nagy agymunkát nem igényel: pont ugyanarra a következtetésre jutottak, mint amit jómagam pár hete mondogatok. Az ellenzéki pártok szavazatai nem összeadhatók, mert a szavazóbázisok nem hajlandók egymásra többé átszavazni, és az ellenzék két felívelő pártja, a DK és az Együtt pedig egy újabb összefogással azonnal elveszti önálló, épp most megteremtett karakterét. Magyarul a Fidesz szerint az a Narancsérdek, hogy a két Új Politikai Erő erősödése megálljon, és ennek legjobb módszereként az MSZP-vel való újabb egybenyomást tarják. Mégegyszer mondom: az elmúlt években a Fidesz stratégái egy esetben sem tévedtek, mindig az lett végül a valóság, amit előrejeleztek.

A Fidesz e törvényjavaslattal kimondott akarata egyértelmű: minél tovább marad a DK meg az Együtt az MSZP-hez láncolva, annál kevésbé tud bármelyik a következő években megerősödni annyira, hogy végül 2018-ra Orbán hatalmát megtörni képes Váltópárttá váljon. Mondjam még egyszerűbben? A Fidesz leírta az MSZP-t, mint politikai ellenfelet, és a most benyújtásra kerülő törvényjavaslata szerint a DK-t és az Együttöt tartja önmagára veszélyes erőnek. Akik eddig azt mondták, hogy a Fidesz kottájából játszanak mindazon gondolkodó emberek, akik azt mondják: soha többé összefogás, akkor azoknak most kicsit célszerű lesz a háttérbe húzódni, elgondolkodni a politika összefüggésein, meg azon, hogy vajon nem túl bonyolultak-e a számukra. Ugyanis nem kell innentől találgatni azt, hogy mi is a Fidesz Valódi Kottája. A Fidesz kottájában az Összefogás szerepel, mint Számukra nyertes startégia, úgyhogy aki nem akar az Ő kottájukból játszani, annak mindent meg kell tennie egy újabb Összefogás megakadályozásáért, ha nem akar elsőhegedűssé válni a Narancszenekarban.


A második tétel következik: Bajnaiék kinyilvánították, hogy néhány BIZTOSAN nyerhető körzet kivételével nem működnek együtt senkivel, mennek a saját útjukon, és még csak tárgyalni sem fognak Összefogás ügyekben. Jól teszik, Ők is arra jutottak, amire jómagam, meg a Fidesz: Orbánt váltani 2018-ban csak úgy lehet, ha nincs újabb összefogósdi. Szólóban mennek mindenütt - tán Angyalföld meg Szeged lehet az, amit BIZTOSAN nyerhetőnek tartanak, esetleg a főpolgármesterség, de ugye ott meg az Új Fidesztörvény biztos közgyűlési többséget fog eredményezni, így aztán a Főpolgármester mindegy milyen színű lesz, akkor is Narancs marad a Fővárosi Önkormányzat. Bajnaiék döntöttek, jól döntöttek, nekivágnak az önálló arccal való építkezésnek, nem dobják oda a hosszú távú jövőt pár önkormányzati stallumért cserébe.

A harmadik tétel maga az MSZP. Mivel teljes tisztújítást tartanak, ezért aztán a következő két hónapban a maradék MSZP tagság azzal lesz elfoglalva, hogy újraválassza ugyanazokat a helyi elnököket, megyei elnököket - már rég nincs belső konkurencia -, és végül egy Új Díszpintyet tegyen a kirakatba egy ugyanolyan apparátus élére. És ebben a két hónapban a választókkal amúgy sem igazán foglalkozó Pirospajtik csak a belső gyilkolászással lesznek elfoglalva. Közben a DK meg az Együtt politizál, teszi a dolgát, húzza át magához a maradék Szegfűszavazókat, és július közepére a közvéleménykutatások már egy bőven 10% alatti MSZP-t fognak mutatni egy nagyjából 15%-os DK és egy 10% körüli Együtt után harmadiknak. És akkor szerencsére már mindenki számára egyértelmű lesz, amit jóideje mondogatok: az MSZP-nek annyi, és mindazoknak is, akik mégegyszer Velük egybemossák magukat. Úgyhogy, Kedves DK, szépen egyberakva a Fidesz Kottáját, Gordonék döntését, meg a Szocik önfelszámolását, azt kell mondjam: az Összefogásnak annyi, hálisten. Lehet tovább önállóan építkezni, hogy az eredeti cél 2018-ra elérhető legyen: Váltópárttá válni.

Húzzatok bele!


65 megjegyzés:

  1. Szia Gábor egyetértek veled , remélem hogy a DK is így látja .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem a DK is így gondolja, összefogás nélkül, de egyes esetekben megegyezéssel választ polgárme3stereket.

      Törlés
    2. Kedves Névtelen! Összefogás, együttműködés, megegyezés játék a a szavakkal. A kérdés az, hogy akarunk e poziciót szerezni, bázist építeni a további építkezéshez? Ha akarunk, nevezheted bárminek, a lényeg az egymás ellen nem indulás, és az erők egyesítése. Egyesek hiába tobzódnak MSZP fóbiájukban, a szocikat még korai leírni, ellenük kampányolni igenis Orbánék támogatását jelenti. Ez a három párt számíthat egymásra, diktatúrában demokratáknak nem legyőzni kell egymást, hanem támogatni. A teljeskörű összefogás ellen kampányolni szimpla ködszurkálás, mert minden politikus helyi együttműködésről beszél az őszi választáson.

      Törlés
    3. Én logikai ívek mentén szoktam következtetéseket levonni, Te meg kizárólag kijelentéseket teszel bármely érvelés nélkül. Hidd el, nem nyerő, ha bárkit meg akarsz győzni. A "kell" szó gyakori használata csak érvelések végkövetkeztetéseként hasznos, de egyelőre azt Tőled nem látok, csak kijelentéseket. Itt az kevés. ;)

      Törlés
    4. Hejespem! Jól látod Gábor! A DK-ha azon az úton halad amit oj sokat mondod akkor kormányzó pártá nőhet szerintem is..! Hajrá DK Úgylegyen!!! Én nagyon szeretném, hogy úgy volna!

      Törlés
  2. Szia mindenkinek.
    Gábor teljesen egyetértek és sosem voltam híve ennek az egyébként is kétes összefogásnak. Most meg főleg nem. A DK önállóan tud csak megerősödni. Eddig ezt már többször leírtam itt a hozzászólásokban.

    VálaszTörlés
  3. Gábor! Még nagyon csikorognak a fejemben a kerekeim:( Értem azért amit írtál.
    Tegnap fél füllel hallottam az új Önkorm. választási tervét a Fidesznek. De nem is igazán értem.
    Akkor most nem lesz lehetőség indulni a tagsági helyekért, csak polgármestert választanak és annyi...? S az Együttnek,, DK-nak is külön polgármestereket kell indítani? Azt sem lehet megbeszélni, hogy adott kerületben kinek nagyobb az esélye? Akkor is kiüti a fidesz, mint sakkban a gyalogot? Persze azon a néhány helyen kívül? A mindenk, minden önkorm. helyét indul, nem gyengíti a nyerési esélyeit az ún. bal oldalnak? Nem tudom.Azzal együtt, hogy milyen állapotban van az MSZP, attól függetlenül szerintem fognak indítani minden lehető helyen embert. Nem jól gondolom???

    VálaszTörlés
  4. http://hvg.hu/itthon/20140530_MSZP_frakcio_EgyuttPM_DK_valasztas
    Ez is kicsit furcsa, hogy az egyébként evidensnek (bár én nem vagyok politikus ilyen eszembe sem jutott) tűnő "gesztust" eddig meg sem fontolta az MSZP.. EP választási bukás után meg igen.. Ha őszinte akarok lenni, ez már AKKOR is járt volna a DK-nak és az Együttnek! Nem képezheti egy önkormányzati választási összefogás megtárgyalásának az alapját (nota bene, jó vón' tudni ez most inkább kinek is az ÉRDEKE?).
    Ez meg a másik:
    http://www.vg.hu/kozelet/politika/alkotmanyellenes-is-lehet-az-uj-budapesti-valasztasi-rendszer-428462
    Logikus.Ezek alapján szerintem nem tudják majd keresztül verni.. sverde

    VálaszTörlés
  5. Hogy van ez? Valahol összefogás, valahol meg nem? Megint hülyének nézik az embereket?

    VálaszTörlés
  6. Szerintem amíg Gyurcsány és Bajnai a porondon van, addig jelentősen nem fog nőni a tábor. Vagyis Orbán győzelme garantált.

    VálaszTörlés
  7. Végig olvastam az újságokat az önkormányzati választási törvénymódosítással kapcsolatban. Világosan, érthetően Szabó Gábor írása foglalja össze a legjobban. Igazad van, egyetértek most is a cikkedben foglaltakkal.

    VálaszTörlés
  8. Összefogás???
    Ha még az önkormányzati választások kapcsán is pártszínekben (vele: pártközpontban) gondolkozunk, nem pedig alkalmas személyeket keresünk és támogatunk, akkor ugyan úgy teszünk mint a megrögzött futballdrukkerek akik "a csapatot sosem hagyják cserben" kiáltással eltűrik a fiuk tehetségtelenségét, kicsapongásait, az edző iszákosságát, a szertáros tolvajlásait.....stb.
    Az ezzel a mentalitással való szakítás igénye hozta már korábban is a "független jelölt" ötletét. Az ötlet tartalommal való megtöltésének és a pályázott posztra való alkalmasság bizonyításának a jelen viszonyok között nőtt meg a jelentősége.
    Ha én mint választó dönthetek egy pályázó alkalmasságáról, akkor az engem próbáljon meggyőzni a képességeiről ne pedig a pártközpontja állapodjon meg a másik pártközpontjával, hogy én kire szavazzak. Mert akkor én otthon maradok.
    Viszont én hajlandó vagyok összefogni más választókkal a legalkalmasabb pályázó támogatására, ha a kampánya során Ő meggyőzött bennünket az alkalmasságáról.

    A Fidesz önkormányzati választásokat megvariáló elképzelése megint azt fogja hozni, hogy --miként az országgyűlésin is-- megfelelő ajánlattal a lejtős pálya minket is segíthet(-ett volna); alkalmas személyekkel, alulról építkezve legyőzhetők.

    Már csak alkalmas személyek kellenének. Meg sok terepmunka.
    Mostanra meg a következő négy évre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nemóvatos írására ez a véleményem, viszont a fő cikkre az, hogy NEM.

      Nem lehet most így hozzáállni a dologhoz, mert az erkölcstelen fidesszel szemben nem lesz egyéni siker, csak közös polgármester jelöltek minden kerületben és közös főmester.

      Minden előre kijelentett elhatárolódás, elzárkózás gyengít!!!!! Ezt meg fogjuk tapasztalni, 2,5-3 hónap múlva.

      Erről ennyit....................

      Törlés
    2. Teljesen egyet értek veled. Az áprilisi vereségnek sem az összefogás az oka, hanem Bjlnaiék tévelygései,és az MSZP konoksága a DK-val szemben. És ami ennél is fontosabb, hogy a baloldalinak hazudott médiumok munkatársai, a bakelit politológusok, egyébb elemzőknek, szakértőknek hazudott népbutítók nem a Fideszt, hanem az MSZP-t, és Gyurcsányt akarták, és akarják legyőzni ma is. Ezért maradt el mintegy 600000 potenciális baloldali szavazó az urnáktól, ezért menekült mintegy másfélszáz szavazó a Jobbik felé.

      Törlés
    3. Mélyedjetek el két választás valós eredményeiben. Tán fölébredtek, de ha nem hát nem, akkor majd ősszel talán. :)

      Törlés
  9. Gábor! Megint tökéletesen egyetértek az elemzéseddel, de nagyon bonyolult megfejteni ezt " az istenadta választópolgárnak". Te is mindig jóval előbbre gondolkodsz, mint az átlagember. z az elemzés egyelőre nekünk a helyi vetőknek fontos (meg persze Feriéknek nagyon!). Kifelé ez még nem kommunikálható. Már hallottam olyan hangokat az Együttről: ugye jó volt belovagolni az MSZP hátán, aztán most a kakiban otthagyni őket? Az embereknek még túl friss az élmény.

    VálaszTörlés
  10. Pásztorné Gabriella
    Gábor!
    Milyen igazad van!
    Csak félő hogy felülgondolják, pusztán szánalomból. Meg "matematikailag".
    Figyelmen kívül hagyva az mszp szánalmas vergődését, meg a Lendvai Ildikó mai Népszava beli összefogásban reménykedését, most a DK-nak az őszi választásra kell készülni világosan megfogalmazott programmal.Kibontva, hogy mit hogyan szeretne, és mindezt úgy, hogy a 8 osztályosok is megértsék, hogy ez mit jelent nekik.
    Nem volna szabad az időt esélylatolgatásokkal tölteni, mert aztán késő lesz.
    Az mszp azt kapta amit megérdemelt, a megélhetési politikusaival együtt.A DK már így is elvesztegetett több értékes hónapot az mszp nyavalygásai végett.
    Mint tegnap is írtam, az összefogás tényleg a fidesz kottája, és nagy hiba, hogy a sok figyelmeztetést mellőzte a DK.
    Nem kéne megint újra játszani a lejárt lemezt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek a fidesz akarja az összefogást megint. Nekik ez a kedvező. De hát nekünk nem az ők hanem a saját érdekeinket kell nézni.

      Törlés
  11. Ceterum censeo Orbanem esse delendam!
    Amen.

    VálaszTörlés
  12. Az Összefogást az összegyűlt tömeg óhajtotta okt. 23.-án. Az egy történelmi pillanat volt, amit Mesterházi elrontott, elszalasztott, később megsértődött. Akkor, talán nem megvárva a választást, egy spontán országos tüntetéssel el lehetett volna kergetni az új-régi despotáinkat. Inkább a személyi kérdésekkel foglalkoztak, és ez lett az eredménye.

    VálaszTörlés
  13. Pásztorné Gabriella
    Károly!
    Talán ha az mszp, mint a legnagyobb ellenzéki párt is kivitte volna az övéit, és több 100 ezres lett volna a tömeg. Talán.De mint láthattuk is, csak nevében volt a legnagyobb. A vezetőik meg kicsinyes egyezkedésekkel elmentek a történelmi pillanat mellett.

    VálaszTörlés
  14. Ha jól értem, akkor az őszi választás csak egy felmérésre szolgál az ellenzéki pártok támogatottságának fejlődésére vonatkoztatva. Ha semmilyen megállapodás nem lesz az érintett pártok között, akkor a nyerési esély szinte nullával egyenlő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néhány helyen okés a dolog, mert ott nyerhető, pl Angyalföld meg Szeged, és valszeg ott Najnaiék is beállnak egy csendes támogatásba. Máshol meg megmondták, hogy nem, mégcsak tárgyalni sem hajlandók. Akkor innentől matekesély sincs.

      Törlés
  15. Én nem értek egyet. Ha megnéztétek az uniós választást, az egész ország narancssárga volt. És most, mint ahogy Gábor is írja átírják az önkormányzati választási törvényt is. Célszerű valamilyen szinten összefogni megint. Hogy, mi módon nem lehet tudni. Bajnaiéknak még nagyon sok munkába fog kerülni, mire kis szervezetükből pártot kovácsolnak. Bár nem tudom, hogy ehhez mennyire értenek. Azért ezeket a dolgokat több szemszögből is lehet vizsgálni. Gábor mindig kinyilatkoztat. Ha sikerül egy független főpolgármestert jelölni, akit elfogadnak az emberek, és megnyerni egy jó pár körzetet, akkor ott leszünk a politikai életben. Külön indulva sehol sem leszünk, még a futottak még kategóriába sem. Még erősödni kell a DK-nak is. Ha külön indulunk szétmorzsolódunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gábor nem kinyilatkoztat, hanem megmondja, hogy mit tart jó megoldásnak, és ha valamiben nincs kétsége, mert épp elégséges alapadat és nyilvánvaló logikai ív támasztja alá, akkor azt határozottan mondja meg :)))

      Törlés
    2. Óvatosabban Gábor, legyenek kétségeid, mert tévútra tévedhetsz, ne veszítsd el olvasóid bizalmát. Felvázolhatsz egy elképzelést, amelyet vagy igazol az élet vagy nem.

      Kéri László pl. nekem ezért vált az egyik leghiteltelenebb politikai elemzővé, mert nagyon nagyon sokszor tévedett és még ellenségessé is vált bizonyos emberekkel. Objektivitása innentől megkérdőjelezhető, nem lehet hiteles elemző az én szememben.

      Én Erzsébettel jobban egyet tudok most érteni, mondhatom, hogy eddig is, mindig is hasonló érveket hoztam fel, vagyis legtöbbször védtem az együttműködés lehetőségének megtartását.

      Törlés
    3. Béla! Ha figyelemmel kíséred a blogger korábbi írásait, láthatod, hogy semmi másról nincs szó mint arról, hogy Szabó Gábor továbbra is az MSZP fóbiájának foglya.

      Törlés
    4. Tapasztaltam, de azt hiszem, még kezelhető ez a fóbia. Jobban kedvelem azokat az írásokat, amelyekben csak nagyon mellékesen vannak mszp témák. Nem vagyok mszp hívő, de nem mindig érzem okát, hogy ennyit foglalkozzunk az mszpvel. Oldják meg maguk a gondjaikat. Nem érdemes belekeveredni, mert a végén ránk fogják kiabálni, hogy mi kevertük a masszát.

      Törlés
    5. Érzelmi alapú érveléseket - mileyn fóbiám van, milyen nincs - csak az alkalmaz, akinek nincsenk racionális érvei. Nekem vannak. És nem "keveredünk" mert független vagyok. :)

      Törlés
  16. Gábor!
    Remélem tisztában vagy vele, ha netán külön indulna a 3 balos párt, akkor nem nyerne egyikőjük sem kerületet? Pont, hogy ez a Fidesz érdeke, hogy az összes kerületet vigyék egy felaprózódott ellenzékkel mint az EP választásokon. Mindegyik kerület az övék lenne így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Fidesz akar ellenzéki összefogást. Vajon miért? ;)

      Törlés
    2. És ha mindenhol külön indulnak a baloldali pártok akkor hogy nyernek kerületet??

      Törlés
    3. Nem mindenhol, Angyalföld okés, meg tán van még 2 kisebb kerület, ahol szoci a polgármester, meg a 15 kerben ott a régi polgi, a Hajdú Laci. Ez négy kerület, itt célszerű összefogni. A többi meg amúgyis zakó.

      Törlés
    4. Csak ennyi? Ennyit még 4 éve is be tudtak zsebelni...jó lenne megszerezni legalább a kerületek felét! Én nem akarok a fővárosban többé narancsuralmat, meg szerintem az emberek többsége sem, ezt jegyezze meg az ellenzék!

      Törlés
    5. Szerintem is ennyi... Sajnos, ha csak valami "csoda" nem jön közbe. Nem kell ezt az összefogásosdi "izét" erőltetni, a púpom tele van a tesze-toszáskodással. Eljött az építkezés ideje - persze az őszig már nem lehet (nincs idő) világot megváltani - de 18-ra egy ütős alternatíva még bőven kivitelezhető! Nekem már nincs kedvem csak azért egy összefogást támogatni (amiben ott az mszp), hogy majd' "együtt" legyőzzük narancsékat... persze...
      Mérettessen meg mindenki külön, hulljon a férgese, az értelmes - tettre kész meg növekedjen! Hajrá DK!
      Még egy dolog! Sok helyen olvasom, hogy a DK az idősek pártja. Kérem szépen 45 éves vagyok - két fiam 20 ill. 23 évesek - és az egész család a DK szavazója volt, mindenféle agitáció nélkül. Persze, lehet én már az idősebb korosztályhoz tartozom, mindenesetre nem érzem annak magam...

      Törlés
    6. Gábor,

      ezt nem vállalhatják fel az ellenzéki pártok, hogy "úgyis zakó". Szerintem ehhez túl jól szerepeltek Budapesten. A fővárosban jó a média háttér, sok a kábelszolgáltató, hallható több rádió, látható több tévécsatorna. Elérhetőbbek az emberek. Itt lehetne a térkép citromsárga(legyen ez az összefogás színe), és a fidesznek akkor savanyú lehetne az ábrázata. Vidéken meg nyomuljanak azok a pártok akaik már valamennyire megvetették a lábukat az adott településen. Ezt a választást nem szabad pártépítésre használni, mert akkor 2018 ig a fideszes önkormányzatok tovább erősítik a függő viszonyokat, terhelik a rászorultakat politikai nyomással is. Ki kell szabadítani az embereket a Narancsuralomból, hogy be lehessen mutatni az alternatívát. Meg kell valósítani az ellen és jó példa önkormányzati működést. Legyenek irigyek a citromok által vezetett falvakra a narancsfalvak lakói, ők is citromot akarjanak. Kicsit dedós lett, de nekem tetszik :)

      Törlés
    7. Ilyenkor nemkicsit déja vum van. Április előtt ilyen érvek voltak az Összefogás mellett. Nem jöttek be a gyakorlatban. :)

      Törlés
  17. Mikor hallottad azt legutóbb, hogy Bajnaiék nem hajlandóak kompromisszumra? Mert én úgy tudom, hogy hajlandóak, ugyanis nem tudnak mindenhol jelöltet indítani, Budapesten kívül szinte nincsenek is jelen sehol. Alacsony a szervezettségük, és ezt ők is tudják. Mellesleg én jó stratégának tartom Ferit. Na jó, majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nem akarja megismételni az országgyűlési választásokat megelőző kínos egyezkedési folyamatot az Együtt-PM. Bajnai Gordonék értékelése szerint viszonylag jó eredményt értek el az EP-választáson, ahol külön indultak. A szavazótábor növelésének esélyeit csak rontaná, ha az őszi önkormányzati választásra ismét beállnának az egyre vállalhatatlanabb brandnek tűnő MSZP és a DK mellé." (Index, tegnap)

      Törlés
    2. Bajnaiék lassan már a pirosat is zöldnek a hamut meg mamunak mondják, és nem a koruk miatt. Majd eljátsszák, hogy nem indítunk itt és itt senkit, de támogassák a híveik a demokratikus ellenzék jelöltjeit, nem nagy trükk, és még tisztességes is!!!!

      Törlés
    3. Az áprilisi választás előtti kínos egyezkedési folyamatot alapvetően Bajnaiék idézték elő, mikor nem akartak egyeztetni senkivel, csak a civilekkel, a 4K-val, az LMP-vel. Mikor a 4K és az eLMP kikosarazta őket, az egymilla lájkból a közvéleménykutatók nem tudtak kimutatni potenciális szavazót, akkor gyorsan kiegyeztek az MSZP-vel, mondhatnám felültek a hátukra, de a DK-ról hallani sem akartak.

      Törlés
    4. Téves alapokról indulva téves követlekeztetésekre juttok. Eddig már kétszer derült ki, nembaj, legföljebb harmadszor is kiderül. :)

      Törlés
  18. Én Gáborral értek egyet. Az összefogással mindig volt valami baj és a DK a nagy empátiájával csak a rövidebbet húzta! Bajnai színre lépésekor a különféle kikötéseik miatt nem jött létre egység. Talán 2013. okt. 23-án, mikor a nép akarta, ha létrejött volna és nem húzzák el az időt, lehetett volna jó. A januárban létrejött összefogásból a DK-nak a rengeteg munka jutott, érdemi eredmény nélkül. Tehát én mindenképpen összefogás ellenes vagyok. Itt az esztergomi példa. Független polgármester 3/4 részben fideszes képviselő testülettel, akik teljesen lehetetlenné teszik Tétényi Éva munkáját. Ez a példa borzaszt el attól, hogy esetleges "együtt támogatással" ellenzéki főpolgármester legyen, akit egy kerületi fideszes polgármesterekből álló képviselő testület lehetetlenít el! Menjen tovább a DK a maga útján, mert úgy látszik az irány jó!!!

    VálaszTörlés
  19. Ok Júlia, én pedig Ferivel értek egyet :-) Nagyobb stratéga, mint Gábor :-) Ő sem rossz, de én Ferit jobban értem. Ugyanis a DK az egyetlen párt az országban, aki azt mondja, hogy első az ország érdeke, és csak aztán a párté. Ha nem lett volna összefogás, az egész ország narancssárga lett volna. Így volt egy pár nyert körzetünk legalább. Az, ahogy és amikorra összeállt az összefogás, az sokat ártott. Rossz alkuk születtek. A miniszerelnök jelöltségtől kezdve a képviselők személyén át mindenféle formában. De most már lesz idő átgondolni, mások az erőviszonyok, nem kell belerohannunk egy rossz megállapodásba. És akár tetszik akár nem itt is lesz összefogás, csak okosabban. És Bajnaiék is ugyan ezt mondják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bajnaiék nem ezt mondják, innentől a logika megdől. ;)

      Törlés
    2. Bajnaiék úgy gondolják, ha nem tudják legyőzni a baloldalt (MSZP,DK), akkor az utolsó pillanatban megint felülnek a hátukra.

      Törlés
    3. Nekem nem úgy tűnik, hogy Bajnaiék ezt gondolnák.

      Törlés
  20. Pásztorné Gabriella
    Erzsébet!
    Idő nincs arra, hogy az erőviszonyokat ragozgassák pár hónapig megint!
    Program kell, ami érthető, vállalható,és kivitelezhető!
    Ez fogja hozni a szavazókat, nem az artikulálatlan közös massza, megspékelve különböző ármányokkal.
    Ez tenné megkülönböztetetté,és vállalhatóvá még nagyobb %-al a DK-t.

    VálaszTörlés
  21. Kedves Szabó Gábor, érdekeseket ír, de ahogy írja... könyörgöm, vegyen egy helyesírási szabályzatot, és nézzen utána, mit írunk nagybetűvel. Hitelteleníti a mondanivalóját, hogy nagybetűvel ír számtalan olyan szót, amelyet nem kellene. Ez iskolázatlanságra utal, és a szerző hitelességét erősen lerontja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarok nyelvész vitát. Művészi szabadság, azt ír nagybetűvel, amit ki akar emelni. szerintem ez a cikkel a legkisebb probléma. Legalábbis nekem ez vele a legkisebb gondom :)

      Törlés
    2. Névtelen, kösz, úgy írok ahogy jólesik, az olvasók meg azt olvassák, ami nekik esik jól. Pl. engem.

      Törlés
    3. DeKa:

      A helyesírás bizonyos fokú képet ad valakinek a műveltségi fokáról.... ez hellyel közzel még rendben is lenne. DE ez a kép torzulhat erősen! Lehetséges hogy oxfordi egyetemi doktorátusa van….. Esetleg még több nyelvet is használ, különböző fokokon. Tehát, a hibák ellenére is magas műveltséggel rendelkezik az illető. Sokan vannak olyanok is akik, kiváló orvosok, művészek, szakmunkások, tudósok.... mégis gyakorta hibáznak a helyesírásban.
      Ugyanakkor léteznek kitűnő helyesírással rendelkező személyek is, mégis a szellemi képességük nem éppen túl magasnak tekinthető.

      Ha meg ugye kifogynak a kritikák elleni érvekből... egyszerűbb a helyesírásra , a magyarozásra terelni a szót.... ezzel is kitérni a válaszadás elöl.....
      Na meg a fórumokon általában csak gyorsan írogat mindenki, kevésbé ügyelve a helyesírásra....

      Szerintem a TARTALOM A LÉNYEG ÉS KEVÉSBÉ A HELYESÍRÁS...

      Törlés
  22. Kedves Gábor!

    Egy kérdést szeretnék feltenni:

    Kezdtél már puhatolódzni a nyócker jelöltjeivel kapcsolatban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kell puhatolozni -a jeloltek megvannak--ezen már tul vagyunk -a végleges dontés után meglátjuk hogyan tovább-----koszonom érdeklodését

      Törlés
    2. Köszönöm a választ, bár ebből mint érdeklődő kívülálló sok mindent nem tudtam meg.
      Az összes párt szervezet összes jelöltje megvan?

      Törlés
    3. Mindenfelé zajlanak a jelöltállítások, amik sehol nem többek szándékoknál. Magam biztos elindulok függetlenként, minden más a jövő zenéje, illetve egy dolog biztos: semilyen esetben nem vagyok hajlandó az MSZP-vel közösködni.

      Törlés
    4. Nem volt kérdés ki kivel, csak az, hogy meg vannak e a jelöltek.

      Törlés
    5. A szociknál már fél éve a Komássy, máshol tudtommal nincs.

      Törlés
  23. Abban teljesen egyetértek, hogy az újjá szerveződő baloldalnak meg kell találnia az önálló arcát, mondandóját gazdasági és társadalom formáló programját. Ugyanakkor nem lehet és nem is szabad lemondani az együttműködésben rejlő előnyökről. Olyan együttműködésekre van szükség, ami a józan politikai belátásra épül. Megérzi a választópolgárok szándékait, tekintettel van a helyi közéleti "igényekre". Azt emeli vezetői státuszba, aki leginkább élvezi az állampolgárok bizalmát. Merni kell egy ilyen helyzetben visszalépni és teljes erővel azt támogatni, aki esélyes a győzelemre. Persze ilyenre csak azok képesek, akik ténylegesen és szívből az ország felemelkedéséért akarnak tenni. Aki csak egy 4 évre szóló jól fizető állásként tekint erre, annak nehézséget jelenthet hátrébb lépni.

    VálaszTörlés
  24. Nem vagyok pesti, azaz a hozzászólásom nem az előzőre adott válasz...Szerintem minden pártnak (az ellenzéknek meg pláne) a háttérben kellene maradni, amíg lehet. A magyar választási rendszerben - ha jól sejtem - az önkormányzati választás az, ahol leginkább belejátszanak a végeredménybe a képviselőjelöltek egyéni kvalitásai, élni kéne az ebből adódó előnyökkel. Lehetőség szerint minél több független jelöltet kellene indítani, hivatalos párttámogatás nélkül, a pártoknak csak annyit, hogy listát tudjanak állítani és ezt be kellene tartani az ajánlások begyűjtésének teljes ideje alatt. Ha az illető jelölt közismert személy, a pártállása is az... ha nem az, ki kell deríteni, hova tartozik és szép csendben mögéje állni, ha megfelelő. A háttéralkuk így sokkal kisebb nyilvánosságot kapnának, hadd törje a fejét a másik oldal, meg kell nehezíteni neki a választási matematikát. A hírverés ráér a finisben, akkor viszont nem ímmel-ámmal, hanem teljes mellszélességgel, lehetőleg a jelöltre és nem a pártra szabott kampányszövegekkel (már csak azért is, mert a szöveget a többi támogató számára is elfogadható, adott esetben összeötvözhető és mindenki számára emészthető formában és tartalommal kell megalkotni). Garantált, hogy óriási és meglepő személycserék lesznek, ha egyik párt sem ragaszkodik a saját nevelésű vagy örökölt dinoszauruszai indításához (a legfelső vezetők indítását pedig kifejezetten ellenjavallottnak mondanám...)

    VálaszTörlés
  25. Én a választó -pesti -polgár csak egyet tudok: menjen Pestről a fidesz a fenébe, mert évek óta csak rombol és ha valamit mégis "épít" az építészeti gusztustalanság olcsó, ócska gicc, vagy betonsivatag. Amit fizikailag nem rombol le azt eladja az olajsejkeknek.Ami nem baj, ha rendbe teszik és vigyáznak rá- legutóbb Párizsi Udvar, Balettintézet és ez csak ennek a hétnek a termése.Mióta nyilvánosságra került az újabb választási törvénnyel tervezett disznóság, a hozzáértők, elemzők, politológusok választási szakértők már rázendítettek. összefogást mert csak az vezet eredményre. Tuareg szerint szó sem lehet összefogásról.Ajánlom mindenki figyelmébe:én az választópolgár mindig a legutolsó véleménnyel azonosulok, mert az is hihető, igaz az előző is. Így csak kapkodom a fejem, nem tudom eldönteni mi a jó.Nem kellene utcára vonulni és erőt mutatni a különböző elméletek helyett?

    VálaszTörlés
  26. A jelöltek még nincsenek meg. (hogy lennének? hisz még le sem ült senki senkivel egyeztetni)
    Ezt viszont ajánlom mindenki fegyelmébe, aki úgy gondolja, hogy majd egyedül bénázgat minden párt, a fidesz meg tarol...
    http://www.origo.hu/itthon/20140530-nezze-meg-hogy-betonozna-be-magat-a-fidesz-budapesten.html

    VálaszTörlés
  27. Hűha.Pro és kontra.A Április 6.-aelött mindvégig azt ugattam,hogy Összefogás nélkül a legtöbb ellenzéki párt elérte volna az 5% küszöböt.Ha összeségében nem is gyözték volna le a Fideszt,de legalább nem lesz 2/3 a Fidesznek.Mindenki azt mondta,hogy elgurult a gyógyszerem,mert az Összefogásnak 2/3 kell.És lám mi lett? Óriási buktaMost is azt mondom,mint Gábor.NEM SZABAD ÖSSZEFOGNI.Most is a legtöbb helyen a Fidesszé lesz a győzelem,de óriási gyözelmek lesznek az ellenzékben.Na innen lehetlesz építkezni az ellenzéknek 2018-ra.

    VálaszTörlés
  28. Gábor most nem értek egyet az egyik részletben.
    Amennyit olvastam az új törvényről nekem az jön le, hogy pont nem az összefogást ösztönzi, hanem a külön indulást!
    Lehet, hogy rosszul értelmezem a törvényt de számomra az a nagy változás, hogy budapesti közgyűlés tagjai helyből a megválasztott polgármesterek és a töredékszavazatokból meg a pártok nem nyert polgármester jelöltjei szerezhetnek helyeket a támogatottságuk arányában .
    Tehát innentől kezdve a pártok abban érdekeltek pár nyerhető kerületet leszámítva, de minimum 12 kerületben, hogy önálló polgármester jelöltet állítsanak aki semmi képen nem független. Nagy valószínűséggel bukó kerületben kell indítani polgármesterjelöltként azokat a pártpolitikusokat, akik ugyan nem szeretnének polgármesterek lenni, viszont a közgyűlésben szeretnének tevékenykedni.
    Tehát a törvény szerintem arra ösztönöz, hogy ne legyen összefogás, ne legyenek független jelöltek és a közgyűlési lista elejére kell tenni az ebben érdekelt polgármester jelölteket.Meg kell nyerni az összes nyerhető kerületet több párt által támogatott jelölttel és a kompenzációs listáról meg a pártok a saját részüket.
    Abban minden képen egyetértünk, hogy rohadt egy törvény és a DK-nak nincs más útja mint az egyedül indulás!

    VálaszTörlés
  29. "minél tovább marad a DK meg az Együtt az MSZP-hez láncolva, annál kevésbé tud bármelyik a következő években megerősödni"

    Igaz, bár nem osztogattak, hanem fosztogattak. Az MSZP addig tudott erősödni (2010-12), amíg nem volt az Együtthöz és DK-hoz "láncolva".

    "A Fidesz kottájában az Összefogás szerepel, mint Számukra nyertes startégia,"

    A Fidesz kottájában szerepel az Összefogás mint nyertes stratégia, meg a széttagolt, teljesen jelentéktelen baloldal mint még annál is nyertesebb stratégia.

    Vegyük észre, hogy a Fidesznek alapvetően mindegy, hogy egy összesen 30%-os baloldalon belül hányfelé oszlanak a szavazatok és milyen arányban, bár nyilván szórakoztatóbbnak tartják, ha sokfelé oszlanak, érdekesen változékony arányokban.

    VálaszTörlés