2015. június 7., vasárnap

Demokratákok, avagy pancserpuccs a NAP-ban

Tulajdonképpen nem akartam írni az utolsó napok Nincs Alku Párton (NAP) belüli történéseiről, mert azoknak önmagukban nincs jelentőségük: volt is ilyen, lesz is még, egy hónap múlva meg már csak az érintettek fognak rá emlékezni. De aztán úgy döntöttem, mégis megírom.




Két dolog miatt mesélek erről. Egyrészt azt szeretném, ha a NAP minden szempontból a nyilvánosság számára átláthatóan működne, nemcsak sikereiről, hanem problémáiról is hírt adna. Másrészt meg olyan jellegzetes magatartásokat tapasztaltam, ami miatt a demokrata oldal ott tart, ahol. Nem az egyedi esetet akarom tehát túlboncolgatni, hanem megmutatni a konkrét mögött az általánost, ennek megfelelően nem élek vissza a blogom erejével: nem írok neveket, de a jelenséget magát kifejtem, mert mindannyiunknak hasznos lesz a későbbiekre. Naakkor, éstehát. Április 29-én alapítottunk pártot a Kossuth téren, miután a Fővárosi Törvényszék minden korábbi döntésével szembemenve állandó tüntetésünk folytatását májustól nem engedélyezte. Az igazság az, hogy olyan nagyon azért nem sírtunk: rájöttünk magunk is, hogy mindazon demokrata szervezetek, akiknek a biztos tüntetési helyszínt foglaltuk, úgysem fognak jönni: szavakban akarnak csak Orbánt buktatni, tettekben meg nagyon nem. Ha meg senki nem akar váltást, akkor azt magunknak kell megcsinálni, tehát ki kell mozdulnunk a Parlament előtti lövészárkainkból, és nekivágni az országnak, azt meg pártként célszerű tenni, nem mozgalomként. Úgyhogy pártot alapítottunk, így lett az Ország Gyűlése Mozgalomból Nincs Alku Párt.


Elkövettem az alapításnál egy hibát: nem vettem figyelembe azt a közismert alapelvet, hogy pártot kevés, és nagyon megbízható emberrel alapíts, hogy legyen időd hátbatámadás nélkül tevékenykedni. Gondoltam, csak összeérett már annyira a csapat a 9 hónap alatt, hogy nem részegül meg senki semilyen pozíciótól, nem veszti szem elől a célt némi önérdekért. És még mindig naiv voltam, pedig már hányszor elmondtam, leírtam, hogy a naivitásomat elvesztettem a nálam tartott Fidesznyik indíttatású házkutatás után, két rabosításom között. Szóval töknyílt pártalapítást csináltunk, nem válogattam az alapításra jelentkező mozgalmárok között, pedighát a párt minden alaptézisét, jogi és egyéb anyagait magam raktam össze, úgyhogy épp lehetett volna alapom, hogy a sajátomnak tartsam. De nem, ellenben 33 alapítóval, 45 további szavazati joggal felruházott szimpatizánssal csináltuk végig öt héten át az előkészítő procedúrát. Mindent agyonbeszéltünk, konszenzusra jutottunk, mit csináljunk, hogy csináljunk, aztán jött a pártalapítás napja. Alapszabály megvitatása, elfogadása és vezetőség választása, nagyjából ennyi, meg egy kis ünneplés, hogy emlékezetes maradjon mindannyiunknak az esemény.


A pártlogónál volt egy hosszabb vita, fel is hívtam a jelenlévők figyelmét, hogy ácsi, másfél órát vitatkozunk a pártjelvényről, nulla percet meg az ideológiai alapvetésről, ez cikis ám. Csakhát ebben is nagy szabadságfokot akartam tartani: nem láttam még olyan magyarországi pártot, amelyik a pártalapításra több logót is beenged, és lehet szavazgatni az egyes verziókról: egyet szoktak betenni, oszt igen-nem, viszlát. Na, nálunk volt több verzió, az, ami végül a mostanra közismert 60, az alternatív verzió 6 szavazatot kapott. Gondolná az ember, hogy ez akkor eldőlt, a csapat 90%-a egy logót akar, lehet menni tovább. Ott, helyben mentünk is, alapszabály egyhangúan elfogadva, személyi kérdéseknél az első az elnökválasztás, más rajtam kívül nem jelentkezett. Elmondtam, hogy milyen stratégiával akarom fölfuttatni a NAP-ot, ehhez kértem a támogatást, titkos szavazás: 69 igen, 5 nem, ez is megvolt, jöhetnek az alelnökök. 5 jelölt, a kettő legtöbb szavazatot kapó lesz az, meg is lett, nagy fölénnyel választotta a tagság Tóth Évát és Fehér Adriennt, mindketten emblematikus emberei mozgalmi múltunknak. Volt egy alelnökjelölt, aki a negyedik helyen végzett, végigizgulta a választást, kampányolt előtte vagy 2 hétig, röpködtek a privát üzenetek az éterben, meg mentek a négyszemközti megbeszélések.


Kicsit ez a módszer fura volt, mert a többi alelnökaspiráns ilyesmit nem csinált: nyíltan szoktuk intézni a dolgainkat, közösség előtt, nem a háttérben, dehát egye fene, belefér. Csakhát mint mondtam, negyedik lett, kevesebb mint feleannyi szavazattal, mint a nyertes alelnökök. És innen kezdődött a pancserpuccs. Ha egy demokrata szervezet a valóságban működik, nemcsak papíron, akkor két dolgot kell szem előtt tartania: hogy elvi, stratégiai kérdésekben mindig a többségi álláspont érvényesüljön, és a másik: hogy a kisebbség a döntést elfogadja és végrehajtsa. A szavazás ugyanis arra való, hogy eldöntsön dolgokat, nem pedig díszletaktus, ami után minden ugyanúgy megy, mintha mi sem történt volna, és folytatódik a vita a végtelenségig. Így ugyanis működni, előrehaladni nem lehet, max körbekörbe forogni, egyhelyben, az meg nem túl sikeres projekt. Szóval hatalmas többséggel döntöttünk a logóról, az alapszabályról, az elnökről, alelnökökről és a pártépítési stratégiáról. Aztán vesztes alelnökjelöltünk meg pár támogatója már másnap beindult, mintha mi sem történt volna: kell új logó, nem úgy kell a szervezetet fejleszteni, ahogy elfogadtuk, az elnök, meg az alelnökök is alkalmatlanok, ésatöbbi. 


Ja, és persze jómagyar szokás szerint mindezt a háttérben, nyilvános vitáinkon, Kossuth téri Közgyűléseinken hallgattak, csak négyszemközti megbeszéléseken ment a fúrásfaragás. Párszor figyelmeztettem Őket, hogy ácsi, most döntöttünk mindezen kérdésekben, a vitának vége, foglalkozzanak a saját feladatukkal, szervezzenek a lakóhelyükön pártszervezeteket, dehát nem hallgattak rám. Namost ezernyi figyelmeztetés megtétele után pártelnökként két választásom maradt: vagy hagyom, hogy a sutyorgás és a demokratikus döntések figyelmen kívül hagyása váljon új normává egy addig nyilvánosan működő, tisztességes szervezetben, vagy belelépek a dologba. És bevallom, közben eszembe jutott Gyurcsány sorsa az MSZP-n belül. Ha a 2006-os választások megnyerése után nem próbál alkudozni a Puch László, Szekeres Imre, Kiss Péter, Szily Katalin csapattal, hanem ismerve a valós tevékenységüket kivágja Őket a francba, akkor nincs őszödi szivárogtatás, nem tud mibe belekapaszkodni Orbán, és az Országunk nem ott tartana, ahol. Úgyhogy döntöttem: nem követem el Gyurcsány hibáját: az elnökséggel megbeszéltük, és útilaput kötöttünk a négy delikvens talpára. A pártot újraalapítjuk immár figyelembe véve az általános elvet, hogy a legmegbízhatóbb emberekkel kell ilyet csinálni. Persze azonnal ki lettem kiáltva diktátornak, despotának, miegymásnak, de ez kevéssé érdekel: ha demokraták nem képesek kisebbségbe kerülve elfogadni a hatalmas többség által hozott döntéseket, akkor azok nem demokraták, hanem demokratákok. És innen van a cím. A NAP pedig folytatja útját.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


101 megjegyzés:

  1. Hérakleitosz: kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba

    VálaszTörlés
  2. A párt olyan, mint a logója. 2000 állitólagos szimpatizánsból szavazott 60 a primitív, olvashatatlan, nyomtathatatlan és értelmezhetetlen giccsre.
    Az egyetlen nap, amely Tuareg szerint nyugtával kél, a többség, az elhallgattatottak tudják, hogy vége. Azért van vége, mert Tuareg mindenkiben ellenséget lát, és mindenkit ellenségévé tesz, és tett.
    Tuareg tábkrnok, de 40 nyugdíjas nem hadsereg, és még közôttük sem tudott egységet teremteni.
    Tíz ember még úgy sem az. A tejintélyt nem lehet adminisztratív eszközökkel helyettesíteni.
    Az OGYM-ben elhangzott beszédekben még volt gondolat , bátorság, világos cél - meg lwhwt nézni a videókon - most már csak ellenség maradt.
    Vége. Kár, sok ember áldozatos munkája veszett kárba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Az OGYM-ben elhangzott beszédekben még volt gondolat , bátorság, világos cél " Lázas vagy! Gyere, mérünk egyet! ;)

      Törlés
    2. sajnállak anoním,ha ekkora koponya vagy mért nem te vagy a féreg helyén ov-re gondolván!!!!

      Törlés
    3. sajnállak anoním,ha ekkora koponya vagy mért nem te vagy a féreg helyén ov-re gondolván!!!!

      Törlés
    4. Tünde, erre most melyik hozzászólásból következtettèl? Èn sosem akartam vezető lenni. Bivalybasznádi napszàmos vagyok, aki nem minden esetben ítéli el az illiberális demokráciát. Gabesz ezt most a saját bőrèn is megtapasztalhatta, miért. Szép a cicád! Láttam! ;)

      Törlés
  3. Öten nem támogattak Vezérnek! Ki az ötödik? Maradt féreg az almában.. Tègla a Falban.. Kovász a katyvaszban.. Köpet a levesben.. Csak nem Indián? NZP! Lenyúlta Gabesz a Terminus technikus-od!! Levédetted? :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ötödik már több hete otthagyta a picsába! :)

      Törlés
  4. Jól határoztatok, Tuareg! Legyetek mindig ilyen következetesek: NINCS ALKU!

    VálaszTörlés
  5. Helyesen határoztatok, Tuareg! Legyetek mindig, mindenben ilyen következetesek! NINCS ALKU!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gábor:
    1. Jobb lett volna, ha nem írod le ezeket a sorokat, mert az internet mindent megőriz és ezek a sorok azok, amiket majd a jövőben és nem is a távoli jövőben szégyelleni fogsz. Olyan embereket bántottál meg, akik mindenüket kockára téve szolgáltak Téged. Igen téged szolgáltak és nem a demokráciát, bár ez az indulásnál és a decemberi csatlakozáskor még egyet jelentett.
    2. Vegyük sorra. Azt egyáltalán nem szeretted volna, hogy a NAP átláthatóan működjön, mert akkor egyetlen döntésedet sem magad hoztad volna meg. Lehet azt mondani, hogy mindent mindenki megszavazott, csak hát azt a fajta demokráciát, amikor egy gyűlésen másfél óra szpícs után kell értelmes vitát folytatni arról, amiről hosszabb időn keresztül felkészültél és megfelelő háttérrel kigondoltál, én nem nevezném annak. Természetesen az ott lévők két dolgot tehettek. Lelkesen feltették a kezüket, vagy nem lelkesen tették fel a kezüket. Amikor a mozgalom operatív dolgairól volt szó, az nem jelentett problémát, a harcban a parancsnok lehet egyszemélyi vezető. Akkor viszont, amikor egy DEMOKRATIKUS pártot kívánsz alapítani, akkor már alkalmazni kell a demokrácia elemeit. A politizálást nagyon jól megtanultad és ebben az egész hercehurcában, amit fantom ellenségekkel való harcban jól is alkalmaztad. Van egy mondás, ha rövid értekezletet akarsz tartani, akkor ragasszál rajzszögeket a székek ülőfelületére. Garantáltan nem fognak sokat akadékoskodni. Ez történt azon a bizonyos alakuló gyűlésen is. Csak történeti hűség kedvéért, nagyon hideg volt és kb. 30 km/órás szél fújt. Konkrétan mindenkibe kezdett belefagyni... De! A logo előkészítését NEM előzte meg rendes vita, voltak ellenvetések, mert ez valóban kezelhetetlen és értelmezhetetlen logo. A párt névválasztása nagyon jó lett, nemhiába érdemes volt ebben másra hallgatni! Persze a NAP egy továbbfejlesztett változat. Itt azért sikerült elkövetni egy malőrt, amit később, miután szóltak Neked, meg is tudtál magyarázni. Még elfogadható volt, hogy a főkommunikátor nem írta be a gogliba, hogy NAP párt, mert akkor előre lehetett volna blogolni róla, így utólag már egy kicsit szagos, nemdebár? Szóval a "pártalkotmányt kitetted a blogba, az alapító okiratot pedig hoztad a kezedben, szétosztottál 6 példányt a 60 ember között, majd beszéltél. Jól beszéltél és hosszan, hogy legyen idő az embereknek elolvasni egyszer egy jogi szöveget, majd kifagyva türelmetlenül várni a hozzászólásokat. És bakker, voltak... Innentől volt érvénye pártalapszabály NULLA értelmes vitával.

    VálaszTörlés
  7. 3. Nagyon előre szaladtam. Mivel személyes megtámadtatásom miatt nem hallgathatok, szeretném felhívni a kő-demokraták figyelmét az alábbiakra. Az elnök és alelnökök választása előtt egy face választási protokollban lehetett jelentkezni elnöknek és elnök helyettesnek. Nem egy tapasztalt csapat gondolta végig és adta a jelölteket, hanem jelentkezni kellett. Itt volt az első hiba. Gábor, ezt "komoly" demokraták úgy csinálják, hogy a potenciális ellenfeleket, vagy másként gondolkodókat kell megbízni a jelölő bizottsági feladatokkal. Ez az esetek többségében oda vezet, hogy azok magukat nem jelölik. Itt ez hiba volt, mindenki gondolhatta, hogy jelentkezhet és KAMPÁNYOLHAT is. Ismerős ez a szó? Az alelnöki jelölés után az puccsnak számít, hogy a tagokkal elbeszélget a jelölt, elmondja a gondolatait az éppen alakuló pártról, megkérdezi a tagokat, hogy mit gondolnak dolgokról? Ha mondjuk Neked az volt a szándékod, hogy demokrata pártot alakítasz, igen. De nem ez volt, hiszem már a mozgalom vezetőit is úgy nevezted ki, hogy szemmel tudd tartani a potenciális "árulókat" (Arra kíváncsi lennék, hogy az akkori kommunikációs vezetőt is ezért bíztad meg? Nagyon fogja értékelni!) Azt írod, hogy fura volt, hogy a többi alelnök jelölt nem csinálta... Talán mert nem vették komolyan, hogy melletted lehet valamit is csinálni?
    4. De menjünk szépen sorba: A kossuth téri vitákon (sic) nem lehetett szólni, mert a minden esetben legalább 50 perces beszéde után kellett volna szólni úgy, hogy (még egyszer mondom) Te készültél rá, a többiek meg nem.
    Ne szeretném húzni, de két dolgot megjegyeznék. Ez a fajta vezetés-irányítási módszer már ismert történet. Sokakkal ellentétben én átlátom és tudom, hogy nem vezet sehova. Ennek mentén Berlin eljutott a teljes lerombolásig, Magyarország pedig a totális fidess-jobbik hatalom küszöbére. A demokrácia nehézkes, hátráltató dolog, de sajna még nem találtak ennél jobbat ki. Nagyon sokszor hivatkozol arra az angol szivaros emberre, de ne felejtsük el, a világháborúban tette azt, amit, mi pedig még nem állunk ott, persze lehet, Te már azt vívod.
    5. Végül : Tiszteletem annak, aki ezt a szöveget végig olvassa és éppen ezért már csak két rövid gondolat. Az egyik, hogy voltak-vannak ismereteim arról a pszichés problémáról, amiben Gábor szenvedsz. Ez a fajta üldözési mánia egy speciális esete, amit úgy hívnak, hogy harctéri sokk. Az állandó támadások ellen való védekezés, hadakozás, vélt ellenségek kreálása és azok gyors legyőzése, a körülötted lévő emberek információhiányban tartása és azok megvédése, nos ez egy olyan tünet együttes, amiről a beteg nem is tud, nem érzékeli. Erre egy harctéren tapasztalt berátom azt mondta, hogy: "Na ezeket kell megkötözni, hátra vinni pihenni, vagy helyben agyonlőni, mert különben ők lőnek agyon!"
    Kiket fogsz még agyonlőni, Gábor! Nincs ellenség, mert a pártot és a mozgalmat nem agyon hallgatják, hanem konkrétan lexarják! Nincs, nem is volt belső ellenség, csak vitatkozó demokraták, akik elhitték, amit mondtál és hittek Benned! Hiába...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért van az, hogy már éjjel, mikor Ottília orákulumként elpengette lantján itt az újabb fejleményeket, máris reád gondoltam, s ahogy a mai blogot olvastam,balsejtelmem sorról-sorra csak nőttön nőtt? Joe bácsi, nincs mese, saját pártot kell alakítani! Már értem, miért érintett ennyire érzékenyen a lógó nyelvű terepmunkás,hisz kend inkább büszke hadvezér...amúgy ez nem harctéri sokk, ez kontrafóbia, az ellenség pedig nagyonis valódi. Nem kell ahhoz világháború,hogy szükségessé váljék a drill, a kézi vezérlés és az ukáz, elég ahhoz bárminemű elvégzendő feladat :) S ha már két kompetens személy van, aki mindezt dirigálja, érvénybe lép az úgyis az erősebb kutya baszik elve; Magyarországon ez fátum, a vízcsapból is ez folyik, bébikorunk óta így szocializálódunk. Néha egy-egy őrült mén csak szembe véle,talán belső kényszer, hogy szarrá veresse magát?

      Törlés
    2. Joseph Piller, amit leírtál pontos látlelet. Én OGYM Tag voltam, (formailag még az vagyok, de ezzel, ami itt folyik, már nem vállalok sorsközösséget), szóval belülről láttam mindezt. Többször jeleztem Gábornak, hogy rossz útra tévedt és látszott, hogy az út hova vezet. Nem hallgatott rám és másra sem, csak azokra, akik keményen megmondták, hogy "Gábor már megint tökéletes, amit írtál". Hozsánna néked. Szóval, ami itt most zajlik az egy szociológiai esettanulmánnyal fölér: Hogyan lehet autokratikus pártot vagy szervezet fölépíteni. Ami így létrejött az már szekta. A minta sajnos adott volt. Ezt tette Sztálin elvtárs is, aki folyamatos harcot hirdetett a párt belső ellenségeivel szemben. És hogy, hogy nem mindig a legjobb elvtársakról derült ki, hogy áruló. Így nyugodtan likvidálni lehetett őket. Ezzel a módszerrel Sztálin szó szerint pár év alatt fizikailag likvidálta az akkori Központi Bizottságot. Na, most ez zajlik békésebb eszközökkel. Persze lehet erre lekezelő, öntelt válaszokat adni, de a lényeg attól lényeg marad. A NAP lenyugodott még mielőtt fölkelt volna. Kár, nagy kár, kár a sok értékes emberért, akik eltávolíttattak, vagy akik ezután eltávolodnak a mozgalomtól és párttól. Hát ezért nem jött senki a Kossuth térre, csak miután mi kijöttünk onnan. (Azóta érdekes már vonultak a térre.) Persze tudom ez is falra hányt borsó. A mozdony fék nélkül száguld a szakadékba.

      Törlés
  8. A válaszomat nem ide szerkesztettem, bárhová újra szó szerint fel tudom tenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény Joseph. Látod ennyire nem értesz a tömegkommunikációhoz. Segítek. Itt kétféle olvasó van: az egyikük, aki látta az egész menetet élőben vagy a netes csoportjainkban. Nekik nem tudod elmagyarázni, hogy nem is úgy volt, amit a saját szemükkel láttak. A másik típusú olvasó pedig eddig nem tudta, hogy Rólad volt szó. És most csak ámul-bámul Rajtad. Hát ezért ne politizálj, maradj inkább a katonai dolgoknál. :) De persze ha mégis, akkor hajrá, a lehetőség adott, próbáld meg gyakorlatban, cselekvő módon, az újdonság varázsával fog hatni Rád...

      Törlés
    2. Joe bácsi egy tiszta ember, ritka példány, védeni kéne, nem lőni rá, még belepusztul.A tömegkommunikációhoz tényleg nem ért, neki helyette szíve van, gerince, nemes eszméi.Neked is megvannak még ugyanezek, vagy valahol már rég elvesztek a kanyarban, mikor pl. CSAK azért tanácsoltad Máténak, hogy szembe menjen Lázár szemét húzásával, hogy végre kirúgják Őt, és újra zavartalan legyen a saját szemétdombon a boldogság? ez persze csak kiragadott példa, amit te magad írtál le, nyilván volt még ezer egyéb szitu utad során. A mantra, hogy én legalább segítek a sok magatehetetlen hülyén, valóban felold minden alól? Te leginkább SZABAD akarsz lenni egy minden izében röghöz kötött terepen, nekem úgy tűnik, ehhez képest mindenki eszköz, vagy ellenség, ezt az épp aktuális felállás dönti el, hogy micsoda éppen

      Törlés
    3. Általában jók a megérzéseid, de ez esetben több ponton is tévedsz. Meglátod magad, hogy mikben. ;)

      Törlés
    4. ... a gond itt kedves Gábor az, hogy az elmúlt hét többünknél is bebizonyította azt, képes vagy a rezzenéstelen hazudozásra. A kérdés most már csak az, hogy a jóérzésű Kossuth-térieknek előadott történeteid is ugyanennyi valóság tartalommal bírnak-e? Azaz jó tudnod, közel állsz a lebukáshoz...

      Törlés
    5. Tiborom, szerintem nem kéne a Kossuth tériek nevében beszélned, ugyanis nem képviseled Őket, mint az újfent kiderült. Magadat, meg Josephet igen, de az édeskevés ;)

      Törlés
    6. Az arányok 97:3, szóval ez nem meccs volt, hanem csak egy korhadó ágacskát levágtunk a terebélyes lombozatról. Szerepzavarba kerültetek, orvosoltuk. Tegyetek majd le valami önállót az asztalra, mert eddig ilyet nem sikerült...

      Törlés
    7. ...látod Gáborom, megint beljebb kerültünk egy lépéssel, nem cáfoltad meg az állításomat: "elmúlt hét többünknél is bebizonyította azt, képes vagy a rezzenéstelen hazudozásra."
      A kérdés pedig már tényleg csak az, hogy ez előfordult-e máskor is...

      Törlés
    8. :D Nem erős oldalad a logika, észrevehetted volna, hogy a kommentelőkre igen ritkán reagálok érdemben, ugyanis itt én írok, és mások reagálnak, tudod az én blogom. ;) Aranyosak a tematizálási kísérletek, van sok, csakhát nem igazán izgat föl.

      Törlés
    9. ... pech, az nem logika vagy blog"tulajdon" kérdése, hogy amit legkevesebb négyen megtudtunk a héten, és amit pedig folyamatosan nem cáfolsz: az éppen a tény.
      "A kérdés most már csak az, hogy a jóérzésű Kossuth-térieknek előadott történeteid is ugyanennyi valóság tartalommal bírnak-e?"...

      Törlés
    10. Ezer hülyeséget állítottak itt már rólam, te teszed az ezeregyediket, azokat sem cáfoltam, ezt sem. Mert nem érdekel. Vedd észre, hogy itt is én biztosítom számodra a nyilvánosságot - tudod, én a despota - mert különben senki sem tudná, amit írsz, már valódi léptékben nem. ;)

      Törlés
    11. ... na akkor most, miután bezárult a kör, nézzük a Kossuth téri szavazást is, bemásolok ide egy ma reggel kapott privit:
      "Még nem kértünk tényszerű bizonyítékot, mert nem volt rá lehetőségünk. Abban azért biztos vagyok, hogy nem alaptalanul hozta meg a döntését. Egyelőre figyelek és tájékozódok, mert a célokkal egyetértek. smile hangulatjel"
      Gondolom, most pedig az egyik legelfogulatlanabb híved privije lett az 1002. hülyeség...

      Törlés
    12. Bocsànat a kèrdesért,kedves Tibor:
      Te a puccsista triumvírek egyike vagy?
      A másik a Piller,
      a harmadik a cigàny?(bocsanat-indián-rà hivatkozni eleve rasszizmus,nemecsek ernőként sem..)

      Törlés
    13. Nem, ebben csak annyi a hülyeség, hogy megint igazolod egy újabb állításomat. Ti a privik bajnokai vagytok Tiborom. telenyomtatok az elmúlt napokban is egy rakás embert velük, csakhát lepattantatok, és ezekután mindenkit, aki elhajtott, töröltél is az ismerőseid közül. Kis demokratám :D A poltika nem háttérkavarás, hanem nyilvános tevékenység. Már ha az ember tisztességesen csinálja ;)

      Törlés
    14. ...látod Gáborom, változatlanul nem érted: számodra bármily fájdalmas, ez a történet rólad szól, és nem pedig mindenki másról. Tudod egy demokráciában a vezető is megkritizálható, ami pedig nem azt jelenti, hogy ezzel puccs történne.
      De legalább egy jó kis hisztit bemutattál, biztosan okod volt rá...

      Törlés
    15. Ezt csinálja minden vallási vezető! "Én nem mondom, hogy így csináljátok, ezt gondoljátok, de ha nem azt gondoljátok amit én mondok, akkor gyalázatosak vagytok"

      Gábor pont ezt míveli! :)

      Törlés
    16. No, igen, meglepődtem volna, ha az orromra kötöd tételesen, melyek sejtéseim téves darabjai. Persze, tán jobb is így, akkor veszne a magányos oknyomozás pikáns romantikája, kellemesen hűvös szoba, csak a gumicukrom fogyott el, viszont hamarosan kész a gyömbérsöröm, a feltételek szinte adottak.
      A kontrafóbia biztos stimmel, és beigazolódni látszik a kipróbált elvtársak feltétlenül szükséges és üdvös volta is, amit régebben és többször is már megsejtettem. Kíváncsi vagyok mitől lesz ez országos lefedettségnél más, talán ahogy még papáméknak tanították, addigra a mennyiségi változások átcsapnak minőségibe? 
      Csak Joe bácsit sajnálom, legalább azt az életrajzát előbb virította volna a szarajevói bevetésével, úgy még módom nyílhatott volna tán kifaggatni. Másik kedvenc kutatási területem ugyanis Rosa Flores,-Földi József- James Turner vonal. Hátha ismerte őket…
      Lehet, hogy Joe bácsi volt a közös halmaz? És most elvesztettem. Fújj, de utálom ezt a demokráciát.
      Joe bácsi, ha hatszori nemmegnyitás után hetedszerre csak nem bírsz magaddal, és olvasod e sorokat, kérlek, amennyiben bármi infód van nevezettekről, keress meg engemet a facbukkon, én még jelölni se tudlak ottan…Főleg Turner érdekel,a zakkant látnok, költő, és hadvezér. Előre is
      köszönöm,
      miként a biztosított felületet is…
      És mi történt a nevelhető, értelmes néptömegekkel? Hol voltak? Most mért nem állottak melléd? Lehet, hogy nemcsak én nem találtam meg őket? (bár ez már a 3. kedvenc kutatási területem, ennyire ne legyek mohos.)
      Nem tudom miért van az az érzésem, hogy megint nem fogok választ kapni egyik kérdésemre sem. Minek is teszem fel őket? Lehet, én is kontrafóbiás vagyok?

      Törlés
    17. Katalin, ha tényleg kíváncsi vagy, keress meg a face bugyraiban. Terroristákkal, szabadságharcosokkal nem volt kapcsolatom, nekem a fehér oldalon voltak dolgaim...

      Törlés
    18. Mint pl.a Tuaregé? (Amúgy egy kisz-titkár zsidót, aki muszlimként "keresztény" értékekért harcol, én hirtelen, lányos zavaromban nem is tudom milyen színűre fessek.) Ez itt meseország :) Jó, ha te tudod mi itt a fehér, és mihez képest. vöröshöz,feketéhez? lehet, hogy a végletek egy ponton összeérnek?

      Törlés
    19. A mindent és a semmit, a bölcset és a bolondot csakis a nézőpontod különbözteti meg és az a bizonyos hajszál választja el egymástól! Aki felköti a kolompot, annak meg vezetni kell a nyáját.... (Szvsz PuZsu!)

      Törlés
  9. Érdekes történet.
    A féleszű Feri példáján demonstrálva a "demokratikus centralizmus" elkerülhetetlenségét.
    Lèpjünk kicsit előrébb:
    Hogy lett "elnök" a fèleszű?
    Úgy hogy egy kibaszottul befolyásos,rettenetesmúltú család elhatátozta,hogy a fiúszerű Klára "first Lady" lesz-"mert megèrdemli"-ahogy a reklámban is van.
    És megcsináltàk.(rèszleteket lásd:Index:Több mint anyós 3 reszben-amely megegyezik a tapasztalataimmal.)
    Természetesen az akkori "többsèg" akarata ellenère,akik a Kiszböl tudtàk,hogy a Feri nem százas-és hogy baj lesz belőle.
    Tőle kaptátok Gabesz a Kóka baràtodat elnöknek.
    És aztàn baj is lett.
    A tanulság az,hogy a demokràcia értelmezès kérdèse.
    A maromos Hahások eltérően értelmezik,mint egyéb "demokratákok".(a jelen lévő többsèg dönt mindenben.)
    Nehèz kenyèr a tiéd,meg kell dolgozni a kàvècigiért.Nem irigyeljük tőled..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És én vagyok kegyetlen.. :D :D

      Törlés
    2. Milyen tuskó is vagy, hogy egy embert a külseje alapján ítélsz meg! De OK...csak azt nem értem, miért nem teszed ugyanezt a Wittner Mariska fejű Ujlaky tünde esetében is?!
      A hideg ráz, akárhányszor csak az avatarát látom..BRRR!
      Gondolom a Te partnered - legyen az akár fiú vagy kutya - szép ;)

      Törlés
    3. Az valóban "féleszű", aki egy KÉPmutatásra épített világban ki meri mondani a meztelelen igazságot, aki RENDet szeretne teremteni a mutyizós urambátyámozó, NAPlopó rokonoktól és haverOKtól hemzsegő magyarisztánban... (Szvsz PuZsu!)

      Törlés
    4. Szia PuZsu!
      Ha a Ferit egy elmeorvos megvizsgàlnà,az èn kis "állanó jelzőm" (a féleszü Feri,a hókarú Nauszikà,a bagolyszemű Pallasz,a fürtös akhàjok stb után) -bizony kevésnek bizonyulna..
      Bordrtline szindróma lenne ott,vagy egyéb cirkularis elmebaj-esetleg dementia senilis..

      Törlés
    5. Kedves NagyZoltanPeter!
      Természetes reakciója a többségi társadalom önmagát bebörtönző elvakítottjainak, hogy a szabadon kószáló kreatívokat deviánsnak, elmebetegnek tekintse, spéci kis skatulyákba zárja, hiszen az igazságot meglátni mind KÉPtelenek... :P (Szvsz PuZsu!)

      Törlés
  10. NZP: az ötlet, a 9 hónap nem tagadhatóan komoly erkölcsi alap. Mire megyünk, ha közben a vezető megzakkan? Erre lenne jó a demokrácia, mert egyszerűen csak szépen átvenné a vezetőség a munkát addig...De ze nem megy, aki füle mellett állandóan fütyülnek a skulók...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apám! Már elmegyógyász is vagy! Bmeg Piller a Te önbizalmad tényleg akkora, hogy az ember megdöbben rajta. Na figyelj! Attól, hogy a hadseregben bakaként egy párszor s.ggbe qrtak és bokacsattanással vágtad magad vigyázzba az előljáróidnak még nem lettél professzor! Ez igen ostoba, tanulatlan paraszt vagy, akiből a hadsereg próbált szalon-debilt nevelni, hogy a társadalmi perifériáról kilendüljön, és a Gauss görbe szórásából eljusson legalább egy kicsit annak emelkedő száráig! Ezt a kajak dumát adtad be Indiánnak is? Éreztetve a felsőbbrendűségedet? Undorító! Tudod az olasz politikusok is a hermefroditákat b.sszák, mert alsóbbrendűként kezelve őket mindenre rávehetőek! Nnnna TE ez a fajta vagy.

      Törlés
    2. Nem ritka az embernek a "hatalomtól" magàból kifordulni.
      Volt egy főnököm 15 ève az akkori APV rtben-nevezzük Csabànak-ha úgy múlt el egy nap hogy nem lopott semmitt,tisztára a betege volt.

      Az ember a szenvedèly rabja tud lenni.
      Nem érdemes..

      Törlés
    3. Kedves anonym1990 : 28 tényleges évet töltöttem a hadseregben. Helikopter vezető, sugárhajtású repülőgép vezető aztán pedig repülő oktató voltam. Végig csináltam egy holland és egy írországi békemissziós tanfolyamot, ahol életemben először szorítottak három nap alvatlanság után egy pisztolyt a homlokomhoz. Nem tudtam, hogy gyakorlat, vagy igazi, nagyon hideg volt, kipróbálhatnád egyszer. Igen, angol nyelven folyt a kiképzés.Aztán egy évet szolgáltam a Sínai-félszigeten "élesben" Bár akkoriban annyira nem robbantgattak és lövöldöztek, de a levegőben volt mindig...Voltam parancsnokságon Szarajevóban is, a kiképzésben is részt vehettem. Aztán 2007-ben elvégeztem egy egyetemet és 280 ember főnöke lettem, akiket nem csak irányítani kellett, hanem megérteni is...Ami pedig a gauss görbét illeti, van annak egy lenn lévő ága, ahová Te csak szeretnél tartozni, azon kevesek közé, akik képesek a mocskolódáson kívül éertelmesen is hozzá szólni. Sajnos ez velem kapcsolatban nem jött össze és nagyon sajnállak, ha a bunkókatona sztereotípiából és saját katona élményeiből merítettél, azóta már kikezelték az aranyeredet? Tudod mi akkori pilóták nem nagyon csattogtatuk a bakancsunkat, mert ott tényleg az életed múlt a társad munkáján. A repülés igazságos, a hülyék biztosan meghalnak. Jó esetben nem lesznek ártatlan áldozatok. Az egyik Te lettél volna (már nem az ártatlan áldozat..) Szóval kedvenc mottóm: Gondolkodjunk, nem fog fájni!

      Törlés
    4. Látod Barátom, ezt úgy hívják, hogy autoanamnézis. TE vagy egy beteg elme. Sürgősen keress fel szakembert. Ésmitöbb, jó, hogy ez hamar kiderült. Téged SEMMILYEN civil Vezetői posztra sem lehetne jelölni, mert hajlamod van az ölésre!

      Törlés
    5. Ja, bocs: 2007-ben, mikor végezted azt a szuper egyetemet, épp hány éves is voltál már?

      Törlés
    6. 47 éves. Szép teljesítmény! Szívből gratulálok. ;)

      Törlés
    7. Mi bajod azzal a 47 évvel anonym?
      Addig sem faiskolával dicsekedhetett, mint olvashattad...Az a pálya amit a seregnél végigjárt, tiszteletre méltó teljesítmény . Persze ez az igenhosszú idő, kialakította a karakterét is ami egy faszkalap civilnek, egy seggbekúrt bakának bizony az elviselhetetlenségig érthetetlen..
      Ha már basztatod, legalább ne olyanért, amire te esetleg képtelen lennél....
      Van szegény Josephnek éppen elég gyengéje amiért valóban lehet tekergetni a farkát!
      Csak úgy mondom...

      Törlés
    8. Che! Leszarom, mi a gyengéje, amiért tekergetik a farkát. Az, aki ölni tanult, nekem SENKI. Én életeket menteni tanultam. Nem egy az öltözőnk! Megnéztem a profilját. Egy f.sz agrár egyetemen végzett. Oda tőlünk a leghülyébbek mentek. Akiket sehova se vettek fel. Aztán rájött, hogy szart se ér. A hadsereg meg fizetett. Érdemes volt belépni. Megtanult repülni. ÉS? Aztán olyan EGO-ja lett, hogy 47 évesen úgy gondolta, neki már egyetemi diploma kell. De a pisztolycsövet minden gondolkodás nélkül rátenné a TE homlokodra is!! Kért bocsánatot?? Nem láttam. Nekem az a szakmám, felismerni a bolondot! Ő AZ. Hidd el nekem.

      Törlés
    9. Akkor ezek szerint az egyetem alatt született kislányom sincs? Képzeld el, Egyetemista-nyugdíjasként tologattam az egy éves kislányomat a placcon...Amúgy vezettem civil szervezetet is, nem is kevés sikerrel. De arról nem mesélek, mert túlcsordulna a memóriád...

      Törlés
    10. Hűűű, nagy dolog. Más nem nevelt gyereket jövedelem nélkül, huszonévesen az egyetemen.. A hadsereg adta nyugdijaddal, 45 évesen sikerült asszonyt találnod, aki gyereket szül Neked? Milyen egyetem az, amit 47 évesen is el lehet még végezni Joseph?

      Törlés
    11. 45 évesen elmentél nyugdíjba a seregtől. Mennyi a nyugdíjad Joseph? 45 éves korod óta vakargatod a f.szt színes üvegcseréppel. Más 65 éves korában teheti ezt meg. De neked a havi netto 250E nyugdíjad biztosan megvan. Gondolom lakást is adott a hadsereg. Mi meg gürcölünk érte majd' életünk végéig. Kinek osztod itt TE az észt?
      CHE! Az én dolgom felismerni a bolondot. Nos, ide teszem még egyszer szöveghűen, amit írt: "..életemben először szorítottak három nap alvatlanság után egy pisztolyt a homlokomhoz. Nem tudtam, hogy gyakorlat, vagy igazi, nagyon hideg volt, kipróbálhatnád egyszer. .." és ezt is: ""Erre egy harctéren tapasztalt berátom azt mondta, hogy: "Na ezeket kell megkötözni, hátra vinni pihenni, vagy helyben agyonlőni, mert különben ők lőnek agyon!" "(!!) Érted CHE?? Nos, anno Breivik is rendőr ruhában sétált be a szigetre.. Ép eszű emberben, a gyilkolás tette sem merül fel, nem, hogy CÉLOZ rá, kvázi példálózik vele! Figyelj már ODA kicsit!!

      Törlés
    12. A tett halála az okoskodás, a személyeskedés és másOK minősítgetése pedig mindig a saját EGO önigazolási kísérlete.... :(

      Törlés
  11. ... meglevő értéket megbecsülni érdemesebb, nem pedig uralkodni rajta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt nagyon nehéz megvalósítani, mert áldozatot követel akkor is, amikor más az előnyöket élvezné...

      Törlés
  12. "...nem láttam még olyan magyarországi pártot, amelyik a pártalapításra több logót is beenged, és lehet szavazgatni az egyes verziókról"

    A DK - igaz, már pártként, de logó nélkül! - az interneten felhívást tett közzé és bárki küldhetett logó tervet! A korábbi színesebb így született.
    Szóval NE HAZUDJ!!!

    VálaszTörlés
  13. Megmosolyogtató a hozzàszólàsokat olvasni-amikor 89ben a pártozással szórakoztunk-nagy komolyan-adódtak hasonló helyzetek.
    Aztán kinőttük.
    Átmenvén a poklokon,elvesztvèn az illúziókat.
    Emberek.
    Eltellt 26év.
    Van rengeteg tapadztalat,amelyekből okulni lehet.
    (Ott van pl Maczó Agi "Újszövetseg" mozgalma,amit bosszúbol alapitott,miutàn az ő Mátéja(a Torgyán) kibaszta a "jóból"..
    Tipikus NAP szerű szervezet volt,ès nem szavaztak rà az emberek.
    Az Agi Üröm polgàrmesterekènt meg bohockodott 4 èvet,aztàn "visszament fogorvosnak"-illtve semmirevalo ügyvednek.(a fèrje alanyi költő,a KEN versei hozzà Arany balladák,bàr én azokat is alig èrtem..)
    Szóval jópofa ez a "pàrtozas"-de sok illúziótok ne legyen..

    VálaszTörlés
  14. ..olvasva a hozzászólások, válaszok csak egymás kioktatásáról,lejáratásáról szól, másik ember földbedöngölése a fontos,pedig arról kellene beszélni ,hogy ezt a fityess által nyomorba döntött országban hogyan lehet újra a Demokrácia ,persze vannak hibák, nézeteltérések amit meg kell beszélni ,de emberi módon,ha egymást bántjuk akkor a fityess-t erősítjük holott azok a NÉP ellenségei, azokat kell elzavarni ,elszámoltatni s fityess gazembereit a NÉP ítélőszéke elé állítani ,ehhez össze kell fogni s közösen megtalálni a módját ,hogy meg tudjuk valósítani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végre egy normális hang...Tibor mellett. Katalin, imádom!

      Törlés
  15. anonym1990!
    Most megleptél! Ha nem is mindig értettem egyet a stílusoddal de azzal minden képpen, hogy te is fel akatad nyitni az emberek szemét, hogy lássák már tisztán mennyire "demokrata" ez a Tuareg.
    Most meg, hogy egyre többen ismerik fel ezt a nyilvánvaló tényt, pont annak mész neki aki beismeri hibáját? Miért?
    Nézdd meg NZP-t! Ő egyre közelebb áll Tuareg valódi énjének (arikai Hitler) jellemzéséhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy Joe.
      Hitler egy zseni volt.
      A mi Gáborunk meg egy fogorvos-hogy ne legyek bàntó..(azt csak nem mondhatom,hogy egy fasz..)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Dehogy látják be! Pár paraszt király akar lenni, csak kilóg a kapanyél a szájukból, meg még egyiket-másikat gyilkos ösztönök is hajtják. A cigányt felsobbrendű árja-létüket fitogtatva használják önös céljaikra. Alantas a szándék, és ostobák a személyek. Isten ments, hogy azt a pár tényleg jó lelkű nagyit ők irányítsák. Az ilyenek hiénák és keselyűk a természetben is. Akkor már inkább a Gabesz. Látod, hogy az a pár rajongó örömmel teszi ezt. Meghagynám nekik ezt az illúziót. Ha megunják, úgyis hazamennek.

      Törlés
    4. Olvasd el feljebb Piller hsz-át. Demokrata módon pisztolycsövet ajànlott a homlokomhoz. Gondolom úgy, hogy ő fogja a markolatát. Bár, ha a számba tenné, hogy pár fogam is kitörjön, még hatásosabb lenne.

      Törlés
    5. Már megbánta szerintem.Heves "katonademokrata" puccsista.De a szíve valszeg arany..

      Törlés
    6. Lelki nyomorék, mint a csonka-lábú futó, aki Valentin napon nyírta ki a barátnőjét dum-dum golyóval. Fogadok, hogy elvált ember, és se gyerekeivel se senkivel nem tartja a kapcsolatot. Az anyja volt egyedül, aki szeretetre mèltónak találta. No de a csótàny-mamának is a saját csótánykája a legszebb.. ;)

      Törlés
    7. Már megbánta szerintem.Heves "katonademokrata" puccsista.De a szíve valszeg arany..

      Törlés
    8. Ne genyáskodj már anonym!
      Tényleg azt kell hinnem lassan, hogy te vagy a csótány anyának a csodaszép csótány gyereke! Ennyire lemenni kutyába egy retek paraszt se képes!
      Mi van veled!? Meghibbantál?

      Törlés
    9. Aha. Én vagyok. Átadom Neked a pisztoly csövet. Tedd a homlokodra. Vagy a szádba. Che!!

      Törlés
    10. anonym : nem bírom az ilyen szemét hazudozást. A leírásban azt írtam, hogy három nap alig alvás után az ÉN HOMLOKOMHOZ NYOMTÁK, hogy szokjuk, nem igazán tudtam, hogy az gyakorlat, vagy igaz...Azt pedig, hogy valszeg bepisikélt volna csak feltételeztem. Úgyhogy elvárom, hogy maradjunk a szöveghűségnél! De gondolom gond van a szerszámmal, mert azok szoktak az ilyen csöves dolgokban fixálódni... De nem bánom, csak nyugodta alázd magad az ilyen hülyeségekkel...

      Törlés
    11. "kipróbálhatnád egyszer" Húzzál a picsába. Naszevasz.

      Törlés
  16. Az kimaradt a blogól, hogy az árulók nevét beírták a nagykönyvbe csupa kisbetűvel. Kb az a szint.

    VálaszTörlés
  17. Az kimaradt a blogól, hogy az árulók nevét beírták a nagykönyvbe csupa kisbetűvel. Kb az a szint.

    VálaszTörlés
  18. Az kimaradt a blogól, hogy az árulók nevét beírták a nagykönyvbe csupa kisbetűvel. Kb az a szint.

    VálaszTörlés
  19. Tuareg miket hallok!Hogy lesz ebből 10%? Hallod kíméletlen lesz a nyugger csapatom, ha nem sikerül a cél! Erősebben kell bánni velük, büntetést érdemel az összes magát demokratának hazudozó álellenzéki nyugdíjas.

    VálaszTörlés
  20. Hát,Gábor,elègedetlenek a demokraták.Veled.
    En csak "etikus náciként" (ha van etikus hacker,akkor lehet etikus náci is) nyomtam itt az igèt (okulásodra,pedagógiai okokból) -de a koràbbi (elègedetlen) embereid igazi kossuth téri demokratákok.
    Miért nem "demokratikus pàrbeszèddel" győzted meg őket,ahogy a Papp Rèka Kinga,az Udvarhelyi Tessza vagy a Gurmai Zita fia tanítja?
    Módszereid a Haraszti Miki fèle "doktriner liberalizmusra" hajaznak,de a Magyar Bàlintot is említhetnèm-akiről te is tudod,hogy egy fasz
    Ahogy a Maróti elvtárs hirdette 89ben az MSZMP "megújulàsakor"-ezt üzenem nèked:"Több demokràciàt!"(ahogy màrc 15én az embereid,a nyuszika,a Tünde és a Nagyi +az Adri(?) süvöltötte az orbànista "nyuggercsürhènek")

    VálaszTörlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2015. június 1. 11:17

      http://tuaregblog.blogspot.hu/2015/05/a-jobbik-gyenge-pontjai.html
      Gábor van-e bátorságod leírni azt, hogy mi a baj a jobbikal? Lózungok nélkül ! 6-7 mondatban ! Az ellenzék szidalmazása helyett Te mit csinálnál azért, hogy a népek megértsék, hogy miért nem okos, ha jobbik kerül kormányra?
      Meg mered ezt tenni? Mert az ellenzék szidalmazásával semmit nem mondasz a népeknek! Azóta is aktuális

      Törlés
    2. Ottilia, nem unod még? A Gábor is elmondta, mások is elmagyarázták, hogy mi a bajuk a jobbikkal. Az rendben van, hogy beleszerelmesedtél ebbe a pártba, és nem fogadod el a véleményüket. OK, hogy tigrisként véded Vonáékat. De nem tűnt fel neked, hogy ez a mostani írás egészen másról szól? Hogy jó ideje talán az első posztja Tuaregnek, amiben meg sem említi az általad ennyire imádott jobbikot?

      Törlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  23. Kedves demokratákok!
    Akkora balekok vagyunk mindösszesen,mint ide Lajosmizse-pedig az nem itt van.
    Beszéltem a sàmànnal,aki -miutàn visszatért a kàbulatból-megfejtette a NAP rejtélyèt.
    Fantasztikus.
    Ebben a bizarr,szàmunra értelmetlen formàjában is.
    Létezik a viszonyrendszer,amelyben minden a helyèn.
    A Szabó Gàbor egy zseni.
    Talàn egyszer-ha akarjatok-megosztom veletek a titkot.
    Ha így lesz-dobni fogtok egy hátast.
    Mèg a pancser puccs is a helyén van.
    Itt van a szemünk előtt a kincs,és nem làttuk a fàktól az erdőt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne hagy kétségek között.

      Törlés
    2. De most már látni fogjuk!
      Gábor levágta a faágat amire a "pancserpuccsisták" felültek.. :DDD

      Törlés
    3. Kedves NZP!
      Nem is teszed szóvá, hogy plagizálta a "demokratákok"-ot? Méghozzá címként adta! Nohát! ( Jó, tudom, hogy mit... :D ) Remélem, a Zsobbikot meghagyja. Ha majd "megosztod a titkot," azért leszünk jópáran, akik "nem dobunk tőle hátast." ( Tudod, az időben kiléptek / kidobottak. :D) A hszk után elolvastam a blogot is. Pár napja mondtam egy ismerősnek, vajon J. Piller meddig bírja a pártban. Nem csodálkozom, hogy már nincs ott. Jó fej, találkoztam vele még a téren. Intelligens, megfontolt, nyugodt természetű, jóindulatú. Anonym nem ismeri. Kommentből nem mindig kéne messzemenő következtetéseket levonnia. Tévedett a családi kapcsolatait illetően (is). ( Mellesleg ezt nem kellett volna találgatnia. ) Más.(Úgy tudtam, hosszú évtizedek múlva lesz újra csak NAP(fogyatkozás). NZP! Gábor,-- igazad van,-- egy zseni. Mindig eléri a célját. Ezt is elérte.

      Törlés
    4. Szia Marika Aniko Benkő.
      Örülök,hogy a Vezér átvette a "demokratàkokat".
      A zsobbik is jó ,nekiadjuk.
      Egyèbkènt zseni a pasi,meglàtod.
      Komolyan.
      Mi faszok meg statisztàlunk neki..
      (Ès mèg csak "percentet" sen fog adni!..l

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Eljő a nap,és felszáll a füst..
      A Németh Sándor szektája kutyafasza lesz a NAPhoz képest!
      Meglátjátok!

      Törlés
    7. Látom kikérted a Mensatól a mérési adatlapomat NZP :D

      Törlés
    8. Nincs kétsègem,hogy a tiéd IS magas.
      Meg fogom írni-keresem a formàjàt..

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  25. Míg nálatok dúl a belső harc, addig a valódi demokraták dolgoztak :P

    http://kettosmerce.blog.hu/2015/06/07/leszaggattak_a_gyuloletplakatot_es_besetaltak_a_rendorsegre_feljelenteni_magukat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz. Olvastam és osztogattam is. Le a kalappal előttük!

      Törlés
  26. Nincs belső harc, nem is volt.

    VálaszTörlés
  27. Más sincs.
    Az itt leírtak a magyarázat a Jobbik sikerére és a többség otthon maradására.

    Hajrá demokraták, hajrá ti! (HaHaHa)

    VálaszTörlés
  28. Az első hírek szerint az OGYM azért mert a Kossuth térre, hogy biztosítsa a helyet az ellenzéki pártoknak.
    Nekem erről mindig az a helyzet jut az eszembe. mikor parkolni akarok az autóval, meglátom a helyet és odaszalad egy "élelmes forgalomirányító", mutogat mint egy irányító az anyahajó fedélzetén, aztán mikor beállkok, tartja a markát. Ilyenkor legtöbbször kikerülöm a csókát és inkább keresek még 5 percig parkolót, mert nem bírom az ilyen önjelölt "megoldásszállítókat"!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon egysíkúnak tetszik lenni, és ha azért csápol, mert számít erre a pcihés reakciódra, és valaki sokkal többet is fizet azért, hogy te ne állj oda :)?

      Törlés
    2. Hát ha így lenne akkor az lenne a win-win-win tipusú megoldás!
      Mindenki jól jár! Tuareg esetén ez nem jött be. Minden párt és szevezet magasról tett arra, hogy ott csápol a Kosuth téren!

      Törlés