2015. június 14., vasárnap

Gyerünk Lajos!

Bokros Lajos szerdán a Kossuth térre tüntetést szervez. Jól teszi, ideje lesz tömegakciókkal is megindulni annak az embernek, akit jómagam egyedül tartok alkalmasnak arra, hogy egy demokrata összefogás miniszterelnökeként kivezesse az Országot a mind mélyebb pöcegödörből.




Vágyakozni ne tessenek, hogy jajjjdejó, a Szabó észheztért, merthát demokrata összefogásról beszél, akkor biztos DK, meg MSZP, meg Együtt is. NEM. Demokrata összefogáshoz ugyanis demokraták kellenek, azok pedig, akik egy diktatúra bábparlamentjében bohóckodnak, együtt mutyiznak minden szinten az Állampárttal, és tétlenül tűrik maradék szabadságjogaink rendőri eltiprását, azok NEM demokraták. A Narancslight Műellenzék maga sem gondolja, hogy része lenne egy demokrata összefogásnak, ugyanis Bokros és a MoMa tüntetésének reklámját (katt ide) az esélytelen baloldal műellenzéki pártjai nem terjesztik, de semennyire sem. Pedighát a téma egyébként alap: a kirekesztés, a bevándorlóellenes illiberális szarság elleni akcióknak helye van, de már megint fehéren-feketén kiderül, hogy nem az a fontos, mit csinál, hanem az, hogy az Ő kutyájuk kölyke-e. Merthát az Együtt pár aktivistája ugyanilyen témájú óriásplakátokat szaggat, akkor azt a Műellenzékiek meg a sajtójuk nyomja ezerrel, hameg Bokros szervez tüntetést, ráadásul a Parlament elé, akkor meg mély kuss mindenfelé. Megértem persze, hogy fosnak Bokrostól, hiteles ember, kiváló szakértő, és az Ország nagyobb része a Fidesz regnálása alatt rájött, hogy a csomagja valóban hasznos volt hosszabb távon mindannyiunknak.


Ez a Műellenzék pont olyan mint a Habsburgok: nem tanulnak és nem felejtenek. Emléxik rá mindenki, milyen kutyakomédiát játszottak el a főpolgármester-választáson. Állítottak egy jelöltet Falus Ferenc személyében, aki egyébként kiváló ember, de nem politikus, az gyorsan lejött. Nincs átütőereje, anélkül meg tömegeket szavazóurnához vinni elég nehézkes. Jelezte a független sajtó, jelezték a közvéleménykutatók, hogy az MSZP-DK-Együtt támogatta Falust a szólóban, MoMa háttérrel induló Bokros simán veri. Saját Kossuth téri élő tapasztalataink ugyanezt mutatták, meg is hoztuk az OGYM-döntést Bokros támogatásáról. Csakhát Műellenzékék a háttérben szépen lepacsizták egymás között, hogy melyik kerületben melyik pártnak kije mire lesz befutó, így aztán nem akartak saját maguknak zavart okozni egy nyilvánvalóan rossz megállapodás felülírásával. Úgyhogy beledugták a fejüket a homokba - finom voltam - és reménykedtek, hátha Bokros elmúlik, nem kell a zűrzavar, ráadásul a végén még megnyeri a Lajos a főpolgármester-választást, és egyből az "ellenzék" egyetlen komoly pozíciójú politikusává válik, és akkor lőttek a mindegy milyen áron, de a Feri minelnök-jelölt akar lenni projektnek.


Végül két héttel a főpolgi-választás előtt akkora lett már a nyomás rajtuk, hogy kifaroltak Falus mögül, és nyögvenyelve beálltak Bokros mögé. Aztán mindezen ocsmány játékaik ellenére a Lajos 35%-ot ért el, nagyjából alsótagozatos szinten is világos volt, hogyha kezdetektől Őt támogatja mindenki, akkor simán verte volna Tarlóst, és akkor lett volna egy komoly ellensúly a Fideszmocsokkal szemben. Undorítóan kisstílű játszadozások jóhiszemű emberekkel, Fidesz-szerű manipuláció és pártönérdek, épp csak az Országra tesznek magasról, mint azt már egy éve minden pillanatban tapasztaljuk. Csakhát Bokros meg van, akár tetszik, akár nem. És van parlamenten kívüli szervezkedés, amely erősödni és nem gyengülni fog. Van a MoMa, van Büki Zoliék Híd a Jövőbe pártja, van a mi Nincs Alku Pártunk (NAP), és lesznek még társutasok, az biztos. És köszönhetően a Műellenzék őszi forradalmi hevületet lehűtő sunnyogásának, nem lesz itt hatalomváltás 2018-ig, így aztán bőven van időnk felépíteni magunkat, hogy legyen igazi ellenzék is, hogy a hatalomváltás ne pusztán kasszakulcs-cseréről, a mutyik osztozkodási arányainak átrendeződéséről, hanem azok lenullázásáról szóljon.


A NAP alapszabályának megváltoztathatatlan részébe, a Pártalkotmányba rögzítette, hogy országos végrehajtó hatalmat nem gyakorol, magyarul: nem kormányoz. Feladatunk a parlamenti többség elérése, annak birtokában a demokratikus jogállam törvényi kereteinek visszaállítása, kormányzásra pedig a legalkalmasabb emberek felkérése, párthovatartozásukra való tekintet nélkül. Bokros, Magyar György, Majtényi, ésatöbbiek: egy NAP parlamenti többség ilyen embereket kíván az Ország Kormányába, nem pedig kiérdemesült pártkatonákat. És még egy szempont: a Kossuthon sokszor volt alkalmunk Bokrossal együtt lenni tüntetéseken, és Ő volt az egyetlen, aki a gyülekezési jogunk rendőri eltiprása idején is minden külön hívás nélkül azonnal kiállt mellettünk, miközben a Műellenzék mentelmi jogának birtokában is lapított. Bokros egy közvetlen pali, nulla szerepjátszás, semmi affektálás, ripacskodás: nem plebejusnak akar tűnni, hanem plebejus, gondolom teccenek érteni az óriási különbséget. Pont olyan Ember, akinek az erkölcsi tartására és elvszerű politikájára szükségünk van, és lesz. Úgyhogy a NAP Bokros Lajos és a MoMa szerda 18 órai Kossuth téri tüntetésére csapatostól megy, 5-kor gyülekezünk a Téren, a ma felállításra kerülő NAPsátornál, gyertek velünk, és megyünk Lajost támogatni. Mert megérdemli.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


33 megjegyzés:

  1. Tdeje visszatérni a normális kerékvágásba...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bokros két hónappal azelőttől stratégiai szövetségesünk, mielőtt Te gyáltalán a Kossuthra tévedtél volna. Pont ugyanabban a kerékvágásban megyünk, mint akkor, csakhát vannak, akik közben lepottyannak a szekérről. ;)

      Törlés
    2. A szekérről nem csak lepottyanni lehet, arról menetközben átszállni is. No és az pottyan le, aki nem kapaszkodik, vagy fogják oszt jól lelökik. Bár azt mondta valaki, hogy így kellett történni, mert a kocsis nem szereti nagyon a működő konkurenciát...A lényegre visszatérve, nem látom értelmét a parlamenti többségnek kormányzás nélkól. Szóval valami kis programnak csak kéne lenni, nem? Ha pedig arra gondolsz, hogy a többséggel majd jól megmondod, ki mi legyen, akkor tényleg komoly a baj. A jelenlegi média "túlsúlyjal" nehezen jöhet össze, különösen, ha menet közben állandóan lelökdösöd a szekérről a cselekvő harcostársakat csak azért, mert valaki számon kéri a demokráciát a pártban. Segítek: a demokrácia a pártban azt jelenti, hogy az ellenvéleményt formálót és az azzal szóba állót NEM zárod ki azonnal úgy, hogy arra még jogod sem lehet. Szóval nem csak beszélni kell a demokráciáról, alkalmazni sem baj, ha alkalmazod...

      Törlés
    3. Szegény Joseph, ne nosztalgiázz, szervezd a Kávéházat, a NAP dolgait a NAP elvégzi. :D

      Törlés
    4. A Tuareg dőzsölt, és ülte torát/ és Dzsóbácsi vérével festette bíborát

      Törlés
    5. Nyugi Gábor, tudjuk a dolgunkat, Te se vétsd el a célt!

      Törlés
  2. A NAP árnyéka vetül a MoMa-ra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gáborom, miért nem használod a saját nevedet? :D

      Törlés
    2. Tudod kiről van szó :D

      A blogod nem engedi a facebookos, vagy saját neves bejelentkezést, a google valamikori hibája miatt nem fogadta el a saját nevem.
      Hogy még ez a nick sem állandó, számomra is rejtély.

      Javaslom, járj többet a MoMa rendezvényeire, nagyon hasznos lesz, hogy ez viszont is így van, az elmúlt időszak eseményeit figyelve - nem vagyok olyan biztos.


      Remélem, hogy minden normális és becsületes ember részt vesz ezen a rendezvényen, mert lehet, hogy a menekült és bevándorlók problémát okoznak, sőt a többi frontországgal összevetve nálunk sokkal kevesebbet, de egyik országban sem tartozik az idegenek elleni gyűlöletkeltés a probléma megoldás eszköztárába.

      Törlés
    3. Nem árt, ha nem csak én tudom, ugyanis épp bemutatkozhatnál a NAP-tagoknak, hogy lássák a valós énedet. ;)

      Törlés
    4. Amit írok nem fontos, csak a nickem?
      Megjegyzem, engem nem különösen érdekel, milyen név mögött ki rejtőzik, a Te volt OGYM-es álneved sem izgatott különösképp, ha célszerűnek találtad, legyen.

      Törlés
    5. A kettő együtt, tudod, érdekes látni kiből mi lett :D

      Törlés
  3. "Aztán mindezen ocsmány játékaik ellenére a Lajos 35%-ot ért el, nagyjából alsótagozatos szinten is világos volt, hogyha kezdetektől Őt támogatja mindenki, akkor simán verte volna Tarlóst, és akkor lett volna egy komoly ellensúly a Fideszmocsokkal szemben."

    HAHAHA.
    Annyiszor hallottam ezt a megmagyarázást.
    Bokrosnak mi volt a terve? "Leváltjuk Tarlóst!"
    Fogadd el, hogy Tarlós nem rossz polgármester, még ha a balliberális banda úgy akarja beállítani, mint ha ő lenne az ördög.
    Mióta ő a polgármester végre valamiféle fejlődést lehet látni Budapesten, főleg a tömegközlekedés terén (Igaz ez inkább Vitézy Dávidnak volt köszönhető).
    Kb. lesz 100 ember ezen a "hatalmas" tüntetésen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senki, maga Bokros Lajos sem tartotta Tarlóst rossz polgármesternek, becsületes mérnök emberként jellemezte.
      A főpolgármesteri szék azonban nemcsak szakmai, hanem politikai megbizatás is. Valószínű hogy Bokros Lajos számos fővárosi projekt finanszírózását hatásosabban tudta volna kezelni és igen hatásosan ellen tudott volna állni - ha másképp nem is, de a nyilvánosság erejével bizonyosan - a fővárosi beruházásokat esetlegesen érintő mutyiknak.

      Kis magyar Korruptokrácia: https://youtu.be/8cn7huBAzh4




      Fontos kell nsúlya lehetett vokna a rémisztő Korruptokráciának

      Törlés
    2. Volna, valószínű...
      Nincs rá garancia.
      Mert azt mondja, és? Én is tudok mondani szép dolgokat azt ellenkezőjét teszem

      Törlés
  4. Bokros nagyon sokat tett a múltban, nagyon sok elemzést készített, mit kellene tenni és miért.
    Sok politikussal ellentétben nem a saját népszerűségét, karrierjét helyezte az előtérbe.
    A tavaly őszi beszédében is nagyon jól elwemzte a mai politikai helyzetet:

    https://youtu.be/X5R0njZnMMc

    VálaszTörlés
  5. Jó reggelt,"demokratákok"!
    Kedves Gábor.
    A "semmit sem tanultak ès semmit sem felejtettek" szállóige a Bourbonokhoz kötődött,akik VISSZAJÖTEK Napoleon után.A Habsburgok nem tudtak visszajönni-Horthy emberei visszabasztàk IV.Károly legitimistáit.
    Más
    A Bokros,akit megmentőként említesz-a vilàg szélhàmosa-Panamában nincs nyoma egyetemi "tanulmànyinak"-hogy az egesz "legendàt" titkosszolgàk hamisitottàk esetleg valamely rejtèjes célból-arra gondolni sem merünk.
    Hogy a "műellenzéket" ekèzed-az jogos.
    Simicska (és Fekete főtörzs) egyetlen szóval megvilàgitanà a "lényegüket".
    Sok szerencsèt a szerdai 100 fős tüntetéshez-amely létszàmban a hivatalból jelen lévő rendőrspiclik is benne foglaltatnak..
    Hajrà "ti".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabesz ismét lázálmodik. Olyan ez, mint a malária, két-háromnaponta visszatér.. Parlamenti többség elérése, aki viszont nem kormányoz?? Akkor mi a facért is szavaztatna magára-magukra? Az akkori Áder Jani meg majd térden állva könyörög a megalakult országgyűlésnek, felkérve őket, hogy alakítson már kormányt. Ő meg majd mondja, hogy: nem. Helyette majd felkéri.. De kit? :O

      Törlés
  6. .. 5 év alatt orbán s bandája Magyarországot a szegénység a nyomor országává tették,oktatás-,egészség ügy romokba,a fiatalok harmada elhagyta az országot,a dolgozók 60 %minimálbéres és közmunkás ,,hasonló állapotok voltak az 50 es években is ,a szegénység a nyomor már elviselhetetlen volt 1956 .okt.23 án.du. az ifjúság ,munkásság kiment az utcára ,énekelve vonult a városon keresztül ,Hősök -terén sztálint kiugrasztották a csizmájából s mentek az országháza elé ,a kezdeti ezer-kétezer emberből az Országház előtt már 1millió ember skandálta a Demokráciát,Szabadságot akarunk,majd elfoglalták a rádiót ,s győzött a Forradalom,másnap kikiáltották a Köztársaságot., a barbár ruszkik leverték ,most nincsenek ruszkik csak a szegénység,megalázottság van ,,56-ban nem üzengettek ,tiltakozgattak a hatalom ellen ,hanem felkelt a diákság ,az értelmiség a munkásság s véget vetett rákosi,gerő diktatúrájának, most üzengetünk ,tüntetgetünk 4éve orbán s bandájának ,egy egy tüntetésen ezer -kétezer ember,hol van az összefogás , a szabadságát szerető magyar ,aki harcolni is képes a diktatúra ellen..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én inkább azt mondanám, hogy növekedtek a jövedele egyenlőtlenségek.
      Budapesten nincs szegénység, tehát nincs aki igazán fellázadna emiatt.
      Keleti megyékben van igazán szegénység illetve Dél-Dunántúlon.
      De legnagyobb részt a hátrányos helyzetű falvakban, ahol cigányok élnek többségben.
      Igaz cigány probláma=|=szegénység .probléma

      Törlés
  7. Ide lőjetek! Tiltakozó gyűlés a program uszïtó politikája ellen.

    17-én 18h-kor emiatt gyűlünk össze.

    VálaszTörlés
  8. Nem a NAP-nak van árnyéka, hanem az elé kerülő dolgoknak... :)

    VálaszTörlés
  9. Na, már megint a műellenzék. Szörnyű, hogy mennyire nincs már mondanivalód. Persze ha Tóbiás odasétált volna egy kézfogásra a sátorhoz, akkor Ők már nem lennének műellenzék, hiába tennék ugyanazt, mint most. Az minden tevékenységüket legitimálta volna. Csak hát aki nem fogott veled kezet az műellenzék. Ennyire egyszerű. Ettől függetlenül persze Bokros értelmes és intelligens ember, és nem változtatgatja a véleményét. Érdemes őt támogatni. De ez sajnos nem sok vizet zavar. Egyértelmű, hogy a FIDESZ kitől fél, azt támadja minden fórumon. Bokroson átnéznek mint a levegőn, tudják, hogy tőle nincs tartanivalójuk. Egyedül Gyurcsánytól félnek.Támadják is Őt rendesen. Itt volt azideje, hogy mi is beálljunk a FIDESZ kórusba. Ostorozzuk mi is a DK-t és Gyurcsányt. Így leszünk többen és így leszünk erősebbek. (?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Demokrata, mint máshol kinyilvánítottad már, Te nem vagyunk Mi, akkor tán tartsd is Magad ehhez. :)

      Törlés
  10. Nos, drága Demokraták, akik ma Bivalybasznád Fb oldalát telefröcsögtétek, ti, akik 150ezer forinton, ami a megszűnt OGYM-é volt, most kaparjátok épp ki egymás szemèt, vajon hogyan tudnátok rezzenéstelen arccal visszautasítani bármilyen borítékot, Nokiás dobozt ebben a korrupt magyar politikában? Azért ez kicsit elgondolkodtató. Fekete NAP ez ma a történelmetekben. Gabesz! Több emberismeret, kevesebb hiúság.. Nem mind fagyi, aki visszanyal.. :D

    VálaszTörlés
  11. Ugyan kedves anonym, mi köze a korrupciónak ahhoz, hogy a kisösszegű egyéni magánadományokat, amiket az OGYM-nek küldtek a döntő részben - adományozók szintjén is - azzal azonos NAP visszaszerzi? Páran most azzal játszanak, hogy megpróbálják lassítani a NAPot, mintha az a pénzen múlna. Aztán ha maguk az adományozók följelentik a szándékukat semmibevevőket, akkor majd lesz sírásrívás ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg a ti tyúkperetekre dolgozom.. Így van. Csak herdáljátok a közpénzt. Az nem "fáj" annyiba, mint a bennragadt 150ezer. Továbbra is: több emberismeret, kevesebb hiúság. A probléma előre borítékolható. Indián tégla. Mondom továbbra is. :)

      Törlés
    2. Milyen közpénzt angyalom? Indiánt 20 éve ismerem a nyolckerből, azóta dolgozunk együtt, jól titikolja a téglaságát... :D

      Törlés
    3. Amit a rendőrségi feljelentést követően a nyomozásra költenek. Bivalybasznádon vannak rögzített nyomai a fenti állításnak. Nézz utána.

      Törlés
    4. Ja, aha, tehát a nyomozók, akiket erre tartunk, esetleg nyomozni kénytelenek egy sikkasztási ügyben. Eddig az ellenem folytatott koncepciós eljárásokra nagyjából a normál munkaidőn túl 100 millát költöttek, szerinted melyik a cikis, Te kis közpénzvédő :D

      Törlés
    5. Hát Terád még jobban sajnálom! :D :D

      Törlés