2017. március 26., vasárnap

Ferike játéka

Folytatnám én a pártok esélyeit taglaló sorozatomat, de amit Gyurcsány a Klubrádióban Bolgár Györgynél művelt, arról írni kell.




Ferike elpanaszolta Gyuribácsinak, hogy a Lacika, meg a Gyuszi el akarja venni a játékát. Brühühühü. Merhogy Gyuszi olyat mondott, hogy az MSZP 200 ezer szavazót kíván visszavenni a választásokig a DK-tól. És Ferike szerint ez hadüzenet. De ami mégjobban tetszett: el akarják foglalni a pártját. Az Övét, teccenek érteni. Ferike pártját el akarják foglalni a Gyusziék a Szegfűből. No, Ferike, akkor most segítek Neked gondolkodni cseppet, hátha sikerül kitágítanom a horizontodat a kisvasút, dömper, homokozólapát szintről cseppet szélesebb perspektívára. 


Figyelj Ferike. Te mondtad korábban: nem pártoknak vannak szavazói, hanem a szavazóknak pártjai. Biztos elfelejtetted már, hogy ilyet mondtál, nem csodálom, beszéltél Te már annyit, hogyha abból az ellentmondásokat törölnénk, nem maradna egy sornyi sem. De sajna télleg Te mondtad ezt. Saját tézised szerint tehát azok a szavazók nem a Tiédek. Max Te lehetsz az Övék, de fordítva kizárt. Magad mondtad, Ferike. Azt meg gondolom tudod, hogy a szavazók, az nem a párt. A párt, az a tagság, meg a szervezők, meg képviselők, meg a lóvé, ami miatt beültetek a Parlamentbe, korábbi ígéreteiddel szemben.


Úgyhogy Ferike, már megint butaságot beszéltél. El akarnak Tőled venni 200 ezer szavazót? Noés? Te a teljes szavazóbázisodat az MSZP-től vetted el. Sőt. A pártodat is abból alakítottad, nemde. Fogtad, beleharaptál a Szegfűbe, oszt vittél a szádban annyi Szegfűszirmot, amennyit csak meg tudtál ragadni. Hát akkor ne hüpikézzél. De mint mondtam, a Lacika, meg a Gyuszi sokkal rendesebb srácok, mint Te voltál anno. Ők a szavazóikat akarják Tőled visszaszerezni, a pártodat nem, merthát a párt nem azonos annak szavazóival, nemde. Van a párt, meg vannak a szavazói. Ez két különböző dolog. Érted, Ferike? Te annak idején ténylegesen elfoglaltad a Szegfűt, nemcsak a szavazóit nyúltad le. Úgyhogy ne toporzékolj.


Egyébként meg megnyugodhatsz. Aligha akarják a pártodat elfoglalni Lacikáék. A hátuk közepére nem kívánnák a hófödte rohamzombik lavináját. A demokrata oldal legundorítóbb pártját alakítottad ki. Alapja a közismert jó zsaru, rossz zsaru játék. Te mindig elmondod, hogy mindenkit szeretsz, hujjdenagyon klassz srác a Ferike, közben meg a Habonyt megszégyenítően gusztustalan Gréczyt tartod arra, hogy álneveken karaktergyilkoló kamublogokat írva, fészbukos csoportok tömegében fanatizálja mindenki ellen a maradék nyugdíjas rajongóidat. És Ferike, ezt a hazug, a demokrata oldalon csak Általad gyakorolt Orbánmódszertant mindenki megunta.


Elég volt, Ferike. Megbuktál kormányfőként, aztán pártfőnökként, aztán demokrataként is. Egy valaha a Nép többségét maga mögött tudó politikus a parlamenti küszöb körül lefelé ingadozó pártot vezet. Ez kudarc. De attól még a politika nem játék. Pláne nem az egy Diktatúrában. Ferike megijedt, hogy elveszik a játékát, és ezt ki is mondta. Köszönjük, hogy őszinte voltál. Legalább azok is megtudták, hogyan is gondolkodsz Te valójában a közügyeinkről, akik eddig nem akarták észrevenni. Nagyjából úgy, mint Orbán. Kisvasút, dömper, homokozólapát. Ferike, mondok én Neked valamit. Kitársasoztad Magad. Számodra a játék ennyi volt.

Game over.


11 megjegyzés:

  1. Imádom a baloldalt, az összefogással együtt!!! Nem mintha a fidesz meg a jobbik nem ugyanezt játszaná. Hiába, két pólus van, a többi prézli. Ezt érte el ez a két politikus, OV és GYF. Még mindig nincs ilyen erőteljes sem Botka, sem Vona, ők csak harapdálják a két félsajtot. Az ország meg süllyed a mocsárban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unknown-nak: a két pólust nem (csak) OV és GYF érte el, hanem a 2011-es aránytalan, hazai viszonyok között antidemokratikus választási rendszer. A felelősség tehát elsősorban OV-é, GYF-é csak a második hely lehet. De azért a szocialista párt sem ártatlan. Finoman fogalmazva. Volt szoci szakértők (így Tóth Zoltán volt államtitkár) szerint a szocik a színfalak mögött, (pl. EBESZ ellenőreivel folytatott tárgyalásokon) egyáltalán nem ellenezték az új választási rendszer bevezetését, sőt. Erre van is egy ölég nyomós bizonyíték a szocik 2012-es választási stratégiájában, amit alig néhány hónappal az új választási törvény után fogalmaztak meg. Ebben ez szerepel: „Az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy „mesterségesen” teremtjük meg ezt a helyzetet számukra. (…) Mindez azt is jelenti, hogy az MSZP számára elemi érdek a politikai viták kétszereplősként történő bemutatása” (A dokumentum elérhető itt: http://www.scribd.com/doc/106074761/Baloldalisag-Remeny-Er%C5%91 )Botka ma ugyanezt a stratégiát követi. Csakhogy ez a stratégia ugyan arra alkalmas, hogy a szocik díszellenzéki parlamenti helyeiket maximalizálják a többi demokratikus (azaz nem jobbikos) ellenzéki párt rovására, arra azonban nem, hogy Orbán rendszerét valaha is meg lehessen buktatni vele. Arra csak a kétlépcsős választás stratégiája lenne alkalmas. ( http://nol.hu/velemeny/kettos-valasztast-1619829 ) Volt már kacérkodás szoci részről a koncepcióval ( http://nepszava.hu/cikk/1081519/1 ), de ma úgy tűnik, a szocik számára a legerősebb díszellenzéki párt poziciójának biztosítása továbbra is fontosabb, mint a NER megbuktatása.

      Törlés
  2. Kinek van szüksége ilyen locsogó, konkolyhintő szövegre. Mi ennek az értelme?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Gábor! Csak azok az MSZP-és szavazók mentek Gyurcsánnyal,akik nagyot csalódtak az MSZP-be! Hogy visszamennek e az a jövő zenéje! A legjobb az lenne,ha mindkét Hazaáruló párt,a többi" ellenzéki pártocskával" együtt végleg eltűnnének az életünkből!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És maradna a Fidesz, mert ők azok, akik nem hazaárulók? Miért is? És a többi mitől hazaáruló?

      Törlés
  4. Orbán BolseViktort a szegénység, pontosabban a szegénységből való kitörés vezérelte a hatalom megszerzéséért folytatott kiméletlen harcában!

    Lássuk, mi vezérelte a másik aljas népvezért, Gyurcsány Ferencet!
    Hallgassuk meg erről őt magát!
    Az erről szóló vallomás 10 perc 28 másodpercnél kezdődik és 30 másodpercen belül ki is böki a tutit:

    https://m.youtube.com/watch?v=q-lfJ1fQMPI

    VálaszTörlés
  5. Lesznek meglepetések Gáborka! Sima 8-10 % körüli eredményt fog hozni a DK. Botka feltámasztotta az Mszp-t, csak az a baj, hogy nincs aki átvegye tőle.

    VálaszTörlés
  6. AKI BÁRKIT IS KIGÚNYOL, ÓCSÁROL AZ A SAJÁT HATALMÁÉRT TESZI _ KIÁBRÁNDÍTÓ, SŐT NEMCSAK hogy A FIDESZT ERŐSÍTI, HANEM EGYENESt A FIDESZ, OV ÉS ... KOTTÁJA akár egyenest a megbízása szerint játszadozik itt mindannyiunk életével, sorsával a gyerekeink, unokáink jövőjével - elkeserítő, ha a példájukat követjük!!!

    VálaszTörlés
  7. Ha egyszer levennéd a gyurcsányutáló szemüveged, írhatnál egy cikket mondjuk a zöldségtermesztésről. Hátha ahhoz értesz!

    VálaszTörlés
  8. Hahaha..
    A nyugatifény blogosok majd jól tökönrúgnak mr "22 centi"..
    :)

    VálaszTörlés