2015. december 12., szombat

Találós kérdés

Nakérem. Van itt valami roppant érdekes. Vagy inkább tanulságos. Ha nem volna egyébként siralmas az Országunk állapota, együtt mulathatnánk rajta. De így aligha. Bár segít tisztán látni, az meg mindannyiunk hasznára válik. Lássuk.




A találós kérdés így szól: ki mondta, és mikor? Itt a szöveg, betűhíven.

"Tudom, ismerem a szokásos érvet, mi szerint választóink azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk, ez pedig a mi esetünkben azt jelenti, hogy a Parlament üléstermében mondjuk el véleményünket. A mi elsődleges dolgunk nem ez. Nem ez, mert ez már nem demokrácia. A mi dolgunk, hogy küzdjünk az önkény ellen. Ehhez pedig most nem beszélni, hanem cselekedni kell. A cselekvés most a bojkott.

Aki meg a Parlamentben hiábavalóan vitatkozva azt a látszatot kelti, hogy normális, szokásos üzemmenet van, az akarva-akaratlanul segít törvényesíteni Orbán önkényét. Kádár világában szét kellett törni a szabadnak hazudott választások mitoszát. Ezt tették az akkori ellenzékiek. Orbán világában meg szét kell törni az önkény demokratikus mázát. Ezt teszi a bojkott. Leleplezi Orbán hazugságát, a rendszer hazugságát, megmutatja az önkény valóságát."


Naszóval, vajon ki mondhatott ilyet és mikor? Nem, nem én, bár kétségkívül mindig ilyesmiket írok, évek óta, újra meg újra változatlanul. Mert amíg Orbán van, ennyi a lényeg, amit ez a másik ember - aki tényleg nem én vagyok - mondott. Páran tán tudják, de annyi történés, köpönyegforgatás, kollaboráció, árulás volt az elmúlt években a magyar politikában, hogy a legtöbben, akik hallották akkor, már nem emlékeznek rá. És még csak az sem biztos, hogy azért, mert elromlott a memóriájuk. Nem, nem ezért. Hanem azért mert kínos lenne emlékezni. Najó, nem húzom az idegeket. Ezt a szöveget Gyurcsány Ferenc mondta. Bizonyám. Tessenek újraolvasni, érdemes. Szónokolni mindig kiválóan tudott, nem ez a hiba vele. Ez is pontos, rövid, ütős szöveg, érezhetővé teszi a hallgatónak a mondandót. Átélhetővé. Ha olvassuk, értjük: igen, itt diktatúra van, és abban igazi ellenzékiek nem kollaborálnak olyasmikkel, mint parlamenti melegedés, látszattevékenység. Az ellenzékiek nem dumálnak, hanem cselekszenek, és azt nem a Rezsimet hitelesítő módon, a Parlamentben teszik, mert az csak a Diktátor bábszínháza. És igen, ezt még mindig Gyurcsány mondta. Valaha ilyeneket mondott. Tán ilyen is volt.


De ez nem mostanában történt. Gyurcsány ezt akkor mondta, amikor épp eljött az MSZP-ből. Eljött, mert tele volt a hócipője a látszatellenzéki kollaborációval, a párthatárokon átívelő mutyizással, a sok beszéddel, aminek csak az alja volt sok. És ha már eljött, alapított is egy pártot: a Demokratikus Koalíciót. És a friss, erkölcsi-elvi alapú pártjának megalakítása idején mondta a fönti szöveget. 2011. november 29-én. Négy éve. Rengetegen komolyan is vették, olyan emberek csatlakoztak, mint Bauer Tamás, Telegdi András, Albert Eszter. Csupa ikonikus, talpig becsületes demokrata. Akik 20 évnyi tilitoli, himihumi után elhitték, hogy van egy ember, aki valóban beleunt a nagyonmagyar pártvilágba, és újat akar. De teljesen, az alapoktól. Elveket akar, erkölcsöket, őszinteséget. Igazat mond akkor is, ha azért egy időre kiközösítik. Igen, ez volt Gyurcsány, ezért támogattuk, ezért állt mellé mindenki, aki tiszta viszonyokat akart. És akkor most álljunk meg egy pillanatra. Most 2015 vége van, és a Demokratikus Koalíció a Parlamentben üldögél, épp most sikerült "tévedésből" megszavaznia az év leggusztustalanabb Fidesznyik mutyitörvényét.


Ennél kevesebbre mondta az akkori Gyurcsány szószerint: "Aki meg a Parlamentben hiábavalóan vitatkozva azt a látszatot kelti, hogy normális, szokásos üzemmenet van, az akarva-akaratlanul segít törvényesíteni Orbán önkényét." Azt még az akkori Gyurcsány sem föltételezte, hogy nemcsak vitatkozik a hiábavaló, látszatkeltő, a diktatúrát hitelesítő "ellenzék" hanem még igennel is szavaz Narancsmutyira, ennyire még Ő sem látta tragikusnak a kollaboráció akkori mélységét. Négy év telt el. Az akkori Gyurcsány véleménye a mai Gyurcsányról lesújtó. Az akkori Gyurcsány szerint a mai Gyurcsány egyszerű műellenzéki, aki Parlamenti ottlétével segít fenntartani Orbán Rezsimjét, mert a demokrácia látszatát kelti egy diktatúrában. Az akkori Gyurcsány aligha ülne le egy asztalhoz a maival, tán még kezet sem fogna vele, még illemből sem. De a valóság meg az, hogy az akkori Gyurcsány MÁR NINCS


Van helyette ez a mostani, és együtt néztük végig a folyamatot, ahogy pont olyanná vált, mint akiket mélyen elítélt. És a pártja is pont ennyit változott. Az igaz, elvi, erkölcsi politikát akarók már mind elmentek, magukkal vive a szellemi tőkét. Bauer már csak lézeng, Telegdi, Albert Eszter kilépett, és rengeteg hozzájuk hasonló igazi ellenzéki. Maradtak és jöttek a helyükre morális és intellektuális nullák, elég ránézni egy DK-s csoportra, és látszik mi is változott a DK-ban. Röviden: MINDEN. A mostani pont az ellentéte annak, mint amire létrehozták. Az akkori Gyurcsány, akitől idéztem, ebben a mostani DK-ban egy percet nem maradna. Kilépne, de fénysebességgel. A mostani meg vezeti, és megpróbálja elmagyarázni, hogy miért is kell mindazt megtenni mostanság, amire korábban annyit mondott: TILOS. Mi, demokrata ellenzékiek ugyanazt valljuk azóta is. Nem mi változtunk, nem mi váltunk a Diktátor hatalmát fönntartó kollaboránsokká. Gyurcsány, és pártja: a DK vált azzá. Ez a TÉNY.

Na, lehet anyázni.


7 megjegyzés:

  1. Kutyából nem lesz szalonna, csak kutyaszalonna, nem igaz ( nemi-gaz!) ?

    VálaszTörlés
  2. Szokták volt mondani:
    Az üléspont határozza meg az álláspontot.
    Milyen furcsa:
    A mai Orbán sem fogna kezet e 89-es Orbánnal.

    VálaszTörlés
  3. Aki abban a balga hitben tévelyeg, hogy a valamikori MSZMP és KISZ tagok másmilyenek, mint amilyenek...
    Az gondoljon a pénztárnokok üzleteléseire...Gondoljon a mai MSZP-s Fidesz-mentőre, aki bizottsági álnok-elnökként golta meg bizonyoos üzletek nyilvánosságra kerülését ...és a legvégére beteheti a "véletlenül" megszavazott mutyi-törvényt....EZ VAN HAPSIKÁM!

    VálaszTörlés
  4. A TÁRSADALOM érdekének lefedése egyetlen párttól sem várható, ezért míg pártok lesznek, addig a társadalom is megosztott lesz.
    Minden ember, aki valamelyik párthoz tartozik, akár csak szimpatizánsként, máris hasonul a párt elképzeléséhez. Ez alól Gyurcsány sem kivétel.

    A TÁRSADALOM érdekének lefedése egyetlen párttól sem várható, ezért míg pártok lesznek, addig a társadalom is megosztott lesz.
    Minden ember, aki valamelyik párthoz tartozik, akár csak szimpatizánsként, máris hasonul a párt elképzeléséhez. Ez alól Gyurcsány sem kivétel. Valójában Gyurcsány 2004-ben került be a nagypolitikába az MSZP jóvoltából mikor Miniszterelnök lett. Kész tényt kapott a koalíciós felállással a kormányzást folytatni. A koalíciós partnerek már megkötötték a megállapodást, így annak végrehajtására kellett vállalkoznia. 2006-ban a választás eredmény alapján már más volt a helyzet, beletudott szólni, hogy mit is tartalmazzon a megállapodás. Ezért elmondta az őszödi beszédjét, peckére nem sok támogatót talált a saját soraiban sem hozzá, az SZDSZ meg simán sunyított a kérdést illetően, mondván ez az MSZP belügye. Ők azt tudták, hogy az alkupozíciójuk alapján zsarolni képesek az MSZP-t, amit meg is tettek.
    Gyurcsány itt követte el a nagy hibáját, hogy nem tette nyilvánossá az beszédet a média bevonásával, hogy a társadalomnak ne azokból az interpretációkból keljen értesülni, amit később az ellenzék hozott nyilvánosságra és meglovagolta lejáratására.
    Az SZDSZ azt hitte, hogy Gyurcsány áttudja vinni az SZDSZ-s elképzeléseket az MSZP frakcióján, de ebben tévedtek, hisz azok is a Gyurcsány megbuktatásán fáradoztak, csak sumák módon. Eredményeként az SZDSZ kilépett a koalícióból, magára hagyva partnerét, hogy minden bajnak Ők legyenek a felelősei. Természetesen ezt a helyzetet értelmezték az SZDSZ szavazói is és a végeredmény az SZDSZ megszűnéséhez vezetett.

    Tehát a feladat az, hogy olyan szerveződést létrehozni, ami a társadalom igényét képes meghatározni, ami mögé 3-4 millió szavazó oda tud állni
    Az egyik ilyen, hogy DEMOKRÁCIÁBAN szeretnénk élni és boldogulni. A másik, hogy Európához tartózónak képzeljük Magyarországot. A harmadik, hogy kiszámítható keretek között élhessük le mindennapjainkat.

    Kár a megosztó pártokra időt vesztegetni, a TÁRSADALOM felé kell fordulni.

    VálaszTörlés
  5. Aki vezető pozícióba kerül, agyprogramozzák, vagy klónozzák/kicserélik. Nem vili?

    VálaszTörlés

  6. "Ezért kell Orbán ellenzékének az önkény választási törvényét bojkottálni a Parlamentben."

    Amit beidéztél konkrét dologra vonatkozott! Óvatosabban az általánosított itélkezésekkel.

    VálaszTörlés
  7. "Minden ember, aki valamelyik párthoz tartozik, akár csak szimpatizánsként, máris hasonul a párt elképzeléséhez. Ez alól Gyurcsány sem kivétel."

    csak azt nem értem, hogy mikor egy párt vezetője idővel szembemegy az elveivel/már ha van neki/, akkor a szimpatizánsoknak a szembeköpött elvekben is kötelezően követni kell?:)

    VálaszTörlés