És utána?

Azért írok blogot elég régóta, és azért teszem terepen is a dolgom, hogy az Orbán Rezsim megbukjon. És bár írtam már erről, de beszéljünk kicsit most az Utánuk következő időszakról. Hisz nem azért akarjuk Őket eltakarítani, hogy még roszabb jöjjön.

A Végcélban nagyjából minden magyar egyetért: polgárainak biztonságot, jólétet és szabadságot biztosító Országra van szükségünk. A dolog furcsasága az, hogy ezt még a Fidesznyikek, meg a Jobbnyikok döntő része is így gondolja. Az igazi viták, közéleti harcok témája nem is a Végcél, hanem azok az utak, amiken odáig eljuthatunk. És itt aztán minden játszik, annyi elképzelt út van, ahány közvéleményformáló értelmiségi, vagyhát inkább még több is, vannak, akik még magukkal sem értenek egyet. Mint nyilván eddig kiderült, nem vagyok híve az emberkísérleteknek. Nem tartom jó módszernek a Mimagyarok mindent jobban tudunk mindenki másnál melldöngetését. Nem is életszerű, lássuk be, a magánéletben többségünk nem akarja újra feltalálni a biciklit, meg a bablevest, inkább felülünk arra, amit más már elég jól kitalált, vagy megesszük, ha finom szokott lenni. A közélet meg a magánélet jó esetben nem két teljesen eltérő dolog. Mondom, jó esetben, mert persze Magyarország ebben is "élenjár", itt a magánélet erkölcseiből, alapelveiből, logikájából SEMMI nem tükröződik társadalmi szinten. Magánemberként NEM lopunkcsalunkhazudunk - már többségünk nem, vagy csak végszükségben -, a politikának meg elnézzük, ha ezt teszi, ez az egyik fő bajunk, de menjünk tovább.

Szóval vannak olyan társadalmak szép számmal, amelyek ott tartanak, ahová mi eljutni szeretnénk. Lehet persze ezen is vitatkozni, de kevéssé érdemes: rá kell nézni a térképre, merre is hagyják el Országunkat jobb élet reményében hazánkfiai: Nyugatra. Európai Unió, USA, kinek mihez van bátorsága és lehetősége. Szerintem egész jól meglennénk egy olyan társadalmi berendezkedéssel, mint Németország, Franciaország, Nagy Britannia. Elhiszem, hogy van aki úgy érzi, jobbat tud ezeknél, de épp azt szívjuk, hogy vannak akik ki is próbálják a gyakorlatban ilyen mániáikat. 25 éve tömeges emberkísérlet zajlik a Hazánkban, Orbán bukásáig eltelik még némi idő, aztán le kéne zárni a tesztelős időszakot, mert belepusztulunk. Tanuljunk onnan, ahol már tanári színvonalon művelik a jóléti jogállamot, alkalmazzuk, amit bizonyítottan jól csinálnak, és finomítsunk azon, ami nekik sem megy. Teccenek tudni: az okos a más kárán tanul, a hülye meg a sajátján. Na, mi magyarok elég hülyének bizonyultunk a rendszerváltás óta, és még az is kérdéses, hogy képesek vagyunk-e legalább a saját kárunkon tanulni. És akkor nézzük, mi az a néhány alapvető dolog, amitől a létező jóléti jogállamok működnek.

Tulajdonképpen egy ilyen átfogó elv van: a lovas ül a lovon, és nem a ló a lovason. Kitaláltak, és vér árán, forradalmakkal, majd később évszázadokig tartó konszolidációval stabilizáltak egy rendszert: a Demokráciát. És annak alapeszméjéhez igazítják a törvényeiket, azokon keresztül pedig a társadalom közös értékvilágát, működési gyakorlatát. SOHA nem személyekben gondolkodnak, minden tevékenységük arra irányul, hogy a nemzeti közösség BÁRKI vezetése alatt jól működjön. Úgy is mondhatnám: ne rendelkezzen SENKI elég hatalommal ahhoz, hogy az alapelveken, a működési rendszeren változtatni tudjon. Ennek végrehajtását hatalommegosztással végzik. Ezernyi ellensúlyt építenek be a társadalmukba: legyen csak sokszereplős a közéleti színdarab, mert a monodrámák nagyon rosszul is el tudnak sülni, ha a főszereplő megbetegszik. Mi aztán tudunk erről mesélni, mert átéljük, és skizoid Diktátorunk elkergetése után több magánszámot ne hagyjunk, erősen javallom. Valóban szét kell választani a hatalmi ágakat, 25 évnyi tapasztalatunk alapján jó ideig sokkal erősebben, mint azt tőlünk Nyugatra teszik. Ott ugyanis van párszáz év tapasztalat, meg sikeres forradalmak, nem lépi át senki a láthatatlan korlátokat.

Nálunk azonban egy ideig kevesek lesznek a láthatalan korlátok: nagyon is ki kell azokat jelölni. Elvileg a rendszerváltáskor a németországi parlamentáris elvű hatalommegosztás volt a minta, de ebből mostanra egy parlamenti diktatúra lett. A képviselői kétharmad minden más hatalmi ágat maga alá gyűrt: nincs független igazságszolgáltatás, média, hogy felelős kormányzásról már ne is beszéljünk. Fő feladatunk Orbán után az lesz, hogy a hatalmi ágak politikamentesítését elvégezzük. Népszavazással lebetonozott új Alkotmányban kell kőbevésni az egyes hatalmi ágak vezetőinek közvetlen, Nép által történő megválasztását, és költségvetésüket is. A gazdasági és személyi függőséget ugyanis a Narancsrezsim csúcsra járatta: ha a parlament lecsökkenti akár a bíróságok, akár a közmédia költségvetési támogatását, már bukik is a vezetője, még csak le sem kell váltani. Aztán jöhet a szintén a parlamenti bábszínház által kinevezett Fideszhű új vezető. Hát ez így nem folytatható. NEM Orbán miatt. Hanem a mindenkori Orbánok miatt. Ha az egyiktől megszabadulunk, de a játékszabályokat úgy hagyjuk, akkor keletkezik egy újabb akarnok, és kezdhetjük előlről.

Semmi akadálya annak, hogy két választás legyen: egyiken mindig a politikai vezetőket, másikon a többi hatalmi ág főembereit választjuk meg. Mindenki megbízatása négyéves, de a két választás egymás félidejében van. A parlamenti és önkormányzati választásokat simán lehet egyidőben tartani, aztán két év múlva meg a közéleti választást: Köztársasági Elnök, Főbíró, Főügyész, Főrendőr, Főmédiás, Főadószedő, megatöbbi. Politikai választáson elindult személy nem indulhat a közéleti választáson, így az is elkerülhető, hogy ejtőernyőzni próbáljanak a megmérettetésen elbukott politikusok. Egy ilyen rendszer, alkotmányos bevéséssel, annak csak népszavazás útján megtehető változtathatóságával megelőz minden egyeduralmat. A Közéleti Vezetőket semmi nem kényszeríti, hogy kiszolgálják a Politikai Vezetőket. És elérjük azt is, hogy sokszereplős legyen a társadalmi színdarabunk: sok főszereplőnél simán lerendezető, ha az egyik bekattan. Na, túlírni nem akarom, aki képes rá, és akarja, az úgyis érti. Demokrata SOHA nem bízza a demoráciát EGY vezetőre, mert ez már önmagában is ellentmondás. A Demokrata a demokrácia rendszerében hisz, soha NEM egy Vezérben. Aki meg mégis, az nem demokrata.

Eccerű ez.